Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy
fogvatartott - a monogramja a történeti hűség kedvéért legyen, mondjuk O. A.,
viszont a személyiségi jogokra tekintettel ennél többet nem árulhatok el -, akivel
szemben egy napon fegyelmi eljárás került kezdeményezésre.
Az érintett elítélt által megvalósított fegyelmi
cselekmény lényege az volt, hogy nevezett a személyi állomány éberségét kijátszva
egy sportcipőt vitt le a munkahelyére, ami esetünkben legyen az Ipoly Cipőgyár
KFT, ahol ezt a sportcipőt meg akarta javítani.
(a képen látható cipő csak illusztráció)
A dolog tiszta és érthető, ugye? Mert hogyan is
rendelkezik a büntetés-végrehajtási intézetekben
fogvatartottak fegyelmi felelősségéről szóló hatályos, 11/1996. (X. 15.) IM
rendelet? Lássuk csak…
e) megszegi a munkarendet, nem tesz
eleget a munkáltató utasításainak.
Hát ez világos, a fogvatartott esetében
egyértelmű, hogy fegyelmi vétséget valósított meg, hiszen a
büntetés-végrehajtás rendjét vétkesen megszegte, illetve a cselekményével a
munkarendet is megsértette. A fegyelmi eljárás kapcsán lefolytatott kivizsgálás
során nevezett a vétkességét elismerte, és mindezt a fegyelmi tárgyaláson is
fenntartotta. Ami valljuk be, nem teljesen szokványos dolog, hiszen a
fogvatartottak többsége a fegyelmi fenyítéstől való félelmében, személyiségéből
adódóan, illetve számos más okból kifolyólag jellemzően nem szokta „elvinni a
balhét”, azaz nem vállal felelősséget az elkövetett tettéért. O. A. viszont nem
tagadott, elismerte, hogy hibázott, elismerte, hogy fegyelmi cselekményt
követett el.
A fegyelmi jogkör gyakorlója előbbiek alapján
könnyű helyzetben érezhette magát, hiszen adott volt számára egy fegyelmi ügy,
melynek eléggé egyértelmű volt a megítélése. Amennyiben az előbbiekben
hivatkozott IM rendelet szerint járunk el, akkor figyelemmel annak
21. § (2)
bekezdésében foglaltakra, „A fegyelmi tárgyaláson a fegyelmi jogkör
gyakorlója a fogvatartott jelenlétében ismerteti az eljárás alapjául szolgáló
cselekményt és a bizonyítékokat, majd meghallgatja a fogvatartott védekezését.”
Majd az előbbi szakasz (3) bekezdés értelmében „ A fegyelmi tárgyalás alapján a fegyelmi
jogkör gyakorlója - ha nem a 17. § (1) bekezdésének a)-c) pontjaiban foglaltak szerint határoz - fegyelmi fenyítést
szab ki.” Mint ismeretes, a fogvatartottakkal szemben a büntetések és
intézkedések végrehajtásáról szóló 1979 év 11. törvényerejű rendelet 42. § (1) bekezdésében rögzítettek szerint „A büntetés-végrehajtás rendjét vétkesen megsértő elítélttel szemben -
nevelése, valamint a büntetés-végrehajtás rendjének biztosítása érdekében - a
következő fenyítések alkalmazhatók:
a) feddés,
d) a
személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése,
f) magánelzárás.”
A fegyelmi cselekmény súlyára tekintettel a
mostanihoz hasonló esetekben általában feddés vagy a személyes szükségletekre
fordítható összeg csökkentése fegyelmi fenyítés kerül kiszabásra. jelen esetben
azonban nem ez történt. A fegyelmi tárgyalás keretén belül a fegyelmi jogkör
gyakorlója - mivel éppen több ideje volt, mint általában szokott - egy kicsit beszélgetni
kezdett a fogvatartottal. (O. A. egyébként nem tartozott a problémás
fogvatartottak közé, fegyelmi helyzete sem volt negatív, így abban az esetben,
ha a fegyelmi ügy kapcsán felelősségre vonására került volna sor, az veszélyeztethette
volna a feltételes szabadságra bocsátását.)
A fegyelmi jogkör gyakorlója a beszélgetés
során megismerte a cipő történetét, megtudta, hogy miért akarta azt megjavítani
engedély nélkül, akár fegyelmi vétség árán is a fogvatartott, illetve miért
olyan fontos számára az az egyszerű sportcipő. Mindezek után úgy döntött, hogy
eltekint a fegyelmi felelősségre vonástól, és ún. kioktatásban részesíti a
fogvatartottat annak érdekében, hogy a jövőben tartózkodjék hasonló cselekmény
elkövetésétől. Ezzel együtt egy „házi feladat” várt a fogvatartottra,
nevezetesen az, hogy írja le egy papírra a történetet. Íme:
„Tisztelt Osztályvezető
Úr!
Kérésére a
tőlem „elkobzott” sportcipővel kapcsolatosan a következőket tudom elmondani!
Körülbelül egy évvel ezelőtt kaptam a fiamtól ajándékként csomagban és nagyon
sokat jelent nekem! Már csak azért is, mert mostanra a volt feleségemmel és a
gyermekeimmel a kapcsolattartásom zéró, azaz nulla! Börtönbe kerülésem után a
feleségem elhagyott, illetve elváltunk a nagy ítéletemre való tekintettel,
magyarázta döntését. A gyermekeimet egyre ritkábban hozta el, mely végül oda vezetett,
hogy mostanra már egyáltalán nem tudok róluk semmit sem. Próbáltam különböző
hivatalos szerveken keresztül, gyámügy, családsegítő, felvenni a kapcsolatot,
illetve kiharcolni a gyermekeim láthatását! A gyámhatóság felszólítására ugyan
ígéretet kaptam a volt nejemtől, hogy az általam kért időpontban elhozza a
gyermekeimet a soros havi láthatásra, de végül is erre sosem került sor mind a
mai napig! A gyermekeimet nagyon szeretem, és nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék
rájuk, viszont a róluk őrzött fotókon és ezen a sportcipőn kívül semmilyen
emlékem sincsen! Továbbá azért bír akkora jelentőséggel a szóban forgó
sportcipő, mert a legkisebb fiamtól kaptam és ő nekem a legkedvesebb. Azért
vittem magammal a munkahelyemre, hogy megragasszam a szóban forgó sportcipőt,
nem pediglen más szándékkal! Az általam leírtak alapján kérem, tekintsen el a „büntetésemtől”,
továbbá azt kérném, hogy a sportcipőt visszakaphassam. Megértését előre is
köszönöm, tisztelettel: O. A.”
Hát ennyi… de vajon jól döntött –e a fegyelmi
jogkör gyakorlója, amikor nem a jól megszokott módon zárta le a kérdéses
fegyelmi ügyet?
A lehetőségek adottak, nézzünk közülük kettőt: egyáltalán nem döntött jól, mert a hatályos rendelkezések értelmében fegyelmi fenyítésben kellett volna részesítenie a fogvatartottat. Jól döntött, mert egy olyan eszközt alkalmazott, ami talán nem teljesen szokványos, de az adott elítélt vélhetően tanult az esetből.
De kíváncsi lennék azok véleményére is , akik voltak annyira türelmesek és hősök, hogy elolvasták ezt a történetet…
