Sereg András írása a Jogi Fórumban

(Forrás: http://www.jogiforum.hu/hirek/29013#.URi8FTmaVqo.facebook)

 

 

Ítéletek és előítéletek - Empátia, szimpátia a tárgyalóteremben (2013.02.11. Jogi Fórum / Sereg András)

Régóta vitáznak a szakemberek, van-e diszkrimináció a magyar igazságszolgáltatásban, mennyire előítéletesek a rendőrök és a bírák. Kevesen tudnak arról, hogy a Magyar Igazságügyi Akadémián az elmúlt években már több száz bíró vett részt az „Empátia, szimpátia a tárgyalóteremben” című kétnapos tréningen.

Napjaink egyik súlyos ellentmondása, hogy miközben a modern igazságszolgáltatás alapvető követelménye a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, az egész társadalomban aggasztó mértékben él és virágzik az előítéletesség. A hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció elsődlegesen társadalmi probléma, amelynek gyökerei mélyen a társadalomban rejtőznek. Friedrich Nietzsche német filozófus egyik találó aforizmája szerint a meggyőződések veszedelmesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok.

Az utóbbi években számos kezdeményezés született az igazságszolgáltatásban előforduló különféle sztereotípiák, előítéletek, diszkriminatív magatartások feltérképezésére. 2011-ben az ELTE ÁJK Jogszociológia Tanszékének és az Európai-Magyar Jogszociológiai Oktatási és Kutatási Alapítványnak az Open Society Institute támogatásával végzett országos kutatás során például azt vizsgálták, hogy a jövő jogászai és rendőrei tanulmányaik megkezdésekor, illetve befejezésekor milyen mértékben előítéletesek. Hét felsőoktatási intézményben 719 jog- és 52 rendőrhallgatót kérdeztek meg. Az eredményeket 2011 novemberében Krémer Ferenc szociológus ismertette a „Diszkrimináció az igazságszolgáltatásban?” címmel megrendezett konferencián. A kutatásban vizsgált csoportok a németek, a szlovákok, a zsidó vallásúak, a Krisna tudatú hívők, a kínaiak, a romák, a homoszexuálisok és a nők voltak. Az első és a negyedéves hallgatók között viszonylag jelentéktelen volt a véleménykülönbség, amikor azt kérdezték tőlük, hogy szerintük melyik társadalmi csoport milyen mértékben jelent veszélyt a társadalomra. Mindkét évfolyamban magasan a romákat ítélték a legveszélyesebbnek – az első évfolyamosok 65,9, a negyedévesek 63,8 százaléka, azaz az egyetemi oktatás hatására nem történt ebben a kérdésben érdemi változás. A kínaiak esetében viszont már határozott eltérést mértek: míg az első évfolyamos tanulók 34,1 százaléka tartotta őket veszélyesnek, az egyetem végére ez az arány 21,2 százalékra csökkent. A tendenciákból az látszik – állapították meg a kutatók –, hogy az egyetemi évek alatt, ha csekély mértékben is, de csökken a diszkrimináció: míg az első évfolyam hallgatóinak 18,1 százaléka kirekesztő, ez az arány a negyedévesek között „csak” 15,7 százalék. A befogadók aránya az első évfolyamosok között 7,2 százalék, ami a negyedik évre csaknem megduplázódott (13,7 százalék).

Ez az eredmény semmiképpen sem váratlanul született, hiszen a rendőrtiszti főiskolások körében 2004-ben végzett vizsgálatok is azt bizonyították, hogy a cigányokat a többségtől és más kisebbségektől egészen különbözőképpen fogják fel: a hallgatók 69 százaléka szerint a romák veszélyt jelentenek, 71 százalékuk pedig engedelmességre is kényszerítené őket. Végh Zsuzsanna az „Előítéletes gondolkodás a rendőrségnél” című, 2008-ban publikált cikke szerint a rendőrök csaknem 80 százaléka úgy véli, hogy a cigányokban nincs jogtisztelet, 60 százalékuk szerint pedig a bűnözésre csak ürügy a megélhetési kényszer.

Molnár Katalin, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense „Az előítéletesség verbális kifejeződései és annak következményei a rendvédelemben” című tanulmányában arra a kérdésre kereste a választ: miképpen tehetünk valamit annak érdekében, hogy meglévő előítéletességünk legalább valamelyest enyhüljön, illetve hogyan tudjuk azt elérni, hogy ne akadályozzon bennünket hétköznapi élethelyzeteink megoldásában. Ehhez az első lépés az – állítja a kommunikációs tréner –, hogy előítéleteit ki-ki beismerje, minél jobban megismerje azok természetét, irányultságát. Amit lehet közülük, azokat meg kell szüntetni, vagy legalább enyhíteni rajtuk, a fennmaradó legmélyebb, legerősebb, már-már kiirthatatlan előítéleteket pedig meg kell tanulni kezelni, és – nem utolsósorban – a konfliktusoknál kordában tartani.

A Magyar Helsinki Bizottság 2004-ben műhely-konferencián mutatta be annak a kutatásának az eredményeit, amely azt vizsgálta, hogyan érvényesül a büntetőeljárásban a törvény előtti egyenlőség elve, felfedezhetők-e az eljárás során statisztikailag mérhető különbségek aszerint, hogy a terhelt roma vagy nem roma. A bírósági irattárakban megvizsgált 1147 ügyirat elemzése azt igazolta, hogy egy roma, ha bűncselekményt követ el, nagyobb valószínűséggel bukik le, mint egy nem roma. Vagyis nem arról van szó – magyarázta egy interjúban Kőszeg Ferenc –, hogy a romákat ártatlanul ítélik el, hanem arról, hogy egy nem romának nagyobb esélye van arra, hogy nem találják meg. „Egyesek – például egyes rendőrök – azt mondják: ha Magyarországon nem volnának cigányok, akkor bűnözés se lenne. A mi vizsgálataink viszont azt mutatják: ha nem volnának cigányok, a rendőrség bűnfelderítési statisztikái lennének sokkal rosszabbak.”

A Magyar Igazságügyi Akadémián évek óta foglalkoznak a bírák személyiségfejlesztésével. Homonnai Csilla és Straub Erika „Empátia, szimpátia a tárgyalóteremben” címmel tart kétnapos tréningeket. A foglalkozás célja a bírói munkát segítő empátia fejlesztése, valamint a természetes személyiségjegyekből adódó szimpátia tényezőinek felismerése és kiküszöbölése a bírói ítélkezés során. Az oktatók szerint az empátia segíti, a szimpátia nehezíti a semleges bírói döntéshozatalt. A szimpátia megléte megkérdőjelezhetetlen, felismerése kötelező.

Egy korábbi ilyen képzésen részt vett bíró elmesélte: egy esetmegbeszélés során elemezték például: mit tennének annak a bírónak a helyében, akinek egy tárgyaláson feltették a kérdést, hogy milyen vallású. „Ha a bírónő részt vett volna a képzésen, akkor nem válaszolt volna a kérdésre, hanem elszámol legalább ötig, és utána nem azt a választ adja, ami aztán bejárta az egész sajtót” – mondta a bíró.

A szakemberek az egyik legsúlyosabb bírói hibának a prejudikálást tartják. A bírónak nem lehet prekoncepciója, az érdemi döntése meghozataláig nyitottnak kell lennie valamennyi – az eljárás során felmerülő – információra. Tremmel Flórián pécsi jogászprofesszor szerint a bírónak fejlett kommunikációs készséggel kell rendelkeznie, hangneme nem lehet durva, sértő, minden helyzetben vigyáznia kell stílusára. Emellett nem nélkülözheti a határozottságot sem, de legfontosabb tulajdonsága a döntésképesség. Az a bíró, aki nem meri, nem tudja vállalni a döntést, éppen a bírói hivatás lényegére alkalmatlan.

A Magyar Igazságügyi Akadémián az elmúlt időben gyakran tartottak csoportfoglalkozásokat az Amnesty International munkatársai. Balassa Szilvia, Kende Judit és Selymes Orsolya „Sztereotípia, előítélet, diszkrimináció” című előadásukon amerikai kriminológiai statisztikák és bírósági dokumentumok vizsgálati eredményeiről számoltak be. Ezekből kiderült, hogy az Egyesült Államokban a feketékre általában hosszabb börtönbüntetést szabnak ki, gyakrabban ítélik halálra a fekete elkövetőket, mint a fehéreket. A fekete vádlott súlyosabb büntetést kap, ha az áldozat fehér. Ugyanakkor a fekete esküdtek is hajlamosak a saját csoportból származó vádlottakat enyhébb ítélettel sújtani, mint a fehér vádlottakat.

Pap András László egyetemi docens „Diszkrimináció úton, útfélen” című tanulmányában leírta: az amerikai autópályákon végzett igazoltatásokat célzó vizsgálatok kimutatták, hogy az össznépesség 13,1 százalékát jelentő feketék (2011) aránytalanul felülreprezentáltak a rendőri eljárásban igazoltatott és eljárás alá vont személyek között. New Jersey államban például az intézkedés alá vontak 53 százaléka volt fekete, 24,1 százaléka hispán, míg fehér csak 21 százalék. A feketék kétszer gyakrabban kaptak bírságot, mint a fehérek, azzal együtt, hogy a fekete háztartások egyötödében nincs is személygépkocsi.

Jerome Frank, múlt században élt amerikai jogszociológus szerint az egyes bírók jelleme, hajlamai, elfogultságai és szokásai gyakran meghatározzák, hogy mit fognak törvényesnek tartani. „A bíró, mint a többi halandó, ha gondolkodik, abba mindig bekapcsolódik a teljes személyisége, és ez színt visz annak minden részébe. Ahhoz – folytatta analízisét Jerome Frank –, hogy megismerjük a bírák megérzéseihez vezető okokat, amely létrehozza magát a jogot is, tanulmányozni kell, a bírák személyiségét. Az igazságosság személyenként nagyon eltérő lehet, függ a bírók lelki alkatától, személyiségétől, neveltetésétől, környezetétől, egyéb hatásoktól." 

Érdekes lenne megejteni a büntetés-végrehajtási intézetekben, a személyi állomány tagjai körében egy olyan vizsgálatot, amelynek célja, hogy vizsgálja, a személyzet tagjai vajon mennyire viseltetnek előítéletekkel az elítéltek irányában. Meggyőződésem, hogy előítéletek nálunk is vannak, akarva-akaratlanul. Azt hiszem, hogy a börtönben töltött évekkel egyenes arányban magam is könnyebben feltételezem a rosszat, a negatív töltetű dolgokat a fogvatartottak többsége esetében. Nem tudom biztosan, hogy mindez egyértelműen az előítéletesség kategóriájába tartozik, vagy egyszerűen csak óvatosabb lettem, kevésbé vágyom arra, hogy "megvezessenek". Azt azonban továbbra is biztosan állítom, hogy számomra majdnem teljesen mindegy, hogy egy fogvatartott roma vagy nem roma, magyar vagy nem magyar származású. Az egyén megítélését nálam az együttműködésre való hajlandóság, a hozzáállás határozza meg, nem pedig a bőrszín, a származás vagy bármi egyéb olyan dolog, ami alapján diszkriminációval lehetne engem vádolni. Ezzel együtt tényleg úgy gondolom, hogy a téma érdemes lenne arra, hogy valaki felhasználja egy vizsgálathoz..