Heti programomban szerepelt, hogy a szerdai napon
részt vegyek a Magyar Helsinki Bizottság által „Egyenlő esélyek a büntető igazságszolgáltatásban és a
büntetés-végrehajtásban?” címen szervezett programon, az OSA Archívumban.
Köszöntőjében dr. Kádár András Kristóf társelnök a romák hazai bv. intézetekben
való reprezentációja kapcsán beszélt arról, hogy a BVOP által a ’90-es évek
közepén végzett kutatás eredményei szerint az önmagukat romának valló személyek
a büntetés-végrehajtási intézetekben fogva tartottak 30 (1995.), illetve 40
(1996.) %-át tették ki, mely eredmény alapvetően csak kis mértékben tért el a
kutatásban közreműködő kérdezők identifikációján alapuló adattól (ők a
megkérdezett interjúalanyok 44 %-át vélelmezték romának. Az interjúalanyokra irányuló
parancsnoki becslés viszont jelentősen magasabb, 61 %-os értéket mutatott.
A Magyar Helsinki Bizottság is folytatott egy
kutatást a témában, 2000-2001-ben végrehajtott börtönfelmérésük során az
etnikai hovatartozásra vonatkozó kérdésre kapott válaszokat összesítve azt az
eredményt kapták, hogy a kutatásba bevont elítéltek 32 %-a vallotta magát
romának, ami szinte teljesen megegyezik a BVOP által végzett, fentebb
hivatkozott kutatás adatához.
A Magyar Helsinki Bizottság 2003-ban is végzett egy
kutatást, 497 fő előzetesen letartóztatott esetében, akik közül 121 fő, azaz a
megkérdezettek 24 %-a vallotta magát romának.
Tekintettel arra, hogy megbízható szociológiai
kutatások alapján a teljes népességen belül a romák aránya 6-8 %-ra becsült,
megállapítható, hogy a börtönnépességen belül felülreprezentált az arányuk. Ennek
több magyarázata is lehet, melyek közül a Magyar Helsinki Bizottság által 2002-ben
lefolytatott próbakutatás eredményei között két szélsőséges álláspont került
megfogalmazásra: egyrészt a romák különféle – etnikai, szociokulturális,
gazdasági stb. – okok miatt hajlamosabbak a bűnelkövetésre, másrészt a büntető
igazságszolgáltatás képviselői előítéletesen viselkednek a romákkal szemben.
Jelen kutatás megindítását az motiválta, hogy a 2002.
óta eltelt időszakban több vizsgálat tapasztalatai azt mutatták, hogy hazánkban
nőttek a romákkal szembeni előítéletek.
Az igazságszolgáltatás
diszkriminációmentességének hiányát több egyedi eset (a Burka-ügy, Setét Ernő
zenész ügye, a Gán testvérek ügye) is felvetette, mely ügyekben közös elem
volt, hogy gyenge bizonyítékok alapján, hosszú tartamú előzetes letartóztatást
követően vádemelésre vagy elsőfokú ítélet meghozatalára került sor, azonban a
másodfokú ítélet azokat hatályon kívül helyezte.
A kutatás során rablás miatt első alkalommal végrehajtandó
szabadságvesztés büntetésre elítélt személyek képezték az alpopulációt. A BVOP
által a Magyar Helsinki Bizottság rendelkezésére bocsájtott 1026 fős listából
400 fő került bevonásra a kutatásba. A kevert típusú interjúk felvételét
követően a kutatók áttekintették az érintett fogvatartottak
büntetés-végrehajtási iratanyagát (igazgatási és nevelési anyag), arra
fókuszálva, hogy van –e eltérés a romák és nem romák büntetés-végrehajtási
helyzete között.
A kutatás előkészületeiről, lebonyolításáról és
tapasztalatairól Simonovits Bori (TÁRKI) és dr. Novoszádek Nóra (Magyar Helsinki
Bizottság) számolt be, a program első részében azokra a BVOP részéről a
Fogvatartási Ügyek Főosztályának kiemelt főreferense, Török Edina bv. alezredes
bv. tanácsos Úrnő reagált. A megállapításokat a későbbiekben az érdeklődők megismerhetik
majd a Kutatási Beszámolóból, a kézirat
egyelőre nem közölhető. A kutatók munkáját megnehezítette, hogy az egyes büntetés-végrehajtási
intézetekben eltérőek az elhelyezési körülmények (különféle méretű, eltérő férőhellyel
rendelkező zárkák), illetve más fegyelmezési és jutalmazási stratégiát folytatnak.
Mindent figyelembe véve azonban annyit talán elárulhatok, hogy az pozitívnak értékelhető,
hogy a bevont fogvatartottak jelentős része jónak vagy semlegesnek értékelte a
személyi állomány tagjaival való viszonyát, és a magukat romának vallók közül csak
viszonylag alacsony arányban tapasztaltak előítéletességet (minden harmadik személy)
vagy diszkriminációt (minden ötödik személy).
Az elhangzottakat figyelembe véve, a beszámoló ismeretében,
továbbá saját tapasztalataimat is tekintve, úgy gondolom, hogy alapvetően nem
jellemző a büntetés-végrehajtási intézetek napi gyakorlatára, hogy egy-egy
fogvatartottat a roma vagy éppen nem roma származására tekintettel ítélnénk
meg. Az elhelyezési zárka kijelölésénél a telítettség miatt adódó nehézségeink
mellett a hatályos jogszabályi rendelkezésekben foglalt különféle elkülönítési
szempontokat vesszük figyelembe, a differenciálási lehetőségek között a „roma”
nem szerepel. Az viszont tény, hogy az intézetek túlzsúfoltsága, az esetenként
már-már extrém telítettség egyértelműen befolyással van/lehet az elhelyezésre,
annak megváltoztatására, adott esetben intézetek közötti átcsoportosítással.
Ebben természetesen a fogvatartottaknak is van szerepe, ugyanis megfigyelhető
az a tendencia, hogy a jobb, komfortosabb elhelyezés érdekében, annak reményében
a fogvatartottak aktuális érdekeiknek megfelelően hajlamosak változtatni például
a dohányzási szokásaikat. A BVOP telítettségkiegyenlítő- és férőhelybővítő programjai
a felmerülő problémák orvoslását célozzák meg, bízunk benne, hogy a jövőben a
törekvéseknek megfelelően és köszönhetően látványos javulás is érzékelhető
lesz. Habár még ebben az esetben is lesznek olyan intézetek, amelyekben a speciális
jellegükből (fiatalkorúak vagy nők elhelyezésére szolgáló bv. intézetekre
gondolok) adódóan mindenkor nagyobb arányú magát romának valló fogvatartottat
helyezünk le, ami az arányokra hatással lehet.
Amint arra korábban utaltam, az egyes bv. intézetek
elhelyezési körülményei eltérőek, így azt, hogy egy fogvatartottnak adott
esetben hány zárkatársa van, szintén nem feltétlenül a roma származása határozza
meg, hanem az, hogy történetesen melyik intézetben tölti a büntetését, ott hány
személyes zárkák vannak, illetve az adott bv. szerv mekkora telítettséggel
küzd. A jövőben, amennyiben az új Bv. Kódex hatályba lép, több olyan változás
várható, ami hatással lehet az egyes intézetekben elhelyezett fogvatartottak összetételére,
valamint arra, hogy egyáltalán egy adott fogvatartott konkrétan hol kerül
elhelyezésre. Gondoljunk csak a Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézetre,
illetve az egyes végrehajtási fokozatokon belül kialakításra kerülő
rezsimkategóriákra, melyekről most szándékosan nem kívánok bővebben írni.
A program délutáni részében Dr. Hack Péter egyetemi
docens, tanszékvezető moderálása mellett az Országos Rendőr-főkapitányság és a
Kúria képviselői szóltak hozzá a témához (érdekes módon a Legfőbb Ügyészség a
felkérés ellenére nem kívánt élni a hozzászólás lehetőségével), valamint a Debreceni
Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense, Dr. Bencze Mátyás
kapott szót.
A hozzászólásokból kicsengő véleményeket talán úgy
lehet összefoglalni, hogy a Magyar Helsinki Bizottság talán túlságosan kevés
ügyet vizsgált a kutatás során, továbbá az a tény, hogy mindösszesen csak egy
bűncselekmény típusra szűkítették a kutatást azt eredményezte, hogy a kép nem
lehet árnyalt. Választani lehetett volna több olyan bűncselekmény kategóriát,
ahol talán még jobb lett volna az arány. A Kúria képviseletében felszólaló Dr.
Csík Zsolt bíró úr kiemelte, hogy a személyleírással foglalkozó részeket
leszámítva a „roma” szóval nem találkozott az iratokban, ezért meglátása
szerint ezen esetekben a kifejezés csak azonosításra vonatkozott.
„Egyenlő az,
ami mindenki számára igazságos.” – idézte Cicero-t a bíró úr, majd azt mondta,
hogy fordítsuk meg mindezt, így lesz igazságos
az, ami mindenki számára egyenlő. Végezetül néhány törvénymódosítást
igénylő kérdést vetett fel, mint például azt, hogy a nyomozási bíró ülésén
legyen jelen az ügyvéd, vagy a nyomozás szerepe ne legyen túlértékelve, hanem
mielőbb kerüljön megtartásra a tárgyalás.
A program végén ismét felmerült az, hogy a rablás
talán valóban nem a legjobb választás volt, hiszen az ilyen jellegű
bűncselekmény esetében jellemző az előzetes letartóztatás elrendelése,
függetlenül attól, hogy az elkövetéssel gyanúsított személy roma vagy sem.
Amennyiben a kutatás azt szerette volna vizsgálni, hogy romák esetében hamarabb
kerül elrendelésre az előzetes letartóztatás, akkor talán tényleg szerencsésebb
lett volna más jellegű bűncselekményt választani. Az viszont talán megérne egy
másik kutatást, hogy milyen veszélyekkel járhat az, ha nem rendelik el az
előzetes letartóztatást.
A Magyar Helsinki Bizottság munkatársai tájékoztatták
a jelenlévőket, hogy az előadók és meghívott vendégek hozzászólásaiban elhangzottakat,
illetve a hallgatóság soraiból érkező észrevételeket, kiegészítéseket egyaránt
figyelembe veszik, azokkal kiegészítik a Kutatási Beszámolót, és azt csak ezt
követően öntik végleges formába.
A végeredményt magam is kíváncsian várom, remélem
sokakkal egyetemben…
