Magas kockázatú elkövetők reintegrációja, JCN szakmai konferencia, Rostock -- beszámoló (6. rész)

  Összefoglaló a Fórum 1 előadásairól

Friedel Dünkel, a fórum vezető előadója, aki a Greifswald-i Egyetemről érkezett, általánosságban ismertette az I-es fórum témáját, célját. Először a törvényhozás kiemelkedő szerepéről beszélt, hiszen a szabadságvesztés büntetések végrehajtási szabályainak, az emberi jogok biztosításának, a magas kockázatú elítéltek rehabilitációjának törvényen kell alapulnia. Nagy jelentőségűek fentieken kívül a Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság döntései is. A helyes törvénykezési és a bírói gyakorlat kialakítása érdekében a következő témákat érintette az előadó:

• a helyes törvénykezési gyakorlat definíciója,
• jogbiztonság, arányosság, emberi jogok biztosításának alapelvei,
• a büntetés célja,
• rehabilitáció,
• büntetés,
• fogva tartás,
• cselekvőképtelenség hiánya,
• az áldozatok szerepe a büntetőeljárás során,
• az áldozatok befolyása az ítélethozatalra.

Az I-es fórum megvitatandó kérdései:

• a magas kockázatú bűnelkövetők ítéletei,
• a hosszú időtartamú ítéletek szerepe,
• életfogytig tartó szabadságvesztés,
• a „Preventive Detention” (PD) intézménye,
• szabadulás utáni utánkövetés,
• életfogytig tartó szabadságvesztések felülvizsgálata.

Az előadó a továbbiakban a következő témákat javasolta megvitatni:

• ítélettervezés és speciális rezsimek, szocio-terápia,
• szabadulásra való felkészítés,
• döntés a szabadulásról,
• szabadulás utáni utánkövetés,
• közösségi-felelősség, közvetítő irodák.

A következő előadó Tapio Lappi-Seppala, a Finn Nemzeti Jogpolitikai Kutatóintézet munkatársa volt, aki a PD kapcsán tartott bemutatást, mely egy, Magyarországon nem alkalmazott, szabadságelvonással járó jogintézmény, amely nem azonos a büntetőjogi büntetéssel, de vélhetően jogilag igazolt bebörtönzést jelent. A legtöbb jogállamban az elmebaj különböző formáiban szenvedő személyek akaratuktól függetlenül mentális kezelés hatálya alá kerülnek. Az elrendelés történhet egészségügyi okokból vagy a beteg, illetve más személy jogainak védelmében. A kezelés alá vont személy szabadságának elvonása a kezelés sikeressége után szűnik meg. Az előadó hosszasan és részletesem ismertette PD kialakulását, fejlődését a Skandináv országokban. Szóba került a PD hatálya alá helyezésének eljárása, a jogorvoslati lehetőségek, az utánkövetés lehetősége.

A következő előadó, Alina Barbu Romániából (Román Igazságügyi Minisztérium, a Büntetőügyi Együttműködés Tanácsának alelnöke) érkezett, előadása tárgyát a magas kockázatú bűnelkövetők kezelése, a tapasztalatcsere, a nemzeti jogalkotás és az európai jogi eszközök képezték. Az előadó először a JCN projekt céljáról beszélt, majd definiálta a magas kockázatú bűnelkövető fogalmát, amely a következő: olyan (erőszakos, vagy szexuális bűncselekményt elkövető) elkövető, aki nagy valószínűséggel súlyos fizikai, illetve pszichológiai károsodást okozó bűncselekményt követ el.

Az Európa Tanács éves büntetési statisztikája szerint a tagországok elítéltjei közül a magas kockázatúak száma:

• 10-20 év közötti szabadságvesztést töltők-9,5 százalék
• 20 évnél hosszabb ítéletet töltők-0,7 százalék
• életfogytig tartó szabadságvesztést töltők-1,5 százalék.

A közérdek igazolhatja az elítéltek magas biztonságú büntetés-végrehajtási intézményekben történő elhelyezését, de a magas kockázatú elítélteknek is joga van az emberi méltóságot tiszteletben tartó elhelyezéshez.

Az európai szabályozás az Európa Tanács mechanizmusára támaszkodik, ezek a következők:

• Az emberi jogok és alapvető szabadságjogokról szóló egyezmény, az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata,
• Az Európa Tanács Kínzás és Embertelen, Megalázó Bánásmód vagy Büntetés Elleni Bizottsága (CPT)
• Miniszteri Bizottság ajánlásai.

A CPT irányelvek többek között a következőről születtek:

• a veszélyesnek minősített elítéltek egyéni elhelyezéséről, szállításáról, orvosi aspektusokról,
• a magas biztonságú, szigorú rezsimmel rendelkező körleteknek a börtönpopuláció kis részét kell alkotnia,
• a hosszú ítéletet töltő elítéltek esetén a szabadságvesztés negatív hatásait a büntetés-végrehajtásnak kompenzálnia kell.

Az előadó ismertette az Európai Börtönszabályokról szóló tagállami miniszteri bizottság ajánlásait, melyek a következő témákat hangsúlyozták:

Életfogytig tartó szabadságvesztés esetén kapcsolattartás, feltételes szabadságra bocsátás, dinamikus biztonság, az elítélt fokozatos szabadulásra történő felkészítése, folyamatos utánkövetés, utógondozás.  

Az előadó a továbbiakban az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlásait ismertette a következő témákban:

• az életfogytig tartó, vagy hosszú ítéletet töltő elítéltek kezelése,
• a veszélyes bűnelkövetők (szexuális, vagy erőszakos bűncselekményt elkövetők magas visszaesési valószínűséggel),
• a próbára bocsátás,
• a feltételes szabadságra bocsátás,
• külföldi állampolgárságú fogvatartottak,
• fiatalkorú elkövetők szankcionálása, kezelése.

Az előadó a következő konklúziókat vonta le prezentációja zárásaként:

• JCN, európai jogi eszközök: fontos a közös tapasztalatcsere, a tagországok gyakorlatának megosztása, a kollégák kapcsolattartása,
• a törvényhozás folyamatos kihívása: az nemzeti és az európai jogalkotóknak folyamatosan figyelemmel kell kísérniük és reagálniuk kell a gyakorlat igényeire, beleértve a jogszabályok felülvizsgálatát,
• a JCN projekt a széles európai együttműködés alapja lehet a magas kockázatú elkövetők kezelését illetően,
• egy működő modell fejlesztése, ami nem csak az elítélt, hanem a társadalom és a büntető-igazságszolgáltatás szerepét is vizsgálja,

Az előadás végén a hallgatók kérdéseket tehettek fel. Az ír küldött ismertette országa gyakorlatát, az egyik német küldött pedig a magas kockázatú elkövetők konkrét besorolási feltételeiről érdeklődött a gyakorlati alkalmazhatóság érdekében. Kérdésére konkrét, egyetemes besorolási feltételekt tartalmazó választ nem kapott.

A fórum végén Prof. Dr. Nora V. Demleitner (jogászprofesszor, Dean of Washington and Lee University School of Law, Virginia, USA) a „Magas kockázatú bűnelkövetők az USA-ban, bebörtönzés, mint hangsúlyos válasz?” címmel tartott előadást. A küldöttségünk részéről Dr. Kovács András úr vett részt a fórumon, akinek ebéd közben sikerült kötetlenül beszélgetnie a professzor asszonnyal (akkor még nem tudva, hogy ő lesz az előadó). Prof. Dr. Demleitner sok kérdést tett fel a magyar büntetés-végrehajtási szervezetről, annak működéséről, a magyar börtönökben elhelyezett fogvatartottakról, a zsúfoltságról. Közvetlenül és őszintén beszélt az USA-ban a 70-es évektől kialakult börtön-iparról. Mint mondta, jelenleg kb. 2 millió személy tölt szabadságelvonással járó büntetést az USA-ban (a Föld összes elítéltjének egynegyede!), további 1 millió fő pedig próbára bocsátott, illetve feltételes szabadságra bocsátott, tehát hozzávetőleg 3 millió fő van a büntetés-végrehajtás látókörében.

Az európai szemmel nézve óriási szám főleg a kábítószerrel összefüggő, a nemi erkölcs elleni és az erőszakos bűncselekmények szigorú büntetésének a következménye. A tengerentúli ítélkezési gyakorlatban nőttek továbbá a büntetési tételek, valamint törvényileg szabályozták a kötelező legkisebb büntetés mértékét számos bűncselekmény esetén. Bevezetésre került továbbá az a gyakorlat, hogy csak a szabadságvesztés tartama 85%-ának letöltése után bocsátható az elítélt feltételesen szabadságra, a feltételes szabadság kizárása, valamint a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés (LWP - life without parole) jogintézménye is. Az USA-ban jelenleg kb. 160 ezer életfogytig tartó szabadságvesztést töltő elítélt van, kb. 50 ezer az LWP-t töltő elítélt. Az USA számos tagállam ismeri a halálbüntetést, a valós emberi életkort meghaladó ítéleteket is. A reintegráció égető fontosságát jelzi, hogy évente mintegy 600 ezer fogvatartott szabadul a különböző büntetés-végrehajtási intézetekből.

A fiatalkorúakat illetően a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek minősítette a fiatalkorú elkövető bizonyos bűncselekmények elkövetése miatti kötelező, valamint – az emberölést kivéve – más bűncselekmények elkövetése miatti mérlegelési jogkörben kiszabható LWP-re ítélését.

Elítéltek a szövetségi és állami börtönökben (prison), korrekciós intézetekben vannak elhelyezve, a megyei börtönökben (jail) pedig előzetes letartóztatást töltő fogvatartottak vannak. A professzorasszony elmondása szerint az amerikai börtönrendszer fenntartása nagyon drága, 2013-ban több mint 50 milliárd USD-t emésztett fel. Az utóbbi években a büntetés-végrehajtási politika változása folytán megfigyelhető a fogvatartotti populáció csökkenése. Problémát okoz azonban a börtönök működtetésében érdekelt számos magánvállalt, amelyeknek a kevesebb elítélt kisebb hasznot jelent. Ennek okán egyre több illegális bevándorló kerül szabadságelvonással járó intézkedés hatálya alá ezekben az intézetekben. További probléma az USA-ban, hogy a törvényhozás lassan reagál a társadalmi igényekre, folyamatokra.

A fogvatartottak számának csökkenését hozhatja megával a próbára bocsátások számának növelése, illetve az utógondozás, felügyelet fejlesztése. Colorado államban átvették a Kanadából származó gyakorlatot, amely szerint a hosszú ítélettel rendelkező elítéltekkel speciális mentorok, illetve korábbi hosszú ítéletet töltő, már szabadult elítéltek foglalkoznak. A professzor asszony szerint a következő változások szükségesek az elítéltek számának csökkentéséhez:

• az LWP eltörlése,
• LWP-t töltő elítéltek feltételes szabadságra bocsátásának felülvizsgálata,
• a befogadóképességet és a költségvetést vizsgáló Ítélkező Bizottságok létrehozása,
• közvetítő intézmények alapítása, a feltételes szabadságra bocsátás kiterjesztése,
• a mellékbüntetések elévülése
• elmeállapot-megfigyelés és függőség-gyógyítás költségvetésének növelése
• a társadalom felismerje a tömeges bebörtönzés problémáját,
• álláskereséskor a büntetett előélet kötelező jelzésének eltörlése.

Magas kockázatú elkövetők reintegrációja, JCN szakmai konferencia, Rostock -- beszámoló (5. rész)

Összefoglaló a Fórum 4. előadásairól

Brian Dack, az Írországi Pártfogó Felügyelői Szolgálat igazgató-helyettese a Fórum megnyitását követően kiemelte, hogy a börtönből szabadultak visszailleszkedésének legnagyobb problémája a munka hiánya. Az ír rendszerben ezért megpróbálják helyben, lokálisan megszervezni a munkát, a munkalehetőségeket. A pártfogó felügyelő legfontosabb feladata az, hogy egyfajta bizalmi viszonyt alakítson ki az elítélttel, még a szabadulás előtt, majd ezt követően, egy megfelelő kommunikációs folyamat eredményeképpen kezdődhet meg a szabadulási terv felállítása. A későbbi lakhatás, a munkahely találás, a családi kapcsolatok rendezésének problémája csak azután következik, amikor a bizalmi viszony kialakult. Fontos, hogy a bv. intézetek minél szorosabb együttműködést építsenek ki a környezetükben lévő emberi közösségekkel, szakmai tevékenységükbe be kell vonni a társadalmi, szociális szervezeteket, a nagyobb munkáltatókat, trénereket és oktatási intézményeket. A pártfogói tevékenység 6 hónappal a várható szabadulás előtt kezdődik, és meghatározatlan ideig folyamatos felügyeletet, és monitoringot jelent.

Dr. Mikko Aaltonen finn kutató „Az északi megoldásról” című előadásában, a skandináv országokban börtönből kikerülő személyek munkaerő-piaci helyzetét elemezte. Az érintettek munkahely találási lehetőségeit akadályozza a stigmatizáció, az alacsony munkatapasztalat, a személyiségükben bekövetkezett változások, az elavult szakképzettség, a megromlott egészségügyi és/vagy pszichés állapot. A problémát oly módon próbálják megoldani, hogy igyekeznek a fogvatartottak munkaerő-piacra történő visszajutását támogatni, mert ez segítség lehet a visszaesési arány csökkentésében. Ezzel együtt az előadó őszintén elmondta, hogy az elért, nagyon jónak értékelhető eredmények főképpen az első bűntényeseknek köszönhető, mivel a magas kockázatú elítéltek munkaerő-piacra történő bejuttatása és hosszabb ideig történő ott tartása még a számukra is nagy feladat.

Paddy Richardson, a Bűnelkövetők Társadalmi Integrációját Támogató Egyesület ügyvezető igazgatója a szervezete programjáról és a 3. szektorról tartott előadást. A program a börtönben lévő személyekkel, közülük is főleg a hamarosan szabaduló elítéltekkel foglalkozik, olyan cégeket is bevonva, akik többek között oktatást, képzést, tréningeket szerveznek, és segíthetnek a szabadulók részére a munkaerő-piacra való bejutásban és az esetleges lakhatási gondok megoldásában. Az előadó szerint a reintegrációs folyamat egyik legfontosabb eleme egy új útvonal kialakítása az elítéltek számára, amiben benne van az is, hogy abban az esetben, ha az érintett az új életcélok mellett belép a rendszerbe és együttműködik, akkor a társadalom szociális hálója neki is segít az indulásban. Amennyiben a szabaduló személy elfogadja a pártfogót, és hisz abban, hogy változhat, akkor van esély arra, hogy segítséggel talpra álljon és a társadalom értékes tagjává váljon. A szabadulók támogatása mindent összevetve egyfajta híd a társadalom felé, de a folyamatokban jelentős a közösség és az önkéntesek szerepe is.

A fórum végén a KRIS (Kriminellas Revanch I Samhallet vagy Criminals Return into Society) nevű civil szervezet mutatkozott be, melynek elnöke, Christer Karlsson korábban maga is bűnöző életmódot folytatott, alkohol- és kábítószerfüggő volt, hosszú időt börtönben töltött, minden barátja bűnöző (rabló, tolvaj, gyilkos, bandatag, dealer stb.), többségük drogfüggő volt, mígnem 1997-ben megalapította a szervezetet, melynek célja a bűnözők visszajuttatása a társadalomba. Az egyesület alelnöke, a félig orosz, félig finn származású Ali Reunanen mintegy 23 éven keresztül volt alkohol- és drogfüggő, bűnözői életmódot folytatott, minek következtében két esetben elítélték őt az Amerikai Egyesült Államok területén. Ali 20 éve tiszta és józan, a kezdetek óta az egyesület tagja, azóta foglalkozik volt elítéltekkel, illetve mint alkohol- és drogfüggőkkel foglalkozó terapeuta. A civil szervezet lényege, hogy a korábbi bűnözők, függők egymást igyekeznek segíteni a visszailleszkedés folyamatában. Konkrétan olyan személyek, ex-bűnözők segítik frissen csatlakozott társaikat, akik már kigyógyultak a függőségből, illetve felhagytak a bűnözéssel. Alapelveik a barátságos, bizalmi légkör, a maximális támogatás. A munkájuk során átlagosan évi 2000 alkalommal ellátogatnak börtönökbe is, illetve segítenek a szabadulás utáni ügyintézésben, a munkakeresésben és az elhelyezkedésben is. Előbbiek mellett bűnmegelőzési programokat szerveznek fiatalok számára is, továbbá a 13-25 éves korosztály részére a szervezet Young KRIS ágazata működik. Jó kapcsolatot ápolnak a pártfogó felügyelőkkel, illetve napjainkban már közel 5500 taggal büszkélkedhetnek, egyebek mellett klubot indítottak Fehéroroszországban, Oroszországban és Japánban is.               

Magas kockázatú elkövetők reintegrációja, JCN szakmai konferencia, Rostock -- beszámoló (4. rész)

Összefoglaló a Fórum 3. előadásairól

Téma: az átmenet kezelése, segítése és szabadítás

A projekt célja az volt, hogy az ítélet letöltése után segítse a fogvatartott szabadulását és az azt követő reszocializációját oly módon, hogy az érintett biztonságos és hasznos módon illeszkedjen környezetébe, fogadó közösségébe.

A témával kapcsolatban három előadás került megtartásra.

Az első előadást Dr. Ineke Pruin, a Greifswald Egyetem Kriminológiai Intézetének a munkatársa tartotta meg, „Mi működik, és még mit tudunk? Kutatás az átmenet kezeléséről és a magas kockázatú elkövetőkről” címmel. Témáját három aspektusból vizsgálta: 1. „Mi működik” – megközelítés az USA-ból származó tanulmányok alapján, 2. A rehabilitáció hatékonyságának kutatási eredményei pszichológiai szemszögből (Kanada, Ausztrália, Egyesült Királyság), 3. A rehabilitáció hatékonyságának kutatási eredményei szociológiai szemszögből. A kutatások alapján a hatékony reszocializációt segítik a terápiás közösségek, a kognitív viselkedésterápia, a szexuális jellegű bűnelkövetők nem börtönkörnyezetben zajló kezelése, a szakmaképzések, a börtönök között átívelő programok. A beilleszkedést segítik továbbá a reszocializációt célzottan segítő programok, az olyan típusú munka, ami folytonos a szabadulásra felkészítéstől a visszailleszkedésig. A szabadult személyek túlzott mértékű ellenőrzése azonban nem segít. A pszichológiai megközelítés alapján az ilyen jellegű munka hatékonyságát befolyásolja a bevontak kockázati besorolása, a motivációjuk, a demográfiai változók, továbbá a munkát végzők felkészültsége, képességeik, valamint az intézeti környezet. Az empatikus, problémamegoldó megközelítés csökkenti a visszaesés lehetőségét. A szociológiai megközelítés szerint a tevékenység hatékonyságát szolgálja a társadalmi kötődések és kapcsolatok, a belső változás, az elkövetők erősségére épített kezelés a beilleszkedés segítésére, illetve a terápiát, segítő munkát végző és az elkövető közötti jó kapcsolat. A befogadó közösség erősítése nagyban befolyásolja a beilleszkedés sikerességét. A reszocializációt segítő munkát inkább a fogadó közösség környezetében kell végezni, mint az intézetekben. Nagy figyelemmel kell lenni a súlyos bűncselekményt elkövetettekre. Kognitív viselkedésterápiás eszközöket kell használni, egyénre szabottan kell a segítő munkát elvégezni, továbbá fontos a munkalehetőség és a lakhatás megoldásában való támogatás. A folyamatban a pozitív célok kitűzésére kell koncentrálni. A segítő munkának börtönön túl a lakóhelyen is folytatódnia kell. A munkát végzők személyeknek empatikus, segítőkész és előmozdító hozzáállást kell tanúsítania.

A második előadás a gyakorlatban mutatta meg beilleszkedést segítő munkát. Az előadók Sally Lewis és John Long voltak, előadásuk a „Pozitív lépések a pozitív változáshoz – veszélyes emberek segítése Bristolban” címet kapta. Az előadók prezentációjuk során bemutatták, hogy hogyan alakították ki azt a csapatot, ami a szabadult fogvatartottak beilleszkedését segíti. Ezt támogatta, hogy a tagok erős alapokkal rendelkeztek, hasonló munkákban megfelelő szakmai tapasztalatra tettek szert, illetve azonos látásmóddal rendelkeztek. A tevékenységük sikerességének egyik kulcsa az volt, hogy a különböző szakterületek munkáját nem koordinációval, hanem integrációval terelték a cél felé. Kialakítottak egy olyan munkacsoportot, amely tartalmazott szociális munkást, pszichológust, illetve egészségügyi szakembert. Ezen túlmenően a kapcsolati hálózatukat kiterjesztették és ápolták, ennek keretén belül szoros együttműködést alakítottak ki a rendőrséggel, a kórházakkal, az elvonókkal, valamint a szociális ellátó rendszer résztvevőivel. Sikerült mindenkit bevonniuk és motiválttá tenni a hatékony munka sikeréért. Az előadók kiemeltek továbbá, hogy a helyi közösség tagjai a szabadultak élethelyzetét, eredményes visszailleszkedésük fontosságát megértették. A szakemberek a munkájuk során magas szakmai tudásra tettek szert. Belső működésüket a rugalmasság és kreatív megoldások jellemezték. Célzottan akarták végezni a beavatkozásukat, így felmérést is készítettek, hogy Bristolban hány olyan ember van, aki a célközönségükhöz tartozik. Hatékonyságukat folyamatos nyomon kíséréssel és interjúk készítésével mérték. Ezek eredményei bizonyították, hogy helyes módszerekkel végezték munkájukat.

A harmadik előadást az észt Rait Kruuse tartotta, aki a Szociális Ügyek Minisztériumának helyettes szociálpolitikai államtitkára. Prezentációjának témája a „Deinstitucionalizáció kihívásai az észt bűnügyi igazságszolgáltatásban és büntetés-végrehajtásban” volt. Előadásában bemutatta, hogy miként alakult az észt büntetőpolitika. A Szovjetunió fennállása alatt kétszer annyi embert tartottak fogva, mint előtte és a feloszlását követően, így a büntető rendszerük többéves hátrányban van a fejlettebb társadalmakhoz képest. Ezt a hátrányt igyekeznek gyorsan pótolni. Megállapítása szerint az észt börtönpopuláció a népességhez képest sok, 1,5 millió emberre mintegy 2961 fogvatartott jut. A jövőben igyekeznek közösségi megoldásokat találni, így jóvátételi programok keretében is foglalkoztatják a fogvatartottakat és folyamatosan bővítik a lehetőségeiket. Kihívásként jelentkezik a történelmi hátterük, illetve a további börtönök építésének magas költségvonzata, az alternatív megoldások szponzorálása helyett. Az előadó szerint a jövőben csökkenteniük kell az igazságszolgáltatásban megjelenő ügyszámot. Mint megtudtuk, Észtországban négy börtön található, melyek közül egy 2002-ben, egy pedig 2006-ban épült. A következőt 2017-re tervezik, aminek a költségei rendkívül drágák (30 milliárd forintot említett). A fogvatartottakat kockázati tényezők alapján rangsorolják, tervezik az ítéletük alatt eltöltött időt, oktatást, munkát és tréningeket szerveznek a részükre. Összességében a jövőben fejleszteniük kell a börtönök állapotait, a börtönökben alkalmazott rezsimeket, illetve személyre szabott programokat kell alkalmazni. Meg kell szervezni továbbá a szabadulásra való felkészítést, a szolgáltatásokhoz való hozzáférést.