Ejtsd túszul önmagad! - avagy mennyit ér egy elítélt élete

A mai napon ismét egy viszonylag talán érdekesnek számító témával foglalkozom, és ebben a segítségem ezúttal is egy fogvatartott. Mielőtt belevágok, azt szeretném hangsúlyozni, hogy a történet részben igaz, de bárminemű hasonlatosság valós személyekhez, illetve megtörtént eseményekhez csupán a véletlen műve. Bár... lehet, hogy az élet már produkált hasonló dolgokat, ki tudja... Amint a történetből kiderül, az elítélteket is erősen foglalkoztatja a börtönön belüli önkárosítás. Ami egyrészt természetesen lehet egy komoly öngyilkossági szándék, amit megelőzni, kivédeni nagyon nehéz. A potenciálisan ebből a szempontból veszélyeztetett személyekre fokozottan oda kell figyelni, ami esetenként elég, de tudni kell, hogy aki igazán elszánt, aki igazán meg akar halni, az meg fogja találni az alkalmat és élni fog a kínálkozó lehetőséggel. Ezzel együtt tudomásul kell venni, hogy a mi feladatunk nem más, mint a szabadságvesztés büntetés végrehajtása, amibe nem fér bele az, hogy egy elítélt öngyilkosság következtében vonja ki magát a büntetés alól. Véleményem szerint egy fontos, alapvető feladatunk, hogy oly módon foglalkozzunk a bv. intézetekben elhelyezettekkel, hogy azok a szabadulásuk idején ne legyenek rosszabb állapotban a befogadás alkalmával felmért helyzethez képest. Mint ismeretes, a befogadáskor megtörténik a fogvatartottak nevelői, egészségügyi, pszichológiai vizsgálata, ami alapján fel lehet majd állítani egy képet a konkrét személyről, ami majd megalapozza a nevelési terv elkészítését, a büntetés alatti kezelés, foglalkozás irányát. De mindenképpen lényeges az, hogy az elítélt állapotában ne legyen visszaesés, romlás, lehetőség szerint. És egyértelmű az is, hogy a célokat tekintve a büntetés céljainak érvényesülése, illetve a büntetés-végrehajtási szervezet szempontjából, minden egyes öngyilkosság több, mint ami elfogadható. Az önkárosító magatartás másik formája a nem halálvágyból, nem szuicid jelleggel elkövetett autoagresszió, hanem a manipulatív célú azon cselekmények elkövetése, melyek során az érintett fogvatartottak azért fordulnak maguk ellen, mert valamit el szeretnének érni. Mindez lehet egy számukra kedvező döntés, egy jutalom, a kijelölt zárka megváltoztatás iránti kérelem kedvező elbírálása, vagy éppen egy segélykiáltás, illetve történetesen egy korábban kiszabott magánelzárás fegyelmi fenyítés végrehajtásának megtorpedózása. Egy a lényeg: ezen esetek kapcsán még véletlenül sem áll a háttérben a halál iránti vágy. A személyi állomány részéről mindkét esetben nagyon fontos a megfelelő intézkedések foganatosítása, a megfelelő hangnem, az adott helyzet szakmailag elfogadható megoldása, azonban nem szabad megfeledkezni a megelőzés jelentőségéről sem. Ismerni kell a fogvatartottak összetételét, személyiségét, és a velük közvetlenül foglalkozó büntetés-végrehajtási szakembereknek (nevelők, felügyelők, munkáltatók, eü. személyzet stb.) fokozott figyelmet kell fordítani mindazon fogvatartottak tevékenységére, hangulatára, akik szuicid szempontból kiemelten veszélyeztetettek (például korábban már volt ilyen jellegű, sikertelen kísérletük...). Fontos továbbá a szakterületek közötti együttműködés, az információk folyamatos, tényszerű cseréje és megosztása. Mindez talán nem egy lehetetlen elvárás. Mert fontos, hogy a kollégák beszéljenek egymással, és ne elbeszéljenek egymás mellett. És a büntetési célok érvényesülése érdekében, az ezzel kapcsolatos tevékenységek során kiemelt jelentősége van az egyes szakterületek közötti gördülékeny, folyamatos és megfelelő együttműködésnek.... És ennyi felvezetés után jöjjön a fogvatartotti írás, amibe talán bele-bele lehet kötni, de mégis úgy gondolom, hogy van benne igazság...                               

(Szellem...)

Ejtsd túszul önmagad

"A fogvatartottak, mint azt sokan és helyesen gondolják, a büntetés időtartama alatt kénytelenek lemondani jogaik egy részéről. Ilyen például a szabad helyváltoztatás joga és egyebek mellett korlátozódik a szólásszabadság is. Azonban ez a mindennapi életben nem igazán érdekli az elítéltek 99,9%-át. Ha van fürdés (meleg vizes), étel, dohány és kávé, akkor nyugalom van, az esetek többségében. A napokban azonban történt egy esemény, ami rádöbbentett arra, hogy a benti emberek agytekervényei teljesen másképp működnek, mint azt én normálisan gondoltam volna. Történt ugyanis, hogy az egyik fogvatartott túszul ejtette önmagát. Mikor először meghallottam nem hittem a fülemnek. Hogy tudja egy ember túszul ejteni önmagát? Ha meg is teszi, akkor mégis mi viszi erre? A válasz egyszerű: tartsunk borotvapengét vagy egyéb éles tárgyat a nyaki ütőerünkhöz és közöljük az őrséggel, készek vagyunk elvenni saját életünk. De miért is vetemednénk ilyen drámai kirohanásra? Vajon mi lehet az életünknél is fontosabb? Nos, jelen esetben a válasz: egy délutáni latin-amerikai sorozat...

Történt ugyanis, hogy valamilyen oknál fogva az elítélt nem tudta befejezni a sorozatát és ez oly mértékű lelki traumát okozott számára, hogy képes lett volna életét ontani a szépséges hősnő látványának hiányában. Hát ki nem tett volna hasonlóképp?! 

Ennek kapcsán jutott a fülembe egy másik történet, amelynek talán azt a címet adhatnánk, hogy „Emberi fáklya.” Történt ugyanis, hogy a nagy pangás időszakában emberünk cigaretta, dohány és kávé hiányában közölte a felügyelettel, hogy ő bizony tátikázni szeretne. Magyarul körbekunyerálni a többi zárkát csikkért és kávéért. Amikor kérését elutasították meglepő kreativitásról tett tanúbizonyságot az érdekeinek érvényesítése érdekében, és az elszántságát bemutatandó betekerte magát a szivacsába, és felgyújtotta önmagát. Ilyen esetben azt gondolom, nincs a felügyeletnek könnyű dolga, hiszen ők ilyen esetben is kötelesek megakadályozni a hasonló önpusztítást, önrombolást. Ezeknél az embereknél még az sem visszatartó erejű, hogy ez fegyelmi vétség és így kedvezmény hiányában később szabadulnak. Hiszen legtöbbjüknek az életkörülményei bent jobbak, mint kint, és az esetek többségében nem is várja őket senki. Ily módon az életüket egyenlő értékűnek tartják némi csikkel vagy néhány adag kávéval. 

Létezik azonban egy másik jelenség, ami ennek kapcsán említést érdemel. Ez pedig a falcolás avagy az öngyilkosság vagy annak kísérlete. A legtöbb eset hasonlóképp figyelemfelkeltésre vagy érdekérvényesítésre szolgál, azonban akadnak olyan esetek is, amikor az illető valóban komolyan véget kíván vetni az életének. A legtöbb ilyen eset, amiről hallottam, külső körülmények (feleség/barátnő megcsalta/elhagyta) hatására következik be. Illetve az is előfordul, hogy valaki rájön az ítélete súlyára, és az itt eltöltendő idő hosszúságára és kilátástalanságára. 

A módszerek igen kreatívak és az ilyen emberek rendkívül találékonyak. Van, aki a klasszikus "érmetszés pengével vagy egyéb éles tárggyal-módszert" választja. Azonban akad olyan, aki a pengét le is tudja nyelni, illetve kanalat is szoktak erre használni. De van, aki dohányt főz ki és azt megissza, ami ha jól eltalálja a dózist, szívmegállást okoz. Persze van az önakasztás is, de az a „szakértők” szerint ez igen körülményes és nehézkes. 

Természetesen nem kívánok tippeket adni senkinek sem, de az gondolom, aki rászánja magát egy ilyenre, az úgyis megtalálja a módját. Ami számomra inkább tanulság ebből, hogy mennyire kevésre becsüli meg néhány ember az életét és mennyire szegényes értékrend alapján ítéli meg önmagát. Vajon tényleg csupán ennyit ér egy emberélet, pontosabban egy elítélt bűnöző élete? Mondhatnánk talán azt is, ha ő ennyire becsüli önmagát, akkor a kívülállók miért értékeljék őt többre. Ráadásul nem olyan emberekről beszélünk javarészt, akik hasznosak a tágabban vett életközösségnek, a társadalomnak. Továbbá ezen emberek közül csupán kevesek képesek a változásra. Ha kiengedik őket a megszokott módszereikhez térnek vissza, amelynek a vége az, hogy ismét itt kötnek ki. Tehát sosem lesznek a társadalom produktív tagjai. 

Kimondhatjuk-e, hogy az ő életük annyit ér, mint egy szál cigaretta vagy egy adag kávé, netalántán egy latin szappanopera? Annyit, amennyiért ők képesek lennének elvenni saját életüket...."

Egy tegnapi hír... Kaposvárról...

(http://index.hu/belfold/2012/03/13/negy_evet_kapott_a_szajbevarro_rab/)

Négy évet kapott a szájbevarró rab

"Négy év három hónap börtönre ítélte a kaposvári bíróság azt a fiatalkorút, aki január végén kegyetlenül megkínozta szintén fiatalkorú rabtársát. Az elsőrendű vádlott társa három év börtönt kapott - adta hírül kedden a sonline.hu.

Az elítéltként a megyei börtönben szállításra várakozó elsőrendű vádlott összeverte az előzetesben lévő sértettet, száját tűvel és cérnával, három öltéssel összevarrta, hátára pengével feliratot karcolt, bal lábát tollal összeszurkálta, jobb lábát összevagdosta, és megfenyegette, hogy eszik a húsából.

A megyei főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés miatt indított eljárást az elítélttel szemben, akit gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé.

Az ügyészség börtönt kért az elsőrendű vádlottra, csakúgy, mint társára, akinek társtettesként kellett a vádlottak padjára ülnie: ő adta a tűt és a cérnát az elsőrendű vádlottnak, és fogta hátul össze a sértett kezét, miközben társa összevarrta a fiatalember száját.

Az ítélet ellen az elsőrendű vádlott enyhítésért, a másodrendű felmentésért fellebbezett."

 

Annak idején beszámoltam már az esetről, és most ismét megteszem, leginkább arra való tekintettel, hogy példátlanul gyorsan lefolytatott büntetőeljárással állunk szemben... 

És pusztán érdekességképpen említem meg, hogy annak idején személyesen találkoztam olyan elítélttel, aki a saját száját varrta össze. Az eset - jó pár évvel ezelőtt - úgy történt, hogy az érintett parancsnoki hatáskörű fegyelmi tárgyaláson vett részt, esetében nem első alkalommal. Mivel a fegyelmi határozat kihirdetése során több alkalommal is a parancsnok úr szavába vágott, figyelme fel lett hívva arra, hogy az esetleges újabb fegyelmi cselekmény elkövetését megelőzendő inkább maradjon csendben, és a saját helyzete - lehetőségeihez mért - javítása érdekében jobban teszi, ha meg sem szólal. Nevezett megfogadta a kérést, és a zárkájába történő visszahelyezését követően saját kezűleg bevarrta a száját...     

 

Falcolás



A tegnapi napon közzétett bejegyzésemben egy kevéssé hiteles fotóval illusztráltam a fogvatartottak egyik jellemzőnek értékelhető feszültséglevezetési módszerét, a falcolást.    

A cselekményt valamennyi büntetés-végrehajtási területen dolgozó szakember, kolléga jól ismeri, de természetesen minden fogvatartott hasonlóan tájékozott ezzel összefüggésben.

Jellemzően borotvapengével vagy drótdarabbal valósítják meg a "falcolást" a fogvatartottak, de adott esetben lecsorbult csempe sarkával, villával, illetve bármilyen, vágásra alkalmas eszközzel képesek a cselekmény elkövetésére, melynek lényege, hogy jellemzően az alkaron több, általában felületi vágást ejtenek magukon, az esetek döntő többségében csak a felgyülemlett feszültség levezetésére, idegességükben, manipulatív szándékkal végrehajtva az önkárosítást. Tapasztalataim szerint tehát a tényleges halálvágy nem annyira jellemző, a börtönbeli önkárosítások ugyanis többnyire ún. teátrális (azaz színpadias) megnyilvánulások. Amennyiben valaki konkrétan öngyilkosságot akar elkövetni, akkor az olyan módszert fog választani, ami eredményre vezet (ahogy az elítéltek fogalmaznak, például nyakra húz be, adott esetben önakasztást hajt végre, amikor egyedül van...). 

Ha az elkövetés hátterét, kiváltó okait vizsgáljuk, akkor többféle alternatíva adódik:

• fogvatartott személyes érdeke (például elhelyezés megváltoztatásának elérése, adósság vagy tartozás rendezésétől való átmeneti megmenekülés, de az utóbbi időben elterjedt a fogvatartottak körében, hogy többen azért követnek el önkárosító magatartást, mert így általában egészségügyi szempontból ellenjavallt lesz az egyszemélyes elhelyezése, így például nem lesz biztonsági elkülönítésbe helyezhető vagy nem hajtható végre az érintett személy esetében a magánelzárás fenyítés),   
• "cry for help" (például a fogvatartott fenyegetve érzi magát zárkatársaitól vagy a vele azonos körleten elhelyezett más fogvatartottaktól, de ezt nem meri jelenteni a személyi állomány tagjának, ezért falcol, mert ennek eredménye az lesz, hogy egészségügyi előállítására kerül sor, ahol adott esetben már mer beszélni a problémájáról vagy lehet, hogy betegszobára kerül, ami ideiglenes megoldást jelenthet a számára...),  
• szembehelyezkedés a fogva tartó intézménnyel, a benti körülményekkel (a fogvatartott úgy érzi, hogy a személyi állomány tagjai nem foglalkoznak eléggé a problémájával, vagy nem törekszenek arra, hogy segítsenek neki, vagy úgy gondolja, hogy nincs is olyan testületi tag, aki segíteni tudna/akarna, ezért az elkövetett önkárosítással magára tudja vonni a figyelmet, és felhívja a figyelmet a problémájára).    

A falcolás természetesen nem egy jó dolog, azon túl, hogy plusz feladatot ró a személyi állomány tagjára nézve, negatív színben tünteti fel az elkövető fogvatartottat is, aki ráadásul egy örök életére őt végigkísérő stigmát vág a bőrébe...

A képen látható kar egy olyan fogvatartotté, aki kimondottan megnyugszik attól, ha néhanapján behúz, összevagdalja a karját. Elmondása szerint ez jó hatással van rá...