A mai délelőtt folyamán az „Olvasáskultúra fejlesztése a reintegráció megalapozásában, új társadalmi csoportok bevonása a könyvtár használatába” című,TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0075 azonosítószámú projekt keretén belül ismét egy illusztris vendéget köszönthettünk a Szt. Mihály Kápolna falai között, Feldmár András személyében.
Az egyébként Kanadában élő világhírű pszichoterapeuta néhány hetes magyarországi tartózkodása során feltétlenül fontosnak tartotta, hogy ellátogasson a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe, ahol a Feldmár Intézet munkatársainak vezetésével már második éve működik a fogvatartotti Mesekör.
Ahogy a bemutatkozás során elhangzott, Feldmár András most jobban izgul, mint a múlt hét végén a Lurdy Házban megtartott két napos előadásán, ahol alkalmanként ezerötszáz ember előtt osztotta meg gondolatait. Majd azon nyomban felhatalmazta a jelen lévő fogvatartottakat, hogy az előadás során akármikor megzavarhatják őt kérdéseikkel, mert akkor legalább arról esik majd szó, ami őket érdekli.
Visszautalva a Budapesten megrendezett előadásokra, melyek címe "Most vagy soha" volt, Feldmár András elmondta, hogy a most és a soha kritikus pillanatok. Olyan pillanatok, amikor minden, az egész élet megváltozhat. Ezzel együtt minden pillanat kritikus. Viszont minden szokástól meg lehet szabadulni.
A rácsok mögött is igaz az a gondolat, hogy az ember alapvetően szabadságra van ítélve. Nem lehet, hogy valaki nem szabad. Még egy olyan szituációban is van választási lehetősége az embernek, amikor egy pisztolyt nyomnak a homlokához, és azt mondják neki: pénzt vagy életet! Az ember még ekkor is választhat.
Az előadás első részében Feldmár András személyes életeseményeken keresztül mutatta be a jelenlévő fogvatartottaknak, hogy számára mik voltak a legjelentősebb "most vagy soha"-élmények. Elmesélte, hogy annak idején milyen kalandos úton hagyta el Magyarországot, és hogyan jutott el Bécsbe. A jelenlévők megtudhatták, hogy ott volt alkalma először megtekinteni belülről egy börtönt, mert több napos ébrenlét után két rendőrnek köszönhetően egy bécsi börtönben aludhatta ki magát, két gyilkossal összezárva. Ezt követően rövid angliai kitérő után, a Vöröskereszt segítségével érkezett meg Kanadába. Mint mondta, számos spontán dolog történik az ember életében, amik alakulhatnak jól és rosszul, de aki túl akar élni bizonyos helyzeteket, annak kreatívnak kell lennie, még ha az nem is minden esetben jár együtt azzal, hogy törvényes is egyben. Ha sikeres, akkor összejön, ha nem, akkor elkapják.
A budapesti előadásokon elhangzottakat felidézve, Feldmár András elmesélte egy nő történetét, aki tigrisek elől menekülve egy szakadékhoz futott. A mélységhez érve belekapaszkodott egy indába, és elkezdett lefelé mászni. Ekkor vette észre, hogy a mélyben is tigrisek várják, ráadásul egy egér jelent meg, ami hozzálátott az inda harapdálásához. Ebben a pillanatban a nő jobbra nézet, és meglátott a kövek között egy szem szamócát. Mit csináljak? - gondolta a nő, és az egyetlen dolog, aminek értelmét látta az volt, hogy megeszi a szamócát. Az életünk során mind így vagyunk. Megszületünk, mögöttünk ott vannak a tigrisek. Tudjuk, hogy egyszer meghalunk, tehát előttünk is ott vannak a tigrisek. Közben bármikor betegek lehetünk, tehát az egér is jelen van. Épp ezért, ha szamócát találunk, akkor együk azt meg!
Abban az esetben, ha az ember élete során eltér az úttól, akkor jöhetnek váratlan dolgok, melyek akár félelmetesek is lehetnek, de nem lehet tudni, hogy mi fog történni. Ami megtörtént, azt már nem lehet megváltoztatni. A jövő meg nem látható. Ezért csak a jelen pillanat van, csak arra lehet hatásunk.
A következő részben a jelenlévő fogvatartottak kaptak lehetőséget arra, hogy kérdéseket tegyenek fel Feldmár Andrásnak. A helyszín és a közönség összetétele ismeretében talán nem meglepő, hogy az első kérdező egy visszatérő álmáról kérdezett, amelyben kommandósok mennek érte, letartóztatják, és börtönbe kerül. Az érintett elítélt elmondta, hogy a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben jól érzi magát, legalábbis a körülményekhez képest, de álmaiban néha attól tart, hogy egyszer jön valaki, aki azt mondja neki, hogy elszállítják innen.
A válaszban Feldmár András egyebek közt elmondta, hogy ha ő azt álmodná, hogy egy számára megfelelő, jó helyzetből valaki kirántaná és egy rosszabb helyzetbe kerülne, akkor azt érezné, hogy tehetetlen, valamit el kell tűrnie. Ezzel kapcsolatban említette meg a születést, mint az első ilyen jellegű élményt. Az anyaméhben ugyanis az ember egyfajta börtönben volt, de ott jó volt neki, mert meg volt mindene, biztonságban érezte magát. Aztán a születése pillanatában mindenki elkezd kapálózni, hogy mi is történik vele. Ezért jó hely a börtön, mert itt megvan a védőburok. Az a fajta védőburok, amiben például a Mesekör is dolgozik.
A továbbiakban szó esett még különféle családon belüli problémákról, a szülők felé irányuló megfelelési kényszerről, illetve megtudhattuk, hogy két fontos dolog kell ahhoz, hogy az ember élni tudjon: a bizalom és az igazságosság. Bár utóbbival kapcsolatban Feldmár András megemlítette, hogy az igazságosság nem is létezik. Van szavunk rá, de igazságosság még sincs, mert ha lenne, akkor nem beszélnénk róla.
Azt hiszem, hogy azok az elítéltek, akik részt vehettek a programon, rengeteg olyan gondolattal, élménnyel lettek gazdagabbak, amelyek talán elgondolkodtatják őket, és pozitív hatással lesznek a jövőjükre. Arra az időre, amikor a mostani védőburkot elhagyva ismét szabad emberek lesznek. De mint tudjuk, a jövőt nem ismerjük, ezért aztán a mindenkori jelenünk döntései azok, amelyek meghatározzák a sorsunkat. Mi mást kívánhatnék hát a végén, mint jó döntéseket mindenkinek...
Visszautalva a Budapesten megrendezett előadásokra, melyek címe "Most vagy soha" volt, Feldmár András elmondta, hogy a most és a soha kritikus pillanatok. Olyan pillanatok, amikor minden, az egész élet megváltozhat. Ezzel együtt minden pillanat kritikus. Viszont minden szokástól meg lehet szabadulni.
A rácsok mögött is igaz az a gondolat, hogy az ember alapvetően szabadságra van ítélve. Nem lehet, hogy valaki nem szabad. Még egy olyan szituációban is van választási lehetősége az embernek, amikor egy pisztolyt nyomnak a homlokához, és azt mondják neki: pénzt vagy életet! Az ember még ekkor is választhat.
Az előadás első részében Feldmár András személyes életeseményeken keresztül mutatta be a jelenlévő fogvatartottaknak, hogy számára mik voltak a legjelentősebb "most vagy soha"-élmények. Elmesélte, hogy annak idején milyen kalandos úton hagyta el Magyarországot, és hogyan jutott el Bécsbe. A jelenlévők megtudhatták, hogy ott volt alkalma először megtekinteni belülről egy börtönt, mert több napos ébrenlét után két rendőrnek köszönhetően egy bécsi börtönben aludhatta ki magát, két gyilkossal összezárva. Ezt követően rövid angliai kitérő után, a Vöröskereszt segítségével érkezett meg Kanadába. Mint mondta, számos spontán dolog történik az ember életében, amik alakulhatnak jól és rosszul, de aki túl akar élni bizonyos helyzeteket, annak kreatívnak kell lennie, még ha az nem is minden esetben jár együtt azzal, hogy törvényes is egyben. Ha sikeres, akkor összejön, ha nem, akkor elkapják.
A budapesti előadásokon elhangzottakat felidézve, Feldmár András elmesélte egy nő történetét, aki tigrisek elől menekülve egy szakadékhoz futott. A mélységhez érve belekapaszkodott egy indába, és elkezdett lefelé mászni. Ekkor vette észre, hogy a mélyben is tigrisek várják, ráadásul egy egér jelent meg, ami hozzálátott az inda harapdálásához. Ebben a pillanatban a nő jobbra nézet, és meglátott a kövek között egy szem szamócát. Mit csináljak? - gondolta a nő, és az egyetlen dolog, aminek értelmét látta az volt, hogy megeszi a szamócát. Az életünk során mind így vagyunk. Megszületünk, mögöttünk ott vannak a tigrisek. Tudjuk, hogy egyszer meghalunk, tehát előttünk is ott vannak a tigrisek. Közben bármikor betegek lehetünk, tehát az egér is jelen van. Épp ezért, ha szamócát találunk, akkor együk azt meg!
Abban az esetben, ha az ember élete során eltér az úttól, akkor jöhetnek váratlan dolgok, melyek akár félelmetesek is lehetnek, de nem lehet tudni, hogy mi fog történni. Ami megtörtént, azt már nem lehet megváltoztatni. A jövő meg nem látható. Ezért csak a jelen pillanat van, csak arra lehet hatásunk.
A következő részben a jelenlévő fogvatartottak kaptak lehetőséget arra, hogy kérdéseket tegyenek fel Feldmár Andrásnak. A helyszín és a közönség összetétele ismeretében talán nem meglepő, hogy az első kérdező egy visszatérő álmáról kérdezett, amelyben kommandósok mennek érte, letartóztatják, és börtönbe kerül. Az érintett elítélt elmondta, hogy a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben jól érzi magát, legalábbis a körülményekhez képest, de álmaiban néha attól tart, hogy egyszer jön valaki, aki azt mondja neki, hogy elszállítják innen.
A válaszban Feldmár András egyebek közt elmondta, hogy ha ő azt álmodná, hogy egy számára megfelelő, jó helyzetből valaki kirántaná és egy rosszabb helyzetbe kerülne, akkor azt érezné, hogy tehetetlen, valamit el kell tűrnie. Ezzel kapcsolatban említette meg a születést, mint az első ilyen jellegű élményt. Az anyaméhben ugyanis az ember egyfajta börtönben volt, de ott jó volt neki, mert meg volt mindene, biztonságban érezte magát. Aztán a születése pillanatában mindenki elkezd kapálózni, hogy mi is történik vele. Ezért jó hely a börtön, mert itt megvan a védőburok. Az a fajta védőburok, amiben például a Mesekör is dolgozik.
A továbbiakban szó esett még különféle családon belüli problémákról, a szülők felé irányuló megfelelési kényszerről, illetve megtudhattuk, hogy két fontos dolog kell ahhoz, hogy az ember élni tudjon: a bizalom és az igazságosság. Bár utóbbival kapcsolatban Feldmár András megemlítette, hogy az igazságosság nem is létezik. Van szavunk rá, de igazságosság még sincs, mert ha lenne, akkor nem beszélnénk róla.
Azt hiszem, hogy azok az elítéltek, akik részt vehettek a programon, rengeteg olyan gondolattal, élménnyel lettek gazdagabbak, amelyek talán elgondolkodtatják őket, és pozitív hatással lesznek a jövőjükre. Arra az időre, amikor a mostani védőburkot elhagyva ismét szabad emberek lesznek. De mint tudjuk, a jövőt nem ismerjük, ezért aztán a mindenkori jelenünk döntései azok, amelyek meghatározzák a sorsunkat. Mi mást kívánhatnék hát a végén, mint jó döntéseket mindenkinek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése