Lecsukták a megvesztegethető börtönőrt
A
Népszabadság Online internetes portálon egy bizonyos Fekete Gy. Attila nevével
fémjelzett írás jelent meg, melynek felütése a következő: „Ötvenezer forintért
csempésznek mobiltelefont a raboknak a börtönőrök. Legalábbis azok, akik a
Nemzeti Védelmi Szolgálat megbízhatósági ellenőrzésein megbuktak.”
A cikk ezt
követően beszámol arról, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat által végzett ún.
megbízhatósági vizsgálaton fennakadt az egyik büntetés-végrehajtási intézet
biztonsági felügyelője, aki még a múlt év december 13-án azt vállalta, hogy
anyagi ellenszolgáltatás fejében tiltott tárgyat csempész be az egyik
fogvatartott számára. Állítólag egy mobiltelefon-készülék és a hozzá tartozó
sim-kártya képezte a megállapodás tárgyát, mely tiltott tárgyak becsempészése
fejében az érintett felügyelő 50 ezer forintot kért és kapott.
A Kaposvári
Törvényszék Katonai Tanácsa e hét elején, kivételes gyorsasággal lefolytatott eljárás
végén a felügyelőt jogerősen 1 év 8 hónap börtönfokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre,
valamint két év közügyektől eltiltásra és lefokozásra ítélte.
Az újságíró
a következőkkel fejezi be írását: „Köztudomású, hogy a börtönökben csak annak
nincs saját mobiltelefonja, aki nem akarja, hogy legyen. Tavaly áprilisban is
történt egy a mostanihoz hasonló eset, amikor a székesfehérvári fegyintézet
munkatársa vállalta – szintén 50 ezer forintért – egy mobiltelefon célba juttatását.
Úgy tűnik, annak a lebukásnak a híre nem jutott el a zalai fegyőrökhöz.”
Több okból
is sokáig gondolkodtam azon, hogy reagáljak –e az írásra, de végül mégsem
bírtam megállni, hogy gondolataimat, érzéseimet kiírjam magamból. Először is
szeretném leszögezni, hogy teljes mértékben elfogadom a büntetőeljárás gyors
lefolytatását és az annak eredményeképpen meghozott ítéletet. Talán sokaknak
nem tetszik, amit mondok, de azt hiszem, hogy azoknak az embereknek, akik
eladják magukat, akik megvesztegethetővé válnak, akik besározzák magukat és
ezzel rossz fényt vetnek a büntetés-végrehajtási szervezetre, nem az állomány
tagjai között, nem a rács külső oldalán, hanem mögötte van a helyük.
Személy
szerint engem mélységesen felháborít a cikk, főképpen a fent idézett,
általánosító kijelentései miatt, melyek alapján a civilek azt gondolhatják,
hogy minden börtönőr korrupt, megvehető, a fogvatartottak bármikor bárkitől
mobiltelefonhoz juthatnak. Ahogy a tények mutatják, sajnálatos módon vannak az
állomány soraiban olyanok, akik nem közénk valók, akik bemocskolják a szervezet
és a személyi állomány többségét képező, tisztességes kollégák becsületét. De
ők a kisebbség, ők azok, akiket a becsületes kollégák elítélnek.
Mert a személyi állomány nagy része szerencsére igenis becsületesen, tisztességgel végzi a munkáját. Azt a munkát, ami nem egyszerűen csak egy szimpla kereseti lehetőség, hanem sokak számára szolgálat, hivatás, embert próbáló tevékenység. Akik még életükben nem jártak börtönben, azoknak hiába magyaráznám, hogy miről beszélek, azt a környezetet, azt a közeget belülről kell megismerni, megélni ahhoz, hogy valaki véleményt tudjon alkotni a börtönök világáról.
Lehet, hogy
az állomány tagjai nincsenek túlfizetve, nem mindig érzik azt a fajta megbecsülést,
amit szeretnének, de a becsület nem pénzkérdés. Azzal, hogy mekkora fizetéssel
lehet számolni, mindenki tisztába került akkor, amikor a jelentkezésekor, a
felvételi elbeszélgetés során erről tájékoztatták. Ha méltánytalanul kevésnek
érezte a felkínált jövedelmet, akkor kereshetett volna más, jobban fizető állást.
Utólag nem elfogadható az a védekezés, hogy az alacsony fizetés, a sok kiadás,
a megélhetés vitt rá valakit arra, hogy eladja magát. Lehet velem nem egyetérteni,
de azt gondolom, hogy akiben benne van a hajlam, az kétszer ennyi fizetés esetén
is megvehető lenne.
Mennyi olyan
kolléga van, aki napi megélhetési gondokkal küzd, akit ugyanúgy szorítanak a hitelek,
mint számos civil embert. Mennyi olyan kolléga van, akinek esetenként gondot
okoz az, hogy szolgálatba lépés előtt mit csomagoljon magának enni. És a
nehézségek ellenére meg sem fordul a fejükben az, hogy eladják magukat. Ötezer
forintért, ötvenezer forintért, vagy bármekkora összegért. Mert a becsületük, a
tisztességük nem eladó.
De
gondoljunk csak bele, hogy a mai világban mire elég az ötvenezer forint. Nagy
valószínűséggel nem old meg semmit, a probléma gyökerét nem közelíti meg.
Viszont abban az esetben, ha az érintettnek van lelkiismerete, akkor egy
folyamatos idegeskedéssel, lelkiismeret furdalással, a lebukástól való
félelemmel jár együtt számára a dolog, ami hosszú távon nem jó dolog. És elég
csak egyszer botlani, az érintett ezzel egy olyan mókuskerékbe kerül, amiből
nincs kiszállás. A neve elterjed a fogvatartottak körében, ha ki akarna
szállni, akkor megzsarolják, hogy feldobják, esetleg megfenyegetik, akár őt
magát, akár a családját. És mi lesz akkor, ha lebukik, és maga is börtönbe
kerül? Akkor ki fog gondoskodni a családról? Ki fogja felnevelni a gyerekét? Ki
fogja lemosni a családjáról azt a stigmát, amit egy rossz döntéssel vagy rossz
döntések sorozatával rájuk dobott? Elgondolkodtató kérdések, ugye?
A témáról
rengeteget lehetne még írni. Foglalkozhatnék azzal, hogy az NVSZ nem ellenünk
van, hanem a tisztességes többségért. Írhatnék arról, hogy mekkora
veszélyforrást jelent a többiekre egy megvásárolt és ez által adott esetben
irányíthatóvá vált felügyelő (biztos, hogy egy intézkedés során úgy áll ki a
társai mellett, ahogy az elvárható?). Megint kiborulhatnék amiatt, hogy a média
sokszor csak a negatív dolgok miatt foglalkozik a büntetés-végrehajtási
szervezettel, és ez a hír a múlt heti, fiatalkorúakkal kapcsolatos borzalmas
történésekkel összefüggő írások után megint csak arra jó, hogy rossz színben tüntessen
fel bennünket. Most nem teszem… most csak annyit szeretnék, hogy a szolgálatban
lévő kollégák eseménymentes szolgálat után térjenek haza a váltás után. Meg
szeretném köszönni továbbá azoknak a munkatársaknak a hozzáállását, a
tisztességét, akik az esetleges kísértések és nehézségek ellenére sem felejtik
el, hogy mire esküdtek egykor, hogy milyen egyenruhát viselnek, nekik, a
többségnek jó egészséget, szakmai és magánéletbeli sikereket kívánok. És végül
szeretném, ha az újságíró, ha egészen véletlenül olvassa az írásom,
helyreigazítaná azokat a mondatokat, melyeket kifogásoltam. Azt hiszem, hogy talán okkal, és hangsúlyosan a saját véleményemet megfogalmazva…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése