"Szeretnék jelen lenni a kisfiam életében"

(Forrás: http://hvg.hu/itthon/20150622_Szeretnek_jelen_lenni_a_kisfiam_eleteben)

A Mesekörről ismét írt a HVG, akik nem olvasták volna, azoknak következzen a cikk. Én - ha szabad így fogalmaznom - azon szerencsések közé tartozom, akik az elejétől fogva figyelemmel kísérhetik a társaság mindennapjait. Igaz, hogy az utóbbi időben számomra már csak az előadások megtekintése maradt elérhető, mégis érzem, látom a fejlődést. Szakmai körökben is sokszor viták tárgyát képezi, hogy kell -e ilyesmi, szükség van -e ehhez hasonló programra. Amennyiben fontosnak tartjuk a fogvatartottak reintegrációját, a családi kapcsolatok erősítését, akkor egyértelműen "igen" a válasz. Nem is lehet más. Az "Ördög és Pokol" című előadás egyik kulcsjelenete volt, amikor a főhős a bőröndből elővett egy fényképet, amely édesanyját ábrázolta, amint őt gyermekként a karjaiban tartja. Ennek az egy momentumnak akkora üzenete, akkora érzelmi tartalma volt, hogy az még egy olyan sokszor kérges szívű börtönőrt is megérintett, mint amilyen én vagyok. Másokat persze nem, de nem vagyunk egyformák. Továbbra is azt gondolom, hogy minden egyes fogvatartotti típust be kell vonni a bv. intézeteken belül működő programokba, kinek-kinek az egyénisége, személyisége szerint felkínálva azokat. Vannak, akiket munkával és sporttal kell lefárasztani, hogy aztán ne sok fölös energiájuk maradjon az újabb, benti csínytevésekre. Vannak, akiket jóvátételi programokkal kell bombázni, hogy a közösség, az áldozatok javára tegyenek valami hasznosat, olyasmit, amit korábban nem tettek. Vannak, akik az oktatás, képzés segítségével emelkedhetnek ki korábbi életükből. Másoknak a mesekör vagy más egyéb kulturális programok nyújthatnak hasznos elfoglaltságot. A cél azonban mégis közös: a benti normakövetés erősítése, a szabadulás utáni beilleszkedési esélyek növelése, a családi kapcsolatok erősítése, szemlélet- és gondolkodásmód megváltoztatása. Ami talán életmódváltáshoz is vezethet, ha nem is mindenki esetében. Az újrakezdés nem könnyű, sokak számára esélytelen, eleve sikertelenségre ítélt. A többiek érdekében azonban mindent meg kell tennünk azért, hogy ha valóban változtatni akarnak börtönbe kerülés előtti életükön, akkor ez - segítséggel - sikerülhessen nekik. 

A Mesekör egy érdekes program, egy érdekes közeg. Láttam többféle fogvatartottat, többféle sorsot és többféle karaktert a bevont személyek között. Voltak, vannak köztük olyanok, akiket a bűncselekményük, előéletük alapján akár el is ítélnék. De abban a pillanatban, amikor a színpadon látom őket, akkor minderről képes vagyok elfeledkezni. Állítom, hogy az előadásokon akad egy-két olyan jelenet, amely bárhol, bármely színpadon megállná a helyét. És most nem az elfogultság beszél belőlem. Ebben persze rengeteg munka van, aminek hiszem, hogy meglesz az eredménye is, és a mesekör tagjai közül sokan lesznek olyanok, akik jelen lehetnek a kisfiuk életében, nem csak a látogató fogadások és a családi beszélők alkalmával. A kétkedőknek tehát üzenem, hogy kell a mesekör, kellenek a hasonló programok, mint ahogy minden olyan dologra nagy szükség van, ami segíthet az újabb bűncselekmények megelőzésében...   

         

Csak a kemény tekintetű fegyveres őrök emlékeztetnek minket arra, hogy nem egy művelődési ház színháztermében járunk, hanem a Venyige utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az előadás kezdete sem különbözik semmiben egy átlagos iskolai ünnepségtől. A szereplők kézmorzsolgatva várják a kezdést, a takarásból ki-kilesve, idegesen konstatálják, mennyien jöttek el, majd a függöny felgördülése után – esetlenül a díszletek mögül kilógó testrészekkel és kellékekkel –, elkezdődik az előadás.

A néző zavarban van, mert szörnyen kedves, ahogy zöld, kartonpapírból kivágott lombkoronával a kezükben, szélfútta fákat játszanak meglett férfiak. Akikről egyébként tudni, hogy gyilkosok, tolvajok, rablók, sikkasztók, pénzhamisítók. Egyszóval olyanok, akiket amúgy a bűncselekményükkel azonosít a társadalom.

A mesekörbe csak gyerekesek kerülhetnek be

A Feldmár Intézet és a Tévelygőkért Alapítvány munkatársai a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben 2011 óta dolgoznak heti rendszerességgel a rabokkal. A program keretében a fogva tartott apák saját életük élményeiből, a rossz útra térésük történetéből, a börtönben őket feszítő érzésekből készítenek minden alkalommal mesejátékokat, amelyeket ők dramatizálnak, rendeznek, szereznek hozzá zenét, s aztán elő is adják a családnak.

Terápia ez nekik és a gyerekeiknek is, akik így talán könnyebben értik meg, mi is az, ami velük és szüleikkel történik. De egyben prevenció is, hogy ők ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint az édesapjuk.

A programba csak jó magaviseletű elítéltek kerülhetnek be, akiknek családjuk is van, viszont a börtönben elkövetett legkisebb fegyelmi kihágás esetén is azonnal távozniuk kell a csoportból. Május végén a mesekör a budapesti, Venyige utcai börtönben vendégszerepelt az Ördög és Pokol című előadással, ezúttal civil közönség előtt.

A darab a saját útkeresésük történetét dolgozta fel. Azt, hogy miközben a boldogságukat keresték, hogyan tértek rossz útra. Hogyan járták meg a poklot és találkoztak számtalan „ördöggel”. Hogy miként vívódnak saját magukkal, hogy van-e még kiút, és ha igen, mi az? Mivel a szigorú szabályok miatt az előadás után nem volt lehetőség a rabokkal beszélni, így Balassagyarmaton a következő mesekörös foglalkozás alkalmával találkozom velük – amikor a pesti előadás tapasztalatairól beszélgettek. Ez egyben főpróbája is a hamarosan következő premiernek, immár a családjaik előtt.

Azok az apák, akik nem tagjai a mesekörnek, csak keveset és nagyon szigorú körülmények között találkozhatnak a gyerekeikkel. A programban részt vevők viszont évente kétszer, különleges családi beszélőn vehetnek részt, ahol megmutatják az adott produkciót, majd közösen játszhatnak a gyerekekkel. Különlegesen jó magaviselet esetén pedig évente néhány plusz kimenőnapot kaphatnak a börtönből.

Börtönből neveli a fiát

Az egyik rab, Béla felesége 8 hónapos terhes volt, amikor a férfi bekerült a börtönbe. Ő azok közé tartozik, aki az első pillanattól kezdve benne van a mesekörben, mert dacára annak, hogy börtönben ül, részt akar venni a gyereke életében és tulajdonképpen a mesekör segítségével van lehetősége nevelni a kisfiát, aki lassan 8 éves lesz. „Szeretnék jelen lenni a kisfiam életében. Ilyenkor az előadások után tudunk játszani, és meg tudom ölelni, ami nagyon fontos” – magyarázza Béla.

Büky Dorka, a mesekör vezetője szerint az előadásokkal egybekötött rendkívüli családi beszélők miatt csinálják az egészet a fiúk, ez a motiváció. Az előadásokból DVD is készül, így az apák valami kézzelfogható ajándékot is tudnak adni a gyerekeknek.

Ahogy beszélek velük, kivétel nélkül elérzékenyülve mesélnek a gyerekeikről, én viszont nem értem, ha ilyen fontos a család, akkor miért nem őket választották a bűnözés helyett. Erre a kérdésre szinte mindannyian ugyanazt válaszolják: azért, mert nem volt más lehetőség. Büky Dorka erre azt mondja, hogy szerinte ugyan nincs olyan konkrét személyiségtípus, amely valakit arra predesztinál, hogy bűnelkövetővé váljon, de ezek a fiúk jellemzően nagyon hasonló kulturális közegből jönnek, ahol rossz szokásrendszerben, nagy szegénységben éltek, és innen nehéz nem a rossz utat bejárni.

„Mi nem harcra, hanem együttműködésre hívjuk őket”

A tréningek alatt folyamatos döntési helyzetek elé állítják a rabokat, akik választhatnak, hogy csinálnak-e valamit, vagy nem. Mindent kipróbálhatnak. A katarzis itt nem a színházi produkcióból adódik, hanem a helyzetből. Az alapítvány munkatársai a Feldmár András-féle iskolát alkalmazzák. Olyan légkört próbálnak biztosítani, ahol mindenki szabadon és őszintén megnyilvánulhat. A börtönre jellemző duális – a fogvatartottak és fogva tartók uralta – világba egy harmadik pólust hoznak be, amely megszégyenítéstől mentes légkört biztosít a részvevőknek.

A mesék révén nagyon nagy társadalmi és kulturális távolságok hidalhatók át, mondja Büky. A mesék az emberben nagyon mélyen meglévő archetipikus tulajdonságokra rezonálnak. A közös munka során rengeteg kreatív energia szabadul fel, amit a félelem és a társadalmi közeg miatt elnyomtak. „Azzal, hogy mi nem harcra, hanem együttműködésre hívjuk őket, csodálatos dolgok születnek” – teszi hozzá.
 

Felállni nem lehetetlen, csak nehéz

 
Balhés fiú volt a Tévelygőkért Alapítvány egyik munkatársa, Oláh Attila, aki egykor mesekörös rab volt. Nagymamája már gyerekként lopni küldte, és ha nem vitt haza semmit, ételt sem kapott. „Emlékszem, amikor átkattant. Az egyik mesét csináltuk, amikor egyszer csak rendesen beleállt a szerepbe és valahogy rájött, hogy nem csak egyféle út van. Attila ezután rohamtempóban kezdett fejlődni.” Tehát felállni nem lehetetlen, csak éppen nehéz, állítja Büky Dorka. Pedig ha valaki egyszer börtönbe került, a statisztikák szerint 60-70 százalékos esélye van annak, hogy a szabadulás után fél év múlva vissza is kerül.

Magyarországon körülbelül 40 ezer olyan gyermek él, akinek egyik vagy másik szülője börtönben van. Ők különösen nagy veszélynek vannak kitéve, mert nem elég, hogy végig kell asszisztálniuk, ahogy a családjuk szétesik, de folyamatos megbélyegzésnek, stigmatizálásnak vannak kitéve. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének 17. pontja kifejezetten az ilyen gyermekekkel foglalkozik: komoly szabályrendszert hoztak létre arra vonatkozóan, hogyan kell velük foglalkozni. Viszont bármennyire is figyelnek rájuk, egy gyereknek akkor is traumatizáló élmény egy börtönlátogatás.

Ha egy anya vagy apa börtönbe kerül, az mindenképpen hatással lesz a gyereke életére. Idejekorán megtanulja mi az, hogy szégyenkezni kell, csúfolják az iskolában. Viszont a mesekörös előadások alkalmával boldog, felszabadult légkörbe kerülnek, szerethető apaképet kapnak, amely létfontosságú egy gyermek életében.

Le kell küzdeni az előítéleteket

A program indulása óta rengeteg pozitív tapasztalatról tudnak beszámolni az alapítvány munkatársai. A mesekörben részt vevő rabok életszemlélete is változott. Az indulás óta alig volt olyan, aki a magaviselete miatt kirostálódott volna, és a foglalkozásokon részt vevő, azóta szabadult fogvatartottak közül sem került vissza eddig senki a börtönbe.

Büky Dorka azt mondja, olyan emberekkel foglalkoznak, akik semmilyen kategóriába nem sorolhatóak be. „Hogy nem féltem-e az elején? Dehogynem. A parancsnok úr azt mondta, hogy jóravaló, fiatal, első bűntényessel kell majd foglalkozni, ehhez képest mikor beléptem a kápolnába és megláttam ezeket a sötét arcokat, izmokat, bicepszeket, három hétig nem aludtam. Le kellett küzdenem az előítéleteimet.”

Mindez olyan jól sikerült, hogy mára van olyan elítélt, aki szinte a barátjává vált. Azt mondja, meg meri kockáztatni, hogy nincs olyan, hogy „bűnöző”. Emberek vannak, akik bűncselekményeket követtek el, aminek megvannak a maga okai és persze következményei is, és akiknek ha szeretettel egy új, járható alternatívát mutatnak, a legmélyebb pokolból is képesek új életet kezdeni.