Egy fegyelmi ügy története...

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fogvatartott - a monogramja a történeti hűség kedvéért legyen, mondjuk O. A., viszont a személyiségi jogokra tekintettel ennél többet nem árulhatok el -, akivel szemben egy napon fegyelmi eljárás került kezdeményezésre.

Az érintett elítélt által megvalósított fegyelmi cselekmény lényege az volt, hogy nevezett a személyi állomány éberségét kijátszva egy sportcipőt vitt le a munkahelyére, ami esetünkben legyen az Ipoly Cipőgyár KFT, ahol ezt a sportcipőt meg akarta javítani.

 

(a képen látható cipő csak illusztráció)

A dolog tiszta és érthető, ugye? Mert hogyan is rendelkezik a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak fegyelmi felelősségéről szóló hatályos, 11/1996. (X. 15.) IM rendelet? Lássuk csak…

  2. § (1) Fegyelmi vétséget követ el az a fogvatartott, aki a büntetés-végrehajtás rendjét vétkesen megszegi, más fogvatartottat fegyelmi vétség elkövetésére szándékosan rábír, vagy más fogvatartott részére fegyelmi vétség elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek megléte esetén fegyelmi vétségnek minősül különösen, ha a fogvatartott

e) megszegi a munkarendet, nem tesz eleget a munkáltató utasításainak.

Hát ez világos, a fogvatartott esetében egyértelmű, hogy fegyelmi vétséget valósított meg, hiszen a büntetés-végrehajtás rendjét vétkesen megszegte, illetve a cselekményével a munkarendet is megsértette. A fegyelmi eljárás kapcsán lefolytatott kivizsgálás során nevezett a vétkességét elismerte, és mindezt a fegyelmi tárgyaláson is fenntartotta. Ami valljuk be, nem teljesen szokványos dolog, hiszen a fogvatartottak többsége a fegyelmi fenyítéstől való félelmében, személyiségéből adódóan, illetve számos más okból kifolyólag jellemzően nem szokta „elvinni a balhét”, azaz nem vállal felelősséget az elkövetett tettéért. O. A. viszont nem tagadott, elismerte, hogy hibázott, elismerte, hogy fegyelmi cselekményt követett el.

A fegyelmi jogkör gyakorlója előbbiek alapján könnyű helyzetben érezhette magát, hiszen adott volt számára egy fegyelmi ügy, melynek eléggé egyértelmű volt a megítélése. Amennyiben az előbbiekben hivatkozott IM rendelet szerint járunk el, akkor figyelemmel annak 21. §  (2) bekezdésében foglaltakra, „A fegyelmi tárgyaláson a fegyelmi jogkör gyakorlója a fogvatartott jelenlétében ismerteti az eljárás alapjául szolgáló cselekményt és a bizonyítékokat, majd meghallgatja a fogvatartott védekezését.” Majd az előbbi szakasz (3) bekezdés értelmében „ A fegyelmi tárgyalás alapján a fegyelmi jogkör gyakorlója - ha nem a 17. § (1) bekezdésének a)-c) pontjaiban foglaltak szerint határoz - fegyelmi fenyítést szab ki.” Mint ismeretes, a fogvatartottakkal szemben a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979 év 11. törvényerejű rendelet 42. § (1) bekezdésében rögzítettek szerint „A büntetés-végrehajtás rendjét vétkesen megsértő elítélttel szemben - nevelése, valamint a büntetés-végrehajtás rendjének biztosítása érdekében - a következő fenyítések alkalmazhatók:

a) feddés,

d) a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése,

f) magánelzárás.”

A fegyelmi cselekmény súlyára tekintettel a mostanihoz hasonló esetekben általában feddés vagy a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése fegyelmi fenyítés kerül kiszabásra. jelen esetben azonban nem ez történt. A fegyelmi tárgyalás keretén belül a fegyelmi jogkör gyakorlója - mivel éppen több ideje volt, mint általában szokott - egy kicsit beszélgetni kezdett a fogvatartottal. (O. A. egyébként nem tartozott a problémás fogvatartottak közé, fegyelmi helyzete sem volt negatív, így abban az esetben, ha a fegyelmi ügy kapcsán felelősségre vonására került volna sor, az veszélyeztethette volna a feltételes szabadságra bocsátását.)  

      

A fegyelmi jogkör gyakorlója a beszélgetés során megismerte a cipő történetét, megtudta, hogy miért akarta azt megjavítani engedély nélkül, akár fegyelmi vétség árán is a fogvatartott, illetve miért olyan fontos számára az az egyszerű sportcipő. Mindezek után úgy döntött, hogy eltekint a fegyelmi felelősségre vonástól, és ún. kioktatásban részesíti a fogvatartottat annak érdekében, hogy a jövőben tartózkodjék hasonló cselekmény elkövetésétől. Ezzel együtt egy „házi feladat” várt a fogvatartottra, nevezetesen az, hogy írja le egy papírra a történetet. Íme:

„Tisztelt Osztályvezető Úr!

Kérésére a tőlem „elkobzott” sportcipővel kapcsolatosan a következőket tudom elmondani! Körülbelül egy évvel ezelőtt kaptam a fiamtól ajándékként csomagban és nagyon sokat jelent nekem! Már csak azért is, mert mostanra a volt feleségemmel és a gyermekeimmel a kapcsolattartásom zéró, azaz nulla! Börtönbe kerülésem után a feleségem elhagyott, illetve elváltunk a nagy ítéletemre való tekintettel, magyarázta döntését. A gyermekeimet egyre ritkábban hozta el, mely végül oda vezetett, hogy mostanra már egyáltalán nem tudok róluk semmit sem. Próbáltam különböző hivatalos szerveken keresztül, gyámügy, családsegítő, felvenni a kapcsolatot, illetve kiharcolni a gyermekeim láthatását! A gyámhatóság felszólítására ugyan ígéretet kaptam a volt nejemtől, hogy az általam kért időpontban elhozza a gyermekeimet a soros havi láthatásra, de végül is erre sosem került sor mind a mai napig! A gyermekeimet nagyon szeretem, és nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék rájuk, viszont a róluk őrzött fotókon és ezen a sportcipőn kívül semmilyen emlékem sincsen! Továbbá azért bír akkora jelentőséggel a szóban forgó sportcipő, mert a legkisebb fiamtól kaptam és ő nekem a legkedvesebb. Azért vittem magammal a munkahelyemre, hogy megragasszam a szóban forgó sportcipőt, nem pediglen más szándékkal! Az általam leírtak alapján kérem, tekintsen el a „büntetésemtől”, továbbá azt kérném, hogy a sportcipőt visszakaphassam. Megértését előre is köszönöm, tisztelettel: O. A.”

Hát ennyi… de vajon jól döntött –e a fegyelmi jogkör gyakorlója, amikor nem a jól megszokott módon zárta le a kérdéses fegyelmi ügyet? 

A lehetőségek adottak, nézzünk közülük kettőt: egyáltalán nem döntött jól, mert a hatályos rendelkezések értelmében fegyelmi fenyítésben kellett volna részesítenie a fogvatartottat. Jól döntött, mert egy olyan eszközt alkalmazott, ami talán nem teljesen szokványos, de az adott elítélt vélhetően tanult az esetből.

De kíváncsi lennék azok véleményére is , akik voltak annyira türelmesek és hősök, hogy elolvasták ezt a történetet…