Rács FM – „Jogodban áll hallgatni!”

(Forrás: http://www.nlcafe.hu/ezvan/20140919/borton-radio-adj-hangot-egyesulet/)

(Fotók: Rozgonyi Zoltán)

Jó reggelt, Vááááác! – Indul a börtönrádió

Októberben elindul a börtönrádió a váci börtönben. A kezdeményezés itthon egyedülálló.

Miért pont Vácott? – teszem fel a kérdést a BVOP (Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága) sajtófőnökének, Szalai Tímea őrnagynak. Többek között azért, mert itt már eddig is működött egy médiaszakkör – hangzik a válasz. „Ebben és a rádió-projektben is kizárólag olyan elítéltek vehetnek részt, akik dolgoznak, »szabálykövető magatartásúak«, és akikből a többi rab számára példakép lehet – magyarázza az őrnagy. – Azok, akik gyerekek ellen elkövetett vagy szemérem elleni bűncselekmény miatt kerültek ide, nem jelentkezhettek. Három hónapja folyik a lázas készülődés, hetente két foglalkozással. Mindebben a börtön dolgozói is rengeteget segítenek (valamikor a szabadidejük terhére), de magát a szakmai irányítást átengedtük a civileknek. A tartalmat tekintve egyetlen fontos kikötést tettünk: a műsorban nem hangozhat el áldozatokat sértő tartalom, és nem lehet senkit megkülönböztetni nemre, korra való tekintettel vagy vallási alapon. A rádiót mindenki hallgathatja majd. A műsorok időtartama eleinte napi két óra lesz, jellemzően a hajnali órákban, mivel utána a többség dolgozni megy.”

Szalai Tímea szerint általános tapasztalat, hogy a közös tevékenységeknek csupa pozitív hatásuk van. „Mindegy, hogy ez zenélést, képzőművészetet vagy drámaszakkört jelent, az önkifejezés csak a javát szolgálja minden elítéltnek. Ez a célja a börtönrádió-projektnek is: megtanítani a küzdést pozitív célokért, közben közösséget formálni. Mindez persze észrevétlenül növeli a felelősségtudatot is.”

Rovatok, műsorok, riportok

„Tartalmi kérdésekbe mi sem igen szólunk bele – veszi át a szót a kezdeményezést elindító Adj Hangot Egyesület munkatársa, Hajdú Judit klinikai szakpszichológus. – A szerkesztőségi játszmákat az elítélteknek maguknak kell átvészelniük, nekik kell eljutniuk odáig, hogy vitás kérdésekben konszenzus szülessen. Eleinte mindent tőlünk, pszichológusoktól, orvosoktól, nevelőktől akartak megtudni. Lassan aztán rájöttek, hogy ők is sok mindenhez értenek, vagy ha ők nem, akkor valamelyik társuk biztosan. Elsőként a Kapcsolattartás rovatról született döntés; mi más lenne egy börtönben a legfőbb probléma? Ez biztosan elindul októberben, váltásban az Emberek és Sorsokkal. Mindkét rovat műsoraiban sok lesz a beszélgetés és a zene. Természetesen a történeteket és a szereplőket is maguk az elítéltek adják. »Ha már én rab lettem, legalább a feleségem ne legyen az!« – fogalmazta meg az egyik rádiós fogvatartott. – Ehhez hasonló üzenetek is elhangzanak majd a műsorokban.”

Hajdú Judit szerint szintén magától értetődő volt, hogy lesz Életmód rovat, azon belül adott a téma: a tetoválás, mert ebben a szubkultúrában ez nagyon gyakori. „Meglepő érzékenységgel nyúlnak ehhez is, szóba kerül az ókori testfestés csakúgy, mint az egészségügyi vonatkozások, a divat és a mai szimbólumok egyes jelentései. Ugyanebben a rovatban esik majd szó az influenzáról, a higiéniáról is, mert egymásnak sokkal könnyebben elhisznek mindent, mint bárki másnak. Azért is jó, hogy mindent az elítéltek csinálnak, mert ők a kényes kérdéseket könnyebben felteszik egymásnak, akár provokatívan is.”

A gyúrósok, mint fő célcsoport

A cellákban a testi és a lelki egészség megőrzésének legelérhetőbb formája a „gyúrás”, amihez a rádióban zenei mixek hangzanak majd el. A fő koncepció két zeneszám között az információátadás: Mit jelent a túl kemény edzés? Mit lehet tenni hátfájás ellen? Sok-sok hasznos információ, köztük rengeteg olyan is, ami nem csak a „gyúrósokat” érinti. „Melyik körlet mehet ki először a boltba? Mi lesz az ebéd? Később nyit-e a bolt aznap? Ezeket megtudni komoly feszültségcsökkentést jelent” – magyarázza tovább Hajdú Judit.

Képes vagyok rá

Azzal kapcsolatban, hogy mi a jelentősége a projektnek, a pszichológus egyértelműen fogalmaz. „A börtönökben sok olyan ember van, aki még sosem lehetett büszke magára. Annak az érzése, hogy »tudok olyat mondani, ami a rádióba mehet«, és hogy »képes vagyok összerakni egy műsort, megtanulni a szerkesztést, a vágást«, önbizalmat ad, ami az újrakezdéshez elengedhetetlen.” Ha sikeres lesz a projekt (és miért is ne lenne az, elnézve a komoly előkészületeket), az alapítvány munkatársai azt szeretnék, ha a következő munkaállomás Eger lenne, mert „nagyon fontos a női hang”. Ezt követhetné a tököli fiatalkorúak börtöne. Így összesen három intézetben születnének műsorok, amiket aztán mindenhol hallgathatnának, immár megnövekedett műsoridővel.

„Minek nekik rádió?”

Ahogy a szakembereket hallgatom, muszáj szóba hoznom az előítéleteket. Mit válaszolnak azoknak, akik szerint a raboknak mindez felesleges felhajtás? „Lehet ehhez indulatosan hozzáállni, azt gondolni, hogy az elítéltek maguknak keresték a bajt, és nem érdemelnek meg ilyen lehetőségeket – mondja erre Hajdú Judit. – De ilyenkor jusson eszünkbe, hogy ezek az emberek egyszer kijönnek a börtönből, és nem mindegy, hogy akkor milyen mentális állapotban lesznek. Jelenleg sokszor rosszabb helyzetben vannak, mint amikor bementek, hiszen nincs lakásuk, pénzük, munkahelyük, legtöbbször a családjuk is elhagyja őket. Ha ezen a reménytelen helyzeten mindössze annyit tudtunk javítani a projekttel, hogy »valakinek« érzik magukat, mert hasznosak voltak a közösségük számára, máris egy nagyot léptünk a visszailleszkedés felé.”

Angliában húsz éve működnek börtönrádiók. 

Akkoriban egy börtönparancsnok segítséget kért: sok volt a börtönben az öngyilkosság, az első éjszakai adásokkal ezeknek a számát akarták csökkenteni. Ma már éjjel-nappal folyik sugárzás az ország 122 intézetében. A magyar projekt kezdeményezője is angol származású: Nick Thorpe, aki a BBC tudósítója, jelenleg Magyarországon él.

Egy fogvatartott sorsa --- igaz történet alapján... 3. rész

"Hát… folytatom életem legrázósabb szakaszát, és persze, ami még folyamatában van, mert ugye, most is a börtönben vagyok. Sajnos! Csak egy mondat még előtte: az ember igazán ilyenkor értékeli át, hogy milyen is a szabadság… Senkinek sem kívánom ezt a megfosztott érzést, persze ez az én véleményem, és mint tudjuk, azért vannak, akik rászolgálnak erre az életre, de vannak kivételek.

Nos, ott tartottam, hogy jönnek a lépcsőn, pulzusom az egekben, szorongás fog el, és a félelem ismét rám telepszik, ez megint olyan érzés, ami óriási erővel megviseli az embert!!!

Hatalmas szerencsém volt, éppen abba a helységbe nem nyitottak be, ahol én tartózkodtam, de ennek ellenére a kilincset bámultam, mozdulni sem bírtam, egyszerűen földbegyökerezett a lábam! Vajon még rám nyitnak, és ha igen mit fogok tenni, és mit fogok mondani??? De „szerencse a szerencsétlenségben”, valahogyan átsiklottak fölöttem.

Kicsit föllélegeztem, de ismét meg volt az aznapi izgalom. Visszagondolva, csoda, hogy nem kaptam szívinfarktust, soha többé nem szeretnék átélni ilyen dolgokat, mert ugye ilyen helyzet számtalanszor előfordulhat, amikor az embert körözik.

Nincs olyan ember, akit ne viselne meg egy ilyen helyzet, az állandó rettegés ott van a tudat alatt, kikészül, mi több egy idegroncs lesz belőle! Sajnos én is tönkre mentem, teljesen más ember voltam ez előtt a történet előtt, ezóta hol így, hol úgy érzem magam. Van, hogy a sírás fojtogat, máskor „kicsit” dühöt érzek az emberi butaság miatt, és kiborulok!!! Végeredményben az igazságtalanság tovább mérgesíti az ember idegeit, lehet, hogy tényleg nem szabadott volna ilyen huzavona életet élni, vajon megérte? Hát nem!!!

Továbblépve az időben, ugye ott van, amikor elfogják az illetőt, ezt szintén borzasztó érzés átélni, sőt leírhatatlan félelem és pánik egyvelege, de megtörténik, előbb vagy utóbb, ez tuti, nekem ezt elhihetik!!!

Szóval elfogtak, ezt a részt nem szeretném papírra fektetni, megvan rá az okom, amiről csak annyit mégis: egy jó „barát” intézte az elfogásomat. Na, ez az, ami kemény!!!

Soha nem voltam még börtönben, vagyis csak egyszer, az is előzetes volt, méghozzá ebben az ügyben, amiben tönkrement az életem. Amikor bevittek a Markóba, és átléptem az ajtón, még el sem hittem, hogy hol vagyok, nagyon meg voltam szeppenve, a megszokott kis fészkemtől megfosztva, kiszolgáltatva éreztem magam. Egy számomra hideg-rideg világ fogadott, hihetetlen érzések keringtek bennem, amit szavakba önteni szinte lehetetlen, azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek, vagy, hogy mit kell ilyenkor csinálni. De volt egy rendes nevelőnő, aki nagyjából felvázolta a helyzetemet, és hogy mit hogyan csináljak. Megmondom őszintén, remegtem, mint a kocsonya, a félelem kiült az arcomra, le sem tagadhattam, volna, hogy első bűntényes vagyok… Na, ennek aztán ittam is a levét. Nem elég, hogy már idegileg tönkrementem, az itteni emberek rá is tettek jó néhány lapáttal. Azt gondoltam, ezt soha nem fogom megszokni, nem is lehet, csak túlélni tudja az ember, és valahogy megpróbál embernek maradni.

Az első éjszakán egy percet sem aludtam, csak az járt a fejemben, hogy a szeretteimmel mi lehet, és min jár az agyuk, hová tűntem? Hová vittek? És bennük is ott a kétely, ilyenkor mit kell csinálni?!? Rettenetesen sajnáltam őket, folyamatosan járt az agyam, arra is gondoltam, hogy miattam szenvednek a szeretteim, de ez mellé párosult a másik oldal, akik rossz döntést hoztak, és ezért, miattuk idejutottam. Szó szerint megkeserítik az ember életét, főleg a hozzátartozókét..."

Folytatódik a következő fejezetben...

Egy fogvatartott sorsa -- igaz történet alapján...

A következő történet egy első bűntényes fogvatartott szemével láttatja az ő élettörténetét, azt az utat, amit bejárt, a börtönbe kerüléséig, illetve az azt követő időszakban. A kezdeti időszakra magam is emlékszem, az rendkívül nehezen telt az érintett számára, a személyisége, továbbá a számára teljes mértékben idegen környezet miatt egyaránt. Nehezen tudta feldolgozni, hogy ügyében jogerős ítélet született, minek következtében börtönbe kellett vonulnia. Azóta valamelyest elfogadta a helyzetét, amiben nagy mértékben segítette, hogy családja, kedvese kitartanak mellette. Nézzük, hogy miként mutatja be a történetét..

"Man In Prison Uniform"

Terence Cuneo alkotása

Egy ember megtörtént sorsáról...

Történetem furcsa helyzetről, és az élet rejtett, de mégis életszerű dolgairól szól. Milyen is lehet a rettegés? Igen sok fajtája van, de most egy elítéltről esik szó. Az eset úgy történik, hogy véletlenszerűen sodródunk valahová, aztán gyakorlatilag megtörténik a bűncselekmény, ami persze nem volt tervezett, innen nyílegyenes út vezet a szenvedés felé, kezdve attól a pillanattól, hogy az első ajánlott levél megérkezik, persze a rendőrségtől. Később szembesülünk a tetteink elferdítésével, amit a sértett okoz a rendőrséggel karöltve, kérdezem, hol itt az igazság, abban bízom, hogy majd a bíróságon fény derül az igazságra. Hosszú-hosszú idő után eljön a várt nap, legnagyobb döbbenetemre már az első tárgyaláson ítéletet akartak hozni, de még meg sem hallgattak mindenkit az ügyben, pánikba estem, hatalmas félelem fogott el. Vajon milyen igazságszolgáltatás folyik itt, de én ennek ellenére meg mindig reménykedtem. Kár volt, sajnos a bíró sajátos gondolkodására voltam bízva, és annak meg is ittam a levét, bizonyíték nélkül, az ő logikai menetére felépített vádakkal elítélt nagyon sok évre. Ezzel megpecsételte az életemet, szerintem neki sincs fogalma arról, hogy egy ember életét milyen szinten tönkretette, és nem csak az enyémet, hanem a családomét is. Hiszen ő is tévedhet, „ember” - vagy nem? Rettenetesen csalódott voltam, hogyan tovább? Most mi lesz? A szeretteimnek óriási fájdalmuk lett velem együtt, bíztunk az igazságban, de csalódtunk, rá kellett ébrednünk, hogy kis emberek vagyunk ahhoz, hogy komolyan vegyenek minket. A közvélemény szerint többségében elhamarkodott ítéletek születnek, ebbe beleesni szörnyű és tragikus. Visszatérve az ítéletre, amikor kimondták a kimondhatatlan éveket, abban a pillanatban megállt bennem az „ütő”, és néma gyengeség fogott el, ezt az érzést senkinek nem kívánja az ember, még az „ellenségének” sem. Azt hittem, már haza sem mehetek, de a bíró úgy döntött elenged, pedig ekkor ítélettel nem szoktak, úgy látszott a bíró úr nem jó ítéletet hozott, és ezzel kompenzálta a tévedését, az ügyésznő teljesen ki volt borulva, hogy minket elengedett. Kicsit fellélegeztem, hogy hazatérhetek a családomhoz, mi több a menyasszonyomhoz, de fogalmam sem volt, mi vár reám ezután, az igazi kín még csak most kezdődött, ugyanis a másodfok ezután következett, a gyakorlat azt mutatta, hogy, amit első fok kijelent, azt a másodfok helyben hagyja. Na, ez így is lett. Bekövetkezett a tragédia, még csak most fogtam fel az ügy igazi súlyát, és hogy mi vár reám. Mivel teljesen ki voltam borulva, megpróbáltam nyugtatni magam, hogy még van időm, és talán történik valami csoda, de nem, jött a behívó, hogy vonuljak be egy bizonyos börtönbe, minden egyes porcikám és sejtem tiltakozott ellene, hiszen hibás ítélet született, és a sok év benne, amit el sem követtem. Napokon át tartó hasmenés és hányás fogott el, ki sem mertem menni az utcára, a rettegésemet valahogyan lepleznem kellett, hiszen féltem elmondani bárkinek. Hirtelen és ösztönösen cselekedtem, úgy gondoltam, ha á-tól bé-be költözöm, akkor nagyjából rendben lesznek a dolgok, óriásit tévedtem, a sok kérdés azoktól, akik ismertek, hogy mi és miért történik, hát igen ez a kemény, ekkor a reakcióm váratlan, de mégis hatásos, elzárkóztam mindenkitől! Ezzel a lépéssel a telefonszámom is változott, és így egy új környezetet hoztam létre a megtett cselekedeteimmel, még most sem tudtam igazán, hogy mi előtt állok! Eközben fölmerült a kérdés bennem, jól cselekszem? Az akkori tudatommal és a félelmemmel egybekötve tétováztam, mi a helyes? Gyáva voltam bevonulni és otthagyni a szeretteimet, de ennek hatalmas ára lett. Senki sem tudja, milyen kínokkal jár egy ilyen döntés, míg maga is meg nem tapasztalja. Most betekintést engedek egy hosszú rettegés és egy rossz döntés egyvelegébe, a megpróbáltatások még csak most kezdődtek. A következő fejezetben folytatom a nyers valóságot…

Feldmár András látogatása a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben

A mai délelőtt folyamán az „Olvasáskultúra fejlesztése a reintegráció megalapozásában, új társadalmi csoportok bevonása a könyvtár használatába” című,TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0075 azonosítószámú projekt keretén belül ismét egy illusztris vendéget köszönthettünk a Szt. Mihály Kápolna falai között, Feldmár András személyében. 

Az egyébként Kanadában élő világhírű pszichoterapeuta néhány hetes magyarországi tartózkodása során feltétlenül fontosnak tartotta, hogy ellátogasson a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe, ahol a Feldmár Intézet munkatársainak vezetésével már második éve működik a fogvatartotti Mesekör.

Ahogy a bemutatkozás során elhangzott, Feldmár András most jobban izgul, mint a múlt hét végén a Lurdy Házban megtartott két napos előadásán, ahol alkalmanként ezerötszáz ember előtt osztotta meg gondolatait. Majd azon nyomban felhatalmazta a jelen lévő fogvatartottakat, hogy az előadás során akármikor megzavarhatják őt kérdéseikkel, mert akkor legalább arról esik majd szó, ami őket érdekli.


Visszautalva a Budapesten megrendezett előadásokra, melyek címe "Most vagy soha" volt, Feldmár András elmondta, hogy a most és a soha kritikus pillanatok. Olyan pillanatok, amikor minden, az egész élet megváltozhat. Ezzel együtt minden pillanat kritikus. Viszont minden szokástól meg lehet szabadulni.

A rácsok mögött is igaz az a gondolat, hogy az ember alapvetően szabadságra van ítélve. Nem lehet, hogy valaki nem szabad. Még egy olyan szituációban is van választási lehetősége az embernek, amikor egy pisztolyt nyomnak a homlokához, és azt mondják neki: pénzt vagy életet! Az ember még ekkor is választhat. 

Az előadás első részében Feldmár András személyes életeseményeken keresztül mutatta be a jelenlévő fogvatartottaknak, hogy számára mik voltak a legjelentősebb "most vagy soha"-élmények. Elmesélte, hogy annak idején milyen kalandos úton hagyta el Magyarországot, és hogyan jutott el Bécsbe. A jelenlévők megtudhatták, hogy ott volt alkalma először megtekinteni belülről egy börtönt, mert több napos ébrenlét után két rendőrnek köszönhetően egy bécsi börtönben aludhatta ki magát, két gyilkossal összezárva. Ezt követően rövid angliai kitérő után, a Vöröskereszt segítségével érkezett meg Kanadába. Mint mondta, számos spontán dolog történik az ember életében, amik alakulhatnak jól és rosszul, de aki túl akar élni bizonyos helyzeteket, annak kreatívnak kell lennie, még ha az nem is minden esetben jár együtt azzal, hogy törvényes is egyben. Ha sikeres, akkor összejön, ha nem, akkor elkapják.

A budapesti előadásokon elhangzottakat felidézve, Feldmár András elmesélte egy nő történetét, aki tigrisek elől menekülve egy szakadékhoz futott. A mélységhez érve belekapaszkodott egy indába, és elkezdett lefelé mászni. Ekkor vette észre, hogy a mélyben is tigrisek várják, ráadásul egy egér jelent meg, ami hozzálátott az inda harapdálásához. Ebben a pillanatban a nő jobbra nézet, és meglátott a kövek között egy szem szamócát. Mit csináljak? - gondolta a nő, és az egyetlen dolog, aminek értelmét látta az volt, hogy megeszi a szamócát. Az életünk során mind így vagyunk. Megszületünk, mögöttünk ott vannak a tigrisek. Tudjuk, hogy egyszer meghalunk, tehát előttünk is ott vannak a tigrisek. Közben bármikor betegek lehetünk, tehát az egér is jelen van. Épp ezért, ha szamócát találunk, akkor együk azt meg!

Abban az esetben, ha az ember élete során eltér az úttól, akkor jöhetnek váratlan dolgok, melyek akár félelmetesek is lehetnek, de nem lehet tudni, hogy mi fog történni. Ami megtörtént, azt már nem lehet megváltoztatni. A jövő meg nem látható. Ezért csak a jelen pillanat van, csak arra lehet hatásunk.

A következő részben a jelenlévő fogvatartottak kaptak lehetőséget arra, hogy kérdéseket tegyenek fel Feldmár Andrásnak. A helyszín és a közönség összetétele ismeretében talán nem meglepő, hogy az első kérdező egy visszatérő álmáról kérdezett, amelyben kommandósok mennek érte, letartóztatják, és börtönbe kerül. Az érintett elítélt elmondta, hogy a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben jól érzi magát, legalábbis a körülményekhez képest, de álmaiban néha attól tart, hogy egyszer jön valaki, aki azt mondja neki, hogy elszállítják innen.

A válaszban Feldmár András egyebek közt elmondta, hogy ha ő azt álmodná, hogy egy számára megfelelő, jó helyzetből valaki kirántaná és egy rosszabb helyzetbe kerülne, akkor azt érezné, hogy tehetetlen, valamit el kell tűrnie. Ezzel kapcsolatban említette meg a születést, mint az első ilyen jellegű élményt. Az anyaméhben ugyanis az ember egyfajta börtönben volt, de ott jó volt neki, mert meg volt mindene, biztonságban érezte magát. Aztán a születése pillanatában mindenki elkezd kapálózni, hogy mi is történik vele. Ezért jó hely a börtön, mert itt megvan a védőburok. Az a fajta védőburok, amiben például a Mesekör is dolgozik.

A továbbiakban szó esett még különféle családon belüli problémákról, a szülők felé irányuló megfelelési kényszerről, illetve megtudhattuk, hogy két fontos dolog kell ahhoz, hogy az ember élni tudjon: a bizalom és az igazságosság. Bár utóbbival kapcsolatban Feldmár András megemlítette, hogy az igazságosság nem is létezik. Van szavunk rá, de igazságosság még sincs, mert ha lenne, akkor nem beszélnénk róla.


Azt hiszem, hogy azok az elítéltek, akik részt vehettek a programon, rengeteg olyan gondolattal, élménnyel lettek gazdagabbak, amelyek talán elgondolkodtatják őket, és pozitív hatással lesznek a jövőjükre. Arra az időre, amikor a mostani védőburkot elhagyva ismét szabad emberek lesznek. De mint tudjuk, a jövőt nem ismerjük, ezért aztán a mindenkori jelenünk döntései azok, amelyek meghatározzák a sorsunkat. Mi mást kívánhatnék hát a végén, mint jó döntéseket mindenkinek...