Életunalom, élettér, életkedv --- Feldmár András előadása

Vasárnap délután, egészen pontosan 16.00 órai kezdettel a balassagyarmati Projektek Háza adott otthont annak az előadásnak, melynek keretében a szép számú érdeklődő közönség Feldmár Andrást látta vendégül. A Kanadában élő világhírű pszichoterapeuta két napon belül immár másodszor látogatott el a városba, hisz tegnap szintén személyesen volt jelen a Feldmár Intézet munkatársai által felkészített Mesekör előadásán.  

Az előadás első felében András kijelentette, hogy "ha valaki nem akar élni, akkor az dögöljön meg". Mert számára a terapeuta rossz terapeuta, a gyerekei rossz gyerekek, az ilyen ember számára semmi sem megfelelő. Akinek az az attitűdje van, hogy meg akar halni, az úgy él, mintha nem is akarna, az az ember az életet bosszúból csinálja. Olyan, mint egy gyerek, aki például hátat fordít egy társaságnak, csak azért, hogy durcáskodjon valami miatt. Minél tovább durcáskodik valaki, annál inkább hülyébben jön ki belőle. Az előbbiekkel összefüggésben egy saját, gyermekkori élményére visszaemlékezve András elmesélte azt az esetet, amikor egyszer büntetésből a sarokba, kukoricára térdepeltették, akkor onnan akkor sem állt fel, amikor már letelt volna a büntetés ideje...

El kell fogadni, hogy a világ annyira gazdag, annyi jó dologgal van tele. ha valaki azt mondja, hogy az őt körülvevő világban semmi érdekes sincs, akkor az hazudik. Az unalom egy olyan állapot, amikor az ember vár arra, hogy valaminek vége legyen. A közönséghez szólva Feldmár András azt ajánlotta fel, hogy aki a helyszínen ülők közül úgy érzi, hogy unatkozik, az nyugodtan elmehet. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy mindenki maradt a helyén...     

Az előadás következő része a trauma fogalmát járta körül, amely András szerint az az állapot, amikor az ember úgy érzi, hogy nincs hová menekülnie, nem ő választotta azt az élményt, amiben része van. Sok gyerek azonban nem tud menekülni, számukra fegyház a család. Szerencsés kivételek viszont az olyan gyermekek, akiknek olyan otthona van, ahová mindig mennének. Folytatva a gondolatot, azt is megtudtuk, hogy az iskola is egy fegyház, ahol nem veszik komolyan a gyerekeket. Az az igazi, ha valaki észreveszi, hogy mire is figyel a gyerek olyankor, amikor éppen semmire sem kell figyelnie. Akkor mutatkozik meg a benne rejlő igazi ember. Ha egy gyermek úgymond börtönben nő fel, akkor elveszti az izgalmat, hogy milyen szeretne lenni. Ha az ember megfigyeli a gyerekeket, akkor meg lehet állapítani, hogy unatkozó gyerek nincs. Már a legkisebbek is lelkesek, izgatottak. Amennyiben a szülő ettől megijed, akkor azt a gyerek megérzi, és a szülő félelmét összekeveri a saját izgalmával. Ezért később az új, ismeretlen dolgoktól nem izgatott lesz, hanem félni kezd azoktól. A megoldás az, hogy amitől valaki fél, azt kell csinálnia, mert ott van eldugva a valódi izgalom.

Az élet veszélyes, a halál biztonságos, folytatta Feldmár András az előadást. A félelem megkeseríti az életet, ezért inkább unatkozunk, de biztonságban érezzük magunkat. Ekkor viszont a védekezésben halunk meg. Minél sebezhetőbb valaki, annál izgalmasabb az élete. 

Az életkedvről szólva, beszélve Feldmár András megosztotta a hallgatóság tagjaival, hogy mennyire érdekli őt a pszichoszomatika, ami az a terület, ahol a lélek és a test egy. Ha valaki beteg, akkor nem tudja, hogy annak lelki vagy testi okai vannak, bár mindkettő egyaránt lehetséges...        

Az előadás végén a barátságról is hallhattunk néhány gondolatot, melyek közül kiemelkedik, hogy úgy lehet megtudni, kik az ember igazi barátai, ha elmondjuk nekik, mit akarunk. Aki segít, az valóban igaz barát.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az élet minden pillanatban hozhat valami jót, folytatta András az előadást. Ennek alátámasztására elmesélt egy történetet, egy költő-íróról, aki felakasztotta magát. A boncolás megállapította, hogy a halál beálltának ideje kb. 14.00 óra lehetett. A lépcsőházban, ahol a férfi élt, a postás rendszerint 16.00 óra körüli időben kézbesítette a leveleket. A halála napján a postaláda több levelet tartalmazott. Egyebek között érkezett egy levél, melyben egy színházigazgató arról értesítette őt, hogy az általa beküldött darabot színpadra vinnék, ráadásul őt kérték fel a rendező szerepére. A történtek előtt tőle külön költöző feleség is küldött egy levelet, melyben leírta, mennyire szereti őt, és ha a férfi akarja, akkor visszamenne hozzá. Jött egy levél továbbá a kiadójától, aki arról tájékoztatta, hogy nemcsak az új verseskötetét szeretnék kiadni, de egyben fel is kérik őt arra, hogy állítsa össze a válogatott verseit tartalmazó kötetet. Az eset rövid tanulsága, hogy amennyiben valaki öngyilkos akar lenni, az mindenképpen várja meg a postást, zárta le a sztorit András, ezzel együtt tény, hogy soha nem szabad feladni, mindig előre kell tekinteni, hisz az élet bármikor hozhat olyan változásokat, amelyek kellemesen érintik az embert.

Ezt követően Feldmár András a közönség kérdéseire válaszolt, hol komolyan, hol humorral átszőve, de a tőle megszokott őszinteséggel és hihetetlen gyorsan reagálva a hozzá intézett kérdésekre. Habár életének csak egy kis részét tölti hazánkban, mégis rendkívül jól átérezve fogalmazta meg jelenlegi helyzetünket, amikor azt mondta, hogy a jelenkori Magyarországra  jellemző a szegénység, ami azzal jár együtt, hogy az emberek egyre türelmetlenebbek, több az egymás felé irányuló rosszindulat. "Minél szegényebb, elnyomottabb egy csoport - fogalmazta meg. -, annál rosszabbul bánnak a tagjai egymással."  
 

***

Személy szerint bízom benne, hogy a helyzet javulni fog, és mi, magyar emberek, többet figyelünk egymásra. Bár... ha jól meggondolom, akkor valójában már azzal is elégedett lennék, ha azon kevés emberre több figyelmet tudnék fordítani, aki számomra tényleg fontos. A többiek pedig... aki élni akar, az éljen úgy, hogy számára az jó legyen, az élete ne legyen unalommal teli. Aki meg meg akar halni, az dögöljön meg...