Bizalom...

"Oda figyelj, kiben bízol, nem tudhatod.

Van, akinek a becsületénél többet ér egy cigi!"

A fenti képen látható és olvasható üzenet szintén bv. intézetekben jártamban-keltemben került megörökítésre, a szöveg egy abban a pillanatban üresen álló fogvatartotti ágy ún. ágybetétjére volt felírva, így futott velem szembe... 

A bizalom alapvetően nagy úr a rácsok mögött, minden szempontból kényes téma. Azt hiszem, a fogvatartottak döntő többsége úgy istenigazából senkiben sem bízik meg. Sem a személyi állomány tagjaiban, sem a számára kijelölt kényszerközösség több elítéltjében. És e tekintetben nem feltétlenül arra a buta viccekből ismerős sztereotípiára kell gondolni, hogy például a közös zuhanyzóban a földre esett szappanért másoknak hátat fordítva célszerű -e lehajolni vagy sem... Azt hiszem, hogy a felügyelettel és a börtönszemélyzet más tagjaival szembeni bizalmatlanságot nem kell magyarázni. Sportnyelven és pongyolán fogalmazva azt lehet mondani, hogy a fogvatartottak nem egy csapatban fociznak a bv. személyzettel, tiszta sor, hogy nem feltétlenül bíznak egymásban. Ez persze oda-vissza igaz. Ahogy a kezdő fegyőrök számára az öreg smasszerek tanítják: a három lépés távolságot minden esetben meg kell tartani a fogvatartottakkal, mutassák azok bármily szép arcukat, tanúsítsanak bármekkora együttműködési hajlandóságot is. Egymás között valahol hasonló a helyzet: igazi börtönbarátságok véleményem és tapasztalataim szerint nem nagyon léteznek, sokkal inkább az érdekek diktálnak az egymás közötti kapcsolatok alakulásában, semmint a valós, igazi érzelmek. Visszaemlékezve a rácsok számomra szebbik oldalán eltöltött húszéves pályafutásomra, felidézve az ebbéli emlékeimet, nem sok olyan esetre emlékszem, amikor azt tapasztaltam volna, hogy fogvatartottak érdek nélküli, valódi bizalomra épülő kapcsolatot alakítottak volna ki egymás között. Persze az is lehet, hogy én tévedek, mindenesetre most így érzek...

Azt pedig szintén nem tudom cáfolni, hogy a cigaretta, a dohány értéke sok fogvatartott számára mindennél nagyobb. A káros szenvedélynek hódolók számára a kávé mellett ez a talán legnagyobb érték a börtönélet során, ahogy azt már nálamnál sokkal okosabb és nagyobb tudással bíró szakemberek is számtalanszor megfogalmazták, a cigaretta nem más, mint egyfajta börtönvaluta. Akiknek van, azok sok mindent elérhetnek általa, akiknek nincs, azok pedig sok mindenre képesek érte. De az élet már csak ilyen... 

A fent bemutatott tanácsban rejlő üzenet előbbi agymenésemtől függetlenül mindenképpen hasznosnak, a benti életben való eligazodást segítőnek értékelhető, így közzététele talán nem haszontalan...  


 

    

Függőségek hálójában...

Egy fogvatartott szemével láttatva a dolgokat...

Ahogy azt sokszor boncolgattam már a dohány és a kávé egységes valuta a börtönök világában. Ennek oka pedig az irántuk érzett függőségnek tudható be. Néha vicces, olykor pedig megbotránkoztató szituációkat szül egy-egy elítélt káros szenvedélye. Sokszor irracionális cselekedetek egész sorát képesek végig csinálni a hőn áhított forró italért vagy pöfékelésért. Amit később végigtekintve egy normális ember azt mondaná „nem érte meg”, azonban a legtöbben racionalizálnak, és azt mondják „bármikor megcsinálnám újra”. Ez a függőség a mozgatórugója a börtönön belüli uzsorahálózatnak is. De erről majd később. Ha megjelenik egy kevésbé ismert arc, vagy olyasvalaki, aki nem szokott bejárni a zárkába, rögtön tudni lehet, mi kell neki. „Figyu, tesó, iszonyatosan fáj a fejem/szúr a szívem/feszít a mellkasom/zsibbad a lábam. Nincs egy adag kávéd/tekerés dohányod?” Mikor kiderül, hogy nincs egyik sem, láthatóan elindulnak a fogaskerekek, szinte lehet hallani a neuronokban cikázó elektromosság sercegését. Ennek eredménye olyan dolgokra való rákérdezés, ami aztán kávéra/dohányra cserélhető. Ilyenek például a boríték, tea filter, kenyér, konzervek. A lényeg, hogy cserealapja legyen a végén az illetőnek. Van aki egy kicsit vehemensen próbálkozik. „Pipi üzeni, hogy küldjél neki egy adag kávét/dohányt a múltkor ő is adott.” Legtöbbször a példánkban szereplő Pipinek fogalma sincs, hogy a nevében intézkednek. Persze a nagy számok törvénye alapján mindig akad néhány balek. Ha mégsem akkor jön a következő szint. Ha megcsinálsz valamit, kapsz egy slukkot/hörpintést. Például ugorj a rácsra és makogj, mint egy majom, szólj be az őrnek, told le a gatyád a folyosón/udvaron, dobd meg xy-t. Ezek viccesnek tűnnek és kint brahiból meg is csinálná az ember, azonban bent akár fegyelmi cselekménynek is minősülhet. Mindez cserébe egy slukkért vagy egy korty fekete nedűért. Akinek ez sem elég annak bizony muszáj eladnia valamit. Nyilván az egyedi, kinti cuccok következnek a ranglistán. Civil pólók, márkás cipők, márkás és kevésbé márkás órák cserélnek gazdát röhejes áron. Az elítéltek többsége igencsak erős kihívásokkal küszködik, ha a számtan területére téved. Így lehet, hogy egy 10.000 forint értékű cipő, ami ráadásul nem hamisítvány 10 szál töltött cigiért kel el. Egy 5-6 ezer forintos póló pedig 4-5 főzet tömegnövelt (tejporozott, édeskével kevert, ergo alacsonyabb értékű) kávéért cserél gazdát. A szükség azonban nagy úr és ha elfogynak a civil cuccok, akkor jöhetnek a BV által biztosított cikkek. Így cserélnek gazdát ingek, nadrágok, kabátok, molinók (pulóver). Ha pedig minden elfogyott és cserealapot sem tud szerezni. Magyarul nem hatódik meg senki, ha 3 napon belül ismét náthás és teafilter kellene neki vagy a lánya/asszonya/anyja vár tőle levelet, amikor sürgősen kell boríték. Egyszóval átlátszóvá válik a dumája. Ekkor áruba bocsátja függőnk az egyetlen árucikket, ami megmaradt ez pedig önmaga és az önbecsülése. Kezdődik azzal, hogy cigit tölt másoknak és ezután kap pár szálat. Elmosogat, kimos mások után néhány adag feketéért. Esetleg ki is takarít. Van aki „fix díjért” csicskázik vizet melegít, kenyeret vág stb. Erre a szintre el lehet úgy is jutni, hogy sok „kölcsönt”, azaz „egyakettőbe” vesz fel az illető. Innentől kezdve gyakorlatilag ki van szolgálatba hitelezőjének. Neki spejzol /vásárol/, tehát a fizetése vagy amit a családja küld, erre megy el, neki mosogat, takarít, mos, egyszóval csicskázik. Azért, hogy néha szívhasson pár szállal vagy igyon néhány korty kávét. A legextrémebb, amit hallottam, hogy volt egy ember, aki bevezette, hogy egy torkon csapásért vagy gyomrozásért cserébe egy szálat ad. Szinte sorban álltak nála az emberek. Bizonyára vannak ennél meghökkentőbb esetek is, de számomra már ez is sok volt. Valaki pofoztatja, ütteti magát, ezzel sárba tiporva önbecsülését, mindezt egy szál büdös füstöt árasztó, egészségre ártalmas "élvezeti” cikkért. Én biztos azért nem érthetem meg ezt, mert soha életemben nem dohányoztam, és nem is kávéztam. Így meghajolok kritikusaim előtt, és kétkedve bár, de kényszerűen elfogadom véleményüket: „Ezt csak mi érthetjük, tesó.”

Való igaz, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben a fogvatartottak körében a legálisan beszerezhető élvezeti cikkek, úgymint a kávé és a cigaretta ún. börtönvalutaként is funkcionálnak. Ennek egyszerű oka van: a fogvatartottak nem tarthatnak a birtokukban a civil világban használatos pénzt, illetve az egykor rendszeresített ún. BON-ok (ezek a "Gazdálkodj okosan" c. társasjátékban használatos játékpénzekhez hasonló vásárlóértékkel bíró papírok voltak) már minden intézetben jó néhány évvel ezelőtt megszűntek, és az érintettek ennél fogva manapság már csak fényképpel ellátott, vonalkódos, tehát a felhasználó személyazonosságának megállapítására egyértelműen alkalmas vásárló kártyával vannak ellátva, amely multifunkcionális voltából adódóan nemcsak vásárlásra, de telefonálásra is egyaránt alkalmas. Tekintettel arra, hogy a börtönlakók között lényegesen nagyobb arányban vannak azok, akik dohányoznak és/vagy kávéznak, valóban jellemzően előforduló dolog, hogy olyan időszakokban, amikor az elítéltek már ki vannak fogyva az áruból, akkor megjelennek azok a személyek, akik ezt kihasználják. Ilyenkor kerül sor a tiltott üzletelésekre, melyek kapcsán a cigaretta és a kávé az értéke többszöröséért kerül a rászorulók birtokába, akik később (például kiétkezéskor vagy csomagosztást követően) visszaadják a kölcsönt. Kamatostól... Mert ha nem, akkor az üzletelő menők a fogvatartotti hierarchiában a katona vagy verőlegény néven ismert társaikat hívják segítségül, akik nem feltétlenül a verbális módszerek segítségével beszélik majd rá az adósokat arra, hogy valamilyen módon, de minél előbb adják meg a kölcsönt...


Azt hiszem, nem árulok el titkot azzal, ha leírom, hogy véleményem szerint amíg a börtönökben a fogvatartottak dohányoznak és kávéznak, addig üzletelni is fognak ezekkel a cikkekkel. Mivel ettől az évtől a jogszabályi változások következtében a dohányzási szabályok és előírások a bv. intézetekben is szigorodtak valamelyest (mondjuk ezt jobbára a személyi állomány érintett tagjai érzik meg...), a magam részéről örvendetesnek látnám, ha valamilyen módon motiválni lehetne a fogvatartottakat arra, hogy csatlakozzanak a "zöld börtön" mozgalomhoz, és intézetünkben egyáltalán ne dohányozzanak. Azt, hogy ezt milyen módon lehetne elérni, illetve úgy lekommunikálni az elítéltek felé, hogy szinte maguktól kérjék az intézkedés bevezetését, még nem tudom, de töröm rajta a fejem...        

Fogvatartotti gondolatok...

A mai történet szintén fogvatartotti termék, tessék:

„Függőségek hálójában”

avagy cigi, kávé, dobi, dena, rivó

"Sokan tudhatják a filmekből, hogy a börtönben a cigaretta, dohány és a kávé pénzként funkcionál. Amolyan egységes börtönvaluta. A hír igaz. Ez abból adódik véleményem szerint, hogy a bent lévők nagy százaléka kint is vagy dohány és kávéfüggő, és persze drogfogyasztó. Ezért a függőség szinte lételemük. Ami az unalom és a bezártság hatására csak felerősödik. Míg egy átlagos magyar dohányzó napi 16 cigarettát szív el, addig egy átlagos börtönlakó 25-30 szálat. De találkoztam olyannal is, aki saját és mások bevallása szerint 50-60 szálat is elszív naponta. A napja felkelést követően szinte csak abból áll, hogy dohányzik, és közben tölti a következő adagot. Néha még éjszaka is felkel elszívni pár szálat.

A börtönben a dobozos cigaretta ritkaság. Főleg hüvelybe töltik, de vannak, akik papírba tekerik. Itt kezdődnek az érdekességek. Ugyanis, ha elfogy a hüvely vagy a papír és nincs spejz (vásárlás) vagy pénz akkor egyéb alternatíva után kell nézni. A legkézenfekvőbb a Biblia, a vékony papírja és rendelkezésre állósága miatt. Ha ez nincs szinte bármi éghető, cigaretta-formára tekerhető megfelel. Láttam olyat, aki borítékot tekert be, de az A4-es lap sem maradhatott ki. A cigaretta másik fő alkotóeleme a dohány maga. Természetesen az is előfordul, hogy ez is elfogy. De a napi adagot akkor is el kell szívni. Így első körben megindul a csikkezés, vagyis a dohány kinyerése az elszívott cigikből. Az élelmesebbek szenvedélyüktől hajtva körbejárják a többi zárkát, és kukáznak is annak érdekében, minél többet tudjanak újracsavarni. Persze a dohány is elfogy. Innentől pedig az olvasó fantáziájára bízom mi szívható el még. Azonban mégis csak adnék néhány tippet: tea, cirokseprű aprítva, asztalláb forgács. Az ilyen emberek messziről kiszúrhatóak, hiszen a rémes szaguk messze előttük jár. További ismertetőjelük a sárga ujjhegyek…

A másik fő szenvedély a kávézás. Egy átlagember napi 3-4 kávét iszik meg. Bent ez az adag inkább 10-15. Spejz után akár víz helyett is azt isszák. Ettől persze nem tudnak aludni, így további kávéra és cigire van szükség, unaloműzés gyanánt. A kávé felturbózott változata a dobi. Ez inkább egy tea-kávé kombináció. A tuti recept egyénenként eltérő. Az általam ismert változat 10 feletti tea-filter, 100 édeske, egy dobozoz citrompótló. Mindez maximum 2 liter vízben oldva. Az igazán profik kávéval is megspékelik. Ettől aztán egész éjjel pörögnek.

Bent a szeszesital fogyasztása tilos, és kapni sem lehet. Az egyik illegális mód a csempészés, vagy cefre készítése, de ez elég körülményes. Ennél egyszerűbb bódult állapotba kerülni, ha olyan munkahelyen dolgozik, ahol lehet denaturált szeszt, azaz denát fogyasztani. Ezt általában teával vagy kávéval keverik, hogy elvegye az ízét és a bűzét. Az sem riasztja őket vissza, hogy az elmúlt időben színezik, így kb. annyira feltűnő, ha valaki iszik belőle, mint színezővel kevert medencevízbe vizelni.

A felügyelők 100 méterről kiszúrják a tántorgó hupikék törpikéket. Nem is beszélve arról, hogy amúgy sem nagy számban lévő agysejtjeik számát is drasztikusan csökkentik, és ezzel exponenciálisan a bent töltött évek számát. Hiszen fogyasztása fegyelmi eljárást von maga után. Ennél súlyosabb szer a rivónak becézett Rivotril tabletta, ami szinte a droggal egyenértékű. Mivel életemben nem hallottam erről a gyógyszerről előtte, fogalmam sincs, mit tartalmaz, eredetileg milyen célt szolgál és milyen hatása van. Így csupán a használók beszámolóira tudok hagyatkozni.

Ők a gátlások oldódásáról, hihetetlen erőről, időkiesésről, esetenként erőszakosságról, agresszióról számolnak be. Ami még fontos jellemző, az a befolyásolhatóság. Mivel a rab-rab elleni erőszakos esetek többségében szerepe van ennek a szernek, ezért a felügyelők és a nevelők ugranak a jelenlétére. Hallottam olyan esetről, amikor egy témában érintett személyt „berivóztattak” és ráküldték egy kihegyezett fogkefével haragosukra. Így nem ők kapják meg az extra éveket a bűnvádi eljárás eredményeként.

Természetesen vannak egyéb tudatmódosító és káros szerek is, így a lista nem tekinthető teljes értékűnek. Azonban talán ezek a legelterjedtebbek."