Egy ember megtörtént sorsáról…

Annak idején, még előző szolgálati helyemen kezdtem el bemutatni egy első bűntényes fogvatartott történetét, aki most újra jelentkezett. A történet anno megszakadt, a távollét rányomta bélyegét a barátnőjével való kapcsolatára is. Hiába szerették egymást, a bebörtönzésből adódó kényszerű különélés miatt eltávolodtak egymástól. A kapcsolatuk azonban a közelmúltban rendeződött, de erről már beszéljen az érintett maga:

                      

"A történetemet folytatom…

Óriási öröm érte az egész családomat, főként a páromat és jómagamat is beleértve. Jutalom eltávozást kaptam, 5+1 napot, ami leírhatatlan érzést nyújtott és határtalan boldogságot. Megpróbálom megosztani Önökkel ezt az érzést és élményt egyben.

Már maga a gondolat, hogy haza lehet menni, az hihetetlen, de igaz. A jó magaviselet és a kitartó munka meghozza a gyümölcsét, ez mellé párosul a felügyelet viszonyulása az ember felé, és ami a legfontosabb, hogy a Parancsnok úr a családot és a kapcsolattartást nagyban segíti, hiszen hatalmas felelősséget vállal azzal, hogy hazaengedi az embert, de mégis ad esélyt és bizalmat, amit csak kamatoztatni szabad. Köszönöm!

A kapcsolattartás nagyon fontos a számomra, főleg, hogy párkapcsolatban vagyok, és ennek elősegítését érezhettem a bőrömön. Még mindig a hatása alatt vagyok az otthon eltöltött időnek. Gondosan be kellett osztani minden egyes percet, de a párom előnyt élvezett!

De kezdjük az elején! Kiléptem a kapun, és már akkor felhőtlen boldogság fogott el. (Ja! Az ezt megelőző éjszakán egy percet sem aludtam.) Megpillantottam a szerelmemet, aki eljött értem, furcsa érzés volt ez a helyzet, de mégis boldog és örömteli. Az úton hazafelé már hívtam a családomat telefonon, hogy lassan hazaérek, amikor az örömhírt közöltem velük, hallottam a hangjukon a vidámságot és szeretetáradatot. Majdnem kiugrottam a bőrömből, hiszen nagyon kevés időt töltöttem velük az elmúlt években.

Másnap találkoztunk, jött az egész család, az izgalom a tetőfokára hágott, rengeteg dolgot megbeszéltünk és összebújtunk, mint a kis mongúzok. Boldogság mámorban úszott az egész család, persze a párom is örült az örömünknek! A családi beszélgetések nagyon jót tettek a jövőt illetően, hiszen olyanról is szó esett, amiről rég beszéltünk, és éppen itt volt az ideje, szóval hatalmas dolog történt velem.  Úgy éreztem, sokkal közelebb vagyok a szeretteimhez, mint valaha!

Ha baj van egy családban, és ha összetartunk, és erősítjük egymást, akkor talpon tudunk maradni, de ez a találkozás így otthon nagyot lendített mindenen. A párkapcsolatomról is tudnék néhány sort írni, amikor már azon a ponton van, vagy éppen arra a pontra ér egy kapcsolat, hogy elhidegülés van, akkor már nehéz jobbá tenni és felébreszteni a szerelmet és érzéseket egymással szemben, de ha kap az ember egy ilyen lehetőséget, akkor megnyílnak a kapuk és az érzések újra felébrednek, szóval minden vissza tud állni a régi kerékvágásba!

A kis otthonunkban dúltak az érzések, igaz furcsa volt eleinte, de hamar meglehet szokni a jót! Voltunk sétálni és még ezt is teljesen másként éltem meg, mint ez idáig. Eddig egy megszokott dolog volt, de most különleges! Erre mondják, hogy az élet apró örömei! Ilyenkor döbben rá az ember az igazi kincsekre, számomra a párom, a családom és a szabadságom a legfontosabb, ezek nélkül üres lenne az élet és kilátástalan!

Most hogy már visszatértem, vagyis a végére értem a szabadságnak, hát ez volt még egy szívfájdító érzés, hiszen újra ott kellett hagynom a páromat és a szeretteimet. De a kapott bizalmat nem szabad eljátszani, sőt kamatoztatni kell. Nem győzök köszönetet mondani a Parancsnok úrnak, hiszen hatalmas ajándékot kaptam tőle!

Az utolsó órákban csak az időt néztük, na még mennyi van?! Hát még mindig a hatása alatt vagyok, remélem nem írtam annyira zavarosan és csak annyit tudok tenni, hogy töltöm napjaimat kifogástalanul és várom a következő lehetőséget, hogy boldog napokat tudjak eltölteni a szeretteimmel!

Szerencsésnek érzem magam hogy ilyen dolgot átélhettem!! Köszönöm!"    

Egy újabb üzenet a falon...

"Nem élet ez, fiúk! Én is beláttam, itt az ideje a változásnak. Vigyázzatok, három csapás van!"

A falfirkák bemutatásának következő darabja egy minden szempontból fontos információkat tartalmazó szöveg, melynek szerzője - bízom benne, hogy valóban komolyan gondolva a társak felé címzett gondolatokat... - a többi fogvatartottnak üzen. A szövegben ott rejlik a jövőbeni normakövető magatartás esélye, a pozitív irányú változás iránti elhatározás és szándék felvállalása. És kiemelhető az is, hogy a felirat szerzője mennyire tisztában van a három csapás lehetőségével, ami egyfajta tájékozottságot jelent, illetve talán azt is feltételezi, hogy nem egy első bűntényessel állunk szemben. 

  

Egy fogvatartott sorsa --- igaz történet alapján... 3. rész

"Hát… folytatom életem legrázósabb szakaszát, és persze, ami még folyamatában van, mert ugye, most is a börtönben vagyok. Sajnos! Csak egy mondat még előtte: az ember igazán ilyenkor értékeli át, hogy milyen is a szabadság… Senkinek sem kívánom ezt a megfosztott érzést, persze ez az én véleményem, és mint tudjuk, azért vannak, akik rászolgálnak erre az életre, de vannak kivételek.

Nos, ott tartottam, hogy jönnek a lépcsőn, pulzusom az egekben, szorongás fog el, és a félelem ismét rám telepszik, ez megint olyan érzés, ami óriási erővel megviseli az embert!!!

Hatalmas szerencsém volt, éppen abba a helységbe nem nyitottak be, ahol én tartózkodtam, de ennek ellenére a kilincset bámultam, mozdulni sem bírtam, egyszerűen földbegyökerezett a lábam! Vajon még rám nyitnak, és ha igen mit fogok tenni, és mit fogok mondani??? De „szerencse a szerencsétlenségben”, valahogyan átsiklottak fölöttem.

Kicsit föllélegeztem, de ismét meg volt az aznapi izgalom. Visszagondolva, csoda, hogy nem kaptam szívinfarktust, soha többé nem szeretnék átélni ilyen dolgokat, mert ugye ilyen helyzet számtalanszor előfordulhat, amikor az embert körözik.

Nincs olyan ember, akit ne viselne meg egy ilyen helyzet, az állandó rettegés ott van a tudat alatt, kikészül, mi több egy idegroncs lesz belőle! Sajnos én is tönkre mentem, teljesen más ember voltam ez előtt a történet előtt, ezóta hol így, hol úgy érzem magam. Van, hogy a sírás fojtogat, máskor „kicsit” dühöt érzek az emberi butaság miatt, és kiborulok!!! Végeredményben az igazságtalanság tovább mérgesíti az ember idegeit, lehet, hogy tényleg nem szabadott volna ilyen huzavona életet élni, vajon megérte? Hát nem!!!

Továbblépve az időben, ugye ott van, amikor elfogják az illetőt, ezt szintén borzasztó érzés átélni, sőt leírhatatlan félelem és pánik egyvelege, de megtörténik, előbb vagy utóbb, ez tuti, nekem ezt elhihetik!!!

Szóval elfogtak, ezt a részt nem szeretném papírra fektetni, megvan rá az okom, amiről csak annyit mégis: egy jó „barát” intézte az elfogásomat. Na, ez az, ami kemény!!!

Soha nem voltam még börtönben, vagyis csak egyszer, az is előzetes volt, méghozzá ebben az ügyben, amiben tönkrement az életem. Amikor bevittek a Markóba, és átléptem az ajtón, még el sem hittem, hogy hol vagyok, nagyon meg voltam szeppenve, a megszokott kis fészkemtől megfosztva, kiszolgáltatva éreztem magam. Egy számomra hideg-rideg világ fogadott, hihetetlen érzések keringtek bennem, amit szavakba önteni szinte lehetetlen, azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek, vagy, hogy mit kell ilyenkor csinálni. De volt egy rendes nevelőnő, aki nagyjából felvázolta a helyzetemet, és hogy mit hogyan csináljak. Megmondom őszintén, remegtem, mint a kocsonya, a félelem kiült az arcomra, le sem tagadhattam, volna, hogy első bűntényes vagyok… Na, ennek aztán ittam is a levét. Nem elég, hogy már idegileg tönkrementem, az itteni emberek rá is tettek jó néhány lapáttal. Azt gondoltam, ezt soha nem fogom megszokni, nem is lehet, csak túlélni tudja az ember, és valahogy megpróbál embernek maradni.

Az első éjszakán egy percet sem aludtam, csak az járt a fejemben, hogy a szeretteimmel mi lehet, és min jár az agyuk, hová tűntem? Hová vittek? És bennük is ott a kétely, ilyenkor mit kell csinálni?!? Rettenetesen sajnáltam őket, folyamatosan járt az agyam, arra is gondoltam, hogy miattam szenvednek a szeretteim, de ez mellé párosult a másik oldal, akik rossz döntést hoztak, és ezért, miattuk idejutottam. Szó szerint megkeserítik az ember életét, főleg a hozzátartozókét..."

Folytatódik a következő fejezetben...

Egy fogvatartott sorsa --- igaz történet alapján... 2. rész

"Hát íme a folytatás, dolgoznom kellett, hogy fönn tudjam tartani magam és a környezetemet. Hál istennek, az évek alatt elsajátítottam bizonyos szakmákat és ennek köszönhetően tudtam pénzt keresni, illetve dolgozni. A következő időkben hol volt munka, hol nem, ami tovább nehezítette az eddig is nehéz életemet, de erre később visszatérek. Arról nem beszélve, hogy kényes kérdéseket mindig kapott az ember, mint például "miért nem tudok autót venni?", vagy hasonló kérdés, ezekre könnyű volt válaszolni: "mert nincs rá keret!" Ennyi!! Már ezektől is kivan az illető, de még a java csak ezután fog érkezni! Telt-múlt az idő, a gyomrom állandóan fájt, már attól is paráztam, hogy kilyukad, a gondolat mindig jelen volt, lehet ez okozta a fájó érzést, de a stressz az rátett rendesen, ez tuti!

A családról még szó sem esett. El tudják képzelni, milyen lehet megfosztva élni a szeretteinktől, a telefonjainkat gondoltam lehallgatják, még az üzenetküldés is rizikós, és maga  a látogatás, az egyenlő a lehetetlenséggel. Ilyenkor az ember fantáziája még élénkebb, mint alapjáraton.

Ismét telt-múlt az idő, sokszor azért fölmerült bennem, hogy valahogy túl kellene esni ezen az egészen, talán be kéne vonulni, de az agyam tiltakozott, bennem volt, hogy igazságtalan ítéletet kaptam!!! A pánik az ingerültség és a tehetetlenség együttes érzése kerített magába, de aki volt már így, az tudja, milyen kínokkal jár, ha valakit köröznek és nem vonult be. Én is csak most jövök rá, hogy rosszul döntöttem, de az akkori a gondolkodásommal és a gyávaságommal a rosszabbik utat választottam, ráadásul a lelkem sem engedett a szeretteimből, főként a legközelebbitől. Nehéz itt jól dönteni, időközben próbáltam az igazat kideríteni az elfuserált ügyemben, de akitől reméltem valami segítséget, az külföldön kötött ki. Na, ez ismét padlóra küldött, pedig az ember minden fűszálba belekapaszkodik, ami reménységet hozhat számára.

Rengeteg csalódás ért ez idő alatt, gyakorlatilag állandó nyomás alatt voltam!!! Mert nézzük csak, milyen elmenni egy moziba, vagy csak egy egyszerű, utcai programra, aztán egyszer csak hopp, elmegy előttünk egy rendőrautó, majd hirtelen megáll, na rögtön „tele a nadrág”, közben csak a rosszul parkoló autóst figyelmezteti. A moziban, ülsz a helyeden, és jön valaki veled párhuzamos irányból, és néz téged, de vajon mit néz? Mit bámul? Fölismertek? És újra félelem telepszik rád, de ez csak a töredéke annak, amit leírtam. Ezt szorozd meg ezerrel, és add össze a félelem óráit, már visszagondolva is borzasztó!

Hát, figyelembe véve a jó és a rossz mérlegét, na ez teljesen egyértelmű. A jóra azt értem, hogy boldogan és nyugodtan élsz. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt ilyen, de ez csekély mennyiség volt az elmúlt időkhöz mérten. Nézzük csak meg a munkát, képzeld el, dolgozol nyugodtan egy olyan helyen, amit egy sorompóval és magas kerítéssel kerítettek körbe, ez egy több emeletes irodaház, és ott tevékenykedsz, mindegy, milyen munkát, csak dolgozol. Na már most, bambán nézel ki az ablakon, úgy gondolod, hmmm, milyen szép idő van, és lehet így is csinálni, „mármint így élni”, és rápillantasz több rendőrautóra és határőrgépjárműre, és ekkor megáll benned az ütő, ezt garantálom, remeg kezed-lábad, azt sem tudod hirtelen, merre-hova és mit csinálj, itt a vég, ismét ott a gondolat, kell ez nekem??!!?!??!!? Ezeket átélni óriási, embert próbáló „mutatvány”, ha beleesel egy ilyenbe, jól gondold át, mit lépsz, csak úgy, mint a sakkban.

Visszatérve a munkahelyhez, jött a hatóság, körbevették az épületet, majd hangos szóval sorakoztatták a dolgozókat..."

folytatása következik...

Egy fogvatartott sorsa -- igaz történet alapján...

A következő történet egy első bűntényes fogvatartott szemével láttatja az ő élettörténetét, azt az utat, amit bejárt, a börtönbe kerüléséig, illetve az azt követő időszakban. A kezdeti időszakra magam is emlékszem, az rendkívül nehezen telt az érintett számára, a személyisége, továbbá a számára teljes mértékben idegen környezet miatt egyaránt. Nehezen tudta feldolgozni, hogy ügyében jogerős ítélet született, minek következtében börtönbe kellett vonulnia. Azóta valamelyest elfogadta a helyzetét, amiben nagy mértékben segítette, hogy családja, kedvese kitartanak mellette. Nézzük, hogy miként mutatja be a történetét..

"Man In Prison Uniform"

Terence Cuneo alkotása

Egy ember megtörtént sorsáról...

Történetem furcsa helyzetről, és az élet rejtett, de mégis életszerű dolgairól szól. Milyen is lehet a rettegés? Igen sok fajtája van, de most egy elítéltről esik szó. Az eset úgy történik, hogy véletlenszerűen sodródunk valahová, aztán gyakorlatilag megtörténik a bűncselekmény, ami persze nem volt tervezett, innen nyílegyenes út vezet a szenvedés felé, kezdve attól a pillanattól, hogy az első ajánlott levél megérkezik, persze a rendőrségtől. Később szembesülünk a tetteink elferdítésével, amit a sértett okoz a rendőrséggel karöltve, kérdezem, hol itt az igazság, abban bízom, hogy majd a bíróságon fény derül az igazságra. Hosszú-hosszú idő után eljön a várt nap, legnagyobb döbbenetemre már az első tárgyaláson ítéletet akartak hozni, de még meg sem hallgattak mindenkit az ügyben, pánikba estem, hatalmas félelem fogott el. Vajon milyen igazságszolgáltatás folyik itt, de én ennek ellenére meg mindig reménykedtem. Kár volt, sajnos a bíró sajátos gondolkodására voltam bízva, és annak meg is ittam a levét, bizonyíték nélkül, az ő logikai menetére felépített vádakkal elítélt nagyon sok évre. Ezzel megpecsételte az életemet, szerintem neki sincs fogalma arról, hogy egy ember életét milyen szinten tönkretette, és nem csak az enyémet, hanem a családomét is. Hiszen ő is tévedhet, „ember” - vagy nem? Rettenetesen csalódott voltam, hogyan tovább? Most mi lesz? A szeretteimnek óriási fájdalmuk lett velem együtt, bíztunk az igazságban, de csalódtunk, rá kellett ébrednünk, hogy kis emberek vagyunk ahhoz, hogy komolyan vegyenek minket. A közvélemény szerint többségében elhamarkodott ítéletek születnek, ebbe beleesni szörnyű és tragikus. Visszatérve az ítéletre, amikor kimondták a kimondhatatlan éveket, abban a pillanatban megállt bennem az „ütő”, és néma gyengeség fogott el, ezt az érzést senkinek nem kívánja az ember, még az „ellenségének” sem. Azt hittem, már haza sem mehetek, de a bíró úgy döntött elenged, pedig ekkor ítélettel nem szoktak, úgy látszott a bíró úr nem jó ítéletet hozott, és ezzel kompenzálta a tévedését, az ügyésznő teljesen ki volt borulva, hogy minket elengedett. Kicsit fellélegeztem, hogy hazatérhetek a családomhoz, mi több a menyasszonyomhoz, de fogalmam sem volt, mi vár reám ezután, az igazi kín még csak most kezdődött, ugyanis a másodfok ezután következett, a gyakorlat azt mutatta, hogy, amit első fok kijelent, azt a másodfok helyben hagyja. Na, ez így is lett. Bekövetkezett a tragédia, még csak most fogtam fel az ügy igazi súlyát, és hogy mi vár reám. Mivel teljesen ki voltam borulva, megpróbáltam nyugtatni magam, hogy még van időm, és talán történik valami csoda, de nem, jött a behívó, hogy vonuljak be egy bizonyos börtönbe, minden egyes porcikám és sejtem tiltakozott ellene, hiszen hibás ítélet született, és a sok év benne, amit el sem követtem. Napokon át tartó hasmenés és hányás fogott el, ki sem mertem menni az utcára, a rettegésemet valahogyan lepleznem kellett, hiszen féltem elmondani bárkinek. Hirtelen és ösztönösen cselekedtem, úgy gondoltam, ha á-tól bé-be költözöm, akkor nagyjából rendben lesznek a dolgok, óriásit tévedtem, a sok kérdés azoktól, akik ismertek, hogy mi és miért történik, hát igen ez a kemény, ekkor a reakcióm váratlan, de mégis hatásos, elzárkóztam mindenkitől! Ezzel a lépéssel a telefonszámom is változott, és így egy új környezetet hoztam létre a megtett cselekedeteimmel, még most sem tudtam igazán, hogy mi előtt állok! Eközben fölmerült a kérdés bennem, jól cselekszem? Az akkori tudatommal és a félelmemmel egybekötve tétováztam, mi a helyes? Gyáva voltam bevonulni és otthagyni a szeretteimet, de ennek hatalmas ára lett. Senki sem tudja, milyen kínokkal jár egy ilyen döntés, míg maga is meg nem tapasztalja. Most betekintést engedek egy hosszú rettegés és egy rossz döntés egyvelegébe, a megpróbáltatások még csak most kezdődtek. A következő fejezetben folytatom a nyers valóságot…

Egy elítélt bemutatkozása...

Ma egy olyan fogvatartott mutatkozik be, aki első bűntényesként, egy nagyobb médianyilvánosságot kapott bűncselekmény egyik résztvevőjeként kapott ítélet miatt kiszabott szabadságvesztés büntetését tölti intézetünkben. A konkrét esetről egyelőre nem beszél, arra azonban már elég erősnek érezte magát, hogy vállalkozzon érzései megfogalmazására, kimondására. Íme az eredmény, fogvatartotti gondolatok szabadon:       

"Üdvözlök minden kedves olvasót a balassagyarmati büntetés-végrehajtási intézetből. Andrásnak hívnak, és lehetőséget kaptam az intézet vezetőségétől, hogy gondolataimat és tapasztalataimat megoszthassam másokkal. Ez által a külvilág betekintést nyerhet a benti élet rejtett és nem éppen vidám életébe. 

Gondolom, most megkérdeznék tőlem, hogy miért írom mindezt le? Meg persze, hogy ki kíváncsi egy elítélt történetére és gondolataira. És kíváncsi lehet -e bárki arra, hogy mi történik egy börtön falai között? Hasonló állásponton voltam, mielőtt én is ide jutottam volna.. Ezért passzivitásukat megértem a börtönvilág felé. De higgyék el, vannak helyzetek, amikor az embernek egyik pillanatról a másikra megváltozik az élete, és egy olyan világba csöppen, amiről addig semmi fogalma nem volt, és amit nem tudatosan épített fel. Ezt a világot mi idebent egyszerűen csak börtönvilágnak hívjuk. 

Életem, pár évvel ezelőtt gyökeresen megváltozott. Egy szokványos hétvégi napon kezdődött az egész, persze, ha tudtam volna, hogy mi fog rám várni az elkövetkező években, akkor inkább otthon maradok a kedvesemmel és kettesben töltöm vele az egész délutánt. De persze ambícióim mindig meghaladták a képességeimet, és én ezt a hétvégi napot is munkával töltöttem, ami azt eredményezte, hogy rossz helyen voltam rossz időpontban. Bűncselekményemet egyelőre nem szeretném felfedni, de annyit elárulok, hogy ez a szerencsétlen tragédia később országos felháborodást keltett. 

Letartóztatásom a szokványos módon történt, és pillanatok alatt bekerültem egy olyan rendszer hálójába, amit ezelőtt csak filmekben láttam. Viszont ez nem film volt, ez a való világ volt, aminek én voltam az egyik főszereplője. A megkülönböztetést az első pillanatban éreztem, hiszen éreztetni is akarták, mind a közvélemény, mind az emberek, akik kapcsolatot teremtettek velem. 

Megtapasztalhattam viszont azt, hogy a Média, ha akar, közellenséget, vagy akár hőst is csinálhat az emberből. Én a közellenség szerepét kaptam, így a börtönben töltött napjaim még az átlagosnál is nehezebben teltek. Azonban ezen érzéseimen felülkerekedtem, megtaláltam önmagam, és felvéve a börtön ritmusát, minden érzékszervemmel arra hangolódtam rá, hogy a lehető legjobb állapotban szabaduljak majd mind mentálisan, mind fizikálisan, amikor kinyílnak előttem a börtön kapui. 

Ha megkérdeznék tőlem, hogy milyenek a magyarországi börtönviszonyok, erre egyszerű választ tudnék adni. Az attól függ, hogy melyik börtönben, és hol, milyen körülmények között kell letöltenie az embernek a rá kiszabott büntetését. 

A börtönnek mik a céljai? A javító nevelés, az emberek teljes megváltoztatása? Talán a megtorlás, amit akár teljes megsemmisítésnek is nevezhetünk, A válasz számomra szinte lehetetlennek tűnik, de meglátásom szerint a börtön szokásai függnek attól, hogy az intézet az ország melyik részén található, ez által a helyi szokások érvényesülnek a börtön falakon belül. A vezetőség nagyban hozzájárul, hogy az előbb felsorolt lehetőségek közül melyiket gyakorolja. 

A börtönünk nagy hangsúlyt fektet a szabad vallásgyakorlásra, valamint a fogvatartottak és családjuk közötti kapcsolattartásra. Ezen kívül számos programlehetőség közül választhatnak az elítéltek, amikkel fejleszthetik önmagukat, hogy minél könnyebben vissza tudjanak majd szabadulásuk után illeszkedni a társadalomba, és megtalálják a számításaikat az életben. Ezért ezek a programok nagyon fontosak a börtönben lakók számára. Ilyen programok például az önismereti tréning, a mese szakkör, a fórum színház, az angol szakkör, illetve a különböző szakmák elsajátítása. 

Az önismereti tréning által megismerést nyerhetünk önmagunkról, feltárhatjuk szakemberek segítségével a hiányosságainkat, rávilágítást kapunk emberi értékeinkre, amiket továbbfejlesztve igazi értékes emberek lehetünk, magunk és a környezetünk számára is. 

A szakmák tanulásával szakirányú képzést kaphatunk, ami által munkahelyet tudunk majd magunknak keresni, ezzel is csökkentve az esélyt arra, hogy visszaessünk a bűn bugyrába. 

Az angol nyelv tanulása ebben a mai világban szinte mindennél fontosabb, mert bármerre járunk, angolul mindenhol beszélnek, és az Internet világában is fontos a nyelvtudás. Ezen kívül, ha valaki külföldi munkát szeretne a jobb kereset reményében, ott is elengedhetetlen az angol nyelv ismerete. Szerencsére intézetünkben erre is van lehetőség, amivel sokan élnek, és tanulják a nyelvet. 

Mindennél fontosabb egy elítélt életében a börtönön belül, hogy teljes mértékben lekösse magát, és hasznosan töltse el a bent töltött időt, és magához mérten értékesebb emberként szabaduljon, mint ahogy bekerült. És akár ne is úgy fogja fel az ember a végén, hogy időt vesztett, hanem tanultan, és letudva régi életét, megváltozva, új életet kezdjen odakint, igazi szerves részét képezve a társadalmunknak. Én is ezen az úton haladok, és tisztában vagyok vele, hogy meg tudom csinálni, mert erős és elszánt vagyok egy új élet reményében, mikor hátrahagyom a börtön falait."

Hm.. elgondolkodtató szavak, gondolatok. A kezdeti bizonytalanság ellenére véleményem szerint igenis sok olyan ember van, aki kíváncsi lehet egy fogvatartott érzéseire, történeteire. És nem csak azért a sokat emlegetett mondatért, hogy "a börtönben mindenkinek meg van a saját téglája". Nem, a dolog ennél sokkal összetettebb. Az egyre nagyobb nyitottság ellenére úgy gondolom, hogy a börtön világa sokak számára még mindig egy ismeretlen dolog. Márpedig az ember hajlamos arra, hogy az ismeretlentől tartson, féljen tőle. Nem kell, nem jó, nem szükséges félni. Ehhez azonban fontos, hogy a lehetőségekhez mérten minden érdeklődő betekintést nyerjen a rácsok mögötti életbe. Akár csak a kíváncsisága kielégítése végett, akár olyan szakemberként, akit érdekel a téma, de eddig nem volt arra lehetősége, hogy bejusson valamely büntetés-végrehajtási intézetbe. De ne feledkezzünk meg az elítéltek hozzátartozóiról sem, hiszen sok esetben ők sem rendelkeznek kellő információval. És még sorolhatnám. A lényeg, hogy megítélésem szerint az embereket érdekli a börtön, a börtönélet. Ezért is érzem egyfajta küldetésemnek, hogy a lehetőségekhez mérten minél nagyobb bepillantást adjak abba a munkába, amit a büntetés-végrehajtási intézetekben dolgozók végeznek, karöltve más szervezetek munkatársaival. Továbbá azt is fontosnak tartom, hogy bemutassam a fogvatartottak életét, érzéseit és gondolatait..

Mindig mondom, hogy a börtönbe bekerülni könnyebb, mint azt az ember gondolná. Egy rossz döntés, egy rossz választás, vagy ahogy az elítélt is fogalmaz: a rossz időben rossz  helyen történő megjelenés egyaránt ahhoz vezethet, hogy valaki bűncselekmény elkövetőjévé váljon. És ettől a pillanattól kezdve részese lesz annak a rendszernek, a börtönvilág rendszerének, ami előbb-utóbb mindenkit (engem, munkatársaimat, a fogvatartottakat egyaránt) "bedarál". A túlélésért, a mentális és fizikai egészség megőrzéséért ki-ki lehetőségei szerint megteheti azt, amit jónak tart, ami számára elérhető. Jelen esetben koncentráljunk a fogvatartottakra, hiszen ők azok, akik tetszik, nem teszik, de a mi munkánk alanyai. A velük való foglalkozás, a szabadulás utáni életükre való felkészítés egy igen fontos alapfeladata valamennyi bv. alkalmazottnak. A fogvatartott levelét csak ma reggel kaptam meg, eddig nem is tudtam, hogy miről szeretne írni, mégis örömmel olvastam, hogy a másik oldalról, az elítéltek szemszögéből nézve a dolgokat, sok olyan gondolatot fogalmaz meg, amivel magam is egyetértek. Mik is ezek? A keretjogszabályok büntetés-végrehajtási intézettől függetlenül azonosak, mégis elmondhatjuk, hogy valahol ahány ház, annyi szokás alapon működünk. Mert egyebek mellett mások az adott intézet infrastrukturális adottságai, lehetőségei, más a személyi állomány összetétele, az egyének motivációi, gondolkodásmódja, mely tényezők egyértelműen hatással vannak az intézet nevelési, kezelési stratégiáit illetően. És én is rendkívül fontosnak tartom a vezető, a parancsnok személyét, gondolkodásmódját, amely egyértelműen hatással van arra az irányvonalra, amelynek mentén az előbb említett stratégia kialakul és működik. 

Jelen időszakban kimunkálás alatt áll egy olyan anyag, amely "Nevelési, kezelési elvek módszertani gyűjteménye" névre hallgat, és ez a kezelés-technikai, módszertani jellegű segédanyag lenne hivatott arra, hogy segítsen a fogvatartottakkal való foglalkozás, bánásmód szakmai részleteinek egymáshoz való közelítésében, függetlenül attól, hogy egy fogvatartott melyik intézetben tölti a büntetését. A jó gyakorlatok, az újszerű, ezzel együtt a gyakorlatban hatékony módszerek általános alkalmazásával a tevékenységünk hatékonyabbá válhat, ez által a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának a céljai is talán könnyebben megvalósíthatóvá válnak. Ehhez persze több más tényező szükséges lehet, de az egységes szemléletmód és gyakorlat talán előrelépést hozhat. És ha a jövőben arra is lehetőség nyílna, hogy a fogvatartottakkal foglalkozó nevelők, pszichológusok, esetenként felügyelők száma is emelkedne, akkor még ideálisabb feltételek mellett folytathatnánk tevékenységünket..

Visszatérve a fogvatartott írására, kiemelném, hogy az elítélt maga is mennyire fontosnak tartja azt, hogy a büntetése alatt minél jobban, minél hasznosabban leköthesse magát, és olyan programokon vehessen részt, amelyek segíthetik gondolkodásmódjának formálását, önértékelésének javulását, és a szabadulás utáni visszailleszkedését. És azt is meglátta az elítélt, hogy ebből a szempontból milyen fontos lehet a családdal való kapcsolatok fenntartása, alakítása. Ezzel együtt egyértelmű, hogy minden egyes bűnelkövetőt megváltoztatni nem lehet, és a bűnismétlést sem lehet teljes mértékben megszüntetni,  ettől függetlenül minimális célként azt feltétlenül érdemes kitűzni, hogy egy adott személy a szabadulása pillanatában ne legyen rosszabb mentális, fizikális állapotban ahhoz képest, mint amilyen a befogadásakor volt..