2012. július 27., péntek

Fogvatartotti gondolatok ebéd kapcsán...

Egy első bűntényes fogvatartott szemével tekintve az alábbiakban bemutatottak szerint néz ki az a folyamat, amikor a munkavégzés befejezését követően az elítéltek a fogvatartotti étkezdébe vonultatásukat követően elfogyasztják az ebédet. Bár mindezt eddig is tudtam, de természetesen nem a "türelem rózsát terem"-elv alapján, illetve nem feltétlenül a mások iránt mutatott tisztelettel viseltetve történnek ilyenkor a dolgok. De nézzük, hogy fogalmaz a fogvatartott:


Előretörők
avagy sorban állás a kantinnál

  
A munka általában délután kettő körül ér véget, amit a sorakozó és a sorban állás percei követnek. A kantinhoz vagy ebédlőhöz az elítéltek üzemegységenként járulnak. A sorrend elméletileg adott, azonban mivel azt nem mindenki ismeri vagy nem hajlandó elismerni, ezért a gyorsaság dönti el, ki jut először az „áhított” étek közelébe. Mivel reggel 8-kor van szinte mindenhol reggeli, ezért ilyenkorra az emberek többsége már jócskán éhes. Így adódik a problematika rabtársaim többségének fejében, miszerint: kaja vagy várakozás tisztességesen. Mivel végtére is börtönben volnánk, a legtöbbjükön felül kerekedik a „hüllő agy” utasítása. Ezért ahelyett, hogy kivárnák a sorukat, előretódulnak, hátraszorítva a tisztességesen sorban állókat. Jómagam ezen nem botránkozom meg, hiszen a sor eleje és vége között kb. 20 perc a különbség, aminél már többet is kibírtam étlen, szomjan. Inkább azon lepődtem meg, hogy az „előretörők” viszonylag hasonló lelkületű személyek. Olyanok, akik türelmetlen természetük és mértéktelenségük okán léptek a bűn útjára, továbbá párosul ez mérhetetlen intellektusukkal. Amit leginkább hiányos fogazatukkal és az intelligenciájuk közti párhuzammal lehetne szemléltetni. Továbbá ők azok, akik elégedetlenek az adagokkal. Ha tanulságot kellene levonni és ezt egy bulvár lap írójaként tenném, akkor valami hasonlót olvashatnánk: „Brit tudósok megállapították, hogy a türelmetlenség elősegíti a foghullást és megnöveli a börtönbekerülés esélyét.”

2012. július 26., csütörtök

Beterhelve - avagy fogvatartotti gondolatok újratöltve...



Beterhelve

"Az ember néha utólag szembesül vele, hogy egy-egy múltbéli esemény talán nem is volt annyira vicces, mint ahogy azt akkor megítélte. Így volt ez most velem is, amikor néhány nappal ezelőtt egy számomra komikus szituációt meséltem el zárkatársaimnak. A történet börtönbe kerülésem 3. vagy 4. napján esett meg. Akkori zárkatársaim intelmei ellenére, kimerészkedtem a cellából és máris az ott tanyázó és figyelő raptorok gyűrűjébe kerültem. Ennek fő oka egy sajnálatos ismeretség volt, amely egy magát a jelenleg legnagyobb ellenzéki párthoz tartozónak valló politikussal köttetett meg a rabón, ahol párban voltunk összebilincselve. Már akkor érzékeltem, hogy az erősen zavart fiatalember ködös történetei a párthűségről, fiktív cégekről és az önkéntes dél-afrikai száműzetésről, illetve folyton dirigálni vágyó természete, rikácsoló hangja egy ilyen zárt közösségben akár káros is lehet az egészségére. Mivel ő túlértékelte ismeretségünket, ezért mint országos cimboráját mutatott be ama bizonyos raptor társulatnak, akik aztán szépen zárkájukba tereltek minket. Ebben a sötét, dohányfüsttől ködös, nikotin festette falú helyiségben, az egyik ágyon pöfékelve egy a „barátomnál" is zavartabb tekintetű, gülü szemű és rohadó fogú „törzsfőnök” fogadott minket. Azonnal kezdetét vette a színjáték, és a berivózott goblin előadta, hogy ő viszi a szintet, így ha bármi kell, rajta keresztül el lehet intézni. elmondta, hogy nem ajánlja, hogy tovább szállítsuk magunkat, mert a letöltőházak nagyon durvák. Azonban csak úgy tudunk itt maradni, ha kivesznek minket dolgozni. Amit természetesen csupán Ő tud elintézni. Máris előttem a „politikus barátom” előtt termett 1-1 ember kérelmi lapokkal és tollakkal. A raptorok főnöke pedig kiadta, hogy töltsük ki az adatainkkal, és Ő majd diktálja a szöveget. Jómagam erőtejesen tiltakoztam eleinte és különböző kifogásokkal megpróbáltam kihúzni magamat a feladat alól. Egy idő után viszont beláttam, hogy a nyerő taktika nem ez, hanem az, ha nem valós adatokkal töltöm fel és akkor megnyugszanak. Miután meghallottam a szöveget, amit diktált még nyilvánvalóbbá vált az átverés. Ez a következő volt: „Kérem a tisztelt Nevelőtisztet, hogy munkába állhassak. De előtte a kötelező szálkásító tanfolyamon részt vehessek.” Dél-Afrikából deportált politikusunknak még ekkor sem tűnt fel semmi és készséggel leírta és aláírta a dokumentumot, amit azonnal be is gyűjtött az egyik segéd, hogy bedobja a nevelői ládába. Jómagam ráfirkantottam néhány kriksz-krakszot, majd zsebre tettem a papírt, hogy majd én kidobom. Ami sikerült is volna, ha „politikus barátom” nem kezdett volna el sipákolni, mint egy újévi malac. Így azonban nekem is át kellett adnom a cetlit. Azonban ekkorra rajta kívül már mindenkinek nyilvánvaló volt, hogy a „szálkásító tanfolyam” az én részvételem nélkül fog zajlani. A lapot az egyik segéd tőlem is átvette, azonban egy kacsintás kíséretében a zsebében összegyűrte. Miután a „politikus” cédulája valóban landolt a nevelői ládában, az enyém összegyűrve visszakerült hozzám. Mint utólag megtudtam ez amolyan beavatás „játék”, amit a tudatlan első bűntényesekkel űznek. Szokás még úszócuccot (nadrág, szemüveg, sapka) bekéretni, télire dunyhát igényeltetni a hiszékeny zöldfülűekkel. Aztán jött az üzlet, pontosabban a szívesség ellenértékének megállapítása, ami 5,000 HUF-ról indult, és végül 2,000 HUF-ban állapodott meg. Természetesen áruban, spejzkor vagy csomagban. A kért tételeket még készséggel fel is írták egy cetlire, nehogy elfelejtsük. Ennek jogossága az internacionálét danolászó pártkatona esetében nem volt vitatható, hiszen az ő kérelme ki is lett dobva. Azonban az én esetemben semmi ilyen nem történt. Hogy a turpisság ne lepleződjék le, újdonsült „barátomat” kivezették valamilyen ürüggyel, és megindult az én puhításom. Természetesen előadták, hogy mennyire értelmes, okos vagyok, hogy levágtam a dolgot. Majd megindult az önigazolás. Miszerint a rivós goblinvezér kinek, miket intézett már el, és persze ez kamu volt, de egyébként tényleg tud segíteni. A listát többszöri próbálkozásra sem tudtam visszaadni, és arról sem sikerült meggyőznöm őket, hogy nincs szükségem a segítségükre, jobbnak láttam valami mondvacsinált indokkal angolosan távozni. Nem is értettem akkori zárkatársaim riadalmát és szigorú intésüket, miszerint, soha többet ne hagyjam el a zárkát, miután elmeséltem nekik a sztorit. Csupán a mostani alkalommal értettem meg izgatottságukat. Ugyanis úgyszólván „beterheltek”. Ennek a lényege, hogy valós vagy vélt indokkal követelést fogalmaznak meg a terhelttel szemben és a nem teljesítés behajtást, rosszabb esetben fizikai retorzió alkalmazását is jelentheti. Egyébként számomra is csupán ez alkalommal esett le, hogy a goblinszerű menő, be volt rivózva, mert előtte még soha nem láttam ilyet. Egyszóval a vicces történet, ha belegondolunk nem is annyira vicces ebből a perspektívából. Szerencse, hogy tovább szállítottak és ott nem vettek ki dolgozni, mert akkor bizonyára megpróbálták volna érvényesíteni követelésüket. Ami a pártkatonát illeti, nos ő még rengeteg hasonló kérelmet töltött ki. A legutolsó, amire emlékszem arra irányult, hogy elítéltként az intézet logisztikai vezetője kívánt lenni, ahol közel 50 rabtársát vezetheti majd. Indoklásában az szerepelt, hogy erre a feladatra ő a legalkalmasabb, hiszen az ő hivatása a vezetés, az emberek irányítása. Minden bizonnyal remekül egyengette volna a nem létező logisztikai központot, ha végre elvégezte volta azt a bizonyos szálkásító tanfolyamot...."

2012. július 25., szerda

Egy fotó...

Az elhelyezési körletépület egyik faliújságán pillantottam meg a ma közlésre kerülő rajzot. A vélhetően roma fogvatartott által készített női arckép a születési dátum és név miatt egy, az alkotóhoz közelálló rokon (barátnő, feleség, testvér...) portréja lehet. A dohányzó nő szeméből könnyek folynak, vélhetően a börtön falai között lévő hozzátartozója hiánya miatt. Az ismételt találkozás pillanata bizonytalan... Érdekes az arckép mellett megpillantható piros motívum, a madár és a növény ábrázolása, a "Magyar népmesék" c. klasszikus mese epizódjaiból megfigyelhető és elleshető formában lerajzolva...


2012. július 20., péntek

Gépsor átadása az Ipoly Cipőgyárban

A tegnapi napon Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára avatta fel az Ipoly Cipőgyár Kft. új – Magyarországon egyedülálló – cipőtalp-gyártó gépsorát.



Az Ipoly Cipőgyár Kft. a büntetés-végrehajtási szervezethez tartozó gazdasági társaság, feladata az elítéltek munkáltatása, fő profilja a cipőgyártás. Központi telephelye Nógrád megyében, Balassagyarmaton található. A társaság szorosan együttműködik a Balassagyarmati Fegyház és Börtönnel, továbbá fiókteleppel rendelkezik a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, Egerben.

A cégnél tavaly átlagosan összesen 371-en dolgoztak, ebből a munkáltatott fogvatartottak száma 222 fő.

A 2011-ben elfogadott 44/2011. (III. 23.) számú Kormányrendelet, valamint a 9/2011. (III. 23.) számú BM rendelet lehetőséget nyújt a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdasági társaságoknak a központi államigazgatási szervek és a rendvédelmi szervek irányában fennálló egyes ellátási kötelezettségek átadás-átvételére és azok ellentételezésére.

A kft. elmúlt évi gazdálkodásának eredményeként mintegy 1,5 milliárd árbevételt és 198 millió Ft nyereséget realizált. A 168 ezer pár lábbeli értékesítéséből kiemelkedik a Belügyminisztérium szervei részére kifejlesztett és leszállított, mintegy 44 ezer pár szolgálati bakancs.



Az Ipoly Cipőgyár Kft. termékszerkezetét, nagyságrendjét, tulajdonformáját tekintve piacvezető a magyar cipőiparban. A gazdasági társaság alapvetően belföldre értékesíti termékeit, de német-svájci kereskedőn keresztül például a svájci vasutaknál is használják védőlábbelijeit.

Az Ipoly Cipőgyár Kft. belföldi értékesítési csatornái:
  • BM szervei és központi ellátás kedvezményezettjei
  • közbeszerzések (MÁV Zrt., Magyar Posta, Rail Cargo)
  • viszonteladókon keresztül (mintegy 30 rendszeres vásárló)
  • közvetlen végfelhasználók (pl. BorsodChem, BDI Hungary Kft.)
  • saját üzemeltetésű kiskereskedelmi bolt Balassagyarmaton

A társaság fejlesztési terveinek középpontjában a poliuretán-gumi talpszerkezet megvalósítását biztosító gyártástechnológia bevezetése áll. A komplex beruházás mintegy 340 millió forintos költségvetéssel valósult meg. Ennek központi eleme az új, most átadott DESMA direkt fröccsöntő-gép.

Tervek a termékskála bővítésére:
  • rendészeti szolgálati félcipő kialakítása
  • honvédségi igények teljesítése
  • szolgálati bakancs továbbfejlesztése
  • központi államigazgatási szervek igényeinek teljesítése
  • MÁV és Magyar Posta modelljeinek korszerűsítése.

A 28 magyarországi bv. intézet jelenlegi fogvatartotti létszáma meghaladja a 17.300 főt, ebből mintegy 12.000 a jogerősen elítéltek száma.



Az elítéltek az összes büntetés-végrehajtási intézetben végeznek munkát (intézetfenntartás, -ellátás), de termelő tevékenység általában az erre a célra alapított bv. gazdasági társaságoknál folyik. A 12 gazdasági társaság alapfeladata – törvényi kötelezettségként meghatározott közfeladat – a fogvatartottak foglalkoztatásának szervezése és végrehajtása. Tevékenységi körük megoszlása szerint nyolc ipari és négy mezőgazdasági bv. társaság működik.


A büntetés-végrehajtási szervezet vezetőségét Csóti András bv. vezérőrnagy, megbízott országos parancsnok és Varga Valéria bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok gazdasági és informatikai helyettese képviselte.

2012. július 17., kedd

A büntetés pozitív hatása...

Iskolapadba karcolt felirat a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben - erősen szeretném hinni, hogy a szöveg valóban erős belső indíttatásból és sziklaszilárd elhatározásból került meghagyásra részben az utókor és részben az örökkévalóság számára címezve, annak kifejezéseként, hogy az alkotó esetében a vele foglalkozó büntetés-végrehajtási és civil szakemberek eredményes munkát végeztek, és társadalmi visszailleszkedését olyannyira eredményesnek érzi az ismeretlen elítélt, hogy bátran világgá kürtölte abbéli várakozását, hogy ő már soha többé nem fog ide visszakerülni. Remélem, hogy másik bv. intézetbe sem... Illetve azt is remélem, hogy a kijelentés nem kizárólag a tanteremre vonatkozik... 

"I Will Never Come Back Here"
 

2012. július 16., hétfő

Pillangó....

A fotót az elhelyezési körletépület lépcsőházának bejárásakor készítettem ma délelőtt. A biológia egyáltalán nem tartozik az erősségeim közé, a lepkék kapcsán a Wikipédia ezzel összefüggő bejegyzését segítségül használva csak az jut eszembe, hogy a kérdéses élőlények az ízeltlábúak törzsében a rovarok osztályának utolsóként kifejlődött rendjébe tartoznak. Arról tehát, hogy a képen milyen lepke látható, őszintén szólva lövésem sincs. De mivel a felvétel a börtönben készült, mi más is juthatott volna eszembe róla, mint egy nagy klasszikus. A "Pillangó"...
 



Azok kedvéért, akik nem tudják, miről beszélek, jöjjön egy rövid ismertető: a "Pillangó" (Papillon) egy 1973-ban bemutatott film Franklin J. Schaffner rendezésében, Steve McQueen és Dustin Hoffman főszereplésével. A film Henri Charrière élettörténetét mutatja be, akit ártatlanul ítéltek börtönbüntetésre és akinek sikerült egyedül megszöknie a Francia Guyanán található Ördög-szigeten levő büntetőtelepről 1945-ben. A forgatókönyv Henri Charrière "Pillangó" című önéletrajzi bestselleréből készült, egy nagyszerű szökés történetéről, melynek főhőse Pillangó (Steve McQueen), a mackós, akit egy strici meggyilkolása miatt ítélnek el, és a Francia Guyana-i büntetőtáborba száműzik. Pillangó azonban biztos az ártatlanságában, és nem nyugszik bele az ítéletbe, így amikor a szigetekre érkezik, csak egyetlen gondolat lebeg előtte: a szökés. Megismerkedik egyik fegyenctársával, Louis Dega-val (Dustin Hoffman), akivel barátságot köt. Az első szökési kísérlet kudarcba fullad, ezért Pillangó büntetésül a szigorított részlegbe kerül. Az ötlépésnyi széles kis zárkában Pillangó hamar rájön, hogy csak úgy maradhat életben, ha megőrzi egészségét. Ezért minden "mocskot" megeszik, amit betesznek hozzá (még bogarakat is fog magának), fekvőtámaszokkal tartja formában magát, és fel-alá járkál a cellájában, nehogy elsorvadjanak az izmai. Azonban egy denevérharapás miatt belázasodik, és teljesen legyengül, ráadásul az őrök rájönnek arra, hogy valaki rendszeresen kókuszhéjat csempész be neki.... Aki többre kíváncsi, az menjen egy videotékába, és nézze meg a filmet, nem rossz darab...

A filmes kitekintés mellett egy idézetet is megosztok, ami a börtönben lévő fogvatartottakkal kapcsolatosan is tartalmaz némi párhuzamra okot adó megállapítást. Hisz a mindennapok során annyi olyan emberrel futottam össze a börtönben, aki égre-földre esküdözött, hogy soha többé nem találkozunk, mert ő megjavult, és egyébként is csak a bírói tévedésnek, meg a véletlenek furcsa játékának köszönhető, hogy őt elítélték. Aztán a szabadulás után eltelik egy bizonyos idő, és az érintett személy újra bebukik, mert nem tanult korábbi hibájából, a börtönben töltött időnek nem volt számára visszatartó ereje, a társadalmi beilleszkedés annak ellenére nem sikerült, hogy emberünk fogadkozott. Aztán elkövette az újabb bűncselekményt, pedig tudomása volt arról, hogy mindez mit eredményez... Tudom, hogy ennek azért számos összetevője lehet, de az előbbiekkel felvezetett Kemény Zsigmond-gondolat azért találó:   


"Furcsa bogara az Istennek az ember. Csak a lepke győz le minket az ostobaságban, midőn pörzsölt szárnnyal megint a gyertyafénynek rohan."


2012. július 15., vasárnap

Péntek 13 - amikor a nap nem a babonáról szól...



Néhány nappal ezelőtt egy sokak számára nem kedvelt napra virradtunk. A mozirajongók előtt elég mindösszesen annyit tennem, hogy kiejtem Jason Voorhees nevét, és a legtöbben szinte gondolkodás nélkül rávágják a „Péntek 13.” című 1980-as Sean S. Cunningham horror-klasszikus címét. Igen, a péntek 13. számos ember számára nagy jelentőséggel bír. Egyesek szerint ez egy kifejezetten szerencsétlen nap, míg mások úgy gondolják, hogy ez is ugyanolyan, mint a többi. A legtöbb babona ősi vallási-misztikus képzetek tovább burjánzása, de mint tudjuk, tizenhárman ültek az utolsó vacsora asztalánál, és egy pénteki napon feszítették keresztre Jézust. Így elegendő, hogy a péntek 13 a legbabonásabb fogalmak egyike legyen. És ez a fajta babonás félelem annyira velünk él még manapság is, hogy az Amerikai Egyesült Államokban például sok helyen nincs 13. emelet. Statisztikai felmérések szerint az emberek többsége ezen a napon nem ül repülőgépre, vonatra, nem szívesen köt komoly üzleteket, és nem ül tizenkettedmagával egy asztalhoz, mert a néphit szerint, ha tizenhárom ember ül egy asztalnál, akkor valaki hamarosan meghal közülük. A pénteki nap "gonoszságát" azzal magyarázzák, hogy Jézust is aznap feszítették keresztre. Más megközelítések szerint a péntektől való rettegés gyökere lehet az is, hogy az 1800-as évekig ez a nap volt a hóhér napja, ekkor hajtották végre a nyilvános kivégzéseket. Habár hazánkban a halálbüntetést már nem alkalmazzák, a fogvatartottak egy része esetében mégis megállapítható, hogy sokan tartanak ettől a naptól, különös jelentőséget, negatív töltetet, egyfajta baljós tartalmat kötnek hozzá. De ebben az évben, 2012. július 13-án, ami történetesen szintén egy pénteki nap volt, a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak közül sokaknak csak a pozitív gondolatokat hozta a nap.



Tizenegy órai kezdettel láttuk vendégül a szátoki Margaréta Gyermekotthon igazgatóját, Partos Gábor urat, aki három kis lakó társaságában érkezett intézetünkbe, immár második alkalommal. A meghívás apropóját az adta, hogy a fogvatartottak ismét úgy gondolták, hogy adományt gyűjtenek, és azt olyan helyre ajánlják fel, ahol hasznát veszik, ahol szükség van minden segítségre. Így esett az elítéltek választása a gyermekotthonra. Ahogy a fogvatartottak egyik képviselője is mondta a köszöntőjében, a péntek 13 egy nem annyira kedvelt nap az emberek számára. Sokan félnek, tartanak ettől a naptól, de most félre kell tenni ezeket a félelmeket, és arra kell gondolni, hogy azért gyűltünk össze, hogy olyanoknak segítsünk, akik arra rászorulnak. A színjátszó szakkör zenés-verses műsorral készült az eseményre, közben a képzőművészeti szakkör tagjai átadták saját készítésű rajzaikat, festményeiket, illetve kifestőkkel lepték meg a gyerekeket. Az egyik ötletgazda fogvatartott egy doboz csokoládét, édességet adott át, majd az igazgató úr átvehette azt az adománylevelet, melynek tanulsága szerint az elítéltek több mint kilencvenezer forintot ajánlottak fel az intézmény számára.




Ahogy Partos Gábor fogalmazott, számukra ez az összeg is sokat jelent. Mint beszámolt róla, a fogvatartottak múlt év decemberében fölajánlott adománya segítette hozzá őket ahhoz, hogy a gyerekeket idén nyáron táborozni tudták vinni. Nem messze mentek, hogy minél kevesebbet kelljen utazásra költeni, de a gyermekotthon kis lakóinak ezzel tudták biztosítani azt, hogy kicsit nekik is olyan gyermekkoruk legyen, mint egy átlagos, normál családban felnövő társuknak.

A fogvatartottak közül az adományok átadása közben többen kiemelték, hogy sok elítélt társuk melléállt a kezdeményezésnek, ha nem is nagy összeggel, de valóban sokan támogatták a felajánlást. Olyanok is, akik már évek óta töltik a büntetésüket, és a saját gyermekükkel eközben egyszer sem találkozhattak. És most, amikor boldogan mosolygó gyermekarcokat látnak a közelükben, akkor talán ők is hazagondolnak, a saját gyermekükre. Nem tudom, hogy így van -e, engem a börtönben töltött évek egy kicsit átkódoltak. Talán túl sokat láttam,hallottam, éltem meg a rácsok mögött. És a hitem sem a régi. Nem gondolom, hogy tévedek, amikor azt mondom, hogy vannak olyan fogvatartottak, akik a jutalmazás, a pozitív megítélés miatt álltak a cél mellé. De hiszem, hogy igenis sokan vannak azok is, akik valóban őszinte tenni akarástól, segíteni vágyástól vezérelve közreműködtek abban, hogy ez a nap megvalósulhatott. És ha ezek az emberek egyszer szabadulnak, és a családjuk körébe hazatérve a korábbinál lényegesen több időt fordítanak a saját gyermekükre, akkor még több pozitív hozadéka lehet a dolognak, mint most azt gondolnánk. 

De addig ne feledjük: a szátoki gyermekeknek a péntek 13 most nem a babonáról, nem a félelmekről szólt, és ez így van rendjén.  

  

2012. július 10., kedd

Visszajelzés...

A mostani bejegyzés rendhagyó lesz. Egy szabadult fogvatartott levelének néhány részletét közlöm, aki immár civil, szabad emberként írja meg egykori nevelőjének néhány gondolatát. Következzen hát a levél, mint írtam, egy-két rész kihagyásával... 



  
Tisztelt Nevelőnő!

Ígéretemet megtartva tollat és papírt ragadtam, hogy ha nem is képeslap, de egy tartalmasabb levél formájában hírt adjak magamról.

Nos, maga a szabadulás nekem talán már nem okozott akkora feszültséget és izgalmat, mint másoknak általában, hiszen az intézet kapujának átlépésében volt már némi rutinom, amit köszönök még egyszer. Kissé ugyan furcsa volt a két épület között visszanézni az udvarról azzal a tudattal, hogy nincs több reggeli levonulás, a sétán sem fognak már látni, a munka is nélkülem megy tovább, és nem lesz több ebéd vagy vacsora sem. Aztán gyorsan átvillant az agyamon, hogy valószínűleg senkinek nem fogok hiányozni, és talán észre sem veszik, hogy eltűntem, de ez valószínűleg így természetes, átadtam én is a stafétabotot valaki másnak.

Nagyjából 2 hét kellett, mire az agyam is ráállt, hogy tényleg nem kell visszamenni. Másnap bementünk a .... Tesco-ba, és bizony majdnem rászóltam apura, hogy rossz helyen jött ki a körforgalomból, .... a következő kihajtó. Aztán bent az üzletben is kezdtem volna végigpörgetni magamban, hogy mit is kell vennem, és igazából csak akkor kapcsoltam, hogy már nem kell 1 hónapra bevásárolni.

Az első hetek szaladgálással teltek. Rohangálás az okmányirodába a lejárt személyimet és jogsimat újítani, előtte az orvosi, illetve ezekkel párhuzamosan a pártfogó és a regisztráció a munkaügyi központban, valamint havonta 1x Pest.

Munkával kapcsolatban sajnos senki nem biztat semmi jóval. A pártfogóm elég jól ismeri a .....-t, és sajnos elég szigorúak, ráadásul talán régebben nem voltak ennyire. Sajnos segélyt sem kapok, mert törvénymódosítás miatt már nem 200 óra, hanem 1 év munkaviszony kell hozzá, nekem pedig csak 10 hónapom van. A több évi saját vállalkozás nem számolható bele. Úgyhogy marad az internet böngészése.

Persze unalom így sincs. Zajlik az élet nálunk......

Amióta itthon vagyok, csak húsvét vasárnap mozdultam ki a házból. ..... hívott le .....-ra, bár nem volt igazán sok kedve bárkivel is beszélgetni, mert pár héttel előtte halt meg a kislánya, de nekem azért szerencsére örült. A lábam kikészült a nap végére, annyit mászkáltunk. ..... az összes utcán végigvitt, és a falu határában lévő, a háborúban felrobbantott híd maradványait is megmutatta. Furcsa érzés volt, hogy az Ipoly túlpartja, és a pár méterre előttem magasodó helyvonulat már Szlovákia. Nem voltam még ott, de szerencsére csendesebbnek, nyugodtabbnak tűnt a vártnál.

Mostanában ..... hívogat Gyöngyösre, ő szakács volt, illetve ..... invitálna le .....-ra, de ebben a nagy melegben örülök, ha élek. Sajnos valamiért mostanában elég rosszul viselem. Hetente többször is fáj a fejem, illetve néha a fejfájás mellé hányinger is párosul. Szerencsére jövő héten már állítólag jön az enyhülés.

Nos, azt hiszem ezzel lassan be is fejezem a levelem, hogy ismét elteljen néhány hónap, és ismét történjen velem valami, amiről beszámolhatok. Addig is kívánok Önnek és kedves családjának további jó egészséget, valamint kellemes nyaralást az elkövetkező hónapokra, az intézet minden dolgozójának pedig kitartást és türelmet a bent lévő fogvatartottakhoz. Végezetül – de nem utolsósorban – .....-t is külön üdvözlöm, és jó egészséget kívánok neki.

Tisztelettel: ....


A volt fogvatartott még a büntetése töltése alatt ígérte meg egykori nevelőjének, hogy néhanapján jelentkezik majd, beszámol arról, hogy mi történik vele a szabadulása utáni időszakban. Mint a levél elején leírtakból kiderül, illetve az avatott olvasó számára talán egyértelmű, az érintett a szabadságvesztés büntetés alatt több alkalommal is ideiglenes intézetelhagyási lehetőségben részesült, tehát nem volt számára teljesen szokatlan a zárt világon kívüli, "normális" élet. Ezzel együtt szembetűnő, hogy mégis egyfajta nosztalgiával gondol vissza arra a helyre, amelynek egy bizonyos ideig, ha nem is önszántából, hanem egy jogerős szabadságvesztésa büntetés töltése miatt, de része volt. Az érintett személy egyébként egy rendezett kapcsolattartással bíró, átlagosnál magasabb intellektusú, normakövető elítélt volt, akit a családja várt vissza. A beilleszkedése így megfelelő támogatottságot élvezett a hozzátartozói részéről, de ennek ellenére kiderül a soraiból, hogy mindez mégsem volt a számára annyira könnyű, hiszen heteknek kellett eltelnie ahhoz, hogy megszokja a börtönbeli házi- és napirend előírásai miatti szabályozottság és kialakult életritmus megszűnését, a kötöttségektől mentes életet. A hivatalos ügyek intézése, a különféle okmányok beszerzése és megújítása nem egyszerű feladat, de mindez egy nem börtönből szabadult átlagember számára sem egyszerű feladat. A pártfogó felügyelők leterheltségét figyelembe véve tőlük csodát senki ne várjon, ettől még tény, hogy a munkahely találása szintén nem egyszerű dolog egy frissen szabadult ember számára. A szabadulás utáni első időben az érintett személy a családja körében töltötte ideje nagy részét, ház körüli feladatokban, kisebb-nagyobb munkákban közreműködve, részt vállalva a feladatokból. Ahogy a soraiből kitűnik, családja figyel rá, segíti és támogatja őt a beilleszkedésben, ami annak sikeressége szempontjából nélkülözhetetlen. A szövegkörnyezetből kiderül továbbá, hogy a levél írója több olyan volt fogvatartott társával kapcsolatba került, akik hozzá hasonlóan már szabadultak az intézetünkből, a neveik alapján ezek olyan személyek, akik a büntetésük töltése alatt jellemzően normakövető magatartást tanúsítottak. A velük való egyfajta nosztalgiázás, a közös múltból és tapasztalatokból adódóan közös útkeresés akár pozitív is lehet. Az pedig mindenképpen örvendetes, hogy a volt elítélt alapvetően jól gondol vissza a személyi állomány tagjaira, ami alapján arra következtethetünk, hogy részükről humánus bánásmódot élvezett... Mit modnhatnék ezek után? Várom a következő beszámolót, és a magam részéről sok sikert kívánok a volt fogvatartottnak az útkeresésben, az újratervezésben. 

            


TÁM(L)OP



Egy újabb gyöngyszem, a fogvatartotti kérelmek sorából. Beszélhetünk bűnmegelőzési és reintegrációs programokról, felkészíthetjük a fogvatartottakat a majdani szabadulásuk utáni beilleszkedésükre, mindeközben viszont ne feledkezzünk meg arról, hogy az érintettek tudatalattija is dolgozik - és így lesz a "TÁMOP" projektből "támLOP"...   

2012. július 9., hétfő

Tanulj, tinó...


Egy újabb gyöngyszem azon kérelmek sorából, melyeket az oktatásban részt venni szándékozó elítéltek adtak ki, immár az elkövetkező tanévre vonatkozó továbbtanulási szándékukat kifejezendő...

2012. július 8., vasárnap

Újra szabadlábon - több, mint 30 év után...

Andre Davis ügye...

(Forrás: http://www.huffingtonpost.com/2012/07/07/andre-davis-released_n_1655914.html)


Pénteken, a késő esti órákban szabadlábra helyeztek egy chicagói férfit, aki több mint harminc évet töltött a börtönben, egy 3 éves kislány megerőszakolása és meggyilkolása miatt. Az ártatlanságát a DNS-vizsgálat eredménye alapozta meg, ami alapján az ügyészség ejtette a korábban vele szemben felállított vádakat.


Az Illinois állambeli fellebbviteli bíróság márciusban új eljárást rendelt el az 50 éves Andre Davis ügyében, miután a Brianna Stickle 1980-ban elkövetett meggyilkolásának helyszínén talált DNS-minta vizsgálatának eredményei megállapították, hogy azok nem a férfitól származnak.       

Davis este fél nyolc körül került szabadlábra a Tamms Correctional Center nevű szuper-maximális biztonságú börtönből, amely Illinois állam déli részén található, mondta Kayce Ataiyero, Illinois állam Büntetés-végrehajtási Osztályának szóvivője. Julia Rietz, Champaign Megye Állami Ügyészségének részéről a nap korábbi szakában döntött arról, hogy nem tartják fenn a Davis ellen felhozott vádakat.


Davis érdekeit a Northwestern Egyetem Jogellenes Ítéletek Elleni Osztálya képviselte, melynek munkatársa, Judy Royal azt mondta, hogy ő volt a leghosszabb időt börtönben töltő ember azon 42 személy közül, akik DNS-bizonyítéknak köszönhetően mentesültek a vádak alól.

„Davis úr 32 évet töltött el börtönben egy olyan nemi erőszakért és gyilkosságért, amit nem ő követett el.” – mondta Judy Royal. – „Tamms nem egy egyszerű hely az idő eltöltésére. Davis úr bízik abban, hogy újra fel tudja építeni az életét, a családja támogatásával.”

Nem volt azonnal ismeretes, hogy Davis családja a börtönnél van –e, amikor a férfi kilépett az intézetből, de Davis apja péntek délután utazott Tamms-ba, és nem lehetett őt nyilatkozat megtétele céljából elérni.  

Julia Rietz ügyész kifejtette, hogy habár ő nem kételkedett a DNS-vizsgálatok eredményében, mégsem a teszt miatt döntött úgy, hogy nem tartják fenn a vádat, hanem azért, mert úgy gondolták, hogy egy 32 éves ügyet ismételt tárgyalásra vinni rendkívül bonyolult dolog lenne.  

„30 év elteltével a tanúk részben elhunytak vagy eltűntek, illetve nem képesek arra, hogy hiteles vallomást tegyenek.” – mondta Rietz, aki 2004 óta látja el feladatait. – „Döntésünket az ügy és az egykori bizonyítékok korára alapozva hoztuk meg.”
   

Az eset számos kérdést felvethet. Lehet -e 50 évesen újrakezdeni egy olyan életet, amit az ember börtönben töltött el, függetlenül attól, hogy ártatlanul volt a rácsok mögött, vagy valóban elkövette a bűncselekményt? A halálbüntetés valóban megfelelőnek és szükségesnek értékelhető szankció -e, vagy adott esetben valóban benne van az ítélethozatalban a tévedés lehetősége? A konkrét eset kapcsán mi történik most az egykor bestiális módon megerőszakolt és meggyilkolt 3 éves kislány családjának tagjaival, akik egészen idáig talán biztosak lehettek abban, hogy az elkövető személye ismert, és az érintett börtönben van? A most 50 éves Davis vajon mekkora segítséget kaphat a beilleszkedésben családjától, figyelembe véve, hogy szülei már igen idős korú személyek, a többi rokonának nagy része meg vélhetően nem is ismeri őt igazán? A kérdésekre adandó válaszok nem könnyűek, de kíváncsi lennék arra, hogy néhány hónap elteltével hogy alakult az ügy, és szereplőinek sorsa. És egy utolsó kérdés: mi lenne, ha mindez Magyarországon történt volna? ...