A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emlékkönyv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emlékkönyv. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 3., kedd

Jártamban-keltemben... - az újabb szösszenet...

A tegnapi napon megkezdett, emlékkönyvekben olvasható sorokat megszégyenítő fogvatartotti gondolatokat bemutató fotóim következő darabja ismét egy zárkában olvasható gondolat, nagy valószínűséggel ugyanazon elítélt által készítve. 

A mondat tartalmilag a szabadságvesztés büntetés átvészelésében, a börtönbeli túlélésben nyújt segítséget a fogvatartott társaknak. Ahogy egy közismert másik mondás tartja: "sírni csak a győztesnek szabad". Márpedig a rácsok mögött többnyire a vesztesek vannak elhelyezve.. Ezzel együtt a fényképen látható idézet első felében olvasható megállapítás mindenképpen igaz, magam is sok hazug könnycseppet láttam már eddigi pályafutásom során. Ezért osztom, hogy a börtönben az igaz könny csak ritka vendég. Az pedig szintén egy helytálló gondolat, és talán a börtön megélésében is segíthet, ha az egyén optimistán viszonyul a helyzetéhez, és ha kell, akkor mosolyogva szenved. Ki tudja... azt hiszem, az idézettel kapcsolatban meg kell kérdeznem egy szakavatottat...  




"Nem kell sírni, az igaz könny ritka.
Mosollyal szenvedni, ez az élet titka."



2014. június 2., hétfő

Jártamban-keltemben...

A mai fotót a múlt héten lőttem, egy zárkaellenőrzés során. Az egyik üresen álló ágy ún. ágybetétjére volt írva a szöveg, ami ugyan hemzseg a helyesírási hibáktól, mégis megfogott. Külön érdekessége az egyébként akár emlékkönyvbe is illő kis versikének, hogy a fogvatartott néha még a szavakon belül is váltogatja a kis- és nagybetűket.

A szöveg egyébként börtönökre jellemző tartalmú: sokan cak a szabadságvesztés büntetés töltése alatt értékelik át korábbi életüket, és jönnek rá arra, hogy mennyire fontos volt számukra az a valaki, aki többé már nem lesz mellettük, nem fogja a kezüket. A magány, a boldogtalanság, illetve a kilátástalannak tűnő jövőkép átértékeltetik az emberrel az egész életét, az addigi rossz döntéseivel, baklövéseivel együtt. A kérdés csak annyi, hogy lesz -e remény az újrakezdésre, lesz -e valaki, aki várja majd a szabadulót. A válasz nem könnyű, de az idő majd eldönti...     




"Addig vagy boldog, míg ő szeret,
Ki a bajban megfogja a kezed.
Hogy milyen fontos is volt neked,
Csak akkor tudod már, ha nincs veled."