Vers mindenkinek - egy elítélt tollából

H. I. "Kunkorgó magyar árvalányhaj"

(stipa capillata hungaricus)

Így hívták, bár írni-olvasni nem tudott,

Iskolapadot még sohasem koptatott.

Itt élt kint a sziken. Ennyi volt a világ.

Ismerős volt minden: fűszál, tücsök, virág.

Épp most köszönt néki egy „féllábú” gólya,

Nicsak! Egy ráncos kéz, ujjai közt gomba!

Már rég elvágyódott. Itt éljen a sárban?

Büszkén ringatózott hát a kis kosárban.

Csárda hűvösébe zenekar húzódott,

A prímás kalapban egy nagyot nyújtózott.

-„Van-e már angyalhaj, lelkem, Mari néne?”

-„Persze! Neked minden azonnalra kéne!”

Helyet foglalt hát a selyemszalag mellett,

A kalap gazdája, s ő is elszendergett.

Arra riadt, hogy egy bajszos sváb lóbálta,

A vonó a pénzzel majdnem eltalálta.

A pusztacsend után zavarta a lárma,

Nem gondolta azt, hogy ilyen élet várja.

Hajnalra elfáradt, úgyhogy nem is bánta,

Hogy a reggel már egy bőröndben találta.

Útitársa is volt, kolbász, Matyó-baba,

Aszúbor, pálinka, és egy hímzett suba.

Amikor a vonat elindult nyugatnak,

Azon vették észre, mindnyájan hallgatnak.

Déltájt a szerencse csak neki kedvezett:

Kinn a kalaptartón elhelyezkedhetett.

Figyelt. Bámulta a hegyes-völgyes tájat,

Fogalma sem volt, hogy épp most merre járhat?

A fülkében magyar beszélgetés zajlott,

Egy hölgy a kezében friss diplomát tartott.

-„Jó itt! Csak nincs munka, nem lehet megélni!”

-„Sokan keltek útra jobb létet remélni!”

El is szomorodott attól, amit hallott,

Még jobban aggódott: vajon mi várja ott?

Később a beszélők még közelébb ültek,

Háborúk, tornádók is szóba kerültek.

Terror és szökőár - ismeretlen szavak,

A réten ilyenek sose hallatszanak.

Mindez őt éri majd? Már-már el is hitte,

Mikor a huzat az ablakon kivitte.

Újabb légáramtól egy vagonba került,

Ott egy nyúlszállító láda mellé repült.

Teste is, lelke is immár összetörve,

Az álló vagonban félve nézett körbe.

Este még hidegebb alpesi szél fújt be,

Két, szénaillatú doboz közé bújt be.

Elnyomta az álom, gémeskutat látott,

Szürkemarha csordát, sok száz jóbarátot.

Hiányzott a ménes, bográccsal a pásztor,

A ritka délibáb, a szivárvány sátor.

Már nem bánta volna, hogy ha lepisili

Az a jómúltkori szemtelen kis puli.

Alig pirkadt, mikor a vagon elindult,

Magányos, keserű érzése csak nem múlt.

Megkapaszkodott hát az üres ketrecen,

Amin csak két szó állt: Hungary. Debrecen.

* A kunkorgó szó erdélyi jelentése: csángó, csavargó, vándorló

2010. Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Vers mindenkinek..

Talán többen emlékeznek még az egykor a televízióban talán méltán népszerű, "Vers mindenkinek" c. műsorra. Ennek tisztelegve teszek közzé ma egy verset, amit egy fogvatartott írt. Az érintett fiatalember igen jó humorral megáldott, állítólag remek viccmesélő, afféle mókamestere a környezetének. De lehet, hogy mindez csak álca? A kérdés nyitott, a választ rábízom az olvasóra...

  

B. Sándor: A szeretet!

Számomra a szeretet? Egy megfoghatatlan  álom,

Ha kaptam volna belőle? Nem lenne szeretethiányom.

Mert akik engem eldobtak, és el tudtak feledni,

Na azok miatt nem tudtam megtanulni szeretni!

Furcsa, hogy ezt mondom, de én mindig arra vártam,

és ahány ember, annyi szokás, én is szeretetre vágytam! 
Mert ritka, mikor boldog vagyok, igaz én tehetek róla, 
De a sors is közbe vágott, és ennek ő a hírmondója! 
Bevallom most nektek, még ha szégyellve is mondom, 
De akkor éreztem jól magam, ha engem a kábítószer rombolt!!

És van, aki most megért engem, de olyan is, aki rajtam átnéz, 
De higgyétek el nekem, ez macska-egér játék!

Szívem minden bánatát, most leírom e versbe,

Hogy akik engem eldobtak, nem szerettek engem!

Hej szeretet-szeretet, ha tóba dobnának,
Én beugranék utánad és onnan felhoználak!

Felhoználak én, még ha kergetne is az Ördög,

Hogy minden ember boldog legyen ezen a földön.

Tündérváros

A mostani bejegyzés egy röpke irodalmi és művészeti kitekintést ad a börtön világából egy más környezetbe, amit talán megbocsátanak a hűséges olvasóim...

Szabó Lőrinc költő, műfordító, az Ady utáni magyar költészet egyik legnagyobb alakja volt. Édesapját, aki mozdonyvezető volt, 1900 és 1908 között két ízben is Balassagyarmatra helyezték. "A városban a Templom utcában laktunk a 10. sz. alatt." - emlékezett vissza a számára felejthetetlen balassagyarmati évekre Szabó Lőrinc, aki életében többször visszatért a "tündérvárosba" (1924, 1928, 1943, 1953). Emlékeit az idő múlásának megfelelően, újra és újra megfogalmazta. Következzen két olyan vers, amely városunkról szól: 

Egy eltűnt városban

Azt hittem, liliputi város
az óriások földjén, mesebeli:
csigahéjházak és pici torony,
de tengerekkel küzd majd ladikom,
ha az Ipolyt újra átszeli.

A nagy Ipoly milyen kicsiny ma,
s a gyerek-város mily nagyra nôtt!
Minden új! Csak az a száz folt liba
pettyezi éppúgy, mint valaha,
a hídon túl a virágos mezőt.

Csak a virágos rét a hegyekig,
az a régi (bár közben új ura lett);
víg fiúk bigéznek a porban,
de sehol se látom, aki voltam,
azt a hétéves gyereket.

Sehol semmi a sok csodából?
Ez már fáj, ez már árulás!
Hová tettétek őserdőmet?
Ez a pár fűzfa volt? És hová lett
a tutajos tavasz, a korcsolyás

tél sok kalandja? a Templom utca?
a felgyújtott macska, s az első dolgozat?
Valamit újra akartam kezdeni,
s most csüggedek: ennyit el lehet veszteni
tizenhét esztendő alatt?

Tizenhét év ... Járom a várost.
Hogy ürít mindent az idő! ...
Még egy óra, és indul a vonat.
Addig a ligeti hársak alatt
tűnődöm: mennyi drága nő

néz át itt rajtam, lány, fiatal,
aki akkor még vágyban sem élt:
Szép jövevények, kitúrtatok,
nektek csak egy idegen úr vagyok,
aki csalódni hazatért?!

Füttyszó ... Ég veled, régi város!
- Aki most belőled szökik,
az elmerülő hegyek, évek
mögött néha tündérországba téved
s veled most már csak ott találkozik.

Balassagyarmat

Balassagyarmat - oh hogy szeretem!
Legszebb ott volt fiatal életem,
ott nem bántott talán még semmi se
(s ha bántott, rögtön gyógyult a sebe).
Véletlen, hogy apámat épp oda
Vezényelte a vasút. Nekem a
folyó tetszett legjobban, az Ipoly,
"Csupa örvény: sikoltasz, s már sodor!"
mondták a nagyok ... Örvény - ez a szó
a mesékbe vitt, oda, ahol a jó
tündér lakott, s a gonosz, s a csodás
királylány, s a lángtorkú óriás,
és Isten, s az ördögök-angyalok.
Örvény volt nekem a világ s titok.
Hogy hittem még! -: látóhatáromon
úgy élt a sárkány, mint egy rossz rokon,
épp úgy élte, csak egy kicsit távolabb,
mint mi a Templom utca 10. alatt.

A Tündérváros nemcsak a méltán népszerű költőt ihlette meg, hanem a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak fantáziáját is megmozgatta. A fenti képet a magát Weaver művésznévvel illető elítélt készítette, címe nemes egyszerűséggel "Tündérváros"...