A szabadulást megelőző CsDCs előkészítése
Ahogy a legutóbbi részben az már megismerhetővé vált, a büntetés-végrehajtási intézet falai között lebonyolított családi megbeszélés alkalmával felszínre kerültek mindazon területek, amelyek hátrányt jelentettek a fogvatartott és családja számára, valamint ezzel együtt sebezhetővé és kiszolgáltatottá is tették őket. Előbbiek okán a szabaduláshoz közeli időszakban lévő elítélt és családja társadalmi szerepének és erejének visszaszerzése érdekében egy közösségi stratégia kidolgozása látszott szükségesnek és célravezetőnek. Az együttműködést vállaló szakmai csoport tehát ismét összeült, és egy szabadulás előtti CsDCs megbeszélés megszervezése mellett döntött.
A módszer egyik legfőbb sajátossága, hogy a megbeszélés a családtagok aktív szerepvállalásával zajlik, így a találkozót valamennyien a saját összejövetelüknek érezhetik. Ezért az előkészületekben, a szervezésben, a résztvevők meghívásában és a megbeszélés lebonyolításában a családtagok esetünkben is nagyobb szerepet kaptak.
A fogvatartottal és a pártfogó felügyelővel egyeztetve került sor azoknak a személyeknek a feltérképezésére, akik a korábban megfogalmazott kérdések megválaszolásában, illetve a további lehetséges tennivalók kivitelezésében erőforrásként szerepet kaphatnak, immár a közösségi reintegrációban. Számos telefonos egyeztetés után került sor a témakörök, a lehetséges és szükséges résztvevők, a helyszín és az időpont megjelölésére. Az élettárs a rokonokat és a családon kívüli támogatókat kereste meg, Negrea Vídia pedig facilitátorként a szakemberek és a közösség képviselőit hívta fel. Mivel az eljárás az érintettek részére ez idáig ismeretlen volt, mindenki kapott egy írásos tájékoztatót, és Vídia a KÖSZ Alapítvány két másik munkatársával együtt telefonon vagy a személyes találkozások során ismertette a konferencia célját, menetét és a résztvevők szerepét.
Mind a családtagokkal, mind a település kulcsembereinek előkészítése során folytatott beszélgetésekből egyértelművé vált, hogy a megbeszélés a társadalmi érzékenység fokozására is hivatott, ugyanakkor hozzájárulhat az attitűdformálásához, a közösségi szolidaritás erősítéséhez, továbbá szolgálhatja a társadalmi reintegrációt segítő intervenciót és a források biztosítását egyaránt. A fogvatartottban azonban a megbeszélés, amelyen a közösség több tagja is megjelent, azt a reményt keltette, hogy a szabadulás utáni időszakra vonatkozó tervei, melyek a konkrét elképzelések megbeszélésekor a valóságtól nagyon távolinak bizonyultak, gyorsan és kevés erőfeszítéssel fognak megvalósulni. A felkészítő megbeszélésen főleg a munkavállalás, valamint a meglévő, jelentős összegű adósság törlesztésének lehetőségei kerültek előtérbe. A munka világából kiesett férfi „fekete” munkából és üzletelésből tervezte megélhetését és adósságainak törlesztését, melynek mértékét nem ismerte pontosan. Ezért a meghívottak körében olyan személyek meghívása is szerepelt, akik ezekhez a témákhoz pontos információkat vagy támogatást tudtak adni.
Végül minden megkeresett személy vállalta részvételét, és azt remélte, hogy a férfi szabadulás utáni hazakerülésével sem az előítéletek, sem a rossz érzések vagy a félelem nem fognak eluralkodni a településen.
A konferencia
A konferenciára 2010. júniusában, egy pénteki napon került sor a település gyülekezeti imaházában. A család saját összejövetelének jellegét az adta, hogy az élettárs a sógornőjével és a lelkészasszonnyal közösen gondoskodtak a vendéglátásról az ekkor már közeli szabadulására felkészülés céljából ismételten rövidtartamú eltávozáson otthontartózkodó fogvatartottal együtt, aki az újabb ideiglenes távollétet pontosan a konferencia időpontjára ütemezve kapta meg.
A megbeszélés összetett célja mindenki számára ismert volt: azon erőforrások feltérképezése, amelyekre a hosszú tartamú büntetése letöltését követően szabaduló férfi, szabadulása után a törvénytisztelő életmód kialakítása és folytatása érdekében támaszkodhat, továbbá egy közös terv kidolgozása a szabadulás utáni családi, és szűkebb-tágabb közösségi beilleszkedés folyamatára és a bűncselekménnyel okozott károk és sérelmek jóvátételére.
A részvevők három csoportból tevődtek össze: a család és hozzátartozók: 8 fő (élettárs, anyós, sógornő, unokatestvérek és házastársaik), szakemberek: 6 fő (az aktuális és a területileg illetékes leendő pártfogó, az áldozat családját ismerő pártfogó, a büntetés-végrehajtási intézet bv. osztályvezetője, a településen dolgozó körjegyző, és a családgondozó), támogatók: 3 fő (lelkész és felesége, pszichológushallgató).
A résztvevők üdvözlését, rövid bemutatását, illetve az összejövetel céljának ismételt megbeszélését követően a férfi vállalta a konferencia megtárgyalandó témáinak felvázolását és elképzeléseinek, illetve elakadásainak ismertetését. A közel két órán át tartó információ-megosztás alatt a meghívott szakemberek nyitottsága, problémamegoldó és támogató hozzáállása sok támpontot adott a családnak a döntések meghozatalához. A család ezt követően körülbelül egy óra alatt önállóan kidolgozta tervét, konkrét tennivalókkal, határidőkkel és felelősökkel, az alábbi témák szerint csoportosítva:
• Lakás – az élettárs szüleinek házában laknak a szabadulás után, majd önálló lakásba költöznek.
• Munka – szabadulás után a férfi élni fog a körjegyző által ismertetett közhasznú munka lehetőségével.
• Adósság – a nagy összegű bírósági költségekből és az okozott kárból adódó tartozás rendezésével kapcsolatban a férfi a pártfogó felügyelő, a helyi szakemberek és támogatók segítségét kéri.
• Keresztény életvitel – a férfi a családjával együtt folytatni kívánja a börtönben elmélyített keresztény szemléletet, imaházba jár majd, ahol zenéléssel járul hozzá a közösség jólétéhez.
• Kapcsolatok – sógora és rokonai támogatásával a férfi kerülni fogja a korábbi bűnöző ismerősöket és így próbálja jó szándékát bizonyítani a családja és gyermekei felé.
• Jóvátétel – a férfi szeretné jóvátenni a cselekménye által okozott sérelmeket először a család és a közösség felé, majd az áldozat rokonai számára, amennyiben ez lehetséges. E téren újabb megbeszélés válik szükségessé az elkövetkező időben.
A cselekményéből származó sérelmek jóvátételét a fogvatartott a családja és a közösség felé már a konferencia napjától vállalta.
A szakemberek kivétel nélkül elfogadták a tervet és megállapodtak abban, hogy amennyiben a férfi a szabadulás feltételeit megszegi, vállalnia kell az ezzel járó súlyos következményeket (visszakerülhet a börtönbe és elveszítheti családja támogatását), ezzel együtt megállapítható, hogy a 4 órás megbeszélés meghitt és reményteljes hangulatban, köszönő szavakkal és a lelkész által mondott imával zárult.
A családtagok által kitöltött értékelő kérdőív teljes mértékű elégedettséget mutatott a konferencia formai és tartalmi elemeivel, saját szerepükkel és bevonódásukkal, valamint a megbeszélés eredményeivel kapcsolatban. Hasonló elégedettséget mutattak a szakemberek részéről érkező pozitív visszajelzések is, amelyben köszönetüket fejezték ki, hogy részt vehettek egy ilyen nehéznek tűnő ügy megoldása érdekében rendezett megbeszélésen és hozzájárulhattak sikeréhez. A családsegítő elmondta, hogy „ilyen megbeszélések és összefogás miatt érdemes dolgozni. A mai nap visszaadta a szakmába vetett hitemet”.
A család erejét megismerve a résztvevők gratuláltak a férfinak és élettársának, majd várakozásukat fejezték ki a közösség életébe történő bekapcsolódásukkal kapcsolatban. A konferenciát követően a fogvatartott még további 3 napot töltött otthonában, mialatt családjával együtt hozzáláttak a megállapodásban foglaltak megvalósításához - már másnap részt vettek az imaház következő rendezvényén, a legközelebbi munkanapon pedig a férfi, mielőtt visszaindult volna a büntetés-végrehajtási intézetbe, felkereste a családsegítőt.
A büntetés-végrehajtási bíró a CsDCs ismeretében, az intézet javaslatára alapozva végül engedélyezte a fogvatartott feltételes szabadságra bocsátását, így a férfi a konferenciát követő hónapban már hazamehetett. A börtönből való szabadulása előtt, az együttműködés záró megbeszélésén elmondta, hogy az utóbbi egy évben sokat foglalkozott a szabadulás gondolatával, remélve, hogy ha kikerül, minden probléma megoldódik. A találkozások során azonban rájött, hogy nem várhat másoktól lakást vagy pénzt, és ez csalódást okozott számára. Azt hitte, hogy a konferencián az önkormányzat képviselői megértik majd, milyen körülmények között kell élniük ezt követően, és anyagi vagy lakhatási felajánlás formájában fognak majd segíteni. Pozitívumként azonban elmondta, hogy: „meglepett, hogy olyan sokan tesznek erőfeszítés, hogy nekünk jobb legyen”.
Elmondta továbbá, hogy örült, hogy a konferencián lehetősége volt saját szemszögéből elmondani bűncselekménye részleteit, mert mindenki másként ismerte a történteket, és ez konfliktusokat okozhatott volna mind a családjában, mind az ismerősök körében. Örült, hogy a konferencia után több rokon is írt neki levelet, amelyet annyira hiányolt korábban. Értékelte a lehetőséget, hogy családja és a település szakemberei közösen részt vehettek egy hasznos megbeszélésen, mert azóta az élettársa és gyermekei is szívesebben találkoznak a hivatal munkatársaival, és nyugodtabban vállalják fel előttük a problémákat. A konferencia alatt megtapasztalta, hogy nincsenek előítéletek vele szemben, és ez kellemesen érintette. Összességében mind a rokonokkal, mind a hivatalos személyekkel könnyebbé és őszintébbé vált a kommunikáció, amire korábban nem számított.
Két hónap elteltével…
A település jegyzője örömmel számolt be arról telefonon, hogy a férfi az önkormányzatnál dolgozik. Családjával ugyan a vártnál korábban albérletbe költöztek, de a családsegítő bútorokat tudott biztosítani nekik. Véleménye szerint mindannyian örülnek annak az összefogásnak, ami a konferencia során létrejött, és aminek pozitív következményeit már tapasztalják.
A családgondozó elmondása szerint a gyerekek jól vannak, vidámak, örülnek és a fiúnál korábban tapasztalt magatartási problémák már nincsenek jelen. Nem érti ugyanakkor, miért kellett a családnak ilyen korán albérletbe költöznie, hiszen ezzel anyagi nehézségeket okozhatnak maguknak, de eddig még sikerült megoldaniuk, csak az asszonyon látja, hogy nehézséget jelent ez számukra, ezért igyekszik beszélgetni vele és támogatni.
A férfi és élettársa jól érzik magukat, az apróbb nézeteltéréseket tisztázzák maguk között és boldogok az együttlét miatt. A közösségben sikerült megtalálniuk a helyüket, időnként elmennek a gyülekezetbe, de mindennapi anyagi gondokkal küszködnek, amit a rokonok segítségével próbálnak megoldani.
Beszámolójuk alapján úgy tűnik, hogy a napi problémákat feldolgozva megpróbálják megteremteni saját határaikat és kialakítani megküzdési stratégiájukat, megőrizve stabilitásukat...
Ahogy a legutóbbi részben az már megismerhetővé vált, a büntetés-végrehajtási intézet falai között lebonyolított családi megbeszélés alkalmával felszínre kerültek mindazon területek, amelyek hátrányt jelentettek a fogvatartott és családja számára, valamint ezzel együtt sebezhetővé és kiszolgáltatottá is tették őket. Előbbiek okán a szabaduláshoz közeli időszakban lévő elítélt és családja társadalmi szerepének és erejének visszaszerzése érdekében egy közösségi stratégia kidolgozása látszott szükségesnek és célravezetőnek. Az együttműködést vállaló szakmai csoport tehát ismét összeült, és egy szabadulás előtti CsDCs megbeszélés megszervezése mellett döntött.
A módszer egyik legfőbb sajátossága, hogy a megbeszélés a családtagok aktív szerepvállalásával zajlik, így a találkozót valamennyien a saját összejövetelüknek érezhetik. Ezért az előkészületekben, a szervezésben, a résztvevők meghívásában és a megbeszélés lebonyolításában a családtagok esetünkben is nagyobb szerepet kaptak.
A fogvatartottal és a pártfogó felügyelővel egyeztetve került sor azoknak a személyeknek a feltérképezésére, akik a korábban megfogalmazott kérdések megválaszolásában, illetve a további lehetséges tennivalók kivitelezésében erőforrásként szerepet kaphatnak, immár a közösségi reintegrációban. Számos telefonos egyeztetés után került sor a témakörök, a lehetséges és szükséges résztvevők, a helyszín és az időpont megjelölésére. Az élettárs a rokonokat és a családon kívüli támogatókat kereste meg, Negrea Vídia pedig facilitátorként a szakemberek és a közösség képviselőit hívta fel. Mivel az eljárás az érintettek részére ez idáig ismeretlen volt, mindenki kapott egy írásos tájékoztatót, és Vídia a KÖSZ Alapítvány két másik munkatársával együtt telefonon vagy a személyes találkozások során ismertette a konferencia célját, menetét és a résztvevők szerepét.
Mind a családtagokkal, mind a település kulcsembereinek előkészítése során folytatott beszélgetésekből egyértelművé vált, hogy a megbeszélés a társadalmi érzékenység fokozására is hivatott, ugyanakkor hozzájárulhat az attitűdformálásához, a közösségi szolidaritás erősítéséhez, továbbá szolgálhatja a társadalmi reintegrációt segítő intervenciót és a források biztosítását egyaránt. A fogvatartottban azonban a megbeszélés, amelyen a közösség több tagja is megjelent, azt a reményt keltette, hogy a szabadulás utáni időszakra vonatkozó tervei, melyek a konkrét elképzelések megbeszélésekor a valóságtól nagyon távolinak bizonyultak, gyorsan és kevés erőfeszítéssel fognak megvalósulni. A felkészítő megbeszélésen főleg a munkavállalás, valamint a meglévő, jelentős összegű adósság törlesztésének lehetőségei kerültek előtérbe. A munka világából kiesett férfi „fekete” munkából és üzletelésből tervezte megélhetését és adósságainak törlesztését, melynek mértékét nem ismerte pontosan. Ezért a meghívottak körében olyan személyek meghívása is szerepelt, akik ezekhez a témákhoz pontos információkat vagy támogatást tudtak adni.
Végül minden megkeresett személy vállalta részvételét, és azt remélte, hogy a férfi szabadulás utáni hazakerülésével sem az előítéletek, sem a rossz érzések vagy a félelem nem fognak eluralkodni a településen.
A konferencia
A konferenciára 2010. júniusában, egy pénteki napon került sor a település gyülekezeti imaházában. A család saját összejövetelének jellegét az adta, hogy az élettárs a sógornőjével és a lelkészasszonnyal közösen gondoskodtak a vendéglátásról az ekkor már közeli szabadulására felkészülés céljából ismételten rövidtartamú eltávozáson otthontartózkodó fogvatartottal együtt, aki az újabb ideiglenes távollétet pontosan a konferencia időpontjára ütemezve kapta meg.
A megbeszélés összetett célja mindenki számára ismert volt: azon erőforrások feltérképezése, amelyekre a hosszú tartamú büntetése letöltését követően szabaduló férfi, szabadulása után a törvénytisztelő életmód kialakítása és folytatása érdekében támaszkodhat, továbbá egy közös terv kidolgozása a szabadulás utáni családi, és szűkebb-tágabb közösségi beilleszkedés folyamatára és a bűncselekménnyel okozott károk és sérelmek jóvátételére.
A részvevők három csoportból tevődtek össze: a család és hozzátartozók: 8 fő (élettárs, anyós, sógornő, unokatestvérek és házastársaik), szakemberek: 6 fő (az aktuális és a területileg illetékes leendő pártfogó, az áldozat családját ismerő pártfogó, a büntetés-végrehajtási intézet bv. osztályvezetője, a településen dolgozó körjegyző, és a családgondozó), támogatók: 3 fő (lelkész és felesége, pszichológushallgató).
A résztvevők üdvözlését, rövid bemutatását, illetve az összejövetel céljának ismételt megbeszélését követően a férfi vállalta a konferencia megtárgyalandó témáinak felvázolását és elképzeléseinek, illetve elakadásainak ismertetését. A közel két órán át tartó információ-megosztás alatt a meghívott szakemberek nyitottsága, problémamegoldó és támogató hozzáállása sok támpontot adott a családnak a döntések meghozatalához. A család ezt követően körülbelül egy óra alatt önállóan kidolgozta tervét, konkrét tennivalókkal, határidőkkel és felelősökkel, az alábbi témák szerint csoportosítva:
• Lakás – az élettárs szüleinek házában laknak a szabadulás után, majd önálló lakásba költöznek.
• Munka – szabadulás után a férfi élni fog a körjegyző által ismertetett közhasznú munka lehetőségével.
• Adósság – a nagy összegű bírósági költségekből és az okozott kárból adódó tartozás rendezésével kapcsolatban a férfi a pártfogó felügyelő, a helyi szakemberek és támogatók segítségét kéri.
• Keresztény életvitel – a férfi a családjával együtt folytatni kívánja a börtönben elmélyített keresztény szemléletet, imaházba jár majd, ahol zenéléssel járul hozzá a közösség jólétéhez.
• Kapcsolatok – sógora és rokonai támogatásával a férfi kerülni fogja a korábbi bűnöző ismerősöket és így próbálja jó szándékát bizonyítani a családja és gyermekei felé.
• Jóvátétel – a férfi szeretné jóvátenni a cselekménye által okozott sérelmeket először a család és a közösség felé, majd az áldozat rokonai számára, amennyiben ez lehetséges. E téren újabb megbeszélés válik szükségessé az elkövetkező időben.
A cselekményéből származó sérelmek jóvátételét a fogvatartott a családja és a közösség felé már a konferencia napjától vállalta.
A szakemberek kivétel nélkül elfogadták a tervet és megállapodtak abban, hogy amennyiben a férfi a szabadulás feltételeit megszegi, vállalnia kell az ezzel járó súlyos következményeket (visszakerülhet a börtönbe és elveszítheti családja támogatását), ezzel együtt megállapítható, hogy a 4 órás megbeszélés meghitt és reményteljes hangulatban, köszönő szavakkal és a lelkész által mondott imával zárult.
A családtagok által kitöltött értékelő kérdőív teljes mértékű elégedettséget mutatott a konferencia formai és tartalmi elemeivel, saját szerepükkel és bevonódásukkal, valamint a megbeszélés eredményeivel kapcsolatban. Hasonló elégedettséget mutattak a szakemberek részéről érkező pozitív visszajelzések is, amelyben köszönetüket fejezték ki, hogy részt vehettek egy ilyen nehéznek tűnő ügy megoldása érdekében rendezett megbeszélésen és hozzájárulhattak sikeréhez. A családsegítő elmondta, hogy „ilyen megbeszélések és összefogás miatt érdemes dolgozni. A mai nap visszaadta a szakmába vetett hitemet”.
A család erejét megismerve a résztvevők gratuláltak a férfinak és élettársának, majd várakozásukat fejezték ki a közösség életébe történő bekapcsolódásukkal kapcsolatban. A konferenciát követően a fogvatartott még további 3 napot töltött otthonában, mialatt családjával együtt hozzáláttak a megállapodásban foglaltak megvalósításához - már másnap részt vettek az imaház következő rendezvényén, a legközelebbi munkanapon pedig a férfi, mielőtt visszaindult volna a büntetés-végrehajtási intézetbe, felkereste a családsegítőt.
A büntetés-végrehajtási bíró a CsDCs ismeretében, az intézet javaslatára alapozva végül engedélyezte a fogvatartott feltételes szabadságra bocsátását, így a férfi a konferenciát követő hónapban már hazamehetett. A börtönből való szabadulása előtt, az együttműködés záró megbeszélésén elmondta, hogy az utóbbi egy évben sokat foglalkozott a szabadulás gondolatával, remélve, hogy ha kikerül, minden probléma megoldódik. A találkozások során azonban rájött, hogy nem várhat másoktól lakást vagy pénzt, és ez csalódást okozott számára. Azt hitte, hogy a konferencián az önkormányzat képviselői megértik majd, milyen körülmények között kell élniük ezt követően, és anyagi vagy lakhatási felajánlás formájában fognak majd segíteni. Pozitívumként azonban elmondta, hogy: „meglepett, hogy olyan sokan tesznek erőfeszítés, hogy nekünk jobb legyen”.
Elmondta továbbá, hogy örült, hogy a konferencián lehetősége volt saját szemszögéből elmondani bűncselekménye részleteit, mert mindenki másként ismerte a történteket, és ez konfliktusokat okozhatott volna mind a családjában, mind az ismerősök körében. Örült, hogy a konferencia után több rokon is írt neki levelet, amelyet annyira hiányolt korábban. Értékelte a lehetőséget, hogy családja és a település szakemberei közösen részt vehettek egy hasznos megbeszélésen, mert azóta az élettársa és gyermekei is szívesebben találkoznak a hivatal munkatársaival, és nyugodtabban vállalják fel előttük a problémákat. A konferencia alatt megtapasztalta, hogy nincsenek előítéletek vele szemben, és ez kellemesen érintette. Összességében mind a rokonokkal, mind a hivatalos személyekkel könnyebbé és őszintébbé vált a kommunikáció, amire korábban nem számított.
Két hónap elteltével…
A település jegyzője örömmel számolt be arról telefonon, hogy a férfi az önkormányzatnál dolgozik. Családjával ugyan a vártnál korábban albérletbe költöztek, de a családsegítő bútorokat tudott biztosítani nekik. Véleménye szerint mindannyian örülnek annak az összefogásnak, ami a konferencia során létrejött, és aminek pozitív következményeit már tapasztalják.
A családgondozó elmondása szerint a gyerekek jól vannak, vidámak, örülnek és a fiúnál korábban tapasztalt magatartási problémák már nincsenek jelen. Nem érti ugyanakkor, miért kellett a családnak ilyen korán albérletbe költöznie, hiszen ezzel anyagi nehézségeket okozhatnak maguknak, de eddig még sikerült megoldaniuk, csak az asszonyon látja, hogy nehézséget jelent ez számukra, ezért igyekszik beszélgetni vele és támogatni.
A férfi és élettársa jól érzik magukat, az apróbb nézeteltéréseket tisztázzák maguk között és boldogok az együttlét miatt. A közösségben sikerült megtalálniuk a helyüket, időnként elmennek a gyülekezetbe, de mindennapi anyagi gondokkal küszködnek, amit a rokonok segítségével próbálnak megoldani.
Beszámolójuk alapján úgy tűnik, hogy a napi problémákat feldolgozva megpróbálják megteremteni saját határaikat és kialakítani megküzdési stratégiájukat, megőrizve stabilitásukat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése