2014. december 22., hétfő

Ünnep a börtön falai között

Forrás: http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/unnep-a-borton-falai-kozott-1263894








Azoknak a fogvatartottaknak, akiknek megvan a lelki békéjük, és kapaszkodni tudnak Isten irgalmába és szeretetébe, a karácsony a börtön falai között nem rideg, keserű ünnep – jegyezte meg Kemenes Gábor börtönlelkész, Nagykovácsi plébánosa. A pap szerint az advent és az ünnepi előkészületek a legkeményebb rabok szívét is meg tudják érinteni. Ilyenkor többet gondolnak haza, érzékenyebbek, és sokan kérik a lelkiatyák segítségét. 


Az életrajzi adatai szerint 1973-ban szentelték pappá, de csak évekkel később vállalt börtönlelkészi szolgálatot. Mi vezette a rabok közé?

Ennek a szolgálatnak az előzménye, hogy én a Regnum Marianum papi közösséghez tartozom, amely elsősorban az ifjúsággal foglalkozik. Emiatt papjainkat a kommunizmus idején bebörtönözték, a közösség tagjai összesen több mint száz évet töltöttek rács mögött. Alaptalanul azzal vádolták a papjainkat, hogy összeesküdtek a rendszer ellen, és felforgató tevékenységet folytatnak. A nyolcvanas években engem már nem vittek börtönbe, de azért értek atrocitások. Sokszor voltam rendőrségi kihallgatáson, több ügyben olykor órákig nyaggattak. Talán éppen ezért, amikor jött a fordulat éve, és papokat kerestek misézni a börtönbe, akkor 1990-ben én is jelentkeztem. Úgy gondoltam, bemegyek és megnézem, hol raboskodtak a közösségünk papjai, azóta járok be misézni az elítéltekhez. A börtönlelkészség tíz évvel később, 2000-ben alakult meg, majd Miksó Sándor kőbányai plébános nyugdíjba vonulása után az Esztergom–budapesti Főegyházmegye börtönszakreferense lettem.

Mivel jár ez a szolgálat?

Segítenünk kell a rabokat, hogy megtalálják Istent, a békét és önmagukat, és el tudjanak jutni az igazi szabadságig. Mindent, amire a fogvatartottak részéről lelki téren igény van, igyekszünk megadni nekik. Misézünk odabent, tanítjuk őket hittanra, elvégezhetik nálunk szentgyónásukat, és felkészítjük őket a szentségek felvételére. De ezek mellett, ha az emberek igénylik, akkor beszélgetünk velük hitről, családról és más őket foglalkoztató kérdésekről is.

Mely intézményekben teljesít szolgálatot?

Szakreferensként összefogom a főegyházmegye börtönszolgálatát, hozzám tartoznak a Budapesti Fegyház és Börtön és a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet objektumai, valamint a rendőrségi fogdák. A börtönökben van hivatalos katolikus vagy református börtönlelkész, aki helyben szolgál, de igényelhetik mások, így az én segítségemet is. Én legtöbbször a Budapesti Fegyház és Börtönben, közismertebb nevén a „gyűjtőben” misézek, de előfordul, hogy az előzetesházakba is hívnak.

Vissza tud még emlékezni arra, hogy milyen volt 1990-ben először belépni a börtönbe?

Kíváncsian és félve érkeztem a rabok közé, fogalmam sem volt arról, hogy mi vár rám odabent, és azon is izgultam, hogy tudok-e majd ezekhez az emberekhez szólni. Végül minden rendben ment, megtaláltam a hangot velük. Az egyik első prédikációmban azt mondtam az elítélteknek, hogy én jó családba születtem, és volt gyerekszobám, mégis hibázok, bűnös ember vagyok. Ezzel szemben ők rendkívül nehéz körülmények között nőttek fel, így érthető, hogy megbotlottak. Vagyis, ha így nézzük – mondtam nekik –, akkor lehet, hogy én rosszabb ember vagyok, mint ők. Ebből is érezték, hogy emberszámba veszem őket.

Melyik a legemlékezetesebb börtönélménye?

Nagyon sokszor előfordul, hogy a beszélgetések hatására az emberek eljutnak a lelki szabadságig, ami mindig örömmel tölt el. Ezeket az embereket nagyon nyomasztja, hogy bántják, megalázzák, megvetik és elutasítják őket, de ahogy a közreműködésemmel megérzik Isten irgalmát, felszabadulnak. Találkoztam egy olyan orvossal is, aki hatalmas bűnt követett el, de miután találkozott a mennyei Atya szeretetével és a megbocsátással, újjászületett!

Hogyan élik meg az adventet az elítéltek a rács mögött?

A börtönben nagy az egyhangúság, megvan a házirend, és az elítéltek aszerint élnek. Az ünnepek azonban sokat segítenek abban, hogy ebből a monotonitásból ki tudjanak lépni. A munkatársakkal megpróbáljuk felkészíteni őket az ünnepre, hogy a karácsonyuk meghittebb, szeretetteljesebb legyen. Törekszünk arra, hogy karácsony napján ünnepi mise legyen odabent, ebben az évben Székely János esztergomi segédpüspök megy majd be a gyűjtőbe misét mondani.

Mivel tudják a rabok emelni a hangulatot advent és karácsony idején a börtönben?

Van némi karácsonyi díszítés odabent, a fogvatartottak sokszor maguknak készítenek adventi koszorút. Most azon dolgozunk, hogy a gyűjtőben legyen egy olyan keresztény körlet, ahová a hívő emberek kerülnének, és ott még inkább megélhetnék a hitüket. Itt a napirendbe már beleférhetne a vallásuk gyakorlása is. Ez a váci börtönben már sikeresen működik.

Jellemző, hogy ilyenkor, advent idején fogékonyabbak a hitéletre a rabok?

Természetesen, hiszen várják a karácsonyt, kicsit az ajándékot is. S még a keményebb emberek szívét, lelkét is megérinti a szeretet ünnepének közeledte. Ilyenkor többen jönnek le a szentmisére, és többen igénylik a személyes beszélgetést.

A hívő rabokat éri odabent atrocitás a vallásuk gyakorlása miatt?

Előfordul, hiszen odabent farkastörvények uralkodnak, ugyanakkor a hívők igyekeznek támogatni egymást.

Hogyan töltik a karácsonyt a rabok?

A börtönben mindenkinek a legnehezebb a szenteste, mert a kint lévő család hiánya ilyenkor fáj a legjobban. Mi azzal próbálunk segíteni a hívőknek, hogy kisebb anyagokat, imádságokat, szentírásrészleteket adunk nekik, amiket közösen elolvashatnak. Misét mondunk nekik, ők pedig misztériumjátékot adnak elő. A fogvatartottak egyébként, amikor megkapják a lehetőséget, telefonon beszélnek a családjukkal. Rádiót hallgathatnak és televíziót is nézhetnek, ami szintén nagy segítség átvészelni a nehéz napokat. Még az éjféli misét is megnézhetik.

A hívő emberek könnyebben viselik ilyenkor a megpróbáltatásokat?

Igen, azoknak a raboknak, akiknek megvan a lelki békéjük, és kapaszkodni tudnak Isten irgalmába és szeretetébe, a karácsony a börtön falai között nem rideg, keserű ünnep.

Szokott ajándékot kapni a fogvatartottaktól?

Sokszor kedveskednek nekünk kisebb dolgokkal. Kaptam már rajzokat, barkácsoltak nekem keresztet vagy éppen hajót, de a legnagyobb ajándék számomra a megtérésük.

Hogy tapasztalják, azok a rabok, akik a börtön falai között megtérnek, könnyebben maradnak a jó úton?

Mivel a vallás gyakorlása személyes, belső ügy, erről nem vezetünk nyilvántartást, mi azonban azt tapasztaljuk, hogy a megtért emberek között sokkal kevesebb a visszaeső. Sőt, vannak olyan egykori elítéltek is, akik amikor hazamennek a családjukhoz, otthon, a maguk környezetében egyfajta misszionáriusok lesznek, és ők hirdetik Isten szeretetét. Ezekről legtöbbet azokon a találkozókon hallunk, amiket időnként a szabadultaknak szervezünk. Hatalmas élmény, ha az egykori fogvatartottakat befogadja a környezetük, ők pedig a közösségük szolgálatába állnak.



Ha szabadulok, felébredek, és megyek tovább... - az Origo írása...



(Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20141219-ilyen-a-karacsony-a-marianosztrai-fegyhaz-es-bortonben.html)


Huszonöt deka előrecsomagolt bejgli, pingpongverseny, társasjáték-bajnokság: karácsony a Márianosztrai Fegyház és Börtönben. Egy 23 éves büntetését töltő bankrablóval beszélgettünk érzelmi pauzáról, ünnepről, koboldokról, és a legnehezebben elviselhető dolgokról.

Vidám kirándulás lesz, hiszen a Márianosztrai Fegyház és Börtön többek közt ezt írja magáról a honlapján: Villódzó tekintetek, nyomasztó légkör, félhomály… Bocsánat, ezt én írtam fel előzetesen magamnak, ezzel szemben a honlapon: „Az érdeklődő megtapasztalhatja a hegyek nyújtotta szinte érintetlen természeti szépség, a börtön által képviselt szigorú rend és a rabtemető egyvelegének különleges, nyugalmat sugárzó hangulatát”.

Akár egy utazási iroda szórólapján is lehetne, de valahogy nyugtalanít ez a nyugalmat sugárzó mondat. Szépség? Szigorú rend? Rabtemető?

 


Meglessük a rabokat


Mindegy, először nem is oda megyünk, hogy meglessük a rabok karácsonyi készülődését, hanem Ipolytölgyesre, a katolikus egyház működtette Szent Erzsébet Otthonba. Az ott lakóknak ad karácsonyi műsort a börtön keresztény zenekara, melynek egyik gitárosa Nagy István Zsolt, aki 23 évet kapott bankrablásért és egyéb bűncselekményekért.

Az otthon tornatermének udvarra nyíló ajtaja most művészbejáró – viccelődnék, de az ajtóban álló, fekete ruhás, kommandós maszkot viselő fegyveres rabkísérők láttán inkább bekúszom a küszöb alatt. Jönnek a durva érzelmi pofonok, előbb a terem hátsó, lefüggönyözött részébe érve megannyi rabruhás nehézfiú között találom magam, azután meg szembetalálkozom a nézőközönséggel: halmozottan sérült emberek.

 

 

 

Máshogyan csillog a szemük


Fotós kollégámnak nincsen könnyű dolga, Zsolton kívül szinte senkit nem fényképezhet le úgy, hogy látszódjon az arca. A műsor, amit a börtönlelkész, Takács Péter állított össze, meglepően jó, a zenekar hegedűse pedig kifejezetten profi.

A műsor végén meghatottan tapsol a közönség, de ezeknek a sokat próbált, nagydarab férfiaknak is máshogyan csillog a szemük, mint egy órával ezelőtt. 

 

 

Motozás, egyebek


Halogatnám még, de irány a börtön. A rabok átszállítása az ilyenkor szokásos protokoll (motozás, egyebek) miatt némi időt vesz igénybe, ezért sétálunk egyet az épületben és környékén kísérőnkkel, Szép Tamás főhadnaggyal, kultúrnevelővel, sajtóreferenssel.

Ez az egyik legrégebbi magyar büntetés-végrehajtási intézmény, épületét eredetileg 1352-ben Nagy Lajos király a magyar alapítású pálos rend kolostorának építtette. A mellette lévő Szűz Mária templomot idefelé jövet messziről megláttuk, el is tévedtünk, mert ragaszkodtam hozzá, hogy egy templom mellett nincsen börtön. De, van.

 

 

Sunyi kis alakok


A benti viszonyokat illetően nem volt igazam a bevezetőben, amikor azt írtam, hogy „villódzó tekintetek, nyomasztó légkör, félhomály”, az első tételt nyugodtan kihúzhatjuk. Mindenki mérhetetlenül udvarias: jól tagolt, szépen formált „jó napot kívánok”-ot hallani az összes rabtól. Nehéz megmondani, hogy az alázat, vagy a tisztelet jelei ezek, abban maradunk Szép Tamással, hogy egyik sem.

Ha ezt csak úgy ránézésre el lehetne dönteni, akkor vannak itt üresfejű piti bűnözők, brutális arcok, sunyi kis alakok, puha hivatalnokok, megbotlott értelmiségiek, talán még disztingvált arisztokraták is, de nem lehet. Mindenesetre akár egy elvétett, szabálytalan előzés miatt is idekerülhet bárki. 

 

 

Mint egy csillárszalonban


A szűk folyosókat hamisítatlan menzaszag járja át, de lecsúsztunk az ebédről. Nem mintha hivatalosak lettünk volna rá, de azért egy kóstolót mindenképpen kértem volna. Amúgy azt beszélik, hogy Márianosztrán egészen jó a konyha a többi börtönhöz képest. A rabok a zárkáikban esznek, az elszállításra váró üres tepsiket nem szabad lefényképezni. Ahogy jövünk-megyünk a meglepően szűkös épületben, az égieknek sikerül megcáfolniuk a „börtön ablakába soha nem süt be a nap” tételt. De azért nincs az a fényár, mint egy csillárszalonban. 

Még mindig Nagy István Zsoltra várunk. Szó esik arról, hogy a szabadulók és a bv-sek (bv: büntetés-végrehajtás) is kínosan ügyelnek arra, nehogy kicsússzon a szájukon a viszontlátásra szó, helyette inkább minden jót kívánnak egymásnak. Gyorsan igyekszem is begyakorolni. Nem nehéz, mert sok rabbal összefutunk. 

 

 

 

Ötvenkettes bicepsz


A fogvatartottak között mi vívja ki a tiszteletet? Ha valaki nagyon kigyúrt, nagyon okos, vagy valamiben nagyon jó? – kérdezem Szép Tamást. Ha valaki okos, de nem okoskodó, azt tisztelik. Meg ha valaki ért valamihez. És ha valaki igényes, figyel a környezetére. Az egy sztereotípia, hogy itt a kigyúrtak a menők. Ez is az amerikai filmekből jön. Pedig a konfliktusok kezeléséhez jól jöhet egy ötvenkettes bicepsz – vetem közbe –, de Szép Tamás szerint nem jellemző a nézeteltérések ilyen erőforrásokkal való rendezése. A kigyúrtság maximum abban érték, hogy az ötvenkettes bicepsz tulajdonosa rendszeresen sportol.

A börtönben egyébként éppen konditerem épül, ami fizetős lesz, a rabok egyelőre az udvaron, rögzített sportszereken testedzhetnek. Súlyzót nem kapnak, azokkal csúnya dolgokat tudnának művelni. Napi egy órát lehet friss levegőn tölteni, a jól viselkedő rabok jutalom gyanánt tovább is maradhatnak. Van, aki körbe-körbe fut, vagy gyúr, van, aki csak sétálgat, utóbbiak vannak többségben.

 

 

Majdnem szűz


A motozás végeztével „Kérek engedélyt a stúdiókulcsot elkérni” felkiáltással befut Zsolt, az emberünk, aki ma videófelelős. Mert hogy délutánonként filmeket vetítenek a raboknak (tévét is lehet nézni). Nincs nagy választék, néhány tucat DVD és VHS kazetták, de azokat nem tudják már lejátszani, elkoptak. Most a Majdnem szűz című filmet vetítik, ami itt a börtönben majdnem érdekes asszociációkra ösztönöz.

Mielőtt leülnénk beszélgetni, még megnézzük Zsolt zárkáját. Kis előtér mosdóval, balra, jobbra egy-egy hálóhely. Zsolték részlegében két emeletes ágy és egy földszintes van, öten pihennek, alszanak akkora helyen, mint egy átlagos spájz. Két ágy között arasznyi a távolság. A börtön kihasználtsága 143 százalékos, ami megfelel a magyar átlagnak.

 

 

 

Valaki felelni fog


Zsolt még megmutat nekünk néhány fafaragványt – asztalos, fafaragó munkákat végez a börtönben –, amit ő készített, majd végre leülhetünk beszélgetni a börtön tantermében. Kínos egy hely, valaki itt felelni fog.

Ekkor még nem tudom, Zsolt, aki 42 éves, mit követett el, és hány évet kapott, személyiségi jogok: a nevelőtiszt nem mondhatja meg, az elítélt igen. Zsolt megmondja. Előtte kicsit a zenélésről beszélgetünk, két éve, már a fegyházban kezdett el gitározni könyvekből, bánja nagyon, hogy nem előbb.

 

 

Jobb lenne egyedül


Idén négyszer volt kint, a börtön falain kívül, ennyi fellépésük volt. Eléggé feszes az időbeosztása, nem a plafon bámulásával tölti az óráit, sőt, mint mondja, állandó időzavarban van. Például a gitározás miatt nincs ideje annyit sportolni, festeni, rajzolni, mint korábban. Jobban szeretne egyedül lenni egy zárkában, akkor mindenre futná az időből, mert akkor nem kellene másokhoz igazodnia.

Átható tekintete van, nyíltan a szemembe néz, nagyon szilárdnak és eltökéltnek tűnik, de a szemein fáradtságot, szomorúságot látok. Nem mondom meg neki, de úgy néz ki, mint akit lassan felőröl a börtönélet.

 

 

Bankrablás, háromszor


Erősáramú villamosipari technikumot végzett, volt hivatásos katona, 1,5 évig a francia idegenlégióban szolgált, utána vállalkozó lett, ipari alpinizmussal, építőiparral foglalkozott, 50 alkalmazottja volt. Az átlagnál jobban élt – meséli –, de aztán tönkrement a vállalkozása, a magánélete. 2005 júniusában elment bankot rabolni, mint állítja, azért, hogy kifizethesse az alkalmazottjait. A sikeren felbuzdulva két hét múlva újra kifosztotta a pénzintézetet. Összesen kétmillió forinthoz jutott. A második rabláskor elvette a biztonsági őr pisztolyát, négy évvel később, 2009 májusában ezzel a fegyverrel ment a harmadik bankhoz. Ott 18 millió forintot szerzett, de nem tudott elmenekülni a rendőrök elől.

 

 

Terrorista, mert túszt is ejtett


Mivel a pénzt magához vette, a rablás jogi értelemben befejezettnek nyilvánult. Túszt is ejtett, így terrorcselekmény miatt ítélték el. Korábbi, csalásért, adócsalásért kapott felfüggesztett büntetései is beélesedtek, ezen kívül kapott hét évet – így lett a vége 23 – egy olyan bűncselekményért, amit állítása szerint nem követett el. Ez egy olyan bűneset, amit az édesanyja nagyon szégyell, ezért Nagy István Zsolt arra kért, ne írjam meg, mi volt az. Rendben, azt viszont megírom, hogy erős fenntartásaim vannak az elmondott sztorikat illetően.

Azt mondja, végig tudta, hogy amit csinált, nem helyes. A bankrablásokat áthidaló megoldásnak szánta. Ha minden kedvezményt megkap, akkor 2020 környékén szabadulhat feltételesen. Ezen a ponton a nevelő emlékeztet bennünket arra, hogy a karácsonyról kéne beszélgetnünk, mert csak bizonyos témákra kaptunk engedélyeket.


Zsolt, mi lesz más karácsonykor, mint a hétköznapokban?

Igazándiból az emberek. Szerintem egy önfegyelemmel rendelkező, önmagát ismerő embernek önmagában a börtön nem nehéz. A többiektől az, attól, hogy nem én választom meg, hogy kikkel vagyok egy zárkában. Engem legjobban a buta emberek idegesítenek. Most van három kis koboldom a zárkában, én így szoktam hívni őket, ők csak a börtönről tudnak beszélgetni, meg arról, kit, hogyan loptak meg, hogyan surrantak be a lakásba, hol veszik a pajszert – engem ezek a témák nem érdekelnek.

Az ünnepek idején az a baj, hogy nagyon sokan nem bírják a gyűrődést. Nem tudják magukat lekötni, és már előre panaszkodnak. Ilyenkor persze értelemszerű, hogy mindenki egy kicsit többet gondolkozik: az élet dolgain, a hozzátartozókon. Én szerencsés alkat vagyok ebből a szempontból, mert amikor bekerültem ide, mindent letisztáztam magamban. Ezért nem ingadozik a lelkiállapotom. A munkahelyemen szoktak legföljebb felbosszantani a bolhások, ahogy a senkiháziakat hívom, akik mindent tönkretesznek, meg koszt, piszkot csinálnak. Csak a bajom van velük.

Az önmagában nem zavarna, ha valaki sír, ezt nem a gyengeség jeleként fogom fel. Engem az zavar, ha valaki egy nap nyolcszor elmondja, hogy „jaj de nem bírom”. Ez a kibillenés egészen szélsőséges dolgokig, akár agresszióig is el tud menni. Ilyenkor megemelkedik a verekedések, balhék száma. Az én esetemben ez szerencsés, mert a mi zárkánkban ilyen nincs, ott azért rendet tartunk.

Én nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy sírjak itt. Utoljára akkor voltam kiborulva, amikor másfél hónapja ültem előzetesben, és meglátogatott a családom. Nekem kellett bennük tartanom a lelket. Akkor az szar volt.

Azóta megacéloztad magad?

Nem kellett, mert amúgy sem vagyok egy sírós gyerek. Itt nagyon nagy önfegyelemre van szükség. Ha következmények nélkül való lenne, akkor ritkítanám az embereket, az biztos. Van egy-kettő, akiért nem lenne kár. Ez lehet, hogy gonoszul hangzik, de nem élvezem az erőszakot, szerintem az itteni anyagom is ezt bizonyítja.

Istennel hogy állsz?

Még nem találkoztam vele. Édesanyám vallásos, ő imádkozik értem. Meg helyettem is. Én nem szoktam. De tisztelem azokat az embereket, akik valóban hisznek.

Csak azért kérdeztem, mert a karácsonynak azért van egy elég erős vallási vetülete is, és hát keresztény zenekarban játszol.

Igen, ez igaz, ami meg az egyházi zenekart illeti, azzal nekem semmi bajom. Annyiból jó, hogy látom, örülnek, ha játszunk. Ez számomra arra alkalom, hogy zenélhessek, de ha elvállaltam, akkor maximálisan végrehajtom.

Mégis, miben lesz más az ünnep, mint a hétköznapok?

Nekem az ünnep a felkészülésben merült ki. Már nyáron elkezdem készíteni a képeslapokat. Olyanokat küldök ki, amiket én csinálok. Egyébként a leveleimet is egyedi címzéssel díszítem fel, nem giccsesen, de szépen. Nekem a karácsony most erről szólt, de ez is inkább egy kötelezettség. Azért szívesen csinálom, mert tudom, hogy örülnek neki. Itt bent a karácsony annyi lesz, hogy nem megyek sehová, talán 1-2 kultúresemény lesz, ahová azért benézek. 

Amíg kint voltál állítottatok karácsonyfát?

Persze, már csak a gyerekek miatt is. Egy felnőtt lányom és egy 13 éves fiam van.

Nem szorul el a torkod estefelé, amikor otthon gyertyát szoktatok gyújtani?

Nem. Én ezt kikapcsoltam magamban. Ezt úgy szoktam meghatározni, hogy most pause üzemmódban vagyok. Amikor 2009-ben elfogtak, két nap alatt lezártam magamban az egészet, pedig akkor még azt sem tudtam, mikor lesz vége. Ha szabadulok, felébredek, és megyek tovább. Azt is tudom, mit fogok csinálni a szabadulásom utáni második napon.

Mit?

Dolgozni. Először itthon fogok tevékenykedni az építőiparban, azután, ha kapok útlevelet, megyek külföldre. Biztonsági főnök leszek Bali szigetén egy szállodaláncnál. 

Mi hiányzik itt a legjobban túl azon, hogy meg vagy fosztva a szabadságodtól?

Férfiemberként többen rögtön rávágnák, hogy a nő, a velük való fizikai érintkezés, de szerintem nem feltétlenül. Hanem a fontos emberekkel való napi kapcsolat. Hogy napi szinten tudjam, mi történik velük. Például, hogy a lányom életét nyomon követhessem. Zenész lett, de még nem láttam, hallottam egyetlen fellépését sem. Az ember belegondol, és azt mondja, ennyit nem érhet százmillió forint sem.  

 


 

 

Műfenyő letétben


A Márianosztrai Fegyház és Börtönben minden emelet, minden körletrész kap karácsonyfát, ezekre a kézműves foglalkozásokon elkészült díszek kerülnek. Többeknek van letétben műfenyője, ezt az ünnepre a zárkára kérhetik (maximum 25 centiméter magasságig!). Ilyenkor év végén a bv-nél van pár ezer forint, amit rabsegély formájában osztanak ki azoknak, akikkel senki nem tart kapcsolatot, és egészségi állapotuk miatt dolgozni sem tudnak. Civil és egyházi szervezetek is megkeresik a börtönt, egy-egy csomaggal ők is támogatják az elesettebb fogvatartottakat. Más központi ajándékozás nincsen, esetleg a zárkatársak ajándékozzák meg egymást, de ez nem jellemző.

A márianosztrai börtönben 23-án világi jellegű ünnepséget tartanak, 24-én pedig egyházit. Délelőtt a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió látogatja meg a rabokat, 22 órától éjféli misét tartanak. (Igen, éjfélit, 22 órakor.) Az elítélteknek az ünnep napjain pingpongversenyt, társasjáték-bajnokságot, filmvetítést, honismereti vetélkedőt szerveznek a bv-sek.

 

 

Huszonöt dekás, előrecsomagolt


Az ebéd 24-én marha erőleves, sertéspörkölt galuskával, savanyúság, banán, a vacsora halászlé, bejgli (25 dekás, előrecsomagolt) lesz. Alkoholfogyasztás természetesen nincsen, ébresztő 5 órakor, takarodó este fél 9-kor. Ekkor a villanyokat a felügyelet lekapcsolja, a tv mehet hajnali egyig.

Kísérőnket leszámítva az utolsó hivatalos ember, akitől elbúcsúzom, a börtönlelkész. Rutinosan mondom neki:

– Minden jót!
– Viszontlátásra!