Vers mindenkinek - egy elítélt tollából

H. I. "Kunkorgó magyar árvalányhaj"

(stipa capillata hungaricus)

Így hívták, bár írni-olvasni nem tudott,

Iskolapadot még sohasem koptatott.

Itt élt kint a sziken. Ennyi volt a világ.

Ismerős volt minden: fűszál, tücsök, virág.

Épp most köszönt néki egy „féllábú” gólya,

Nicsak! Egy ráncos kéz, ujjai közt gomba!

Már rég elvágyódott. Itt éljen a sárban?

Büszkén ringatózott hát a kis kosárban.

Csárda hűvösébe zenekar húzódott,

A prímás kalapban egy nagyot nyújtózott.

-„Van-e már angyalhaj, lelkem, Mari néne?”

-„Persze! Neked minden azonnalra kéne!”

Helyet foglalt hát a selyemszalag mellett,

A kalap gazdája, s ő is elszendergett.

Arra riadt, hogy egy bajszos sváb lóbálta,

A vonó a pénzzel majdnem eltalálta.

A pusztacsend után zavarta a lárma,

Nem gondolta azt, hogy ilyen élet várja.

Hajnalra elfáradt, úgyhogy nem is bánta,

Hogy a reggel már egy bőröndben találta.

Útitársa is volt, kolbász, Matyó-baba,

Aszúbor, pálinka, és egy hímzett suba.

Amikor a vonat elindult nyugatnak,

Azon vették észre, mindnyájan hallgatnak.

Déltájt a szerencse csak neki kedvezett:

Kinn a kalaptartón elhelyezkedhetett.

Figyelt. Bámulta a hegyes-völgyes tájat,

Fogalma sem volt, hogy épp most merre járhat?

A fülkében magyar beszélgetés zajlott,

Egy hölgy a kezében friss diplomát tartott.

-„Jó itt! Csak nincs munka, nem lehet megélni!”

-„Sokan keltek útra jobb létet remélni!”

El is szomorodott attól, amit hallott,

Még jobban aggódott: vajon mi várja ott?

Később a beszélők még közelébb ültek,

Háborúk, tornádók is szóba kerültek.

Terror és szökőár - ismeretlen szavak,

A réten ilyenek sose hallatszanak.

Mindez őt éri majd? Már-már el is hitte,

Mikor a huzat az ablakon kivitte.

Újabb légáramtól egy vagonba került,

Ott egy nyúlszállító láda mellé repült.

Teste is, lelke is immár összetörve,

Az álló vagonban félve nézett körbe.

Este még hidegebb alpesi szél fújt be,

Két, szénaillatú doboz közé bújt be.

Elnyomta az álom, gémeskutat látott,

Szürkemarha csordát, sok száz jóbarátot.

Hiányzott a ménes, bográccsal a pásztor,

A ritka délibáb, a szivárvány sátor.

Már nem bánta volna, hogy ha lepisili

Az a jómúltkori szemtelen kis puli.

Alig pirkadt, mikor a vagon elindult,

Magányos, keserű érzése csak nem múlt.

Megkapaszkodott hát az üres ketrecen,

Amin csak két szó állt: Hungary. Debrecen.

* A kunkorgó szó erdélyi jelentése: csángó, csavargó, vándorló

2010. Balassagyarmati Fegyház és Börtön