2014. július 10., csütörtök

Fogvatartottak adománya rászoruló gyermekek részére




A Reménysugár Otthon Gondozottjaiért Alapítvány Facebook-oldalán megjelent írás:

 
"A Balassagyarmati Fegyház és Börtön meghívására ünnepségen vettünk részt a börtön kápolnájában.

Tudni kell, hogy évek óta van kapcsolat gondozottaink, és a börtön lakói között. Ünnepségeink hangulatát rendszeresen zenés műsorral emeli az elítéltekből alakult Szent Dávid Zenekar, szükség esetén pedig már nagyon sok segítséget kaptunk a fogvatartottaktól: jöttek füvet nyírni, kőművesmunkákat végezni, festeni, pakolni, stb. Ez a kapcsolat az általunk kapott fizikai segítség mellett mindkét félnek lelki feltöltődést, megújulást ad minden alkalommal.

A börtön kápolnája - mely Lencsés Zsolt freskófestő művész irányítása mellett újult meg - önmagában is csodálatos, és méltó környezetet adott az ünnepségnek.

A mostani alkalommal azért kaptuk a meghívást, mert a fogvatartottak kezdeményezésére gyűjtés indult a Reménysugár Otthon támogatására. Az összegyűjtött pénz a Remény Alapítványon keresztül jut majd el gyermekeinkhez.

Megható volt átélni ezt a kis ünnepséget, hallani azt, hogy mennyien akartak adni – volt, aki 200, és volt, aki 10000 forintot tudott nélkülözni - mert itt a lényeg az adni akarás volt. Az adakozásban résztvevők többsége ott volt az ünnepségen, és reményeink szerint megerősödött hitük, hogy jó embernek lenni jó.

A parancsnok-helyettes úr bevezető beszéde után egy nyolcgyermekes apuka adta át az adományozó levelet fogvatartott társai nevében. Gyermekeink nevében mentálhigiénés munkatársunk köszönte meg az adományt. A Szent Dávid Zenekar műsora emelkedett hangulatot teremtett az alkalomhoz."





Azok számára, akik nem ismernék az intézményt, következzen a Balassagyarmaton található, ezzel együtt Nógrád megye egészére kiterjedő működési területtel rendelkező Reménysugár Otthon néven ismert gyermekotthoni és fogyatékos otthoni feladatokat ellátó, tartós bentlakást nyújtó intézmény bemutatása:


Az intézményben rendelkezésre álló  80 férőhelyen súlyos értelmi fogyatékosok, illetve halmozottan sérültek ápolását, gondozását végzik, akiknek gondozására csak intézményi keretek között van lehetőség. 12 fogyatékos fiatal él ápoló-gondozó típusú lakóotthonban. A gyermekotthon 16, a családját nélkülöző gyermek – 0-10 éves korúak – számára otthont nyújtó ellátás keretében biztosítja az életkoruknak megfelelő gondozást, nevelést, előkészítve családba való visszakerülésüket, illetve örökbefogadásukat. A 10 férőhelyes anyaszálló fogadja be gyermekével együtt az otthontalanná vált, szociális válsághelyzetben lévő anyát és gyermekét, illetve várandós anyákat.

Az intézmény munkatársai nemcsak szeretetteljes, családias légkört, hanem magas színvonalú szakmai ellátást is szeretnének ellátottaik, illetve gondozottaik számára biztosítani.

1992 óta működik az intézet mellett a Remény a Reménysugár Otthon Gondozottjaiért Alapítvány (rövid neve Remény Alapítvány), melynek célja az intézetben élő gondozottak életfeltételeinek javítása, támogatása. Az alapítvány az évek során az SZJA 1%-ból, vállalkozók, szervezetek és magánszemélyek által nyújtott támogatásokból, az alapítványi céloknak megfelelően segítette az intézetben élők körülményeinek jobbá tételét.

Az állami normatíva csökkenése, az életkörülmények romlása egyre nehezebbé teszi a szociális ellátás működését. Ebben a helyzetben az alapítvány – lehetősége szerint – az intézmény létfenntartásához is szeretne hozzájárulni, de tény, hogy segítség nélkül veszélybe kerülhet a náluk élő gyermekek, fiatalok együtt maradása, megszokott környezetükben való további életük.

A reménybeli támogatók számára következzen a Remény Kiemelten Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 11741017-20029432 és adószáma: 18630468-1-12

Igazgató: dr. Fehér Edit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése