A szabadság percei...

A következő sorok egy olyan fogvatartott visszaemlékezését  tartalmazzák, aki a közelmúltban lehetőséget kapott arra, hogy jutalomból, ideiglenesen elhagyja az intézet területét, és néhány órát a városban töltsön. Különösen hosszabb ítéleti idővel rendelkező fogvatartottak esetében tapasztaltam korábban azt, hogy olyan esetben, amikor például egy csoportos kimaradásnak köszönhetően első alkalommal nyílik alkalmuk arra, hogy kilépjenek a börtönből, nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Több olyan fogvatartott volt, aki szabályosan rosszul lett a börtönön kívül; az ideiglenes szabadság, a civil ruhában, civil emberek között eltöltött percek egy olyan élethelyzetet okoztak számukra, amit nehezen tudtak feldolgozni, megélni. Ilyenkor sokaknak még a levegő is más, hát persze. A külvilágban teljesen más illatok vannak, mint a megszokott, az orrokba beivódott jellegzetes börtönszag. És a kötöttség sem olyan, mint formaruhában, a rácsok mögött. Ilyenkor szabadabban lehet mozogni, odafigyelve persze arra, hogy az érintettek ne keltsenek különösebb feltűnést, illeszkedjenek be a normál polgárok közé. Emlékszem, hogy egy kimaradás alkalmával hatfős csoporttal vettünk részt egy városi rendezvényen. Amint a fogvatartottak kiléptek a börtön kapuján, minden felszólítás vagy utasítás nélkül kétfős sorokba rendeződtek, vigyázzállásba vágták magukat, és csöndben vártak arra, hogy kapjanak valami instrukciót arra vonatkozóan, hogy mit kell tenniük. Ekkor azt mondtam nekik, hogy lazítsanak egy kicsit, rendeződjenek szellősebben, még véletlenül se fogják meg egymás kezét, próbáljanak meg úgy viselkedni, olyan természetességgel, mint a "normális" átlagemberek. Nézelődjenek, élvezzék a civil pillanatokat, próbáljanak meg feltűnés nélkül elvegyülni az emberek között. Azt hiszem, hogy ha nehezen is, de mindez sikerült. Gondoljunk csak bele azonban abba, hogy akad számos olyan fogvatartott, aki hosszabb-rövidebb tartamú büntetése letöltése után különösebb előkészület és minden ideiglenes eltávozás nélkül hagyja el a bv. intézetet és lép ki a szabad életbe. Számukra sok esetben nehéz feldolgozni az új helyzetet, a nem szokott szabadságot, az új ingereket, a megváltozott környezetet. A szabadulásra történő felkészítés jelentősége épp ezért kiemelt fontosságú. Nem védeni akarom a fogvatartottakat, nem szánalmat vagy együttérzést akarok kelteni irántuk, mindössze a helyzet emberi oldalát, annak nehézségeit kívánom egy kicsit felvillantani. Jelen esetben egy fogvatartott szavaival:       

 
"Ahogy a börtönkapun kiléptem, egy kicsit furcsa volt, az a hirtelen nagy szabadság, hogy egyedül voltam és oda mehettem, ahová csak szerettem volna, kicsit furcsa volt a sok ember, de egy kis idő után már megszoktam. Elindultam a főutcán nézelődtem, bementem egy dohányboltba, vettem 1 doboz cigarettát és egy öngyújtót. 1010 Ft-ba került és a hölgy nem bírta felváltani az 5000 Ft-os bankjegyet, és mondta, hogy majd legközelebb beviszem neki a 10 Ft-ot. De mielőtt visszajöttem, elmentem vásárolni, és bevittem a hölgynek azt a 10 Ft-ot. Láttam az arcán, hogy meglepődött, hogy nem felejtettem el. Elsétáltam a Tescoba, ott egy kicsit furcsa volt az a nagy nyüzsgés. Az árakon nagyon elgondolkoztam, mert nagyon nagy a drágaság. Később megebédeltem a Svejk vendéglőben, aztán elmentem az Orchidea cukrászdába, mert ott már voltam, mikor csoportos kimaradásra is kiengedtek, és nagyot ízlettek a sütemények. Aztán meg sétáltam, nézegettem a kirakatokat, hogy mi mennyibe kerül, és lassan visszasétáltam az intézethez, majd 12.45-kor becsengettem, hogy visszaérkeztem. Nagyon-nagyon jól éreztem magam, és nagyon örülök, hogy kaphattam egy ilyen lehetőséget."