Nemzetközi Börtönmissziós Imahét

Nemzetközi Börtönmissziós Imahét

„Szeresd a kegyelmet!”

Imaheti felhívás

Magyar Testvéri Börtöntársaság

Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete

Magyar Evangéliumi Börtönmisszió

Magyar Bűnmegelőzési Börtönmissziós Alapítvány

Esztergom Budapesti Főegyházmegye Börtönmissziója

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Börtönszolgálata

Mécses Szeretetszolgálat

2015. április 19-26.

Amint azt a Magyar Testvéri Börtönlelkészi Szolgálat elnöke, Roszik Gábor evangéikus lelkész Úr megfogalmazta, ez az esztendő immáron a huszonharmadik, amikor hazánk is bekapcsolódik a Nemzetközi Börtönmissziós Imahétbe. "Idén is célunk, hogy minden hazai és határon túli felekezet gyülekezete, egyházközsége számára eljuttassuk felhívásunkat, az Imahét programját. - fogalmazta meg az elnök úr. - Hálásak vagyunk  az Istennek, hogy egyre többen csatlakoznak felhívásunkhoz, és egyre többen vannak azok is, akik a börtönmisszió szolgálatában részt vesznek. Hisszük, hogy szolgálatunk nem hiábavaló és annak vannak eredményei e világban. A világ mintegy 100 országában szervezik meg a Börtönmissziós Imahetet. Szeretettel kérjük lelkész testvéreinket, gyülekezeti tagokat, hogy a Húsvét ünnepe utáni 2. vasárnapon (április 19.) kezdődő héten, szokásos alkalmaikon kapcsolódjanak be az imádságba, s tegyenek bizonyságot arról, hogy a feltámadt Jézus Krisztus az Igazság, és nála van a megbocsátás és az irgalom. Ez az az üzenet, ez az a világosság melyet mindannyiunknak hirdetnünk kell a börtönök falain belül és kívül, a fogvatartottaknak és gyermekeiknek egyaránt.  Megragadva az imaheti felhívásunkat, idén arra kérjük Lelkésztestvérünket és a gyülekezetet, hogy adományukkal támogassák a börtönlelkészek és a börtönmisszió szolgálatát! Kérem a Testvéreket, hogy egy Újszövetség vagy Biblia árával támogassák fogvatartottak között végzett munkánkat. Ezért szeretettel kérjük, hogy 500-1000.- Ft-ot szíveskedjenek erre a célra megküldeni, a közlemény rovatba kérjük beírni programunk nevét: „Egy Gyülekezet - egy Biblia”. Szeretnénk, ha az összegyűlt adományból minél több „evangéliumot” küldhetnénk be a magyarországi börtönökbe! "

Az imádságok a következők:

Április 19. vasárnap: a fogvatartottak és a börtönmisszió vasárnapja. Az Úr irgalmáét az elítéltekért, a szabadultakért, családjaikért, gyermekeikért, az áldozatokért és a börtönmisszióért. Hogy az elítéltek megértsék az Úr gondoskodását, reménykedjenek és keressék a bűnbocsánatot. A rabokért, hogy megbékéljenek az áldozatukkal, a családdal és a társadalommal.

 

Április 20. hétfő: a helyreállító igazságszolgáltatás napja. Hogy az igazság kegyelemmel teljes legyen. A törvényalkotókért, hogy olyan törvényeket hozzanak, amely a bűnözők megtérését és társadalmi beilleszkedését segítik. A bírákért, hogy igazságos ítéleteket hozzanak, és munkájukat igazság és könyörületesség vezérelje.

Április 21. kedd: az áldozatok napja. Hogy az áldozatok vigasztalást találjanak az Úrban. Hogy megtanuljunk irgalmasnak lenni azokkal, akik fájdalmat okoztak.

Április 22. szerda: a szabadultak napja. A szabadultakért, hogy megtalálják helyüket a közösségben. A volt fogvatartottakért, hogy családjukban és a társadalomban megértésre találjanak. Hogy amint új életet kezdenek, képesek legyenek ellenállni a kísértésnek.

Április 23. csütörtök: a büntetés-végrehajtás napja. A börtönparancsnokokért és családjukért, hogy megbecsüljék őket. A börtönökben dolgozókért, hogy irgalommal végezzék munkájukat. Hogy bátorítva és reményt adva cselekedjenek hivatásuk gyakorlása közben.

 

Április 24. péntek: a börtönben lévők családjának napja. Az elítéltek családjáért, különösen a gyermekekért, hogy szebb jövőjük legyen. Az elítéltek családjaiért, hogy a távollét ne gyengítse szeretetüket és támogassák egymást. Az otthonmaradt családért, hogy irgalmat találjanak az Úrban, és türelemmel viseljék azt a megpróbáltatást, hogy hozzátartozójuk távol van.

 

Április 25. szombat: a börtönlelkészek, missziósok napja. A börtönlelkészekért és önkéntesekért, hogy az Úr adjon erőt, kitartást és türelmet, munkájukhoz. Hogy a fegyőrök és az elítéltek is segítséget kapjanak a börtönlelkészektől és missziósoktól.

 

Április 26. vasárnap: a megbékélés napja. Hogy a fogvatartottak a Kereszthez jöjjenek, ahhoz a helyhez, ahol a szeretet és az igazság találkoznak. Hogy a fogvatartottak megbékéljenek az áldozataikkal, családjukkal és közösségekkel.

 

Évértékelő állományértekezlet

Jól dolgozott tavaly a büntetés-végrehajtás

                                                        (Fotó: Apró Andrea)

„Törvényes, fegyelmezett, csendes, nehéz, botránymentes volt a büntetés-végrehajtás tavalyi munkája.” - jelentette ki Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára a bv. szervezet szerdai állományértekezletén.

Az államtitkár úr csillagos ötösre értékelte a büntetés-végrehajtás múlt évi tevékenységét, egyben felidézte: 2014 a szervezet életében rendkívüli év volt, miután 2013 decemberében az Országgyűlés elfogadta a bv-kódexet, amely korszerűbb és jobb büntetés-végrehajtást eredményezhet. Hozzátette: a tavalyi év ugyanakkor nehéz is volt a szervezet számára, mert a szigorodó büntetőpolitika miatt a túlzsúfoltság egyre magasabb szintre ért, amit nem könnyű ellensúlyozni. A büntetés-végrehajtás többéves tervet készített a zsúfoltság csökkentésére, ennek igyekeztek megfelelni a múlt évben is, a férőhelyek száma összesen további 1600-al nő, amely a kormány és a társadalom egyre jobb gazdasági lehetőségeihez mérten a gyorsuló férőhelybővítést mutatja.

Az államtitkár úr előrevetítette: 2015 sem lesz könnyű a szervezet számára, de azt örvendetesnek nevezte, hogy a sok elvárás mellett a fegyveres szervekre vonatkozó életpályamodell bevezetésével anyagi megbecsülést is kapnak az állomány tagjai. Hangsúlyozta: az összesen mintegy 64 ezer tagú hivatásos állomány tagjai idén átlagosan 30 százalékos jövedelemnövekedésre számíthatnak, a tervek szerint pedig a következő négy évben a juttatásuk évente további öt százalékkal nő. Így öt év alatt 50 százalékkal nő a jövedelmük - ismertette.

Csóti András bv. vezérőrnagy úr, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoka évértékelőjében többek között a bv. intézetek csökkenő zsúfoltságáról, a foglalkoztatott fogvatartottak arányának növekedéséről beszélt, illetve arról, hogy múlt évben a köznyugalmat okozó rendkívüli esemény nem történt a börtönökben.

Bevezetőjében azt mondta: a múlt évet meghatározta a bv-kódex elfogadását követően a jogszabályokhoz kapcsolódó rendeletek kidolgozásának elősegítése, valamint a belső szabályozások átdolgozása. A jogi szabályozás teljessé vált, az idén januárban hatályba lépett új törvény bevezetése zökkenőmentesen megtörtént - hangsúlyozta.

Hozzátette: a fő feladat tavaly az állomány felkészítése volt az új joganyagból, amelyből a szervezet minden tagja sikeres vizsgát tett.

Kiemelte a büntetés-végrehajtás tevékenységi körének bővülését is, tavaly a szervezeten belül 30 pártfogó kezdte meg a munkáját.

A foglalkoztatásról szólva azt mondta: a 2013-as 75 százalékról 80 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik részt vesznek a termelő munkában vagy tanulnak. Külön megemlítette, hogy a foglalkoztatás bővítése további feladat, s a cél, hogy a munkaképes elítéltek mindegyike dolgozzon.

A zsúfoltsággal kapcsolatban azt mondta: 2015 első negyedévében 600 új férőhelyet adnak át a Budapesten, Martonvásáron és Szombathelyen, további két jelentős beruházást terveznek Szirmabesenyőn és Solton. Az átlagos fogvatartotti létszám 18 204 fő volt, amely ugyan meghaladta az egy évvel korábbit, de a férőhely-bővítési program segítségével a zsúfoltság aránya a 2013-as 143 százalékról 141-re csökkent. A fogvatartottak között csökkent a fiatalkorúak létszáma, a nők 7 százalékos aránya nem változott, a nem magyar állampolgárságú fogvatartottaké ugyanakkor nőtt. Szintén nőtt a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek száma: 49-en vannak, akik nem szabadulhatnak, mellettük 263 olyan fogvatartott van, akik életfogytig tartó szabadságvesztést kaptak, de a rájuk kiszabott ítélet során nem zárták ki, hogy a későbbiekben feltételesen szabadlábra kerülhessenek.

Csóti András vezérőrnagy úr hangsúlyozta: továbbra is zéró toleranciát hirdetnek a korrupció és a fogvatartottak bántalmazása terén, szerinte a fegyelmi helyzet javult a múlt évben.

A rendkívüli esetekről elmondta: az emelkedő fogvatartotti létszám ellenére eredményesen tudtak fellépni az öngyilkosságok ellen: tavaly hatan végeztek magukkal az intézetekben, további 49-en pedig súlyosan károsították magukat, de az ő életüket az őrök beavatkozásával sikerül megmenteni. Volt két fogolyszökés is a múlt évben, mindkét esetben alacsony végrehajtási fokozatban levő elítélt szökött meg külső munkahelyről, de a társszervek segítségével rövid időn belül mindkettejüket elfogták.

Oscar Pistorius első napja a börtönben...

Kedden szállították a képen látható büntetés-végrehajtási intézetbe a paralimpiai bajnok műlábú futót, Oscar Pistoriust, akit folyamatos orvosi megfigyelés alatt tartanak, hiszen az első néhány nap a legnehezebb a börtönben, legalábbis az újságnak nyilatkozó egyik alkalmazott szerint, aki a következőt mondta: "Nagyon feszültnek tűnt, ami nem csoda, hiszen mostantól nem csinálhatja azt, amit szeretne, nem ehet és nem ihat azt, amit szeretne, ez nagyon megviseli ilyenkor az embert."

Az alkalmazott nem túl etikus módon nyilatkozott a sajtónak, már amennyiben igaz egyáltalán az, hogy valaki is szóba állt újságírókkal a bv. intézet munkatársai közül. Hazai példát is lehetne hozni ugyanis arra, hogy olyan sajtómegjelenést lehet olvasni, amiről aztán kiderül, hogy a hivatkozott bv-s szakember nem tett nyilatkozatot az újságíró számára... Ezzel együtt tény, hogy a börtönbe kerülés, a szabadság elvesztése, a bűntudat, a teljes mértékben megváltozott körülmények és lehetőségek miatt a fogvatartott hangulata negatív irányba változik, tudata beszűkül, a bebörtönzés miatti sokk hatására akár depresszióval, akár öngyilkossági kísérlettel, akár más nem szokványos megnyilvánulással reagál. Az érintettek fokozott figyelemmel kísérése kiemelt feladata a személyi állomány tagjainak. 

        

Egy másik forrás így nyilatkozott Pistorius első napjáról a börtönben: "Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, hallani lehetett, hogy elkezd sírni. Teljesen összetört. Folyamatosan sírt, szerintem egészen addig, amíg el nem aludt. Borzasztó volt hallani."

A sportolót minden nap 5.30-kor ébresztik, 7 órakor van a reggeli, délben az ebéd, 16 órakor pedig a vacsora, az ételt minden alkalommal a zárkájában kell elfogyasztania.

Mint tudjuk, Pistorius öt évet kapott a barátnője lelövéséért, de jó magaviselet esetén tíz hónap után szabadulhat, és házi őrizetben töltheti le a büntetése hátralévő részét.

 (A bűncselekmény helyszíne...)

(Forrás:  http://www.origo.hu/sport/20141023-oscar-pistorius-elso-napja-a-bortonben.html)

Bűn és bűnhődés - A büntető szankciórendszer alapkérdései - Az OKRI és az MTA TK Jogtudományi Intézet konferenciája

(Forrás: http://www.jogiforum.hu/hirek/32668)

Már nem a kísérleti szakban lévő kezdet, de még nem is hagyomány - mondta Tóth Mihály levezető elnök „A büntető szankciórendszer alapkérdései”című rendezvényről. A konferencia a második része volt az OKRI és az MTA TK Jogtudományi Intézet által szervezett „Régi és újabb vitakérdések a negyedik büntetőkódex kapcsán” című sorozatnak.

 

Földvári József professzor szerint a XVIII.-XIX. század a bűncselekménytan jegyében zajlott. A XX.-XXI században a bűnügyi tudományok a szankciórendszer izgalmas és folyamatosan napirenden lévő kérdéseire fókuszálnak – annak legaljától a „csúcsáig”, a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésig. A konferencia előadásai a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés, a „három csapás”, a szankciótan anyagi jogi szabályozásának változásai, a megbánás helye és szerepe a magyar büntetési rendszerben, és a sportrendezvények látogatásától való eltiltás voltak. Írásunkban ezek közül válogattunk.

Gellér Balázs ügyvéd, az ELTE büntetőjogi tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára munkásságának elmúlt időszakát áttekintve megpróbálta újragondolni a büntetőjog „fénysebességét”. Arra kereste a választ, hogy mi lehet az az alapelv, ami köré a büntetőjognak akár a szankciórendszerét, akár az általános részi tanát csatolhatjuk. A legalitás elvéből jól kiolvasható, hogy ez az emberek egyenlősége. Az emberek egyenlőségének feltételezése azonban valami mástól is függ. Ha visszacsatolunk a 23/1990 (X. 31) AB határozathoz, akkor tudjuk, hogy a Sólyom László féle párhuzamos vélemény az emberi méltóságot határozza meg ilyenként.

Az emberi méltóság az egyik, amihez az állam nem nyúlhat hozzá, azaz az emberi méltóság az állami büntetőhatalom abszolút korlátja, de jogosítója is. Az emberi méltóság legsúlyosabb megsértése esetén a bűnösségi elv sem gátolhatja a büntetőjogi felelősségre vonást. Az emberi méltóságnak, mint jogi relevanciával is rendelkező metafizikai és metajurisztikus jelenségnek van egy másik oldala – nemcsak jogosítja az egyént, de kötelezi is. Egyrészt korlátot állít az állami beavatkozás elé, de az emberi lét kötelez, ennek a kötelezettségnek a következtében válik lehetővé a bűnösségi elvvel szemben a bűnösség megdönthetetlen vélelemmé alakítása a legsúlyosabb bűncselekmények esetén. Az emberi méltóságnak kialakult egy kötelezettség oldala is, ezáltal válik lehetővé az emberi méltóság erodálódása, azok esetében, akik az emberi méltóságot súlyosan sértő cselekményt követnek el.

Szükségszerű, hogy az eljárás során az objektív igazság elváljon az ítéletbeli ténymegállapítástól, mivel az emberi megismerés mindig szubjektív és korlátozott. Ha ez az objektív múlt és az ítéletbeli megállapítás nagyon elválik egymástól, akkor azt lehet mondani, hogy igazságtalan az ítélet, és ha egy jogrendszer egészében történik, akkor elmondható, hogy ez egyfajta igazságtalan jogrendszer – már, ha a jogrendszernek célja az objektív igazságra való törekvés.

Az igazság és az igazságosság dualitása nemcsak az eljárásjogban, hanem az anyagi jogban is jellemző. Fikciók vannak, ahol az anyagi jog eltér az objektív valóságtól. A jogtudósok modellekkel dolgoznak, a valóság nem megragadható. Ezért azt olyanná kell tenni, hogy alkalmas legyen eljárásjogi feldolgozásra. Ezt a modellfüggő realizmust alkalmazzák akkor is, amikor a büntetőjogban tárgyi, vagy alanyi oldalról beszélnek. Ha a halálbüntetés azért tilos, mert az emberi méltóság nem az államtól származik és innentől az állam felhatalmazást sem adhat arra, hogy más öljön, akkor itt egy jogon kívüli helyzetet feltételezünk, legalábbis a Sólyom féle párhuzamos véleményt alkalmazva. A Sólyom által használt individuális emberi méltóság modell – azaz az egyetlen emberhez kötődő emberi méltóság nem működik, hiszen ebben már egy jogos védelmi helyzet sem magyarázható. Van egy másikfajta emberi valóság is és itt jön be a modellfüggőség. Ez pedig a Spinozai vagy egyetemleges emberi jog, ami a nemzetközi büntetőjogban is alkalmazott.

Egy harmadik modell szerint kumulálódnak az emberi méltóságok. Eszerint az egy ember egy emberi méltóságánál „erősebb” többek emberi méltósága.

A halálbüntetés eltörlésével valójában hiátus keletkezett a büntetéstani rendszerünkben ezt próbálták betölteni a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel.

Jelenleg Magyarországon 46 ember tölti tényleges életfogytig tartó szabadságvesztését. Körülbelül ezer és kétezer közötti ártatlan ember hal meg évente közlekedési balesetben, vagy olyan betegségben, ami nagyobb ráfordítással gyógyítható lenne. Mi a köze ezeknek egymáshoz? Egy állam már költségvetésében döntést hoz arról, hogy kik éljenek, kik haljanak meg. Az állam döntései megszületnek minden évben és nem arról szólnak, hogy teljesen ártatlan embereket tudatosan megölünk-e vagy sem, hanem hogy a saját megszokott kényelmünkről lemondunk-e, vagy sem. Amikor hangzatos vitákat folytatunk a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kapcsán és azt emberi jogi problémának állítjuk be akkor valójában egy öncsalásról van szó és egy részproblémával igyekszünk elfedni a kényelmünkhöz való ragaszkodást.

Ügyvédként a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságig jutva egy keresettel a Magyar kontra Magyarország ügyben idén májusban az az ítélet született, hogy a magyar jog jelenlegi helyzete nem felel meg az Európai Emberi Jogi Bíróság azon feltételrendszerének, amit a bíróság a Vinter v. Egyesült Királyság ügyben megfogalmazott. Konkrétan 25 évben határozza meg a bíróság azt az időt, amikor felül kell vizsgálni, hogy fenn kell-e még tartani a szabadságvesztést. Azt is kimondta az ítélet, hogy a hazánkban alkalmazott jelenlegi elnöki kegyelmezési jogkör – lévén teljesen kiszámíthatatlan, véletlenszerű, kondícióhoz nem kötött – nem felel meg az Emberi Jogok Európai Egyezménye harmadik cikkének.

Indoklásában a bíróság kimondta, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel a büntetési célok közül csak a megtorláson van a hangsúly, márpedig nem lehet olyan büntetés, amely csak a megtorlás tartja szem előtt a többi célt – a rehabilitációt, a társadalomba visszavezetést – figyelmen kívül hagyja.

Az igazi kérdés valójában az, hogy ha valóban van emberi méltóság, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy ez erodálható. De ha erodálható, akkor legyen ez az államtól független, azaz ne az állam erodálhassa, hanem maga az ember. Az emberi méltóságnak akkor csökken a „védelmi burka”, ha az ember önmaga olyan súlyos cselekményeket követ el, mellyel mások emberi méltóságát mélyen és súlyosan megsérti. Ha az állam a bűnösséget és a visszaható hatályt felülírhatja, akkor az emberi méltóságnak az életre gyakorolta hatását is felülírhatja. Ezért a halálbüntetés ezen a logikai alapon nem az emberi méltóság ellen való. Van, hogy valaki odáig erodálja a saját emberi méltóságát, hogy nem tekinthető embernek. A halálbüntetéssel kapcsolatban a nemzetközi jogi kötelezettségek miatt Magyarországnak nincs mozgástere. A mozgástér a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés esetén is jelentősen beszűkült, holott az Európai Emberi Jogi Bíróság érvrendszere nem áll meg. A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés paradox módon lehetne az az eszköz, amiből visszanyeri az emberi méltóságát akire ezt kiszabják. Gellér Balázs nem ért egyet az Európai Emberi Jogi Bíróság ítéletével és nem javasolná a jogalkotónak, hogy változtasson. Hogy akkor miért is adta be a keresetét? Az ember tudományos jogtudósi megközelítése és az ügyvédi esküje egy különböző dolgok. Ügyfele érdekében a lehetséges minden eszközt köteles igénybe venni, bár jogfilozófiai alapon sem Alaptörvénybe, sem nemzetközi jogi egyezménybe ütközőnek nem tartja a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést.

Békés Ádám Phd, adjunktus Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék PPKE, ügyvéd a „három csapás” által felvetett kérdések áttekintésével vezette be előadását. Az egyik ezek közül, hogy milyen az ideális büntetőpolitika? Minél szigorúbb annál jobb? Át kell-e hogy hasson mindent a büntetőjog? Vagy éppen ellenkezőleg: nincs szükség a szigorításra és a büntetőjog mindenre kiterjesztésére?

Hová, meddig tud szigorodni a büntetőjog? És kié a büntetőpolitika? Ha a kormányé társadalmi felhatalmazottsággal vajon ki dönti el, mit akar a társadalom?

A büntetőpolitika változása mindannyiunk felelőssége. 2008 óta a büntetőjog általános szigorodása figyelhető meg. Vannak nem a szigorítás irányába ható intézmények– például a feltételes szabadlábra helyezés. Vannak tetszetős modellek a társadalom számára. Nagyon komoly a média szerepe, hatása.

Az Egyesült Államokban 1993-ban vezették be a „három csapás”-t. A kifejezés a baseball-ból ered. Ott két hibás ütés után a játékos kiesik. Az intézményt 1994-ben Kaliforniában vezették be, mára 25 államban működik. A törvény amerikai változatában nincs időbeli korlátja a harmadik bűncselekmény elkövetésének – ez rendkívül szigorú szabály.

A büntetőjog önmagában nem tudja megelőzni a bűnözést, az mindig utólagos reagálásra ad lehetőséget. A „három csapás” bevezetése után a bűnözés csökkent ugyan, de csökkent ott is ahol nem vezették be. Így a csökkenést más faktorokban – gazdaság, oktatás szociális körülmények – is keresni kell. Az is kérdés, hogy ezek közül melyik az amelyikre direkt módon hat a büntetőjog? Mai büntetőjogunk szigorúbb a 10 évvel ezelőttinél. A 2012-es jogszabályváltozás kedvezményeket von el. Vajon ez hatott a társadalomra? Nem - véli Békés Ádám. Bár a politikusok úgy érzik, hogy a társadalom még mindig nem elégedett. Viszont a társadalom valószínűleg nem is ismeri a Btk-t, hiszen annak a kérdései egy reggeli tévéműsorban nem vethetők fel. A társadalom befolyásolható a média által, mely szimpátiát tud kelteni színművész mellett és tud indulatot szítani egy milliárdosnő ellen. Nem szabad, hogy a büntetőpolitika ezeknek az indulatoknak a kiszolgálójává váljon. Annak higgadtnak és józannak kell lennie. A jogtudósok, jogalkalmazók felelőssége, hogy közvetítsenek a jogalkotók felé.

A három csapásra két példát hozott a jogalkotó a 2010. évi LXVI törvényben. Egyrészt az erőszakos többszörös visszaesők, másrészt a halmazati büntetések között is felsorolta – amit mára hatályon kívül helyeztek. Az erőszakos többszörös visszaesők esetében a három csapás lehetősége.

A Btk.-ba egyértelművé kéne tenni, hogy a „három csapáshoz” ne feltétlenül rögtön kapcsolódjon a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés intézménye, - vagy legalábbis ne merüljön fel ez az értelmezési lehetőség, mert akkor viszont az első ilyen ügyben - látva a Magyar ítéletet - valószínűleg a strasbourgi bíróság nemtetszését vívnánk ki. És valószínű a jogalkalmazás és a bírói kar igényét is ezzel lehetne kielégíteni úgy, hogy sem a büntetőpolitika, sem a vélelmezett társadalmi igény nem sérülne.

Barabás A. Tünde PhD, az OKRI osztályvezetője a megbánás helyéről és szerepéről tartott előadást – a magyar büntetési rendszerben. A büntetőjogra ugyan a szigorú megtorlás a jellemző, mégis a jogban mindig ott a „ratio”, a felek kiegyezésének lehetősége. A szabadságvesztés nem mindenható, talán ezért kerülhetett vissza a jogrendszerbe a tevékeny megbánás. A büntetések drágák, eredménytelenek voltak, ezért már az 1970-es években erősödni kezdtek a sértetti mozgalmak. Ezeket nem csak emberiességi szempontok vezették, hanem az előbb említettek is. Az igazságszolgáltatás is drága és sajnos a felhalmozódott, elhúzódó ügyek mellett előfordul, hogy nem követi a bűncselekményt a büntetés. Két nyomvonalú büntetőpolitikára lenne ezért szükség. Egyrészt teret kéne hagyni a megbánásnak, másrészt nagyobb szerep kéne az áldozatoknak. 1995-ben az első ilyen jellegű kedvezmény volt a vádemelés elhalasztása. Ami a fiatalkorúakról később a felnőttkarúakra is átkerült. A mediáció 2006-os bevezetése előtt kérdésként merült fel, hogy megengedhető-e a felek megegyezése, vagy ez teljesen idegen a „magyar néplélektől”? Miután az Európai Unió Tanácsa ezt a mediációs eljárást kötelezővé tette a vita eldőlt. Sokáig ellenállásba ütközött, de a bíróságok aktív segítségével szép számban így oldották meg az ügyeket (a 600 várt helyett 1500 ilyen ügyrendezésre került sor). Az elkövetőre jó hatása van annak, ha nem kerül be a büntetés-végrehajtás rendszerébe. A börtön után az elkövető már nem akar megbánni, hiszen már megbűnhődött. 2007 óta több, mint 20.000 ilyen eljárás zajlott. A felek a vizsgálat szerint elégedettek. A súlyos büntetés pedig maradjon meg a súlyos bűntettekre.

Az OKRI-ban volt egy békítő-kör módszer vizsgálat. Ennek lényege, hogy a bűncselekmény maga is egy konfliktus, amelyet az érintett közösség bevonásával próbálnak megoldani. A fejlődés iránya arra mutat, hogy az érintettek minél szélesebb tágabb körével próbáljanak megoldást találni.

Pályázati felhívás

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka pályázatot írt ki a Büntetés-végrehajtási Osztályvezető beosztás ellátására. 

A pályázati felhívás a megüresedett munkakör nevére klikkelve érhető el, a szükséges tudnivalókat az érdeklődők ott megismerhetik.

  

Egy újabb írás az új bv. kódex tervezetről...

(Forrás: http://index.hu/belfold/2013/09/08/a_befalcolasert_is_fizettetnenek_a_rabbal/)

Ahogy arról az Index hírportál beszámolt, a tervezett új büntetés-végrehajtási (bv) kódex alapján a fogvatartottaknak meg kellene fizetniük a költségeit annak is, ha a börtönben öngyilkossági kísérletet vagy szándékos egészségsértést követnek el. Megfizettetnék velük továbbá a fegyelmi ügyekben hozott sérülések miatti költségeket, az iratmásolás és továbbítás költségeit, de rájuk terhelnék a szintén új elemként megjelenő reintegrációs őrizet megszüntetésének bűnügyi költségeit is.

A tervezet szerint pénzbe kerülne a konditerem használat, és az olyan többletszolgáltatások is mint a merülőforraló, a hűtő, a tévé, iletve a telefonálás is, mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szóvivője.

Garamvölgyi László hangsúlyozta: a társadalmi változások, az arra választ adó büntetőpolitika, az új büntető törvénykönyv és az elmúlt évek büntetés-végrehajtási tapasztalatai aktuálissá teszik a 34 éves szabályozás felülvizsgálatát. A régi alapelvek, a törvényesség, a fokozatosság, a normalizáció mellett új elemként jelenik meg a rugalmasság, a káros hatások minimalizálása, a pragmatizmus és az egyéniesítés a szabadságvesztés végrehajtásában.

Továbbra is kiemelkedő cél, hogy elősegítsék az elítéltek társadalomba való visszailleszkedését, foglalkoztatását és oktatását.

A jogszabályba bekerül az elektronikus távfelügyeleti eszköz használata is. Ez csökkenti a költségeket és az őrök leterheltségét, amikor az elítéltek az őrzött területeken kívül dolgoznak.

A társadalomra kevésbé veszélyes fogvatartottak - például az első bűntényeseknél, vagy a gondatlan, közlekedési bűncselekmények miatt elítélteknél - új alapokra helyeznék a külső kapcsolattartási szabályokat és megváltoztatnák az intézeten belüli mozgásukról rendelkező előírásokat. Ugyancsak a kisebb súlyú, vétség miatt elítélteket kérelmükre a társadalmi kötődés programba helyeznék. Ennek lényege, hogy a programban előkészítik a szabadulás utáni befogadó környezetet, segítik a visszailleszkedést a korábbi munkahelyre és lakhatás megoldását is.

Azok az elítéltek, akiket első alkalommal ítélnek szabadságvesztésre és fogházban vagy börtönben töltik 5 évnél nem hosszabb büntetésüket, ha vállalják, a szabadulást megelőző fél évvel reintegrációs őrizetbe helyezhetők. Ez a szabadság teljes elvonását megszünteti, de mozgási szabadságát és tartózkodási helye szabad megválasztásának jogát korlátozza. A büntetés-végrehajtási bíró által kijelölt lakást az elítélt csak a határozatban megjelölt célból,  például munkavégzés vagy gyógykezelés céljából hagyhatja el meghatározott időben és útvonalon. Ha a szabályokat megszegi, visszakerül a büntetés-végrehajtási intézetbe.

Új elem, hogy ha az élet, testi épség és az egészség elleni szándékos, ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények, illetve a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények sértettje ezt kéri, akkor őt értesítik, ha az elítélt véglegesen vagy feltételesen szabad lábra kerül.

Szabályozzák az elítéltek médiában való megjelenését is. Ez akkor korlátozható, ha az elítélt véleményét a sajtóban vagy irodalmi műben akarja nyilvánosságra hozni. Ez nem sértheti a sértett jogait vagy jogos érdekeit és nem népszerűsítheti a bűnöző életmódot, a büntetés-végrehajtási intézet rendjét és biztonságát vagy a nemzetbiztonságot.

 

Nincs ennivaló - avagy fogvatartotti gondolatok a szabadulás utáni beilleszkedésről...

Arról, hogy „odakint hampaleg náne!”

"Volt egy kollégám a börtönös munkahelyemen, aki fél éve szabadult 5 évről, valami rablásba csúszott bele az alkoholfüggősége miatt. A negyvenes évei végén járó, alacsony, tömzsi emberkéről van szó, aki a kinti problémái ellenére – elhagyta őt a felesége, gyermekei sem beszéltek vele – jó kedélyű, viccre kész fickó volt, mindig megnevettetett. Egy-két alkalommal beszélgettünk négyszemközt is, komolyabb témákról, így megtudtam róla, hogy egy mélyen érző, sérülékeny személyiség. A szabadulása előtt erős kézfogással búcsúztattam és tiszta szívemből csupa jót kívántam neki, mert tudtam, hogy jobb sorsra érdemes. Ő is elérzékenyülten szorongatta a kezemet és őszintén mondta, hogy mielőbb húzzak el én is a „magas falak” közül.

Azt tudni kell, hogy a börtönvilág olyan csatornákon keresztül értesül a külvilág történéseiről, amikből általában tudunk az ex-társak hogylétéről. Így sajnálkozva vettük tudomásul, azt a hírt is, hogy az élete eléggé sanyarú lett kint, és ebben az ital újra kiemelt szerepet játszott. Már nagyjából el is könyveltem magamban az újabb veszteséget, amikor váratlanul találkoztunk! Sajnos még nem szabadultam, és szerencsére őt sem csukták be újra, de mégis a börtönben futottunk össze, ugyanis még a fogva tartása alatt részt vett egy benti programsorozaton, amelynek a záróakkordjaként visszatért egy közös beszélgetésre a szervezőkkel és az intézet vezetőivel. (Azt hiszem, ezt hívják nyomon követésnek és ebből is mérik a képzés sikerét.) Én pedig az esemény tiszteletére adott rövid, kis műsor egyik résztvevője voltam a nap végén.

Komoly döbbenet volt, amikor megláttam. A pocak lement, az arca megnyúlt és gyűrött lett, sőt már a haját is le kellett volna vágni. Az öltözéke is kívánni valót hagyott maga után és itt nem a divat követésére gondolok, hanem a tisztaságra.

Ennyit öregedni 6 hónap alatt! Egyből üdvözöltem, és persze váltottunk egy pár szót is, de végig tudtam, hogy hazudik. Azt mondta, hogy minden rendben, erdőn dolgozik, nemsokára kiutalnak neki egy önkormányzati lakást és bemutatta azt a házaspárt családjaként, akiknél időlegesen lakik. A beszélgetés közben egyszer sem nézett a szemembe, és amikor a jövendő lakásáról beszélt még ásított is közben, azokhoz hasonlóan, mint akik a zavarukat próbálják leplezni. Mosolyogva bólogattam, de a szívem nehéz volt közben; végtelenül szántam őt.

Félek azonban, hogy az esete nem egyedi. Amitől viszont jobban félek, hogy nemsokára visszakerül a bizonyos „magas falak” közé. Kimegy az ember a szabadulás után az „életbe”, és szembesül a valósággal. Nem az a helyzet, mint ahogyan elképzelte. Nem tud elhelyezkedni, mert a nem börtönviselteknek is nehéz. Nincs pénze, és a családja – már, ha van egyáltalán – sem áll úgy anyagilag, hogy támogathassa. A társadalom, ami elvileg visszavárja a már megjavult elítéltet, nem fogadja be, mert a kereskedelmi médiumokból megállás nélkül az folyik, hogy kit, hogyan és miért öltek meg, kit ütöttek el, raboltak ki, csaptak be. A negatív-hírhajhász újságírók pedig örömmel biggyesztik oda kommentárként, hogy az elkövető ennyit és ennyit ült már vagy éppen börtönben kéne lennie. Evidens, hogy a társadalom ilyen emberekre nem kíváncsi . . . Hiába szabadul valaki tele jót akarással és megbánással a múltja miatt, ha folyamatosan akadályokba ütközik. Ezt követi a gyengébb jellemű ex-raboknál az a gondolatmenet, hogy nincs más megoldás, győzzön a „sötét oldal” és ha már kibírtam x évet a börtönben, akkor ki fogok bírni még plusz akárhányat is.

Viccesen szokták egymást heccelni a börtönben, hogy „odakint nem nyílik naponta háromszor a tátika” vagy, hogy „kint meg hampaleg náne”. (értsd: meg kell dolgozni az ennivalóért, ami nem egyszerű – „hampaleg náne”: nincs ennivaló cigányul). Márpedig látom én is elítéltként, látják a felügyelők és a  vezetőség is, hogy a fogvatartottak nagy többségét nem kell kötelezni, hogy dolgozzon a börtönben, mert örömmel teszi. Örül az érte kapott munkadíjnak, örül, ha normán felül tud teljesíteni, örül, ha megdicsérik a jól végzett munkájáért. Ezzel a mentalitással lép ki a többség a kapun is a civil létbe, amikor letelik az ideje. Ebben a percben kellene a társadalomnak a hóna alá nyúlni, és lehetőséget kapnia, hogy „emberként” élhessen tovább.

Tisztán vagyok vele, hogy utópisztikus ilyet várni, hiszen az emberek nem kíváncsiak egy fogoly érzéseire, nincs olyan médium, ahol meg lehetne mutatni hogyan is gondolkodunk (üdítő kivétel ez a blog, amiért maximális tisztelet, ezúton is az osztályvezető úrnak) és rájöhetne a külvilág, hogy ezek ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk, hiszen ha beütik a lábukat, nekik ugyanúgy fáj, mint nekünk. A különbség, hogy nagyot hibáztak, de jóvá akarják tenni.

Az is tény azonban, hogy sajnos vannak olyan fogvatartottak is, akik kifejezetten jól érzik magukat a börtönben. Eszük ágában nincsen hosszú időt tölteni a „friss levegőn” és előbb-utóbb – nem kifejezetten a megélhetési kényszer miatt – elérik céljukat: újra visszabuknak.

Felmerül a kérdés: hogyan tehet különbséget a társadalom a tettét megbánó és rendes életre vágyó volt rabok és a külvilágban csak röpke látogatáson részt venni szándékozók között? A válasz, tudom nem megnyugtató: alapból sehogy, de élni kell a majdani „ártatlanság vélelmével” és időt, lehetőséget adni a bizonyításra. Fenntartásokkal kezelni minden bűnügyi híradást, hisz azok csak a közönség borzongási vágyából és pletyka-éhségéből élek meg. Több teret adni az elítélteknek, hogy megmutathassák magukat, megváltoztak. Akik pedig önhibájukból ismét elbuknak, azok tanúságot tettek életképtelenségükről és onnantól szót sem érdemes vesztegetni rájuk . . ."

Különösebb komment nélkül teszem közzé a fogvatartotti írást, alapvetően egyetértve azzal a felvetésével, miszerint valóban válaszért kiált a kérdés: "hogyan lehet különbséget tenni a tettét megbánó és rendes életre vágyó volt rabok és a külvilágban csak röpke látogatáson részt venni szándékozók között?" Nem tudom a helyes választ, sajnos... A mi feladatunk épp ezért az, hogy a legjobb szakmai tudásunk alapján, a nevelési tervek nyomon követésével, a fogvatartottakkal való valódi foglalkozásokkal, célirányos és tervezett folyamatokkal arra törekedjünk, hogy megtaláljuk az első körbe tartozó személyeket. Illúziókat nem szoktam, és nem is akarok kergetni. Tisztában vagyok azzal, hogy a büntetés-végrehajtásban dolgozó szakemberek nem egy sikerorientált hivatást választottak magukénak, munkájuk tele van buktatókkal. Épp ezért a kis sikereknek, a kis eredményeknek is örülni kell. De ahhoz, hogy ilyenekről beszámolhassunk, a hatékonyságunkat kell növelni, mégpedig úgy, hogy valóban azokra a fogvatartottakra fordítsunk nagyobb figyelmet, azoknak a majdani beilleszkedését célozzuk meg jobban, akik valóban a társadalom tagjai kívánnak lenni, nem pedig egy újabb "büntetés-félbeszakításra" távoznak... A kiválasztás nem egyszerű, ehhez kell a megfelelő szakmai tevékenység, a fogvatartottak és kapcsolatrendszerük ismerete, illetve a külső erőforrásaik feltérképezése. Mert ahogy mindig mondom, a börtönben szinte minden elítélt tudja, hogyan kell viselkedni. Ki valódi elhatározásból, ki konformizmusból, ki érdekből - a lényeg, hogy az elítéltek nagyon nagy többsége legalább látszólag együttműködést mutat a rendszerrel, a bv. intézet által gyakorolt kontrollt tiszteletben tartva. A szabadulás után ez a kontroll megszűnhet. hacsak nincs egy olyan erős család, amely a büntetés-végrehajtás által addig gyakorolt kontrollt átveszi, és visszatartja a volt elítéltet az újabb bűncselekmény elkövetésétől, a bűnre csábító barátoktól. Fontos lenne, hogy minél több ilyen elítéltet találjunk, akikkel aztán differenciált, egyénre szabott foglalkozásokkal próbálunk meg egy kisebbfajta csodát tenni: oly módon felkészíteni őket a szabadulásukra, hogy azt követően valóban be tudjanak illeszkedni, minél kevesebb előítélettel szembetalálva magukat. Hm.. ez is egyfajta utópisztikus gondolat, azt hiszem. Ezzel együtt azt is gondolom, hogy valóban van olyan fogvatartott, akinek sikerülhet. Hogy ez a csoport a fogvatartotti populáció hány százaléka? Nem tudom, nem szeretnék tippelésbe bocsátkozni. És eléggé pesszimista is vagyok, köszönhetően a tapasztalataimnak. Mégis úgy gondolom, hogy a fogvatartottak kb. 10 %-a számára valóban sikerülhet a beilleszkedés. A feladat tehát adott: kiválasztani azokat az elítélteket, akik megfelelő odafigyeléssel, folyamatos foglalkozásokkal felkészíthetőek az eredményes, sikeres re-integrációra. De tudjuk, hogy mindez nem csak rajtuk, rajtunk múlik...