(Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20150924_bortonbol_nemetorszagba, Máriás Leonárd írása, )
Tamás megcsinálta a szerencséjét Németországban, az Edeka
szupermarketlánc áru-összekészítője lett, nettó 600 ezer forintot keres, heti
öt napban, napi nyolc órában – igaz, síruhában, annyira hideg van a
munkahelyén. De ő boldog. A nógrádi férfi a magyar nyomor legmélyéről érte el
ezt, megjárta a börtönt is. Pár hete azért jött haza néhány napra, hogy
segítsen a menekülteknek.
Tamással négy éve, a balassagyarmati börtönben
találkoztam először. A Hófehérke saját poénjaikkal és börtönzenével feldobott
verzióját adta elő fogvatartott társaival, a Feldmár Intézet mesekörével.
Akkoriban csak annyit lehetett róla tudni, hogy egy szerencsétlen nógrádi srác,
aki pár évet kapott valami pitiáner ügy miatt. Az utolsó fellépése a
szabadulása utáni napra esett, és ahelyett, hogy elindult volna haza, egy
buszmegállóban húzta ki az éjszakát, hogy visszatérhessen az előadásra.
Azóta nem láttam, de pár hete a menekültválság ismét
összehozott minket. Kiderült, hogy Németországban megcsinálta a
szerencséjét, és azért jött haza néhány napra, hogy segítsen a menekülteknek.
Ételt osztott a Keletiben, a Nyugatiba érkezőknek segített eligazodni a
városban, vagy éppen egy szír kisfiúval kereste órákon át a szüleit. Amikor megkérdeztem,
miért csinálja, azt mondta, azért, mert segítségre szorulnak, és ez bármelyik
országgal, bármelyik néppel, bármikor előfordulhat. Mondhatjuk, hogy nekünk is
sok problémánk van, ez igaz is, de akkor se fordulhatunk el az emberektől,
amikor menekülniük kell.
„Én nem ezért jöttem”
Tamás már a börtönben eldöntötte, hogy Németország
felé veszi az irányt.
„Huszonhét
évesen kerültem be, és közel harminc voltam, amikor kijöttem. Odabent
végiggondoltam az életet, a dolgaim. Bentről váltam el, elveszítettem a
feleségem és a vele töltött kilenc évet, az otthont. Rájöttem, hogy amit eddig
elértem, nulla, mindent újra kell kezdenem. Úgy gondoltam, lehet, hogy nem
tudok már mindent visszahozni, de valami olyat kell csinálnom, amivel rövid
időn belül el tudok érni, fel tudok mutatni valamit.”
A másik ok az volt, hogy tudta, milyen élet, milyen
közösség várja kint. Tisztában volt vele, hogy romlottak az életkörülmények, és
ilyenkor egy börtönviselt ember még a szokásosnál is könnyebben belecsöppen egy
újabb hibába.
Munkája lett volna Magyarországon is. Korábban a Bosch
hatvani autóelektronikai gyárában dolgozott gépmesterként, egy gyártósor
felügyeletéért és karbantartásáért felelt. Főnöke azt mondta börtönbevonulása
előtt, hogy ha letelt a büntetése, keresse meg őt, visszaveszi. Szabadulása
után azonban nem élt ezzel. Nem akart egy városban élni a volt feleségével, és
látni, hogy mással van.
Egykori feleségével még a középiskolában ismerték
meg egymást, a főiskola miatt Szegedre költöztek, de jött a
pénzhiány. Építkezéseken vasbetont szerelt hajnal öttől este hétig, de
gyakran nem fizették ki. Volt olyan hónap, amikor kéthetente kapott tízezer
forintot. Tamás azt mondja, nem akarta, hogy a volt felesége miatta ne fejezze
be a főiskolát:
„Felelős voltam
érte, nem engedhettem, hogy abból a rétegből, ahonnan jön, miattam ne érje el
az álmát.”
A volt felesége roma származású, tanító lett, de a
szegedi években volt, hogy a bevásárlóközpontok szökőkútjaiból összeszedett
aprópénzből tudtak csak ételt venni.
„Egy napon azt
mondtam: vége, én nem ezért jöttem. Próbáltam dolgozni, próbáltam normális munkából
becsületesen megélni, de nem fizettek ki. Meguntam a dolgot, és úgy döntöttem,
többet nem kerülünk utcára.”
A következő alkalommal, amikor nem fizették ki,
elhozta a munkaeszközöket, és eladta más építési vállalkozóknak. Ezt vagy
négyszer megcsinálta, és hamar eljárás indult ellene. Nem volt jó üzlet, az
okozott kár több volt, mint a pénz, amit kapott az eszközökért. Ma már bánja,
hogy elkövette ezt a hibát, a börtönben töltött idővel viszont megbékélt.
Minden, ami az életedben történik, azzal soha nem
kevesebb leszel, hanem több. Úgy kell hozzáállni, hogy most ezt sajnos meg kell
szenvednem, de ha kimegyek, akkor teljesen más életet fogok élni. Mindig az
emberen múlik, és mindig minden fejben dől el.
Persze a szűkszavú megjegyzésekből, amit a
börtönévekről mesél, lehet sejteni, milyen kemény lehetett az élet bent.
Viszont nagy segítséget jelentett neki a Feldmár Intézet, amely éveken át
hetente mesekörös foglalkozást tartott a börtönben.
„Háromezer forint volt a zsebemben”
Alig több mint egy hónappal az után, hogy szabadult,
már Németországban volt, a nyugat-németországi Mannheim mellett talált magának
állást. Ha nem lett volna a börtön, akkor is bőven lett volna ösztönző, hogy
inkább külföldön próbáljon szerencsét.
„Miután
szabadultam, megkerestem az ismerősöket, és rá egy hétre már Budapesten
útépítésen dolgoztam. Hajnal négykor indultam, este nyolcra értem haza, napi
4300 forintot kerestem.”
A fővárosi munkahely azért emésztett fel napi 16 órát,
mert a munkásokat vidékről, több megyéből gyűjtötték be mikrobusszal mindennap.
Közben az interneten kereste a németországi munkalehetőségeket. Elég gyorsan
kitapasztalta, hogy melyik hirdetés átverés. Általában az, ami arról szól, hogy
előbb fizetni kell, utána mondják meg, hol lehet munka. A jelenlegi állása
interjúján a németekkel is beszélnie kellett, de 8 évig tanult az
iskolában németet, abból még maradt valamicske konyhanyelv.
Háromezer forint volt a zsebemben, amikor útnak
indultam. Az első hónapot úgy éltem túl, hogy flakonokat gyűjtögettem, mert
darabjáért 25 centet ad az automata. Az első fizetésig abból ettem.
Síruhában egy mélyhűtőben
A munka nem könnyű. Tamás egy nagy hűtőházban
dolgozik, mínusz 26 fokban, síruhában. Egy targoncaszerű járművel
közlekedve össze kell szednie a boltok megrendeléseit. Megkapja, hogy mennyi
terméket kell összeállítani, és a kódokat, melyek azt mutatják, hol találhatók
a hűtőházban.
A dolgozók arcára védőmaszkot adnak, de ő általában
nem használja, mert kényelmetlen. A lehelet megfagy rajta, és nehezebb benne
lélegezni. A ruha kényelmetlen, nagyjából 10 kiló, és teljesen beleizzad. Ezt a
munkát mégis jobban szereti, mint a kőművességet. Biztonságosabbnak és
könnyebbnek érzi.
Pedig bőven vannak egészségügyi kockázatok is. Például
nagyon kell figyelni a szén-monoxidra, amit
a hűtőrendszer termel. Ha a szén-monoxid szintje eléri
a biztonsági értékhatárt, megszólal a riasztó és azonnal el kell hagyni a
helyiséget. De általában érzik is a munkások, amikor a szén-monoxid közelít az
értékhatárhoz. Elkezd fázni a lábuk, a kezük.
Azt is mondják neki sokan, hogy az ízületekre is
károsan hat a hideg hosszú távon. De úgy érzi, bírja, és csinálja, amíg képes
rá. Németek nem dolgoznak a hűtőházban, csak oroszok, kazahok, lengyelek és
magyarok. A németek, ha nem kényszerülnek rá, ilyen helyre nem mennek dolgozni.
A németországi vendégmunkásoknak viszont csábító
lehet, hogy – más helyektől eltérően – a hűtőházban csak nyolc órát szabad
dolgozni naponta, és hétvégén nincs munka. Ennek ellenére a fluktuáció elég
nagy. A többség pár hét után kiesik, mert nem bírják a klímát vagy elküldik
őket.
„Fejben jónak
kell lenni, meg kell jegyezni a termékek helyét jelölő számokat, és ebből elég
sok van. Az egyik munkaerő-közvetítős dolgozó két héttel azelőtt, hogy az Edeka
állományában folytathatta volna a munkát, mentálisan összeomlott és kilépett.”
„Jól meg lehet élni Németországban”
Tamás majd másfél évig dolgozott kölcsönzött
munkaerőként, de idén májustól az Edeka átvette őt a dolgozói állományába. Amíg
a munkaerő-közvetítő állományában volt, nettó 1150-1200 eurót (mostani
árfolyamon 350 ezer forint körüli összeget) keresett, de ebből levontak 325
eurót, a szállás díját.
A 800-840 euróból, ami maradt, jól meg lehet élni
Németországban. Az árak a magyarországihoz közeli szinten vannak, a
dohánytermékeket és a húsárut leszámítva. Kezdettől fogva havi 3-400 eurót haza
tudok küldeni a szüleimnek.
A maradékból az első hónapokban sokat költött
ruházkodásra. Amikor szabadult, csak két-három farmerja és néhány pólója volt.
Azóta vett házimozi-rendszert, telefont, már autója is van. Azzal járnak
munkába, de a kollégája vezet, mert jogosítványa még nincs, most jár
tanfolyamra.
Mióta a cég átvette, teljesen megváltozott minden. Az
alapbére nettó 1600 euró lett, amire teljesítményösztönző prémiumot is kap.
Minden egyes összeállított termék növeli a prémium havi összegét, minél több
megy át a kezén hatékonyan, annál többet kap hó végén. A prémiumból havonta
akár 500 euró is összejöhet, így május óta átlagban 1900-2000 euró (vagyis
mostani árfolyamon számolva úgy 590-630 ezer forint) között keresett. De
nemsokára letelik az első 6 hónap, és automatikusan magasabb fizetési
kategóriába kerül.
Eleinte egy falusi panzióban lakott, ami a
munkaerő-közvetítő munkásszállójaként működött, 30 kilométerre a munkahelyétől.
Külön szobája volt, saját fürdőszobával, csak az étkezőhely volt közös. Pár
hónapja viszont kivett egy 60 négyzetméteres lakást, ami már csak pár
kilométerre van a munkahelyétől.
Mivel eddig kevesebb pénzből is kijött, és már
megvette magának azt a néhány dolgot, amire vágyott, elkezdett félretenni. Az
álma a saját lakás, most erre gyűjt. Negyvenéves korára szeretné elérni azt az
állapotot, amikor úgy érzi, hogy megvan mindene. Leginkább családot szeretne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése