Kérelmi lap...

A börtönblog-függők mai napi betevő adagját egy kérelmi lap adja, nevelő kollégám gyűjtéséből. Talán vannak, akik azt hiszik, hogy ilyen nincs, vagy manipulált a dolog, de a kétkedőket megnyugtatom: ez egy valódi kérelmi lap, amit egy valódi fogvatartott dobott ki a nevelői ládába... 

Azok kedvéért, akik nehezen olvasnak, a szöveg a következő: "Kérelem... A Tisztelt nevelő urat, hogy legyen szíves meghallgatáson fogadni. Indok: wamzerkodni szeretnék, X.Y. a dolgozót feltette felső ágyra..."

Nem mondom, hogy ez a legkomolyabb bejegyzés a blogban, de a mai napon én nagyon jót derültem, amikor elolvastam. Tizenhét év alatt sem láttam ilyet...

Szleng egy levélben...

Idézet, egy levélből:

"... Ricsi nincs túl jól. Már nagyon várja, hogy 100 napja legyen végre. Üdvözöl mindenkit!"

Az egyik nevelő kollégám által gyűjtött szösszenetet olvasva a laikusok és a kezdő nevelők talán sajnálni kezdik szegény "Ricsit", aki ismeretlen okból kifolyólag elég rossz állapotban van, de ez valószínűen a közelgő szabadulás miatt érzett bizonytalanság és várakozás miatt alakult ki nála. A rutinosabb büntetés-végrehajtási szakemberek azonban egyértelműen "levágják", hogy a levél írója nem mást közöl beágyazva a látszólag ártatlan tartalomba, hanem azt üzeni a címzettnek, hogy küldjenek már valahogy a részére 100 szem Rivotrilt, további felhasználásra... Szóval, talán mégsem feltétlenül kell kétkedve fogadni azt a mondást, hogy a börtönben esetenként semmi sem az, aminek látszik... 

Esettanulmány

 A mai történet egy esettanulmány lesz, Majer Péter bv. hadnagy, nevelő kollégám tollából: 

Börtön-mediáció vezetett a körleten ellopott órához

"Nevelőként dolgozom a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. Intézetünkben 2010. október 19-21. között részt vettem a „Mediáció és Helyreállító Igazságszolgáltatás a büntetés-végrehajtásban” című pályázati projekt keretén belül megtartott, 3 napos börtön-mediációs képzésen, és azóta számos alkalommal alkalmaztam a módszert a fogvatartottak között kialakult konfliktus helyzetek megoldásához. Ebben az esettanulmányban egy történetet írok le, amely elvezetett egy, a nevelési csoportomhoz tartozó körletrészen ellopott óra előtalálásához.

Az egyik hétfő reggel, ahogyan megérkeztem a körletszintre, a szolgálatot teljesítő biztonsági felügyelő úr jelezte felém, hogy az előző nap az egyik fogvatartott állítólag „életveszélyesen” megfenyegetett egy másik zárkában elhelyezett fogvatartottat, és most a sértett fogvatartott annyira retteg, hogy a sétára sem mer lemenni.

A reggeli szolgálat átadás-átvételt követően az elkövetőként érintett fogvatartottat fogadtam nevelői kihallgatáson, a továbbiakban legyen Antal a neve. Közöltem vele, hogy hallottam az előző nap történtekről, és szeretném tőle hallani, hogy véleménye szerint mi is történt pontosan, mire a következőeket válaszolta: „Nevelő úr tegnap, ahogyan telefonálásból mentem vissza a zárkámba, megálltam a 63-as zárka ajtaja előtt, és köszöntem a földimnek.” Kinek? „Lászlónak” Csak köszönt? „Hát.. mondtam egy-két hülyeséget, amit nem kellett volna.” Kellemesen csalódtam Antalban, mert nem tagadta a történteket, elismerte a saját felelősségét. Többek között azt is hozzátette, hogy nagyon megbánta, amit tett, és szeretne Lászlótól bocsánatot kérni.

Ezt követően Lászlót hallgattam meg, aki a kérdésemre, hogy mi történt, a következőket válaszolta: „Antal tegnap megállt a zárkaajtóm előtt, és a nyitott tátikán keresztül bekiabált nekem. A családomat szidalmazta, és azt hintette el, hogy odakint már több alkalommal megvert engem, hiába vagyok ilyen nagydarab, és azt újra meg fogja tenni itt a börtönben is. Azóta az egész zárka rajtam nevet, nincs tekintélyem, nincs becsületem többé a társaim előtt. Nagyon rosszul érzem magam!”

Nevelőként jól ismertem mind a két fogvatartottat, hiszen mind a ketten az én nevelési csoportomba tartoztak. László egy nagydarab férfi, viszont szelíd, és ijedős, mint egy bárány. Antal ellenben alacsony testalkatú ember, aki szeret nagyokat mondani, amivel igyekszik felhívni magára a figyelmet. Megkérdeztem Lászlótól, hogy mi okozna számára megnyugvást? „Ha bocsánatot kérne tőlem, az jól esne.”- mondta, de szemmel láthatóan nagyon megviselték a történtek. Ekkorra már úgy éreztem, hogy eljött a megfelelő pillanat, hogy összehozzam őket egy mediációs foglalkozásra, lehetőséget adva számukra az egymás közötti konfliktus rendezésére.

A megszervezett találkozás kezdetén azt láttam mind a két férfin, hogy némileg zavarba vannak, de az agresszivitás jeleit egyikükön sem véltem felfedezni. Ekkor közöltem velük, hogy mind a kettőjüknek lehetősége lesz arra, hogy kifejtsék gondolataikat, és gondoskodni fogok arról, hogy figyelmesen végig is hallgassák egymást. Hangsúlyoztam, hogy miután elmondták a mondanivalójukat, mind a kettőjüknek lehetősége lesz, hogy kérdéseket tegyenek fel egymásnak, és reagáljanak az elhangzottakra. Arra a kérdésemre, hogy ez így elfogadható e számukra, mind a ketten igennel válaszoltak.

Először Lászlónak adtam szót, aki elmondta részletesen Antalnak, hogy milyen hatással voltak rá a becsmérlő, trágár szavak, azóta mit érez, és hogyan változott meg az élete. Továbbá a sértett közölte az elkövetővel, hogy mennyire megszégyenítette őt a zárkatársai előtt, egész nap az ő szavaival „cinkelik”, azóta nem mer lemenni sétára, mert attól fél, hogy egymásnak esnek, ami fegyelmi felelősségre vonást eredményez. Viszont Lászlónak a legnagyobb lelki fájdalmat a családjára tett, papírt nem tűrő kifejezések jelentették, főként, hogy a felesége most várja az első közös gyermeküket.

Ugyanakkor nem értette, hogy miért tett vele ilyet Antal, hiszen egy faluból származnak, még szegről-végről rokonok is. Antal megdöbbent arccal hallgatta végig László mondandóját, érzéseit. Majd hirtelen következőket válaszolta: „Ne haragudj rám, barátom, én csak egy kis tréfának szántam! Én nem is gondoltam, hogy a szavaim így hatnak majd rád, meg különben is, szoktunk máskor is így tréfálkozni, hiszen Te is mondtad nekem, hogy a testvérem megbaszta a tyúkot!” Ekkor valami hirtelen megváltozott kettőjük között, László megszólalt: „Ez igaz!” Ekkorra már mind a ketten nevettek, sőt még én magam is. Meglepődésemre egyszer csak Antal így szólt: „Mit szólnál hozzá földim, amikor bent vagy a zárkában, odalépnék az ajtó elé, és nyilvánosan bocsánatot kérnék tőled a társaid előtt?” László mindössze annyit felelt: „Megnyugodna a lelkem!”

Pár nap elteltével a körleten elloptak az egyik fogvatartottól egy nagy értékű karórát. A sértett a befogadásakor az órát, egy utánzat, olcsó órának ismerte el, majd ahogy lenni szokott, a lopást követően nagy értékűnek állította be azt, hozzátéve, hogy a feleségétől kapta, és könyörgött, hogy segítsek megtalálni neki. Természetesen a sértett ellen a személyi állomány félrevezetéséért fegyelmi eljárást kezdeményeztünk, majd a kollégákkal átkutattuk az óráért a körlet összes zárkáját. Mindez persze olyan volt, mintha tűt kerestünk volna a szénakazalban, sehol nem találtuk meg az eltűnt órát... Majd az egyik délutános szolgálatomban, hivatali munkaidő után László a folyosón jelezte a szolgálatban lévő felügyelő úr felé, hogy szeretne velem beszélni. A felügyelő úr előállította őt a meghallgatásra, László megállt a nevelői iroda küszöbén, és suttogva azt mondta, hogy tudja, hogy hol van az óra. Természetesen rögtön felcsillant a szemem, és mondtam, hogy folytassa: „Nevelő úr! Olyan helyen van az óra, hogy azt soha az életben nem találják meg! De én segítek Önnek, mert maga is segített rajtam, és emberséges volt hozzám. Nem várok cserébe semmit!”

László elmondta, hogy a keresett óra a zárkájukban, a ruhaakasztó fogas mögé, a falba van beépítve, mivel a tolvaj a zárkatársuk. Így a többi zárkatársával együtt mindannyian látták, ahogyan az elkövető beépítette a falba a karórát. A tolvaj kivájta a falat egy kis darabon, majd beillesztette az órát a vájatba, és a falat nedves kenyérből készült gyurmaszerű anyaggal tömítette be. László azt is elmondta, hogy az elkövető az intézetben működő fazekas tanfolyamra jár, és az onnan felhozott festékből ugyanolyan színűre festette be a falat, mint amilyen az eredetileg is volt, majd visszacsavarozta a fogast a falra. A nevelői meghallgatást követően két nap elteltével, hogy ne legyen feltűnő a zárkatársaknak, hogy László kint járt az irodámban, a kollégáimmal zárka ellenőrzést tartottunk a zárkában, melynek során leszerelésre került a ruhaakasztó. A fogas alatt a fal olyan mesteri szinten ki volt javítva, hogy fémkereső készülék, majd kötőtű alkalmazása volt szükséges ahhoz, hogy megtaláljuk az ellopott órát, majd egyszer csak becsúszott a kötőtű a falba, és a sokat keresett karóra megmutatta magát.

A történtek óta két dologban biztos vagyok: az egyik, hogy László és Antal konfliktusát egy fegyelmi fenyítés nem oldotta volna meg, sőt talán csak elmélyítette volna a kettőjük között húzódó problémát, amely a jövőre nézve újabb fegyelmi eljáráshoz vezethetett volna, sőt a szabadulás utáni kinti kapcsolatukra is rányomhatta volna a bélyegét. A második dolog, hogy László segítsége nélkül - lehetünk mi bármilyen jó büntetés-végrehajtási szakemberek - nem került volna előtalálásra a karóra.

A mediáció eredményeként elmondható, hogy a megelőlegezett bizalom, amikor a fogvatartottaknak saját kezükbe adjuk a probléma megoldásának a kulcsát, lehetőséget biztosítva számukra, hogy rendezzék felnőtt ember módjára a konfliktusaikat, ebben az esetben kifizetődőnek bizonyult. László a saját testi épségét kockáztatta azzal, hogy elárulta nekem az óra lelőhelyét, hiszen mindannyian tudjuk, akik ebben a szakmában dolgozunk, hogy a fogvatartottak nem tűrik egymás közt az árulókat. Azt hiszem a mediációnak köszönhetően, László nyitott irányomba, érdemessé tartva a rács másik oldalán álló embert a bizalmára, ezáltal együtt munkálkodva a jó cél elérése érdekében."

Azt hiszem, különösebb hozzáfűznivaló ezúttal sem szükséges, és az eset kapcsán talán érthető, hogy egyebek mellett miért gondolom azt, hogy a fogvatartottak közötti konfliktusok kezelésének a börtön-mediáció egy olyan eszköze lehet, aminek széleskörű alkalmazása a modern kori büntetés-végrehajtási szakmai gyakorlatba jól illeszkedhet...    

  

Húsvét...

Ma nincs más dolgom, mint hogy kellemes húsvéti ünnepeket kívánjak blogom valamennyi hűséges és pusztán érdeklődésből erre tévedt olvasójának.  persze, néhány gondolat kíséretében...

A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak számára az Intézet munkatársai a tradícióknak megfelelően idén is igyekeztek olyan programokat szervezni, melyeknek köszönhetően a rácsok mögött is ünnepi hangulatban telhet el néhány perc. Ennek fényében a húsvéti ünnepkör kapcsán ütemezett programok között egyebek mellett az alábbiakat biztosítottuk, biztosítjuk az érdeklődő fogvatartottak számára:  Vallási foglalkozás és Passió, Római katolikus hitoktatás, A húsvét eredete, Húsvéti totó, A húsvét hagyományos ételei, Locsolkodás - népszokások... 

Ünnep ide, ünnep oda, a mai nap délelőttjének nagy részét jómagam is az Intézet falai között töltöttem el.  A Szent Mihály Kápolnában meghallgattam, amint a korrepetitor munkakörben foglalkoztatott elítélt mintegy 30 társának előadást tart a húsvéti hagyományokról, szokásokról, és nem utolsó sorban az ünnephez kötődő jellegzetes ételekről. A Harcosok étrendje gyakorló követőjeként nagyokat nyeltem, amint sonkáról, babról és egyéb általam is kedvelt ételekről hallottam, közben figyeltem az arcokat. Nem mondom, hogy kiváló emberismerő vagyok, de a fogvatartottakat azért valamelyest jól ismerem, mondjuk úgy, hogy talán haladó szinten. Ami persze nem is csoda, hisz kis túlzással a fél életemet a börtönben töltöm én is, annyi különbséggel, hogy én otthon alszom...

Szóval, az ismeretterjesztő ünnepi előadás hallgatása közben végignéztem a jelenlévő arcokon. Volt ott mindenféle ember, különféle háttérrel, különféle bűncselekménnyel, különböző tartamú ítélettel, egy dolog azonban közös volt bennük: mint általában minden hasonló rendezvényen, ezúttal is azt láttam, éreztem, hogy egy kicsit szinte mindenki hazagondol. Mert hiába a rácsok és a vastag falak, a gondolat, a lélek és a szív valamelyest még a börtönben is szabad maradhat. És az ünnepek kapcsán különösen jellemző az, hogy a fogvatartottak többsége az átlagosnál is többet gondol haza. Pedig ez egyébként a normál hétköznapokon sem minősül tiltott tevékenységnek, de az ünnepnapok mások. Már többször említettem, hogy a börtön speciális közegében minden egy kicsit felerősödik, felértékelődik, így a húsvét kapcsán is megállapítható, hogy a fogvatartottak egy része számára nagyobb jelentőséggel bírnak az ilyenkor civilek számára teljesen szokványos érzések és gondolatok. A magam részéről mégis azt kívánom, azt szeretném, hogy a szabadulás után minél több olyan ex-elítélt legyen, aki nemcsak a börtön világából tartja fontosnak a családja, a mellette kitartó szerettei társaságát és közelségét, hanem már újra szabad emberként is törődni fog velük. Húsvét hétfő reggelén meglocsolja a feleségét, majd kézen fogja a kisfiát, és elmegy vele együtt locsolkodni, tisztán, szárazon tér haza, és megszámolja a ragyogó szemű gyermekével a locsolásért kapott piros tojásokat, locsolópénzt... Hogy egyesek számára mindez kicsit talán giccses jelenet? Nem gond, az ünnep rám is hatással van, még ha nem is mindig látszik. De hogy senkinek se legyen hiányérzete, a következő képpel kívánok nagyon kellemes húsvéti ünnepet mindenkinek, még egyszer! A kép után pedig jöjjön egy Juhász Gyula-vers, hogy irodalmi értéket is képviselhessek :)                            

 

Juhász Gyula: Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmúláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Füves Könyv Átutazóknak 11.

A véleményről:

"Mint mindenkinek, neked is meg lesz a véleményed mindenről. Na, ezt tartsd is meg magadnak!"

No comment :)

Füves Könyv Átutazóknak 10.

A hitről

"Szubjektív, de kikerülhetetlen kérdés. Vannak olyan elítéltek, akik teljesen elzárkóznak Istentől, elítélik a hívőket és gúnyolódnak rajtuk. Istent, a vallást és az egyházat okolják azért, mert börtönbe kerültek. És számon kérik, hogy vajon miért nem segíti és szabadítja meg őket az Úr. Vannak olyan elítéltek, akik különböző remélt kedvezmények fejében, a bort iszik és vizet prédikál elvet vallják. Elmennek minden egyházi rendezvényre, megjátsszák a mélyen hívő embert, de néhány önkéntelen megnyilvánulásuk elárulja őket. Úgy tapasztalom, hogy a lelkükben tényleg vallásos társaim könnyebben viselik a börtönlétet, hiszen akár egy rövid ima segít átlendülni a kríziseken."

Ehhez nem igazán lehet mit hozzáfűzni, magam is úgy vélem, hogy a hit - és itt nem feltétlenül és kizárólag a vallásos hitre gondolok - valóban segíthet egy-egy fogvatartottnak abban, hogy túlélje, könnyebben viselje a börtönéveket. Egyébként azt gondolom, hogy minden ember számára egy szükséges jó, ha hisz valamiben. Legyen az Isten, a Mikulás, vagy legalább "csak" önmaga. Mert ez erőt, kitartást, bizakodást adhat mindenki számára, ami a jövőre nézve egyértelműen pozitívumokkal bíró dolog...       

Hit, remény és szeretettel
Mindig visszaél az ember.
Hiába mond Miatyánkot
Mögé mormolja az átkot.

Nem tud bocsánatot kérni
Nem tud bűntelenül élni.
Él fekete mágiával:
A fordított Miatyánkkal!

Kálmán Mária

Úgy látom, fajtársaink mindenkor Isten nevében vitték véghez a legördögibb gazságokat, ontottak vért és beleket, máglyáztak, bitóztak, sortüzeztek, s mindeközben zászlót, keresztet lengetve-lóbálva üvöltözték, hogy hit, haza, szeretet, összefogás. Fajtánk hiperfejlett hazudozó. Intelligencia kapacitásunk zömét újabb és még újabb gurítások, átejtések, vakítások, maszlagolások kiagyalására fordítjuk.

Vavyan Fable

A fény harcosa tudja, mi az, amiért érdemes harcolni. Megérzései és hite alapján cselekszik. De vannak emberek, akik olyan harcba hívják, ami nem az övé, olyan harcmezőre, amit nem ismer vagy ami egyszerűen nem érdekli. Az ilyen emberek olyan küzdelmekbe akarják bevonni a harcost, melyek nekik nagyon fontosak, de neki nem jelentenek semmit. Ezek gyakran hozzá nagyon is közel álló emberek, akik szeretik őt, bíznak az erejében, és mindenáron meg akarják szerezni a segítségét. Ilyenkor mosolyog, és biztosítja őket a szeretetéről, de nem fogadja el a kihívást. Az igazi harcos egyedül választja ki magának a harcmezőt.

Paulo Coelho

A hit mindent átható jellege meghatározza egy ember gondolkodását, viselkedését, érzéseit. Hit nélkül nincsenek célok, nincs erkölcs, hit nélkül az ember csak vegetál. A hit mindenki beépített gyári tartozéka, mondhatni alapfelszereltség. A kérdés az, hogy sikerül-e beindítani a hitprogramot valakinek az élete, neveltetése során. Hit sokféle lehet. Az emberi értékek felől nézve nem biztos, hogy jogos az a felosztás, miszerint vannak istenhitek és nem-istenhitek. Sokkal fontosabbnak érzem azt a kérdést: mennyire öncélú vagy közösségi célú a hit.

Szendi Gábor

Mr. Busta "Senki nem tudhatja"

Füves Könyv Átutazóknak 9.

A munkáról

"A börtönben az ember legnagyobb ellensége az idő. Az pedig úgy telik a leggyorsabban, ha valamilyen rendszeres elfoglaltságunk van. Ha ezzel még pénzt is tudunk keresni, amit a belső szükségleteinkre fordíthatunk, akkor evidens, hogy dolgozni kell. Azzal, ha kerülöd a munkába állítást, csak magadnak okozol kárt. Természetesen a kedvezményed tárgyalásakor is alap, hogy dolgozó legyél – feltéve, hogy nem vagy betegség miatt ténylegesen alkalmatlan a munkavégzésre. Tehát egy szemernyi kétség se legyen benned: munkára fel!"

Igen, hasonlóan az írást készítő elítélthez, magam is azon a véleményen vagyok, hogy azok a fogvatartottak, akik munkába lesznek állítva, ezzel számos olyan pozitívumot is kapnak, ami megkönnyítheti a feltételes szabadságra bocsátásuk támogatását. Egyrészt esetükben lényegesen megnőhet a zárkán töltött idő hossza, amit ráadásul hasznos, termelő tevékenységgel tölthetnek el, díjazás fejében. A munkának köszönhetően beleízlelhetnek abba, hogy milyen is lehet a munkaerő-piacon való aktív részvétel, a másokkal közösen végzett, összehangolt tevékenység. Sok olyan fogvatartottal találkoztam pályafutásom során, aki leginkább csak a bv. intézetben kapott lehetőséget arra, hogy dolgozzon, illetve voltak olyanok is, akik csak a börtönkeretek között akartak dolgozni. A kettő között azért lényeges a különbség, a szándékok és a motivációk ugyanis eltérőek, de valahol fontos, hogy az érintettek képesek voltak megfelelni a velük  és a munkájukkal szemben támasztott követelményeknek. Mert azok, akik a munkahelyükön nem megfelelő magatartást tanúsítanak, munkájukat hanyagul, nem az elvárt színvonalon végzik, adott esetben megtagadják a munkát, fegyelmi cselekményt valósítanak meg, minek következtében könnyedén a nem dolgozó állomány tagjai között találhatják magukat. És ebben az esetben egy második esélyt nehezen kapnak... De ez nem csak a börtönben van így, hanem a civil világ is hasonlóan működik...