"Hát íme a folytatás,
dolgoznom kellett, hogy fönn tudjam tartani magam és a környezetemet. Hál istennek,
az évek alatt elsajátítottam bizonyos szakmákat és ennek köszönhetően tudtam
pénzt keresni, illetve dolgozni. A következő időkben hol volt munka, hol nem, ami
tovább nehezítette az eddig is nehéz életemet, de erre később visszatérek.
Arról nem beszélve, hogy kényes kérdéseket mindig kapott az ember, mint például "miért
nem tudok autót venni?", vagy hasonló kérdés, ezekre könnyű volt válaszolni: "mert
nincs rá keret!" Ennyi!! Már ezektől is kivan az illető, de még a java csak
ezután fog érkezni! Telt-múlt az idő, a gyomrom állandóan fájt, már attól is
paráztam, hogy kilyukad, a gondolat mindig jelen volt, lehet ez okozta a fájó
érzést, de a stressz az rátett rendesen, ez tuti!
A családról még szó sem esett. El tudják képzelni, milyen lehet megfosztva élni a szeretteinktől, a telefonjainkat gondoltam lehallgatják, még az üzenetküldés is rizikós, és maga a látogatás, az egyenlő a lehetetlenséggel. Ilyenkor az ember fantáziája még élénkebb, mint alapjáraton.
Ismét telt-múlt az idő, sokszor azért fölmerült bennem, hogy valahogy túl kellene esni ezen az egészen, talán be kéne vonulni, de az agyam tiltakozott, bennem volt, hogy igazságtalan ítéletet kaptam!!! A pánik az ingerültség és a tehetetlenség együttes érzése kerített magába, de aki volt már így, az tudja, milyen kínokkal jár, ha valakit köröznek és nem vonult be. Én is csak most jövök rá, hogy rosszul döntöttem, de az akkori a gondolkodásommal és a gyávaságommal a rosszabbik utat választottam, ráadásul a lelkem sem engedett a szeretteimből, főként a legközelebbitől. Nehéz itt jól dönteni, időközben próbáltam az igazat kideríteni az elfuserált ügyemben, de akitől reméltem valami segítséget, az külföldön kötött ki. Na, ez ismét padlóra küldött, pedig az ember minden fűszálba belekapaszkodik, ami reménységet hozhat számára.
Rengeteg csalódás ért ez idő alatt, gyakorlatilag állandó nyomás alatt voltam!!! Mert nézzük csak, milyen elmenni egy moziba, vagy csak egy egyszerű, utcai programra, aztán egyszer csak hopp, elmegy előttünk egy rendőrautó, majd hirtelen megáll, na rögtön „tele a nadrág”, közben csak a rosszul parkoló autóst figyelmezteti. A moziban, ülsz a helyeden, és jön valaki veled párhuzamos irányból, és néz téged, de vajon mit néz? Mit bámul? Fölismertek? És újra félelem telepszik rád, de ez csak a töredéke annak, amit leírtam. Ezt szorozd meg ezerrel, és add össze a félelem óráit, már visszagondolva is borzasztó!
Hát, figyelembe véve a jó és a rossz mérlegét, na ez teljesen egyértelmű. A jóra azt értem, hogy boldogan és nyugodtan élsz. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt ilyen, de ez csekély mennyiség volt az elmúlt időkhöz mérten. Nézzük csak meg a munkát, képzeld el, dolgozol nyugodtan egy olyan helyen, amit egy sorompóval és magas kerítéssel kerítettek körbe, ez egy több emeletes irodaház, és ott tevékenykedsz, mindegy, milyen munkát, csak dolgozol. Na már most, bambán nézel ki az ablakon, úgy gondolod, hmmm, milyen szép idő van, és lehet így is csinálni, „mármint így élni”, és rápillantasz több rendőrautóra és határőrgépjárműre, és ekkor megáll benned az ütő, ezt garantálom, remeg kezed-lábad, azt sem tudod hirtelen, merre-hova és mit csinálj, itt a vég, ismét ott a gondolat, kell ez nekem??!!?!??!!? Ezeket átélni óriási, embert próbáló „mutatvány”, ha beleesel egy ilyenbe, jól gondold át, mit lépsz, csak úgy, mint a sakkban.
Visszatérve a munkahelyhez, jött a hatóság, körbevették az épületet, majd hangos szóval sorakoztatták a dolgozókat..."
A családról még szó sem esett. El tudják képzelni, milyen lehet megfosztva élni a szeretteinktől, a telefonjainkat gondoltam lehallgatják, még az üzenetküldés is rizikós, és maga a látogatás, az egyenlő a lehetetlenséggel. Ilyenkor az ember fantáziája még élénkebb, mint alapjáraton.
Ismét telt-múlt az idő, sokszor azért fölmerült bennem, hogy valahogy túl kellene esni ezen az egészen, talán be kéne vonulni, de az agyam tiltakozott, bennem volt, hogy igazságtalan ítéletet kaptam!!! A pánik az ingerültség és a tehetetlenség együttes érzése kerített magába, de aki volt már így, az tudja, milyen kínokkal jár, ha valakit köröznek és nem vonult be. Én is csak most jövök rá, hogy rosszul döntöttem, de az akkori a gondolkodásommal és a gyávaságommal a rosszabbik utat választottam, ráadásul a lelkem sem engedett a szeretteimből, főként a legközelebbitől. Nehéz itt jól dönteni, időközben próbáltam az igazat kideríteni az elfuserált ügyemben, de akitől reméltem valami segítséget, az külföldön kötött ki. Na, ez ismét padlóra küldött, pedig az ember minden fűszálba belekapaszkodik, ami reménységet hozhat számára.
Rengeteg csalódás ért ez idő alatt, gyakorlatilag állandó nyomás alatt voltam!!! Mert nézzük csak, milyen elmenni egy moziba, vagy csak egy egyszerű, utcai programra, aztán egyszer csak hopp, elmegy előttünk egy rendőrautó, majd hirtelen megáll, na rögtön „tele a nadrág”, közben csak a rosszul parkoló autóst figyelmezteti. A moziban, ülsz a helyeden, és jön valaki veled párhuzamos irányból, és néz téged, de vajon mit néz? Mit bámul? Fölismertek? És újra félelem telepszik rád, de ez csak a töredéke annak, amit leírtam. Ezt szorozd meg ezerrel, és add össze a félelem óráit, már visszagondolva is borzasztó!
Hát, figyelembe véve a jó és a rossz mérlegét, na ez teljesen egyértelmű. A jóra azt értem, hogy boldogan és nyugodtan élsz. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt ilyen, de ez csekély mennyiség volt az elmúlt időkhöz mérten. Nézzük csak meg a munkát, képzeld el, dolgozol nyugodtan egy olyan helyen, amit egy sorompóval és magas kerítéssel kerítettek körbe, ez egy több emeletes irodaház, és ott tevékenykedsz, mindegy, milyen munkát, csak dolgozol. Na már most, bambán nézel ki az ablakon, úgy gondolod, hmmm, milyen szép idő van, és lehet így is csinálni, „mármint így élni”, és rápillantasz több rendőrautóra és határőrgépjárműre, és ekkor megáll benned az ütő, ezt garantálom, remeg kezed-lábad, azt sem tudod hirtelen, merre-hova és mit csinálj, itt a vég, ismét ott a gondolat, kell ez nekem??!!?!??!!? Ezeket átélni óriási, embert próbáló „mutatvány”, ha beleesel egy ilyenbe, jól gondold át, mit lépsz, csak úgy, mint a sakkban.
Visszatérve a munkahelyhez, jött a hatóság, körbevették az épületet, majd hangos szóval sorakoztatták a dolgozókat..."
folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése