Egy Fliegauf-interjú a HVG oldalán...

(Forrás: http://hvg.hu/itthon/20150113_A_borton_a_foldi_pokol_egyik_bugyra, Fotó: Fülöp Máté)

„A börtön a földi pokol egyik bugyra”

Ha bekerülsz, áldozat leszel vagy elkövető, az erőszakból kimaradni szinte lehetetlen. A börtönben töltött évek örökre nyomot hagynak: a fizikai környezet durvasága és a folyamatos agresszió megtöri az embert. Fliegauf Gergely kriminológus, a Börtönblog szerzője nem igazán tudja cáfolni Michel Foucault-t, aki szerint amíg léteznek olyan intézmények, mint börtön és elmegyógyintézet, ne várjunk el semmi jót az emberi társadalomtól.

hvg.hu: Hogyan fordulhat elő egy börtönben, hogy fiatalkorú fogvatartottak napokon át kínozzák és brutálisan megerőszakolják társukat, és az nem tűnik fel senkinek, mint ahogy Székesfehérváron történt? 

Fliegauf Gergely: Nagyon sokan azt gondolják, a börtönben biztonság és biztosság van, azaz a börtönőrök vigyáznak a rabokra és azok, akik bent vannak, biztonságban érezhetik magukat. Az európai börtönszabályok is azt mondják ki, hogy ezt a kettőt szavatolni kell.  A gyakorlatban azonban ez nem így van. Valójában a börtön nagyon-nagyon veszélyes üzem, mert vannak bent olyan helyek, ahol az egyéneknek nagyon is kevés a biztonsága.

hvg.hu: Mennyire számít általánosnak, ami ott történt?

F. G.: Nem jellemző, de nem annyira kirívó, mint ahogyan azt gondolnánk.

hvg.hu: Mi visz rá három fiatal korú elítéltet arra, hogy ilyen brutálisan bántalmazzák társukat?

F. G.: Vannak, aki a börtönhöz hasonló körülmények között nőnek fel, az egész gyermekkoruk ilyen közegben telik, ilyen életet élnek a szüleik, és a baráti közösségükben is bármi megtörténhet. Mire elérik a 15-16 éves kort, nagyon erős túlélési stratégiák idegződnek be náluk. Ők lesznek a rutinosak, akik könnyen kiismerik magukat bent, számukra a börtön az egyik legjobb hely, egy jó buli.

hvg.hu: A fiatalok sok esetben sokkal kíméletlenebbek egymással, mint az idősebbek. Mi ennek az oka?

F. G.: A kamaszoknak nincs olyan konfliktustűrő képességük, mint az idősebb elítélteknek, az agressziót is teljesen máshogy vezetik le. A bűnöző világban az idősebbek – ahogy a maffiafilmekben lehet látni – a konfliktusokat egy tekintettel le tudják rendezni. A fiatalkorúaknál ez hiányzik. Ehhez még hozzájön, ahogyan szocializálódtak. Egy ilyen csoportban könnyen felerősödik egy predátor jellegű magatartás, amit a börtön fizikai környezete, az, hogy mindenhol rácsok vannak, csak tovább fokoz. Egy ilyen közegben elkezdenek úgy viselkedni, mint az állatok, és kell, hogy legyen egy vezér, egy alfahím. Az erőszak pedig az áldozat típusú rabok ellen irányul.

hvg.hu: A 16 éves fiú is ilyen áldozat típus volt? 

F. G.: Valószínűleg igen. Az ilyen fiatalok a balekok, akik rossz helyen voltak, rossz társaságban, és jellemzően kisebb fajsúlyú bűncselekményt követtek el. A bent uralkodó viszonyokra sincsenek felkészülve, illetve az elkövetők nyelvét sem ismerik annyira. Amikor bekerülnek, elkezdődnek a különböző beavatási rítusok, amelyek nagyon hasonlóak a kollégiumi, sorkatonasági játékokhoz, vagy éppen a gólyatáborokkal kapcsolatban hallott esetekhez.

hvg.hu: A börtönben szakértők szerint különösen felerősödik a csordaszellem. Van, hogy egyesek azért vesznek részt a bántalmazásban, mert nem akarnak áldozattá válni.

F. G.: Ez mindenhol úgy van, hogy többen követik el az erőszakot egy ellen. Olyan sosincs, hogy egy az egy ellen, vagy három a három ellen, az a bandaháborúra jellemző. Az ilyen bántalmazásoknak van még egy extrém oka is, amit szociálpszichológiai kísérletekben is vizsgáltak. Hogy ha az ember megteheti, akkor már csak a közeg miatt sem fogja megállni, hogy ne gyötörje, kínozza a társait. A börtönnek szinte a maltere az agresszió, a bestialitás, a megalázás, a testi-lelki integritás megtörése. Sajnos ezt társadalmi elvárás is táplálja. Az átlag állampolgár nem fogja fel a büntetőtörvényeknek azt a célját, hogy aki bekerül a börtönbe, azt meg kell javítani, hanem azt gondolják, hogy aki börtönbe kerül, az bűnhődjön, mert megérdemli. A többségében így gondolkodó állampolgárok köréből kerülnek ki a börtönőrök is, akiket hiába képeznek, hogy tartsák be a törvényeket, ha nem is tudatosan, de így állnak hozzá az elítéltekhez.

hvg.hu: A börtönben elszenvedett bántalmazásoknak a hatalmi játszmák és az agresszió mellett szexuális vonatkozása is van. 

F. G.: Lehet, hogy döbbenetesen fog hangzani, de az erőszakot nem lehet elválasztani a szexualitástól: minden szexuális dologban kell lennie agressziónak és fordítva. Agresszív törekvés már a kezdeményezés is, hiszen ki kell ütnöm a nyeregből a vetélytársat. A nem konszenzuális szexuális aktus közben a testi-lelki integritás jelentősen megváltozik, az erőszakot elszenvedő fél lelke hihetetlen megsemmisülést és iszonyatos megalázottságot él át. A fizikai agressziónál is ez történik. Nagyon sok esetben még a domináns homoszexuális erőszaktevő sem éli meg az elkövetett cselekményét szexualitásként, hanem a megalázás, a testi-lelki integritás megtörése motiválja. A börtönszlengben a másik megerőszakolását úgy mondják, hogy „beütés”. Döbbenetes, hogy ez a kifejezés mennyire jól leírja az agresszió és a szexualitás összefüggését.

hvg.hu: Ha jól értem,  a börtönben két út van: valaki vagy áldozat lesz, vagy elkövető. 

F. G.: Igen, ezt a polarizációt a gengesedés tudja valamelyest feloldani, mert ott lehet, hogy erősebb a droggal való foglalkozás, üzletelés, és ez elvonja a figyelmet a szexuális dominanciáról. Ez is rettenetes, hogy ez a két lehetőség van: az agresszió vagy a drog.

hvg.hu: Mi vár az elítéltekre a börtön utáni életben?

F. G.: A társadalom és a bűnözői szubkultúra egyaránt azt ígéri annak, aki kijön, hogy mint egy győztes gladiátort, felemelik és ünnepelni fogják. Az a mese, hogy aki bent iszonyat agresszív és mindent túlél, az kint az élet császára lesz, itrtózatosan hazug. Valójában a nevetség tárgya lesz és keresztre feszítik. A társadalom azonnal stigmatizál.

hvg.hu: Egy egykori női elítélt szerint a börtön nem erősebbé tesz, hanem megtör.

F. G.: Nem tudom azt elhinni, hogy akit éveken át ilyen mértékű agresszió vesz körül, az nem traumatizálódik. Még akkor sem, ha úgy került be, hogy hasonló környezetben szocializálódott. Már csak az összezártság miatt is, folyamatosan és kényszerből emberek között vagy. A pszichopata más kérdés, mert az is egyik ismertetőjele a pszichopatának, hogy élvezi az agressziót és a dominanciát.

hvg.hu: A többség viszont feltételezhetően nem pszichopata. 

F. G.: Pontosan, az is egy sztereotípia a börtönnel kapcsolatban, hogy ott bent mindenki pszichopata.

hvg.hu: Talán az az egyik legfontosabb kérdés, hogy mi lesz a sorsa azoknak a fiataloknak, aki kikerülnek a börtönből?

F. G.: Attól függetlenül, hogy áldozatok vagy a hierarchia csúcsán voltak, egyikükre sem fog ráilleni a normális ember morális vagy pszichológiai értelemben megalkotott definíciója, mert abban az is benne van, hogy az egyén valamelyest ép, és csak néha-néha ingadozik a testi-lelki integritása. Ez viszont a börtönévek alatt elveszik. Mindenki az emberségéből veszít, ki többet, ki kevesebbet. A szakmapolitika azt sugallja, hogy akik kiszabadulnak, azokat vissza lehet illeszteni a társadalomba, azonban a börtön örök nyomot az emberek lelkén. Nem tudják kiradírozni az ott eltöltött éveket, beleég a húsukba a tapasztalat.

hvg.hu: Milyen százalékkal kerülnek vissza a börtönbe?

F. G.: Magyarországon ez 50-60 százalék körül van, a nagy átlag a világ minden táján 50-50 százalék, de vannak olyan országok, ahol ez elmegy 70 százalékig, például ilyen Oroszország. Az megállapítható, hogy minél fiatalabb egy börtönviselt, annál nagyobb eséllyel esik vissza, az idősebbek körében ez pont fordítva van. Ennek az is az oka, hogy egy idősebb ember máshogy működik társas és biológiai lényként. Ami érdekes, hogy a visszaesés esélye Norvégiában is hasonló ahhoz az ázsiai országhoz, ahol a legenyhébb fenyítés a korbácsolás.

hvg.hu: Van olyan, hogy ideális börtön? 

F. G.: Erre nagyon nehezen tudok válaszolni, mert még nem talált ki az emberiség hatékonyabb konstrukciót a börtönnél. Társadalmi összefogásra lenne szükség, de az nincs, mert mindenütt van széthúzás, ami azt eredményezi, hogy nem marad más, mint a börtön.

hvg.hu: Egy helyen azt írja, a börtön nem rehabilitál, hanem fegyelmez. Elképzelhető-e ebben javulás? 

F. G.: Igen, mégpedig a változás csírája a tudatosításban, a kognitív szemléletben keresendő. Az ember csak úgy tud uralkodni az érzelmei felett, ha tudatosul benne, hogy mit csinált, és sokat gondolkodott önmaga sorsán. Voltak rabok, akikkel beszélgettem, és morálisan és pszichésen is győztesen jöttek ki a börtönből, mert ehhez nagyon hasonló utat jártak be.

hvg.hu: Itthon vannak ilyen terápiák?

F. G.: Magyarországon inkább nevelés központú foglalkozások vannak, meg akarják javítani a börtönviselteket, jobb embert próbálnak belőlük faragni. Ez is járható út, Amerikában is ez volt jellemző korábban. Ma már inkább társadalmilag elfogadott hozzáállást (úgynevezett skilleket) igyekeznek kialakítani a fogvatartottakban. Ennek az egyik leghatékonyabb útja a kortárs tanácsadás (a peer counselling) és az önkéntes munka. Az önkéntes munka nem feltétlenül azonos a civil szervezetek munkájával. Az önkéntesek ugyanis a rabtársak közül is kikerülhetnek, lehetnek éppen vagy régebben szabadult fogvatartottak, egyetemisták, civilek; de a lényeg az, hogy a börtönbeli munkájukért nem kérnek pénzt.

hvg.hu: Mennyire működik az, hogy a tanulás lehetőségével kapjanak valamiféle perspektívát a börtön utáni életre?

F. G.: Ez csak akkor életképes, ha nagyon erős a motiváció, és ehhez a börtön személyzetének meg kell tanulnia, hogyan lehet sikeresen motiválni. De ez nagyon nehéz, mert a drog, a vagányság és a dominancia iránti igény mindig erősebb.

hvg.hu: A Börtönblogon úgy fogalmaz, hogy a börtön hamis képet mutat magáról és mindeközben a média is irreális képet fest arról.

F. G.: A börtönnek van egyfajta nem tudatos PR tevékenysége, ami a világ összes börtönére igaz. A börtön próbálja magát eladni a társadalomnak, úgy, hogy az mégiscsak jó és szükséges. A média azért veszélyes, mert fel tudja tupírozni a börtönök valóságát, ami csak tovább erősíti az agressziót. Erre nagyon jó példa a brazíliai börtönlázadások esete, ahol ugyan történtek emberölések, de igazán csak média megjelenése után eszkalálódott az erőszak. Az nagyon káros, hogy ha valamilyen kirívóan agresszív esemény történik a börtönben, a média azonnal ráugrik, de a jó projektek nem érdeklik. Balassagyarmaton a közelben lévő gyermekotthonnak hintákat és libikókákat faragtak a rabok, de a média észre se vette. Ugyanebben a börtönben volt egy túszejtés a 80-as években, tehát még a Kádár-rendszerben, a sajtó mégis ott volt.

hvg.hu: Összességében mégis hogyan kell akkor elképzelnünk a börtönvalóságot? 

F. G.: Ez nehéz kérdés, mert több fajta börtönvalóság van. Az is része ennek a valóságnak, amit a média közvetít, az is, ahogyan a börtön fala kinéz, vagy hogy milyen a körlet, milyen a  börtönparancsnok irodája. Az is annak a része, hogyan néz ki a zárka és milyen a rab lelke. Az is a börtönvalóság része, hogy a politika mit akar a börtöntől. Nagyon sok rabbal beszéltem, dolgoztam folyosón, irodákban, láttam a börtönöket kívülről és belülről, de azt nem tudom, hogy a zárkán belül mi történik. Erről csak hipotézisünk van, csak olyan ember tudna mesélni, aki volt bent, de ő meg a többi valóságról nem tud. Ha röviden akarok válaszolni, akkor azt mondanám, hogy az adott társadalomban az egyik legkegyetlenebb hely, ami elképzelhető. Nem túlzás azt mondani, hogy a földi pokol egyik bugyra. Nagyon nehezen tudnám megcáfolni Michel Foucault francia filozófust, aki azt vallotta, hogy amíg léteznek olyan intézmények, mint elmegyógyintézet és börtön, addig ne várjunk el semmi jót az emberi társadalomtól.