Egy fogvatartott írásának margójára, avagy a család jelentősége…

Egy fogvatartott írásának margójára…

Mit jelent nekem a család - és én mit jelentek nekik…

„A család számomra azért fontos dolog, mivel az életben kell valakihez, valakikhez kötődni, és erre a legjobb dolog a család. Számomra ilyenkor válik nyilvánvalóvá, hogy az eddigi életem, életvitelem nem számomra a legnagyobb büntetés, hanem a családomnak. Most értem meg arra, hogy belássam, még mindig jobb szerényebb körülmények között élni, mint a könnyen jött pénz után évekig hiányolni a feleségem, gyerekeim ölelését. Naponta szembesülök felelőtlenségemmel. A mai napig (bár a körülmények nem ezt mutatják…) a családom az egyetlen fix és fontos pont az életemben. Már viszonylag nagyok a gyermekeim, így nem lesz gond megértetni velük, hogy szabadulásom után szerényebb körülmények között fogunk élni, de igazi családdá csak így válhatunk. A feleségemnek csak köszönhetek, amiért a körülményekhez képest tisztességesen neveli, iskoláztatja gyerekeimet, és lelkileg támogat engem.”

Az előzőekben idézett sorokat egy fogvatartott vetette papírra, néhány hónappal ezelőtt. Az írás az egyik korábbi bejegyzésemhez hasonlóan, egy fegyelmi tárgyalás során folytatott beszélgetés eredményeként megszületett kioktatás mellett kiadott „házi feladat” terméke.

A fogvatartott többszörös visszaesőként tölti jogerős, fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetését, rablás és más bűncselekmények elkövetése miatt. A szabadulása – amennyiben a feltételes szabadságra bocsátását a büntetés-végrehajtási bíró aktualitás szerint engedélyezi – jövő év közepén lehet esedékes, míg kitöltve 2013-ban hagyhatja el a büntetés-végrehajtási intézetet. Magatartásával korábban sorozatos problémák voltak, ahogy az elítéltek egymás között mondani szokták, afféle „jó gyerek”. Több esetben kellett vele szemben fegyelmi eljárást kezdeményezni, jellemzően bódítószer használata, tiltott tárgy tartása miatt. Az utolsó fegyelmi eljárást múlt év decemberében indult ellene, azóta viszont magatartása összességében megfelelőnek, látszólagosan együttműködőnek értékelhető, újabb fegyelmi ügybe nem keveredett, ezzel szemben három jutalmat is szerzett, kiérdemelt. Az előbbiek alapján jelenleg 18 jutalommal rendelkezik, míg nyilvántartott fegyelmi fenyítései száma „mindösszesen” 4.

Az írást elolvasva feltétlenül pozitívumként kell értékelni azt, hogy a fogvatartottakra nem teljesen jellemző módon, a szerzője valahol saját felelősségét is felvállalja, illetve nem elsősorban önmagát sajnáltatja, hanem megfogalmazza, hogy a büntetésének legnagyobb károsultja a családja. Ez pedig a tapasztalataim szerint többnyire nem így van. A fogvatartottak ugyanis hajlamosak arra, hogy csak saját helyzetükkel foglalkozzanak, és akkor is elvárják azt, hogy a hozzátartozók csomagot küldjenek részükre, valamint látogassák őket, ha közben tudják, hogy az otthoniak szűkös anyagiak mellett, szerény körülmények között élnek, és a börtönben lévő családtag csomagolása, látogatása adott esetben erősen megterhelő számukra. A család viszont általában nem csak egy tagját veszíti el hosszabb-rövidebb időre, hanem a fogvatartotti populáció átlagéletkorát tekintve a családfenntartót, azt a személyt, akinek jó esetben kereső tevékenységet kellene folytatni a civil életben annak érdekében, hogy hozzájáruljon a családi kasszához.

Megítélésem és ezzel összefüggő személyes tapasztalataimat figyelembe véve egyébként egy fogvatartott esetében különösen lényeges szempont az, hogy milyenek a családi kapcsolatai, mennyire befogadó, mennyire támogató család várja őt vissza. A szabadulás utáni beilleszkedés esélyeit ugyanis nagymértékben elősegítheti, ha a volt elítélt rendelkezik egy olyan biztos érzelmi hátteret nyújtó családdal, ami nemcsak fogadja őt, de azt követően egyfajta visszatartó erővel is bír. Mert azt talán senki sem vitatja, hogy a börtönben lévő fogvatartottak esetében a büntetés-végrehajtási keretek egy olyan visszatartó erőt jelentenek, ami a büntetés töltése alatt a többség esetében lecsökkenti a bv. intézeti keretek között elkövetetésre kerülő újabb bűncselekmény megvalósítását. Nem csökkentve természetesen a személyi állomány tagjainak érdemeit ebben persze az is szerepet játszhat, hogy a bv. intézetben elkövetett bűncselekményeket az eljáró bíróságok minősített esetként kezelik, így a fogvatartottaknak már csak ezért is érdeke fűződhet ahhoz, hogy zárt intézeti magatartásuk legalább látszólagosan együttműködő, szabály- és normakövető legyen. A szabadulás után azonban problémát jelenthet, ha nincs olyan személy vagy személyek, akik átveszik és továbbviszik a büntetés-végrehajtás által gyakorolt kontrollt. És abban az esetben, ha egy olyan család várja a szabadult fogvatartottat, amely megfelelő működésével, elvárásaival arra ösztönzi az érintettet, hogy tartózkodjon újabb bűncselekmény elkövetésétől, akkor a bűnismétlés megelőzhető lehet…