Egyenlő esélyek?

Heti programomban szerepelt, hogy a szerdai napon részt vegyek a Magyar Helsinki Bizottság által „Egyenlő esélyek a büntető igazságszolgáltatásban és a büntetés-végrehajtásban?” címen szervezett programon, az OSA Archívumban. Köszöntőjében dr. Kádár András Kristóf társelnök a romák hazai bv. intézetekben való reprezentációja kapcsán beszélt arról, hogy a BVOP által a ’90-es évek közepén végzett kutatás eredményei szerint az önmagukat romának valló személyek a büntetés-végrehajtási intézetekben fogva tartottak 30 (1995.), illetve 40 (1996.) %-át tették ki, mely eredmény alapvetően csak kis mértékben tért el a kutatásban közreműködő kérdezők identifikációján alapuló adattól (ők a megkérdezett interjúalanyok 44 %-át vélelmezték romának. Az interjúalanyokra irányuló parancsnoki becslés viszont jelentősen magasabb, 61 %-os értéket mutatott.

A Magyar Helsinki Bizottság is folytatott egy kutatást a témában, 2000-2001-ben végrehajtott börtönfelmérésük során az etnikai hovatartozásra vonatkozó kérdésre kapott válaszokat összesítve azt az eredményt kapták, hogy a kutatásba bevont elítéltek 32 %-a vallotta magát romának, ami szinte teljesen megegyezik a BVOP által végzett, fentebb hivatkozott kutatás adatához.

A Magyar Helsinki Bizottság 2003-ban is végzett egy kutatást, 497 fő előzetesen letartóztatott esetében, akik közül 121 fő, azaz a megkérdezettek 24 %-a vallotta magát romának.

Tekintettel arra, hogy megbízható szociológiai kutatások alapján a teljes népességen belül a romák aránya 6-8 %-ra becsült, megállapítható, hogy a börtönnépességen belül felülreprezentált az arányuk. Ennek több magyarázata is lehet, melyek közül a Magyar Helsinki Bizottság által 2002-ben lefolytatott próbakutatás eredményei között két szélsőséges álláspont került megfogalmazásra: egyrészt a romák különféle – etnikai, szociokulturális, gazdasági stb. – okok miatt hajlamosabbak a bűnelkövetésre, másrészt a büntető igazságszolgáltatás képviselői előítéletesen viselkednek a romákkal szemben.

Jelen kutatás megindítását az motiválta, hogy a 2002. óta eltelt időszakban több vizsgálat tapasztalatai azt mutatták, hogy hazánkban nőttek a romákkal szembeni előítéletek. 

Az igazságszolgáltatás diszkriminációmentességének hiányát több egyedi eset (a Burka-ügy, Setét Ernő zenész ügye, a Gán testvérek ügye) is felvetette, mely ügyekben közös elem volt, hogy gyenge bizonyítékok alapján, hosszú tartamú előzetes letartóztatást követően vádemelésre vagy elsőfokú ítélet meghozatalára került sor, azonban a másodfokú ítélet azokat hatályon kívül helyezte.

A kutatás során rablás miatt első alkalommal végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre elítélt személyek képezték az alpopulációt. A BVOP által a Magyar Helsinki Bizottság rendelkezésére bocsájtott 1026 fős listából 400 fő került bevonásra a kutatásba. A kevert típusú interjúk felvételét követően a kutatók áttekintették az érintett fogvatartottak büntetés-végrehajtási iratanyagát (igazgatási és nevelési anyag), arra fókuszálva, hogy van –e eltérés a romák és nem romák büntetés-végrehajtási helyzete között.

A kutatás előkészületeiről, lebonyolításáról és tapasztalatairól Simonovits Bori (TÁRKI) és dr. Novoszádek Nóra (Magyar Helsinki Bizottság) számolt be, a program első részében azokra a BVOP részéről a Fogvatartási Ügyek Főosztályának kiemelt főreferense, Török Edina bv. alezredes bv. tanácsos Úrnő reagált. A megállapításokat a későbbiekben az érdeklődők megismerhetik majd a Kutatási Beszámolóból, a kézirat egyelőre nem közölhető. A kutatók munkáját megnehezítette, hogy az egyes büntetés-végrehajtási intézetekben eltérőek az elhelyezési körülmények (különféle méretű, eltérő férőhellyel rendelkező zárkák), illetve más fegyelmezési és jutalmazási stratégiát folytatnak. Mindent figyelembe véve azonban annyit talán elárulhatok, hogy az pozitívnak értékelhető, hogy a bevont fogvatartottak jelentős része jónak vagy semlegesnek értékelte a személyi állomány tagjaival való viszonyát, és a magukat romának vallók közül csak viszonylag alacsony arányban tapasztaltak előítéletességet (minden harmadik személy) vagy diszkriminációt (minden ötödik személy).

Az elhangzottakat figyelembe véve, a beszámoló ismeretében, továbbá saját tapasztalataimat is tekintve, úgy gondolom, hogy alapvetően nem jellemző a büntetés-végrehajtási intézetek napi gyakorlatára, hogy egy-egy fogvatartottat a roma vagy éppen nem roma származására tekintettel ítélnénk meg. Az elhelyezési zárka kijelölésénél a telítettség miatt adódó nehézségeink mellett a hatályos jogszabályi rendelkezésekben foglalt különféle elkülönítési szempontokat vesszük figyelembe, a differenciálási lehetőségek között a „roma” nem szerepel. Az viszont tény, hogy az intézetek túlzsúfoltsága, az esetenként már-már extrém telítettség egyértelműen befolyással van/lehet az elhelyezésre, annak megváltoztatására, adott esetben intézetek közötti átcsoportosítással. Ebben természetesen a fogvatartottaknak is van szerepe, ugyanis megfigyelhető az a tendencia, hogy a jobb, komfortosabb elhelyezés érdekében, annak reményében a fogvatartottak aktuális érdekeiknek megfelelően hajlamosak változtatni például a dohányzási szokásaikat. A BVOP telítettségkiegyenlítő- és férőhelybővítő programjai a felmerülő problémák orvoslását célozzák meg, bízunk benne, hogy a jövőben a törekvéseknek megfelelően és köszönhetően látványos javulás is érzékelhető lesz. Habár még ebben az esetben is lesznek olyan intézetek, amelyekben a speciális jellegükből (fiatalkorúak vagy nők elhelyezésére szolgáló bv. intézetekre gondolok) adódóan mindenkor nagyobb arányú magát romának valló fogvatartottat helyezünk le, ami az arányokra hatással lehet.   

Amint arra korábban utaltam, az egyes bv. intézetek elhelyezési körülményei eltérőek, így azt, hogy egy fogvatartottnak adott esetben hány zárkatársa van, szintén nem feltétlenül a roma származása határozza meg, hanem az, hogy történetesen melyik intézetben tölti a büntetését, ott hány személyes zárkák vannak, illetve az adott bv. szerv mekkora telítettséggel küzd. A jövőben, amennyiben az új Bv. Kódex hatályba lép, több olyan változás várható, ami hatással lehet az egyes intézetekben elhelyezett fogvatartottak összetételére, valamint arra, hogy egyáltalán egy adott fogvatartott konkrétan hol kerül elhelyezésre. Gondoljunk csak a Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézetre, illetve az egyes végrehajtási fokozatokon belül kialakításra kerülő rezsimkategóriákra, melyekről most szándékosan nem kívánok bővebben írni.

A program délutáni részében Dr. Hack Péter egyetemi docens, tanszékvezető moderálása mellett az Országos Rendőr-főkapitányság és a Kúria képviselői szóltak hozzá a témához (érdekes módon a Legfőbb Ügyészség a felkérés ellenére nem kívánt élni a hozzászólás lehetőségével), valamint a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense, Dr. Bencze Mátyás kapott szót.

A hozzászólásokból kicsengő véleményeket talán úgy lehet összefoglalni, hogy a Magyar Helsinki Bizottság talán túlságosan kevés ügyet vizsgált a kutatás során, továbbá az a tény, hogy mindösszesen csak egy bűncselekmény típusra szűkítették a kutatást azt eredményezte, hogy a kép nem lehet árnyalt. Választani lehetett volna több olyan bűncselekmény kategóriát, ahol talán még jobb lett volna az arány. A Kúria képviseletében felszólaló Dr. Csík Zsolt bíró úr kiemelte, hogy a személyleírással foglalkozó részeket leszámítva a „roma” szóval nem találkozott az iratokban, ezért meglátása szerint ezen esetekben a kifejezés csak azonosításra vonatkozott.

„Egyenlő az, ami mindenki számára igazságos.” – idézte Cicero-t a bíró úr, majd azt mondta, hogy fordítsuk meg mindezt, így lesz igazságos az, ami mindenki számára egyenlő. Végezetül néhány törvénymódosítást igénylő kérdést vetett fel, mint például azt, hogy a nyomozási bíró ülésén legyen jelen az ügyvéd, vagy a nyomozás szerepe ne legyen túlértékelve, hanem mielőbb kerüljön megtartásra a tárgyalás.

A program végén ismét felmerült az, hogy a rablás talán valóban nem a legjobb választás volt, hiszen az ilyen jellegű bűncselekmény esetében jellemző az előzetes letartóztatás elrendelése, függetlenül attól, hogy az elkövetéssel gyanúsított személy roma vagy sem. Amennyiben a kutatás azt szerette volna vizsgálni, hogy romák esetében hamarabb kerül elrendelésre az előzetes letartóztatás, akkor talán tényleg szerencsésebb lett volna más jellegű bűncselekményt választani. Az viszont talán megérne egy másik kutatást, hogy milyen veszélyekkel járhat az, ha nem rendelik el az előzetes letartóztatást.              

     

A Magyar Helsinki Bizottság munkatársai tájékoztatták a jelenlévőket, hogy az előadók és meghívott vendégek hozzászólásaiban elhangzottakat, illetve a hallgatóság soraiból érkező észrevételeket, kiegészítéseket egyaránt figyelembe veszik, azokkal kiegészítik a Kutatási Beszámolót, és azt csak ezt követően öntik végleges formába.

A végeredményt magam is kíváncsian várom, remélem sokakkal egyetemben…