2013. január 31., csütörtök

Grillparty..

A tiltott tárgyak tárlatának mai epizódja egy fogvatartottak által barkácsolt, alig használt sütőlapot mutat be. A kivitelezés ezúttal is nagyszerű, különösen abban az esetben, ha az egyszerűséget kellő mértékben méltányoljuk. Érdekes, egyúttal valahol megdöbbentő is, hogy az ügyes kezű elítéltek a számukra kijelölt munkahelyen, kijátszva a munkáltatók éberségét, el tudták készíteni az eszközt, ami nemcsak a tavaszi grill szezonban számítana slágernek, hanem a börtön keretei között bármikor sikert aratna,  majd azt a körletépület területére is sikeresen feljuttatták. Annak azért örülök, hogy volt olyan éber kollégám, aki észrevette a sütőlapot, ami nemcsak tiltott, de érintésvédelmi szempontból is balesetveszélyes... Mert a fogvatartottak között mindig nyitott szemmel, kellő éberséggel kell járni..           




2013. január 29., kedd

Civitas Fortissima ünnepségsorozat

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is megrendezésre került Balassagyarmaton a Civitas Fortissima ünnepségsorozat, melynek kiemelkedő eseményeként a mai napon került sor arra az ünnepségre, melynek keretén belül a város vezetése "Díszpolgári Címet" és a "Balassagyarmatért emlékérmet" adományozott az arra méltónak talált helyi polgároknak. 





Az elismerésben részesültek bemutatása előtt nézzük, hogy mit is jelent a „Legbátrabb város”, a Civitas Fortissima kifejezés, a Szent Korona Rádió egy korábbi bejegyzését használva:

"1919 januárjának utolsó napjaiban, akkor, amikor a magyar kézből kihullott a kard, amikor szerte e hazában „nem akartak katonát látni”, amikor a négyéves világháború borzalmai hazánkat is gyászruhába öltöztették, s mindenki a békére vágyott, egyetlen hely volt széles e hazában, ahol a polgárság maga vette fel a levetett katonaruhát, a még fegyverben álló katonaság akcióba lépett, az aláásott fegyelem újra csodákat művelt, a hazaszeretet pedig új hazát teremtett: Balassagyarmat.

1919 januárjában a szociáldemokrata köpönyegbe bújt, egyre közeledő proletárdiktatúra egyenesen megakadályozta a Felvidék védelmét. Az ipolymenti demarkációs vonalat a cseh csapatok átlépték, mivel a magyar katonaság csak „tiltakozással” reagált a megszállásra. Így idegen kézre került többek között Balassagyarmat, Szécsény, Ipolytarnóc, Dejtár, Litke. Ezen időkben olyan cseh térkép is magyar kézbe került, melyen a helységnevek az Aszód-Hatvan vasútvonalig tótul voltak feltüntetve, és még Gyöngyösnek is tót neve volt. Miután a csehek bevonultak Balassagyarmatra (január 15. hajnalán), az ott állomásozó 38-as és 16-os honvédek is kivonultak a városból, egészen Magyarnándorig illetve Aszódig vonulva vissza.

A város lakói közül legelőször a vasutasok elégelték meg a megszállók jelenlétét, és munkájuk elhanyagolása mellett - amivel akadályozták a csehek kommunikációját Losonccal - kapcsolatba léptek a kivonult honvédekkel, hogy összehangolják tevékenységüket a város felszabadításának érdekében. Mindeközben a vármegyeházán összegyűltek a köztisztviselők, akik lelkes, mámoros hangulatban elhatározták, hogy sem esküt, sem fogadalmat nem tesznek a cseheknek. Ez a gyűlés adta meg aztán az utolsó lökést a polgárság számára is a „magyaros tiltakozáshoz”.
 
A fegyveres harcok január 29-én hajnalban kezdődtek, az első magyar roham pedig három fronton kezdődött, melynek eredménye az lett, hogy a városban a csehek már csak a laktanyában tudták tartani állásaikat! A hajnali, délelőtti harcokat követően a honvédség visszavonult Magyarnándorig, hogy rendezni tudja sorait, mivel a cseheket nem érte meglepetésként a támadás. Így a rajtaütés, bármennyire is hősies és átmenetileg sikeres volt, nem hozhatott végleges diadalt. Másnap napközben mégis a város diákjaitól kezdve a polgárságon, pénzügyőrökön keresztül mindenki kivette részét az ellenállásból. A délutáni támadásig folyamatosan tűz alatt tartották a cseheket annak érdekében, hogy megőrizzék annak látszatát, mintha a katonai jelenlét állandó lenne. A délutáni támadásba már bekapcsolódtak az iglói géppuskások is, közel 200 honvéd, valamint a polgárság harcolt Balassagyarmatért. Sötétedésre ismét magyar kézbe került a város, és csapataink 78 cseh foglyot ejtettek. Velük az iglóiak Hatvanig vonultak vissza. A harcoknak 4 honvéd, 4 polgári és 2 vasutas áldozata, valamint 8 cseh halottja volt.
 
Balassagyarmatról riadóztatták az egész Ipoly völgyét, így ezekben a harcokban visszafoglalták Szécsényt, Litkét, Rappot, Dejtárt, Patakot. Ennek következtében a cseheknek mintegy teljes ezredük morzsolódott szét, s a csehek a magyar kormányhoz azonnali fegyverszünetért folyamodtak! Az eredmény pedig érthetetlenül csak fogolycsere volt. A helyzet a „szokásokhoz híven” megint nem lett kiaknázva, hiszen Losoncon és Ipolyságon a cseh katonaság fűtött vonatok mellett várta a további visszavonulását, mivel az Ipoly bal partja a magyar katonaság dalától volt hangos. Január 31-én már Balassagyarmat is tömve volt katonákkal: a 38-as, 16-os, 44-es csapatok mellett már ott voltak Vén Zoltán székely bakái is, akiket ha ráeresztettek volna a csehekre, ma szabad lenne a Felvidék!

Ezen hőstettre emlékezve 1998 óta január 29. a város hivatalos ünnepe. Az országgyűlés a 2005. évi XXXIX. törvényben hajtott fejet a hősök előtt, és a legbátrabb város, a Civitas Fortissima címet adományozta a városnak."

  
Az ünnepségsorozat keretén belül Balassagyarmat önkormányzatának képviselő-testülete a mai napon dr. Budai István bv. ezredes, bv. főtanácsos, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka részére, aki több évtizede végzett lelkiismeretes munkája, hivatástudata, társadalmi aktivitása révén hozzájárult a közintézményeink, közterületeink megújításához, valamint, aki az országosan is példaértékű programok sikeres megvalósításával a közösség érdekében végzett munkák révén felelős vezetőként folyamatosan felhívja a figyelmet a bűnelkövetők társadalomba való hasznos visszavezetésének szükségességére a Balassagyarmat Díszpolgára kitüntető címet adományozta.



Pályafutásának csak az utolsó állomásaira visszatekintve elmondható, hogy Dr. Budai István 2000. július 1-jén lett az intézet parancsnokhelyettese, 2007. január 1. óta pedig első számú vezetője, intézetparancsnoka. 2009. szeptember 8-ai hatállyal főtanácsosi címjutalomban részesült, majd szintén ebben az évben Nógrád Megye Önkormányzata Szondi-díjat adományozott a vezetése alatt álló büntetés-végrehajtási intézetnek. 2010-ben az általa vezényelt példaértékűnek számító börtön kápolna felújítás okán a Város és Faluvédő Szövetség felterjesztésére Podmaniczky-díjat kapott. A parancsnok Úr aktív közösségi ember, közismert jótékonysági rendezvényeken való részvétele, sporttevékenysége és a Polgárok Balassagyarmatért Alapítványban való munkálkodása.

Az ünnepi beszéd során is elhangzott, hogy Dr. Budai István a szakmai pályája során folyamatos ismeretszerzéssel, viszonylag fiatalon vált érdemessé a parancsnoki feladatokra. Az általa vezetett intézmény az elmúlt időszak során több országosan is egyedülálló bűnmegelőzési célú pályázati projektet valósított meg, amelyekkel a szimbolikus jóvátétel keretében a közösség érdekében végzett munkát kívánták megvalósítani. Kialakították a város új autóbusz állomásának környékét, felújították a védett műemlék börtönépület kápolnáját, helyreállították a katonai temető környékét, illetve a város jelképének számító Palóc ligetet. Fáradságot nem kímélve vettek részt a 2010. évi természeti katasztrófák, ár- és belvizek okozta védekezési munkálatokban. Jelentős részük van a Temető kerítésének, városi közintézmények ablakdíszeinek, a Nyírjesnek, a Honti úti játszótérnek, a Nádor úti sportpályának a szépítésében. A projektek során – együttműködve a helyi önkormányzattal és más szervezetekkel – az Intézet igyekezett kinyílni a település felé, megismertetni és elfogadtatni a szigorú szabályok szerint működő büntetés-végrehajtási intézet belső rendjét és az itt elhelyezett fogvatartottakat, továbbá elősegíteni a bűn elkövetésének, ismétlésének megakadályozását. Szintén egyedülállóak a Nógrád Megyei Levéltárral folytatott múzeumi éjszakán szervezett rendezvényeik, amelyek különleges élményben részesítik a rajta résztvevőket, megismertetve nemcsak a börtönélet több száz éves történetét, hanem az egész Európában híres műemléképületet is. Munkáját kiemelkedő felkészültséggel, megalapozott magabiztossággal, hivatása iránti alázattal, kollégáinak megbecsülése mellett végzi. Társadalmi aktivitása, a város közintézményeinek és közterületeinek megújítása érdekében kifejtett vezetői, irányítói tevékenységével méltán vonta magára a balassagyarmatiak figyelmét.

Országosan egyedülálló tevékenysége – melyben a bűncselekményt elkövetők társadalomba való visszavezetésének példaértékű szükségességét bizonyítja, továbbá a művészetek, és a város közösségei felé való nyitottsága miatt – ahogy az az ünnepségen is elhangzott, joggal érdemelte ki a város képviselő-testületének bizalmát Balassagyarmat Díszpolgára címére.


 




A parancsnok úr mellett a város kiválóságai közül elismerésben részesült még Dr. Ádám Andrásné dr. Szalkay Julianna házi gyermekorvos, Kalocsay Frigyes nyugalmazott középiskolai tanár és Molnár Zsigmond református lelkipásztor (a közelmúltban elhunyt lelkipásztor Úr a díjat még múlt év novemberében, betegágyán vette át Medvácz Lajos polgármester úrtól). A város előbb említett három köztiszteletben álló kiválósága részére a Balassagyarmatért emlékérem került adományozásra.  
 




Gratulálok valamennyi kitüntetettnek!



2013. január 27., vasárnap

Orosz börtöntetoválások

Az érdeklődők számára egy dokumentumfilm, amely bemutatja az orosz börtöntetoválásokat:


 


Azt hiszem 2007-ben láttam egy David Cronenberg-filmet, melynek "Eastern Promises" avagy "Gyilkos ígéretek" volt a címe. A film egyik főszereplője volt Viggo Mortensen, aki egy orosz maffiózót alakított, testén tele tetoválásokkal, amelyek így központi szerepet kaptak a produkcióban. Az általa alakított Nyikolaj testén negyvennégy tetoválás volt látható, némelyik különös jelentőségű volt a történetben.
Íme a tetoválások helye és jelentése:


1. Mellkas - Krisztus a kereszten - jelentése: a tolvajok hercege, magas rangot jelent, nem vallási értelmű, hanem arra utal, hogy a hatóságok elnyomták és megbüntették, akárcsak Jézust.
2. Gyomor jobb oldala - Halál a kaszával - jelentése: az illető gyilkos
3. A kasza alatti felirat: Пусть будет сном что пережито мною - Csak álom volt, amit átéltem
(Az alatta lévő félhold Viggo Mortensen saját tetoválása…)

4. Gyomor bal oldala - Madonna nyitott szívvel és késsel - A fájdalmas Madonna, apotropaikus szimbólum, viselőjét megvédi a rendőrségtől és a riválisaitól.
5. Bal csípő - Себя не обманешь - Ne csinálj bolondot magadból
6. Jobb csípő - Я здесь и я жду - Itt vagyok és várok.
7. Hát - Három kupolás templom - a tetoválás tulajdonosa három különböző börtönben volt.
8. Hát - (a kupolák fölött) - Важно оставаться человеком - Embernek kell maradni
9. Hát - (a kupolák alatt) - Раб судьбы но не лакей закона - A sors rabja vagyok, de nem a törvény szolgája
10. Derék - kereszt
11. Jobb comb - Madonna egy (nagyon nagy) gyermekkel - a tetoválás tulajdonosa tolvaj/bűnöző már kora ifjúsága óta, tkp a börtön az otthona. Lojális a bűnözőkkel szemben, és hisz abban hogy Isten anyja megvédi őt.
12. Jobb comb - Körben egy kelta kereszt - Egy mindenkiért, mindenki egyért, szabad vagyok.
13. Bal láb - дальше в лес больше дров - Minél sűrűbb az erdő, annál több a fa
14. Két boka - láncot formázó tetoválás - visszautalás Nagy Péter cár idejére, amikor az elítélteket általában lábbilincsbe verték
15. Jobb láb - kereszt
16. Jobb lábfej felső része - orosz mondás: Hová a pokolba mész?
17. Bal lábfej felső része - orosz mondás: Mi a fenét törődsz vele?
18. Jobb felső kar - fekete holló
19. Jobb felső kar - Черный ворон, я не твой - Fekete holló, nem vagyok a tiéd
20. Jobb alsó kar - Пошли вы све нах**! - B…tok meg!
21. Jobb alsó kar külső része - tőrre csavarodó kígyó - jelentése: a harc éltet
22. Bal felső kar - koponya virágokkal - jelentése: tulajdonosa fittyet hány a végzetre, a tulipán fiatalkorú gyilkosra utal, a rózsa azt jelzi, hogy 18 éves kora előtt már börtönbe került.
23. Bal felső kar - наперекор судьбе - Kihívom a sorsot
24. Bal alsó kar - буду на свободе - Szabad leszek
25. Bal alsó kar - Не верь, не бойся, не проси - Ne bízz, ne félj, ne könyörögj
26. Bal alkar belső része - kör kelta kereszttel - a fehér hatalom rasszista jelképe, ott található, amely helyen az ember vért ad vagy kap, jelentése: Akármit is tesztek velem, szabad vagyok.
27. Bal váll/felső kar - pókháló - droghasználatra utal, s azt is jelenti, hogy viselője tolvaj. Ha a pók felfelé mozog, a tetkó tulajdonosa aktív bűnöző, ha lefelé, arra utal, hogy viselője fel akar hagyni a tolvaj életmóddal
28. Bal felső kar külső része - nem a filmes tetoválásokhoz tartozó tünde kilences - A gyűrűk ura trilógia forgatásának befejezése után a gyűrű szövetségéhez tartozó kilenc színész, köztük az Aragornt alakító Viggo Mortensen is magára tetováltatta a tünde kilences számot…)
29. Bal csukló - szögesdrót - a szögesdrótok száma gyakran a börtönben töltött évekre utal.
30. Jobb csukló - kör - valószínűleg a színész saját tetoválását, a H betűt fedi, amely Mortensen fiának keresztnevére utal, ugyanis amikor a kis Henry (ma már 20 éves) írni tanult, mindenhová nevének kezdőbetjét írogatta, egyszer apja csulójára is, és a büszke papa magára tetováltatta…
31. Kulcscsontok alatt - csillagok, mindegyik csúcs egy-egy börtönévet jelent, a nyolcágú csillag csak az alvilág nagykutyáinak jár. Az ide tetovált csillagok arra utalnak, hogy tulajdonosuk bekerült a vory v zakone felső köreibe.
32. Térdek - az ide tetovált csillag azt jelenti, hogy viselője senki előtt sem térdel le, átvitt értelemben nem alázkodik meg senki előtt.
33. Bal kézfej a mutatóujj alatt - a három pont három börtönévet jelent.
34. Bal mutatóujj - az ábra jelentése visszautasítás mind a polgári, mind a börtönhatóságokkal szemben. Tulajdonosa az elit rabok közé tartozott. Gyűlölte a smasszereket, és azokat, akik jó útra akartak térni. A téglalap fölötti korona általában az állammal való konfliktusra utal, és magas rangot jelent bűnözői körökben
35. Bal kéz gyűrűsujja - Szentpétervár keresztje - annak jelképe, hogy ott volt börtönben
36. Bal kéz kisujja - a fekete kereszt ponttal a közepén és az átlós vonalak jelentése: a szegénység és a felbomlott család miatt lett bűnöző
37. Jobb kézfej - cebep - Oroszország északi részére utal, ahol a legszigorúbb börtönök találhatók notorius gyilkosok és rablók számára
38. - Jobb mutatóujj ízülete - зона - a zóna az orosz szlengben speciális börtönt jelent.
Nem kivehető testtájakon található tetoválások:
39. Cigarettázó koponya 40. Skorpió 41. Vitorláshajó - jelentése: ha valaki szökni akar a börtönből, az ilyen tetoválás tulajdonosára is számíthat. 42. Keréken ülő ruhátlan angyal 43. Pipázó macska - jelentése: macskaügyesség, tolvajok kedvelt tetkója. 44. Kandeláber - jelentése: óvakodj tőlem, mert kiolthatom az életedet.

Hát ennyit erről egyelőre... A filmet viszont ajánlom!!

A csomag rejtélye...

A következő képek nem sikerültek túlságosan élesre, illetve nem is feltétlenül tökéletesek, mégis érdemesnek találtam őket arra, hogy írjak róluk.

Az előzményekhez tartozik, hogy több alkalommal hallottam már arról, hogy a fogvatartottak oly módon jutnak hozzá mobiltelefonhoz, hogy azt a beavatott és hozzáértő hozzátartozóik csomagban elrejtve küldik be a részükre, kijátszva a személyi állomány csomagosztást végző, és annak a tartalmát ellenőrző tagjának éberségét. A hír igaznak bizonyult már több esetben, magam is láttam, sőt találtam konzervben, szalonnában, papucs talpában elrejtett telefont, a mostani képeken azonban egy olyan változata van a tiltott tárgy bejuttatásának, ami számomra eddig olyan volt, mint Colombo felesége: hallottam már róla, de még soha sem láttam...

Hogy mi ez? A módszer lényege, hogy egy nem átlátszó folyékony mosószeres flakonból a furfangos hozzátatozók kiöntik a mosószert, majd a flakon aljába gipszet öntenek, abba beleteszik az árut vagy egészben, vagy a készüléket több darabra szedve, külön-külön jól becsomagolva az alkatrészeket. A következő képen egy olyan megoldás látható, amikor a telefon egészben került bejuttatásra a flakon aljába, ami oly módon oldható meg, hogy egy sebészien pontos, vékony bemetszést ejtenek rajta, amit később beolvasztanak. A felső kép a csomagvizsgáló berendezés felvételét ábrázolja, amin talán jól kivehető a telefon körvonala, a kezelőgombok és a képernyő egyaránt látszik. Az alsó kép a már a flakon fogságából kiszabadított készüléket ábrázolja, amint látszik az alaposan be van csomagolva annak érdekében, hogy ne váljon használhatatlanná az extrém rejtés következtében..

A módszer a képek alapján tehát létezik, működik. Mi lehet a megoldás? A helyi szabályozásokat oly módon kell megalkotni, hogy a fogvatartottak részére beküldendő csomagokban kizárólag olyan műanyag flakonok lehessenek elhelyezve, melyek teljes mértékben átlátszóak, így már egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy a most bemutatott módszerrel a hozzátartozók bármit bejuttassanak a bv. intézetekbe. És persze további ötleteim is lenének a témával kapcsolatban, de azokat hagyjuk egy más alkalomra..         




2013. január 25., péntek

Egy kis börtönépítészet..



Mint ahogy azt már több alkalommal említettem magam is, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön eredendően büntetés-végrehajtási célokra épült, az ún. Jeremy Bentham-féle kör alapú, panoptikon jellegű börtönmodell megtestesítéseként.

Az irodalmi kutatások ezt a fajta börtönépítészeti rendszert egyébként több névvel is illetik, mint például a philadelphiai rendszer vagy a pennsylvaniai rendszer, hiszen egyszerre több helyen is hasonló típust alkalmaztak. De gyakran alkalmazzák a teljes elkülönítés rendszerének kifejezését is, ami a nevében foglalja a konstrukció lényegét.

Az angol jogtudós és filozófus Bentham szerint a hatalomnak láthatónak és ellenőrizhetőnek kell lennie. A panoptikum modell ennek figyelembe vételével nem más, mint az állandó megfigyelés és átnevelés tökéletesen felépített zárkarendszere.



 Jeremy Bentham (1748-1832)

A fogvatartottak zárkáit terveiben Bentham körkörösen rendezte el, egymástól elválasztva, úgy hogy egy központi toronyból mindenki jól látható legyen. A zárkák két oldalról is megvilágítottak, egyrészt a torony oldaláról, másrészt a külső oldalról, így az ellenfényben a toronyban lévő őr pontosan ki tudja venni a fogvatartottak sziluettjét bármely időben. Ugyanekkor a fogvatartott nem láthatja a toronyban elhelyezkedő őrt, és nem is hallhatja őt, mert a megfigyelőhely zegzugos folyosókkal van lehatárolva ajtók nélkül, hogy az őr mozgása ne hallatszódjon, és lécredőnyökkel van kívülről fedve, hogy ne is látszódjon. 

 

A Bentham-féle Panopticon-modell rajza

A teljes elkülönítést, és az abszolút személytelenséget szolgálta egyes börtönökben a fogvatartottak fejére húzott csuklya, amelyet akkor viseltek, ha kiléptek zárkájukból. A börtönkápolnáknak is külön fülkéjük volt, a fogvatartottak itt se láthatták egymást. Ugyanakkor ez egy tökéletes hely volt arra, hogy kísérleteket végezzenek a különböző típusú elítélteken, és arra is, hogy mindenkit saját tulajdonságai szerint kezeljenek.

A panoptikon modellel kapcsolatos tervek megszületésének idején már a 4-6 emeletmagasság volt a jellemző. A szerkezetet vastag tégla vagy kőfalak alkották, 20 cm-enként vassal összefogva, így nehezítve a falon való átjutást és növelve a merevséget. A belső falak többnyire 35-45 cm szélesek voltak, szintén téglából, vagy kőből épültek. Ismert volt az üvegtető, melyet a középső kupola lefedésére használtak, így sok fényt juttatva a központi térbe, és ismert volt a fűtési rendszer is, így fűtőcsövek sokasága hálózta be az épületet. A zárkák mérete 3,9x2,1x2,7 vagy 2,7x1,8x2,4 m volt, melyet később kibővítettek nagyobb térré, ugyanis a kisméretű zárkákban nem lehetett dolgozni, valamint igen rossz hatást keltettek a fogvatartottakban. A börtönépítészet ezen modellje egy tökéletes rendszernek bizonyult a hatalom automatizálására és az egyéniség megfosztására.

Érdekesség, hogy 2012-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszék hallgatója, Szöllösi Beáta „Büntető és/vagy nevelő - Büntetés-végrehajtási intézetek építészeti fejlődéstörténete” című szakdolgozatában is foglalkozott a panoptikon modellel. 

Akiket érdekel, azok kedvéért itt a szakdolgozat elérhetősége: http://tdk.bme.hu/EPK/DownloadPaper/Buntetesvegrehajtasi-intezetek-fejlodese

Azt korában is tudtam, hogy ma már nem sok, hasonló börtönépítészeti modellbe sorolható bv. intézet működik, ezért a balassagyarmati valahol kuriózumnak számít. De nem csak a korát tekintve (1842-45 között épült, késő klasszicista stílusban), hanem a kivitelezést illetően sem tekinthető mindennapinak a Nógrád megyei intézet. Az épület kivitelezése ugyanis oly módon valósult meg, hogy a tervező – valószínűleg Novák Dániel királyi főépítészeti tiszt – egy külső körgyűrűt álmodott meg. Ennek külvilág felé néző része az ún. körletfolyosó, melynek ablakai adják befelé a természetes megvilágítást. A folyosóról nyílnak a zárkaajtók, és a zárkák ablakai a belső, ún. világító udvar felé néznek, ami szintén egyfajta természetes megvilágítást ad a zárkáknak, még ha csak szerényen is. A világító udvar közepén található egy henger alakú központi építmény (az alapkoncepcióban ez lenne a torony), amelynek legalsó része ad otthont jelenleg a felügyelet irodájának, míg legfelső része az emblematikus jellegű kupolával fedett börtönkápolna. Ebből reményeim szerint érződik, hogy a balassagyarmati modell a panoptikon modellek egy fordított verziója, ugyanis a jellemző kivitelezés nem ez, hanem egy olyan változat, amikor is a zárka ablakok néznek a külvilág felé, a zárkaajtók egy belső, nagy tér felé, amelyben egy központi torony helyezkedik el, amelyből valóban jól megfigyelhetőek a zárkák. Ami miatt most a börtönépítészettel foglalkozom, az nem más, mint egy néhány nappal ezelőtti „neten szörfölés”, melynek során arra bukkantam, hogy Hollandiában három panoptikon jellegű börtön is található, holott eddig magam csak egyről tudtam, a Haarlemben találhatóról, amelyben volt szerencsém járni is. A holland börtönökben a belső tér hatalmas, sportolásra is alkalmassá alakított, a kupola világító ablakain keresztül is megvilágított, a klasszikus torony azonban innen is hiányzik. De jöjjenek a fotók:

  Arnhem Prison, Arnhem, Netherlands 

 Breda Prison, Breda, Netherlands 

Haarlem Prison, Haarlem, Netherlands

A fotók forrása: http://www.bau-xiphoto.com/, azon belül: http://www.bau-xiphoto.com/dynamic/artwork_display_photo.asp?ArtworkID=18633, készítőjük: David Leventi.



2013. január 23., szerda

Gangek közötti harc a Hays Állami Börtönben?



(Forrás: http://www.ajc.com/news/news/2-charged-in-hays-state-prison-killing/nT4dD/)

A Georgia állam északnyugati részén található Hays Állami Börtönben két fogvatartottat gyanúsítottak meg egy elítélt társuk múlt heti meggyilkolásáért, közölte Georgia Állam Nyomozó Irodájának szóvivője.

A meggyilkolt fogvatartott Nathaniel Reynolds volt, aki rövid időn belül már a harmadik olyan fogvatartott volt a Chattooga megye Trion városában található büntetés-végrehajtási intézetben, akit holtan találtak. A másik két esetről 2012. december 19-én és 26-án számoltak be.

John Bankhead, a Nyomozó Iroda szóvivője bejelentette, hogy Reynolds meggyilkolásával Ricardo Beltran-Gonzalez és Leonardo Ramos Rodriques elítélteket gyanúsítják.

 Leonardo Ramos Rodriques

 Ricardo Beltran-Gonzalez

Előbbi kábítószer-kereskedelemmel összefüggésben kiszabott büntetését tölti, melyből 2038-ban szabadulhat. Társa emberölés miatt tölti szabadságvesztés büntetését, várható szabadulási ideje 2018.

Az Atlantában élő Id. Nathaniel Reynolds úgy nyilatkozott, hogy fia a börtön gangek közötti erőszak áldozata lett. Az apa elmondása szerint a fia közel 14 éve volt már börtönben, emberölés miatt, és mintegy két éve került a Hays Állami Börtönbe, ahol tavaly nyár óta társaitól elkülönítetten volt elhelyezve, ahová akkor került, amikor résztevője lett egy gang harcnak.      

Az ifjabb Reynolds az elkülönítésből péntek reggel került visszahelyezésre a normál fogvatartotti populáció tagjai közé, amikor is néhány elítélt társa leszúrta őt.    

Georgia Állam Nyomozó Irodáját elszólították, hogy vizsgálják ki Reynolds és a Hays Állami Börtönben a közelmúltban meggyilkolt két másik fogvatartott esetét.
 
A közlemény szerint a december 26-án elhunyt huszonhét éves Damion McClain egy másik elítélttel való összetűzés során szerzett sérülésekbe halt bele. A gyilkossággal egy Daniel Ferguson nevű elítéltet gyanúsítanak, aki emberölés miatt kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését tölti, azonban McClain anyja, RaHonda McClain azt mondta, hogy a büntetés-végrehajtási intézet alkalmazottai úgy tájékoztatták őt, hogy a fia megölésében más fogvatartottak is érintettek lehetnek. Ahogy az asszony elmondta, fia többször panaszkodott neki, hogy a társai célpontjává vált, mivel többször elutasította a felkérést, hogy valamelyik ganghez csatlakozzon.

Egy héttel McClain halála előtt, 2012. december 19-én, egy másik, Derrick Strubbs nevű, huszonöt éves fogvatartottat is holtan találtak a börtönben. Mindkét meggyilkolt elítélt a büntetés-végrehajtási intézet azonos részén volt elhelyezve, de a nyomozás kapcsán a hatóságok azt a tájékoztatást adták, hogy nem hiszik, hogy a két eset kapcsolatban áll egymással. A közleményben az állt, hogy „a két személy semmilyen módon nem állt kapcsolatban egymással, ez volt az első dolog, ami megfordult a fejünkben.”

Stubbs anyja a Chattanooga Times című újságnak elmondta, hogy fia fegyveres rablás miatt volt börtönben, és egy korábbi börtönön belüli összecsapást követően egyfajta védőőrizetben volt elhelyezve akkor is, amikor holtan találták…



Az  előbbiek kapcsán megállapítható, hogy az esetek nagy valószínűséggel valóban összefüggésbe hozhatóak a börtön gangek közötti konfliktusokkal, az első, azaz legfrissebb eset mindenképpen, ha másért nem, akkor már csak a nevek miatt lehet gyanakodni. Az áldozat nagy valószínűséggel egy afro-amerikai származású elítélt volt, míg a vélt elkövetők egyértelműen a latin-amerikai származású fogvatartottak köré tartoznak. A két decemberi eset kapcsán elsősorban a hozzátartozók elmondására lehet arra alapozni, hogy valamilyen formában azok a gyilkosságok is kapcsolatban lehetnek a gangek közötti összecsapásokkal.

Nem tudom, ki hogy van vele, a magam részéről azért örülök annak, hogy a hazai bv. intézetekben ilyen jellegű problémákkal nem kell nap, mint nap szembesülnünk. A magyar fogvatartotti populáció lényegesen homogénebb, mint az egyesült államokbeli. Hazánkban nem beszélhetünk olyan jellegű börtön gangekről, mint amelyeket a hírekből vagy az amerikai filmekből megismerhetünk (mint például a Mexican Mafia, a Neta, a Black Guerrilla Family, az Aryan Brotherhood stb.), ezzel együtt azért vannak olyan jelek, amik alapján arra lehet következtetni, hogy a fogvatartottak bizonyos szempontok alapján itthon is bandákba szerveződnek. A roma és nem roma fogvatartottak közötti konfliktusok jelen vannak, de az a véleményem, hogy ez még nem tekinthető olyan jellegűnek és erősségűnek, mint például az amerikai börtönökben az afro-amerikaiak és latinok közötti ellentétek. A hazai fogvatartotti csoportok leginkább a földrajzi származásra alapozva alakulnak ki (például a borsodiak, a hajdúhadháziak, a palócok stb.), illetve jellemzően a börtönön belüli tiltott tárgyakkal, anyagokkal való üzletelés, kereskedelem mentén születnek bandák (például gyógyszer, mobiltelefon beszerzése, terjesztése stb.). 

Habár a börtön gangek kapcsán leginkább az amerikai helyzet jut az eszünkbe, tudni kell, hogy nem kizárólag az Amerikai Egyesült Államok területén lévő börtönökben okoz problémát a bandák között jelentkező konfliktusok kérdése. A következő videofelvétel egy ausztráliai esetet mutat be, amikor egy ottani börtönben került sor összecsapásra az ázsiai származású és az őslakos elítéltek között:


Érdekesség, hogy az előző felvétel egy maximális biztonságú börtönben (maximum security prison) készült, ennek ellenére a két felügyelő hatvannégy fogvatartott vonatkozásában látta el feladatait, az arányok tehát nem nekik kedveztek... Az eset végül viszonylag megnyugtatóan fejeződött be, ami azért nagy valószínűséggel annak is köszönhető, hogy a fogvatartottak nem akartak még nagyobb problémát okozni. Sem a személyzetnek, sem saját maguknak..