A mai napon a TÁMOP 1.4.3.-08/1-F-2009-0057 számon megvalósítás alatt álló pályázati program keretében családi döntéshozó csoportkonferencia beszélgetésekre került sor a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. Az első megbeszélés a délelőtti órákban valósult meg, ennek keretén belül a lopás, csalás és más bűncselekmények elkövetése miatt börtön fokozatú szabadságvesztés büntetését töltő Gy. fogadta családját, egészen pontosan szüleit és két testvérét.
Gy. elmondta, hogy börtönbe kerülésében nagy szerepet tulajdonít annak, hogy rossz társaságba keveredett, a baráti kör hatása jóval erősebb volt számára, mint a szülei szava. Fiatal korában elkerült otthonról, legfeljebb havonta 1-2 alkalommal járt haza, akkor is főképpen olyankor, ha segítségre szorult. Voltak ugyan tervei (mint például egy komoly párkapcsolat kialakítása), de a barátok elvitték őt egy rossz irányba. Minden pénzt, amit megszerzett, szórakozásra és a baráti társaságra fordította, míg a családját nem különösebben támogatta. Most visszagondolva azokra az emberekre, elmondhatja, hogy akármilyen barátai is voltak akkor kint, azt bent nem érzékelte. Ezzel együtt a börtönben is inkább a "jógyerekek" társaságát kereste, miattuk több olyan helyzetbe keveredett, amiből kifolyólag fegyelmi felelősségre vonására került sor, és nem kapta meg a kedvezményét. A csibészség viszont egyértelműen belerögződött, nem dob fel másokat. De a börtön mégis ráébresztette arra, hogy a "jógyerekek" nem a rácsok mögött vannak. Rájött, hogy több lehetőséget elrontott, ami miatt a saját kárán kellett tanulnia. Most úgy érzi, hogy neki be kellett kerülnie a börtönbe ahhoz, hogy átértékelje a dolgait. Voltak ugyan lehetőségei, és nem ez az életstílusa, de valahol mindig fontos volt számára, hogy bizonyítson a barátoknak, legyen például jó autója, jó csaja. Véleménye szerint, ha nem kerül be a börtönbe, akkor talán sokkal súlyosabb dolgokat is elkövetett volna. A bűncselekményt viszont felvállalja, ő követte el, minden az ő hibája, viszont belátja, hogy emiatt nemcsak ő maga szenved, hanem a családja is. A két öccse 16 és 18 éves, szeretik egymást, a családi kötelék erős, mert szüleik így nevelték őket. Azt gondolja, hogy a bűncselekmény kapcsán lennének olyan dolgok, amikről beszélne a testvéreivel, de nem tudja egyértelműen azt mondani nekik, hogy ne csináljanak hülyeséget, amikor ő már megtette. Azt viszont már el tudja mondani nekik, hogy miért ne tegyenek meg bizonyos dolgokat. A bűncselekményét tehát mindenki előtt felvállalja, a tervei között pedig ott szerepel, hogy mit kellene a jövőben másképpen tennie.
Jelenleg még van egy folyamatban lévő ügye, amiből nem tudja pontosan, hogy mire számíthat, illetve két másik ügy, amelyekből nincs elrendelve az előzetes letartóztatása. Tehát a szabadulása pontos ideje valahol bizonytalan. Viszont az idejét igyekszik hasznosan tölteni, tagja a mesekörnek, elvégzett egy közösségi mentorasszisztens képzést, angolul tanul. Az idegen nyelvet fontosnak tartja, mert a későbbiekben akár az is előfordul, hogy külföldre kerül dolgozni. Tudja, hogy amit tett, az rossz, mégis megcsinálta. Most viszont van ideje gondolkozni, és egyre inkább megismeri az embereket, akik körülveszik őt. Reggel felkel, szétnéz maga körül a zárkában, látja a fogvatartottakat, ismeri már a magatartásukat, a gondolkodásukat, és tudja, hogy neki nem ez a célja. Tudja azt is, hogy bármit is akar magával a későbbiek során kezdeni, kell, hogy legyenek készségei, képességei. Az újonnan érkező fogvatartottak mesélnek arról, hogy milyenek a kinti dolgok, számára szinte felfoghatatlan, hogy mennyi minden változott azóta, hogy bekerült. Fontosnak tartja, hogy tanuljon, megválogassa az emberi kapcsolatait. Rájött, hogy a régebben "ratyinak" tartott emberekkel éri meg foglalkozni, mert ők dolgoznak, tisztességesen élnek. Magát nem tartja rossz embernek, de tudja, hogy befolyásolható. Bizonyítani szeretne a családjának, hogy ő nem ez az ember, aki a börtönt járja, azt szeretné elérni, hogy büszkék legyenek rá.
Az édesapja úgy reagált a fia által elmondottakra, hogy az nem mindenben úgy van, ahogy azt Gy. előadta. Van, amikor hónapokig nem ír nekik, nem tudják, hogy mi van vele. A bekerülése előtt sem velük lakott, mert volt egy vitájuk, amikor azt mondták neki, hogy vagy menjen haza emberi időben, vagy sehogy, mert a két öccsének pihenésre van szüksége. Az apa szerint fia soha semmit nem adott haza, nem támogatta őket, de úgy értékeli, hogy talán jobb is, hogy ez történt, mert így nem kerülhetett elő tőlük semmi olyan, ami esetleg bűncselekményből származott volna.
A bekerülése előtti utolsó két hétben kezdett volna rendeződni a kapcsolatuk, akkor hívták haza, hogy ismét lakjon velük. Addig, amíg a rendőrök nem mentek hozzájuk házkutatásra, nem is tudták, hogy mi történt. Meglepetésszerűen érte őket a dolog, mert mindig mondták a fiúnak, hogy ne csináljon hülyeséget, mert annak nem lesz jó vége. Valahol számítottak arra, hogy ez bekövetkezik, de nem akarták elhinni. Amikor megtudták, hogy fiuk mit csinált, akkor olyan volt számukra, mintha kívülről látnák magukat...
Pontosan a mai napig nem tudják, hogy mit követett el a fiuk, illetve mivel gyanúsítják még a folyamatban lévő ügyek kapcsán, mert bűntársaival ellentétben ő sosem beszélt erről velük, nem küldte haza a vádiratot sem. Azt, hogy mivel vádolták onnan tudták meg, hogy a bűntársak a hozzátartozóiknak eljuttatták a saját vádiratukat, és a családtagjaik nekik is beszámoltak erről. Ekkor tudták meg, hogy voltak olyan cselekmények, melyeknél valójában ott sem lehetett, de ekkor már késő volt segíteni rajta...
Az apa véleménye szerint a fiát nem érdekelte, hogy a szülők tudjanak bármit is az ügyéről, nem bízott bennük. Most sem tudják egészen pontosan, hogy még milyen eljárások vannak vele szemben folyamatban, bizonyos dolgokat újságokból ismertek meg. Vannak olyan emberek, akik otthon röhögnek a fián, mert az olyan balhékat is elvitt, amelyeket nem követett el. A szülők hiába nyújtanak neki segítő kezet, ha ő nem fogadja el azt. Mindenesetre úgy gondolja, hogy ha egykor beavatja őket, akkor talán tudtak volna segíteni neki...
Az apa úgy véli, hogy fia tönkreteszi magát, de nem tudja, hogy pontosan miért. Lehet, hogy a bűntársainak gyerekei vannak, de neki is vannak testvérei és lehetett volna saját gyereke. A baj a bizalom hiánya. Rossz érzés neki, ahogy azt hallja, hogy a fia ebben vagy abban az ügyben gyanúsított, de nem tudnak semmi konkrétumot...
A történteknek az apa meglátása szerint erkölcsi hatása nem volt, akik ismerik a családot, azok nem ítélik el őket a fia miatt. A történtek után nem fordult el tőlük senki sem. Az anyagi hatást sem értékeli jelentősnek, de mentális téren sokat sérültek. Reggelente úgy keltek fel, hogy a felesége sírt. A testvérek pedig Gy. üres szobáját nézték. Az anyagi dolgok kapcsán annyit azért megjegyzett, hogy a testvérek számára talán rossz volt, hogy nem jutott például fagyira, mert kellett a pénz másra, de a legrosszabb mégsem ez volt. A tehetetlenség és az ingerlékenység volt a legfájóbb a dologban. Lelkileg, idegileg kezdtek felőrlődni, a feleségével sokat bántották egymást, mert a fiuk börtönben volt, de ők kéznél voltak egymásnak...
A jövőt illetően az apa kétségekkel küzd. vagy minden jóra fordul, vagy nem lesz ebből semmi. Ez a kettősség jár a fejében. A fiának ugyanis lehetnek különféle tervei a börtönben, hogy mi lesz a szabadulása után, de kérdés, hogy milyenek lesznek a körülmények. A maga részéről reménykedik, hogy rendbe jön minden, de fél, hogy mégsem fog minden normalizálódni. Nagyon örülne, ha jóra fordulnának a dolgok, de a félelmek is erősek. Ha nem így lenne, akkor térden állva kérne bocsánatot a fiától, amiért kétségei voltak. de azt nem tudja, hogy az elveszett éveket hogyan lehet bepótolni. Fél, hogy a szabadulás után is lesznek olyan emberek, akik csak kihasználják a fiút, mert az mindig megtalálta az ilyeneket...
Az anya ezt azzal egészítette ki, hogy amennyiben a fiának van akaratereje, akkor mindent megállhat, akkor lehet remény. És abban is bízik, hogy a lemondás iránti képességből örökölt valamit a szüleitől.
Gy. tisztában van vele, hogy nehéz lesz kint, nem lesz egyszerű jó döntéseket hozni, és beilleszkedni a kinti világba...
Az édesanyja szerint mindenek előtt magában kell tisztába tennie a dolgokat, eldönteni, hogy mit akar, kitől vár segítséget, kiben bízik, ki a fontos neki.
A beszélgetés ezt követő szakaszában Gy. és a családja a kapcsolattartásuk rapszodikus voltáról beszélt. A mesekör fellépésén a szülei és testvérei ugyan ott lehettek volna, de ő nem küldte ki nekik időben a meghívót. Igaz, hogy a szülei sem írnak neki rendszeresen, de anyja két műszakban dolgozik, és apja is sokszor olyan fáradtan ér haza este a munkából, hogy ad egy puszit a feleségének és már ki is dől. Ellentmondásosnak érzik, hogy a fiuk azt írja nekik, hogy mennyire hiányzik a család, utána meg két hónapig semmi...
De régen is inkább a nagymamához ment, hozzá fordult, mert ott minden egyszerűbb volt neki, nem volt kötöttség, akkor jött-ment, amikor akart, nem kellett takarítania. A nagymama a szülei ellen ment a túlzott engedékenységgel, az elnézéssel.
A jövőre nézve a szülők mindketten úgy gondolják, hogy a bizalom helyreállítása, kialakítása, illetve az őszinteség kulcsfontosságú dolgok lesznek. De a fiuk talán magával sincs tisztában. Nem azt mutatja, amit gondol. Nem várják azt, hogy regényt írjon nekik, de legalább havonta, kéthetente küldjön pár sort, hogy ne aggódjanak. Mert a bizonytalanság nagyon rossz. Amikor tárgyalásáról tudtak, akkor sokszor úgy mentek el oda, hogy szabadságot vettek ki, amit még akkor sem bántak, ha benapoltak. De legalább láthatták a fiukat... Az apa úgy érzi, hogy a fia néha úgy van vele, hogy hiányoztok nagyon, de szarok rátok... Pedig csak néhány sor kellene...
A szabadulás után az apa szerint újra meg kell ismerniük egymást, egymás mozdulatait, lépéseit, és ez fogja adni az első bonyodalmakat. Gy. egykor kilépett a családból, most belép oda. Az eltelt idő alatt viszont a testvérei is megnőttek, változtak, gyerekekből felnőtté értek.
Gy. közeli tervei között szerepel, hogy egy másik nevelési csoportba kerüljön, másik szintre, de a mostani helyzetről, a családi beszélőről úgy gondolja, hogy nem sok börtönben van ilyen, és az sem sok börtönben történne meg, hogy egy olyan elítélt, mint ő, akinek fogdás fenyítése is van, ilyen figyelmet kapna és ekkora lehetőségeket...
A fiatalabb öccse visszaemlékezve a történtekre, úgy fogalmazott, hogy először nem is értette, hogy mi történt. Egy osztálykirándulásról tért haza, gyereknap körüli időszakban amikor Gy. sehol sem volt. A bátyja letartóztatása azonban rá jó hatással volt, mert ő is sokat lógott az iskolából, de ekkor elgondolkodott a saját életén. A szülei pedig sokat segítettek neki, legalábbis próbáltak. A történtek belülről nem érintették őt nagyon rosszul, de valahol megállították őt azon az úton, amelyre maga is rátért, testvéréhez hasonlóan. Látta, hogy a testvére miatt a szülei sokat szenvedtek, ezért megemberelte magát, kezdett odafigyelni a tanulásra. Jelenleg már 4,2 az átlaga, angolból jók az eredményei, és ösztöndíjat is kap. Az, hogy annak idején rabruhában, bilincsben látta a bátyját, rossz volt. De ráébresztette, hogy le kell cserélnie a barátait, és nem azt kell nézni, hogy mit szeretne, hanem azt, hogy reálisan mit tud elérni. Fel kell mérni a lehetőségeket és az eshetőségeket, és ezt követően kell jó döntést hozni. Ha sikerül, akkor tervei szerint rendőr szeretne lenni...
Az idősebbik öccse először azt hitte, hogy a testvérét a rendőrök csak összekeverték valakivel. Nem hitte, hogy a bátyja ilyesmibe keveredett. Aztán félt attól, hogy neki is gondjai lesznek a bátyja miatt, mert egy elég jó nevű iskolába járt, ahol ráadásul a diákönkormányzat vezetője is volt. A tanárok azonban bíztak benne, nem a testvére alapján ítélték meg. A történtekben az volt a legnehezebb, hogy beletörődjön abba, hogy a testvére börtönben van. Gy. számára azt a célt tűzné ki, hogy sikerüljön neki négy ember közé beilleszkedni, e pedig a barátaival foglalkozzon. Tanulja meg, hogy ki az aki árt, és ki az, aki segít...
A család szerint ha valaki nem igényli a segítséget, annak nehéz segíteni. De a segítséget el is kell fogadni, csak úgy lehet haszna...
Az elkövetkező időben fontosnak tartják, hogy a börtönben Gy. vegyen részt a felkínált pszichológusi egyéni foglalkozásokon, fejlessze életvezetési készségeit, ember- és önismeretét. A kapcsolattartással összefüggésben valamennyien vállalják, hogy igyekeznek azt erősíteni javítani. És mindent megtesznek annak érdekében, hogy erősítsék az egymás iránti bizalmat. Gy. továbbra is tanulni szeretne, és a börtönben lévő lehetőségekhez mérten elkerülné a "jógyerekek" társaságát. Mert már látja, hogy kifelé szeretne menni, ahol az igazi jógyerekek vannak...
Végezetül következzen egy indiai eredetű mondás, amit ma hallottam intézetünk börtönlelkészétől:
"A szenteknek is van múltjuk, de a bűnösöknek is van jövőjük."
