Interjú egy fogvatartottal...

Az alábbi rövid beszélgetés interjúalanya egy többszörös visszaeső kriminalitású, fegyház végrehajtási fokozatú elítélt, aki rablás és önbíráskodás miatt kiszabott 3 év 5 hó tartamú szabadságvesztés büntetését tölti intézetünkben. Befogadása óta kilenc büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodott, hosszabb-rövidebb ideig, 2009-ben megvalósult első befogadása óta 17 esetben kellett vele szemben fegyelmi eljárást kezdeményezni, nyilvántartott fegyelmi fenyítéseinek száma 10. Az általa elkövetett cselekmények között több személyi állomány tagjával szembeni tiszteletlen magatartás található, szintén több a fogvatartott társak sérelmére elkövetett bántalmazás, verekedés, továbbá több esetben került elő a környezetéből tiltott tárgy (mobiltelefon, gyógyszer stb.). A magatartása tehát korántsem tekinthető normakövetőnek, együttműködőnek. Az elmúlt időszakban több zárkában megfordult már, de beilleszkedése mindenhol problémákkal tarkított volt. Szinte folyamatosan különféle konfliktusokat generál a környezetében elhelyezett más elítéltekkel, a személyi állomány tagjainak plusz feladatok megoldását feladatul adva ezzel. Aktuálisan legutóbb kijelölt körletén is problémája akadt társaival, ami miatt kérelmet terjesztett elő, hogy engedélyezzék részére, hogy egy másik körletrészre legyen áthelyezve, mert ellenkező esetben úgy érzi, hogy olyan konfliktusba kerül a környezetében lévő többi fogvatartottal, ami miatt egy bűnvádi eljárás indulhat vele szemben. Elmondása szerint képesnek érzi magát arra, hogy Rivotrilt szerezzen be, és annak hatására "oldja meg" a problémáját. Ezt pedig szeretné megelőzni...        

(A kép csak illuszráció.)

-    Meséljen a zárkán belüli „nagyvilági” életről: 

-    Sokszor azt láttam, hogy apám agresszív volt az emberekkel.

Valószínű, hogy az én agresszivitásomat is tőle örököltem. Viszont ha akarom, akkor nyugodt is tudok lenni. De én inkább a pörgős zárkákat szeretem. Pörgésen azt értem, mikor azt látom, hogy olyan gyerekek vannak a zárkában, akik hasonlítanak énhozzám. Én 19 évesen kerültem be, vékony voltam, de stabil. Ha kellett felálltam verekedni, akár az alsó ágyért is. Ha a zárkatársaimban magamat, a „fiatalságomat” látom meg, az jó érzéssel tölt el. Ha egy zárkán belül több menő fogvatartott is van, akik belemennek a hülyeségbe én is velük tartok. Régebben a nyugodt zárkát nem szerettem, csak a pörgőseket, ott éreztem magam jól. Már nincsen csak 7 hónapom szabadulásig, most már a nyugodtságra vágyom, szabadulni akarok. Régebben sokszor bepörgettem magam a többiekkel. Ilyenkor, ha rivóhoz jutottam, indult az utazás.

-    Mi az az utazás?

-    Kb. 30 szem rivót beveszek egyszerre, felpörget és utána már csak szinten kell tartani magam.

-    Hogyan?

-   Magába a 30 szem először elálmosít, de ezt az álmosságot 1-2 kávéval meg lehet fordítani és akkor már pörög is az ember. A szinten tartás alatt azt értem, hogy mikor kezd kimenni a hatás, ráveszek újabb 5 szemet és újabb kávét iszok meg, és így tovább. Ezt a hatást kb. 2-3 napig lehet szinten tartani. Az utazással gyorsabban telik az ítélet, legtöbbször nem emlékszik az ember semmire, de mégis megy az idő. Ilyenkor, ha kérdeznek, ugyanúgy válaszolok a kérdésekre, elő tudom magam adni úgy, mintha tiszta lennék. Mikor kimegy a hatás nem emlékszem a történtekre, csak ha segítenek feleleveníteni részleteket a múltból. Egyszer a saját szememmel láttam, mikor előttem egyik elítélt 100 szem rivót vett be egyszerre. Rendszeres használó volt, remegett érte, ha hozzájutott. Nekem 30 szem volt a plafon, mivel kint ezt nem használtam, először 1 szemet vettem be a hatás miatt. Elálmosított. A következő alkalommal 3-4 szem következett, kávéval. Ettől kába voltam. Az igazi pörgés 30-nál kezdődött. Mindenkinél más az adag, a pörgés eléréséhez, de átlagba a 30 kell hozzá.

-   Csak a börtönön belül rivózott?

-   Igen. Mikor kint voltam, volt olyan időszakom mikor speedeztem, meg „kóláztam” (kokain), mikor mihez jutottam hozzá. Mindig csak olyan szereket használtam, amiket nem vénásan kellett beadni. Félek a tűtől. Ha volt pénzem megvettem, ha nem volt, akkor előfordult, hogy a haverok vettek nekem anyagot. 6-8 órán keresztül pörgetett, mikor hazamentem, úgy loptam el anyámtól 1 szem xanaxot, hogy tudjak a buli után aludni. Ez megfordította a pörgést és elálmosított, de mára már másképp gondolkozok, szabadulni akarok és kimenni külföldre dolgozni, felhagyni a bűnözéssel, ez már csak a múlté...

Nem szeretnék nagyon pesszimistának látszani, de meglátásom szerint ez nem egy sikertörténet lesz. Ezzel együtt köszönöm a közreműködést nevelő kollégámnak, aki a fogvatartottal való beszélgetést az érintett beleegyezésével rögzítette...

Kép (majdnem) szöveg nélkül...

A fotó egy zárkaajtó faborításáról készült, a kissé gyengén kivehető szöveg a következő: "Új lakcímem Tököl...)... Ez is egy üzenet az utókornak, az itt maradóknak. Egy olyan fogvatartott társ részéről, aki végleg átszállításra került, a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetébe, de ezt megelőzően egy viszonylag tartós emléket akart hátrahagyni. Nem feltétlenül hasonlítanám a híres hollywood-i filmsztárok tenyerének betonba öntött lenyomatához, az elkövető ezzel együtt vélhetően úgy gondolta, hogy letette a névjegyét a többiek előtt, és talán akadnak olyanok, akik ezért egy kicsit sztárolják őt...  

Gondolatok az elzárásról...

Egy 10 napos elzárásról

"Rendhagyó módon, szakítva eddigi írásaim céljával és stílusával, nem kizárólag az első bűntényesek számára akarok tanácsokat osztogatni a mielőbbi szabaduláshoz, és hogy a börtönben töltött idő elviselhetően teljen, hanem igyekszem mindenkihez szólni: „Akinek füle van, az hallja meg.”

Az történt, hogy egy fiatal, valamilyen okból kiindulva egy élelmiszerboltból, csokit lopott. A bíróság ezért jogerősen 10 napos elzárásra ítélte. A fiatal, annak rendje és módja szerint letöltötte a büntetését. A szabadulásának reggelén megkérdezték tőle, hogy: „- Na, milyen volt?” A gyerek pedig magabiztosan és flegmán válaszolt: „- ugyan . . . semmi az egész börtön!”. Amikor ezt a sztorit elmesélték nekem, bizony megdöbbentem . . . Végig futott az agyamon, hogy ez a kis srác többé nem fog félni a börtöntől. És mivel eddig is megvolt benne a hajlam – hiszen lopott –, már semmilyen visszatartó erő nem lesz, ami meggátolná őt a további – ki tudja milyen minősítésű – bűncselekmények elkövetésétől. Ráadásul azt hiheti ez a szerencsétlen, hogy ennyi idő alatt már mindent látott a börtönből, mindent tud a börtönről, és ismeri, sőt netán még kezelni is tudja a rabtársait, pedig dehogy! Még azt is el tudom képzelni, hogy a haveri körében attól a 10 napos elzárástól extrán menő lesz. Szóval minden együtt áll ahhoz, hogy főhősünk a közeli jövőben tüzetesebben tanulmányozhassa a börtön belső világát, mert elkövet valami lopástól is súlyosabbat... Esetünkben ez a 10 napos elzárás nem bizonyult elrettentőnek, így minden volt, csak hatékony nem.

Ugyanakkor evidens, hogy valamilyen büntetés szükséges, hiszen senkinek nem szabad fizetés nélkül, önkényesen ezt-azt elvinni a boltból. Valami olyan eszközt kell találni, ami megfelelően szankcionál, ami jobban szolgálja a nevelő célzatot. Az ilyen kiskaliberű bűnelkövetőt nem kellene egyből elzárásra ítélni! A börtönt meg kell hagyni utolsó megoldásnak, hogy amikor már semmi nem segít, akkor előhúzható legyen a kalapból, és akkor már a delikvens a büntetését tényleges valójában élje meg, nem csak 10 napos tingli-tangliként. Nem jut eszembe jobb kifejezés, minthogy „életszerűbbé” kellene tenni a törvénykezés erre vonatkozó részét. Haladni a korral, megvizsgálni, mi az a szankció, ami egy mai fiatalt eltántorít attól, hogy elkövessen valami bűncselekményt.

Íme egy megoldás: Arra jutottam, hogy bizonyos weboldalak és szórakozóhelyek látogatásától való eltiltás eredményre vezethet! „- Loptál a boltból, öcskös? Oké, te akartad! Két hónapig nincs se facebook, se disco!” Természetesen mindezt nem apuci-anyuci mondja ki, hanem állam bácsi – akit közvetlenül a bíróság képvisel és neki bizony van szava! Melyik visszatartóbb? Az hogy a gyerek, aki napi 2-3 órát facebook-ozik, és hetente legalább egyszer elmegy csajozni a discóba, egyszer csak, mondjuk 2 hónapig, nem teheti, vagy az, hogy szimplán 10 napig nem alszik otthon, viszont továbbra is melegben van, fürdik és napi 3x enni kap? (Mert az ilyen kis bűntényes semmi, de semmi mást nem fog tapasztalni abból, hogy mi is a börtön valójában.) Lehetetlen a megvalósítás? Technikai szempontból nem. Az Egyesült Államokban már jó ideje viselik a házi őrizetesek azt a levehetetlen karperecet, vagy lábperecet, ami jelzi az adott személy tartózkodási helyét. Egy ilyen eszköz alkalmazásával és a GPS technológia felhasználásával nyomon követhető a mozgás. Ki kell alakítani egy központi, számítógépes adatbázist, ami azokat a szórakozóhelyeket tartalmazza, ahová az „eltiltott” – szebb szó az „elítéltnél” – nem teheti be a lábát. Ha a szórakozóhely GPS koordinátái és a mozgásban lévő „eltiltott” GPS koordinátái egyszer csak azonosak lesznek – ezt az egyezést figyelni tudná egy szoftver, aminek a fejlesztése nem túl bonyolult feladat – azt jelenti, hogy a gyerek bulizni akar a tiltás ellenére. Innentől több kifejlet is szóba jöhet: a karperec mondjuk, elkezd olyan éles hangon riasztani, ami elviselhetetlen mindenki számára és csak akkor szűnik meg, ha a kölyök kimegy vissza az utcára, így a GPS koordináták már ismét nem azonosak a szórakozóhelyével – vagyis a program „figyel”. Persze számtalan egyéb lehetőség kínálkozhat, hogy mi történjen, ha rossz helyre téved hősünk; tulajdonképpen csak az ítészek kreativitása szab határt.

Az elképzelés másik része az internet szabályozásával foglalkozik. Alapvetés, hogy a közösségi portálokat, online játék- és letöltő oldalakat, video- és zenemegosztó site-okat napi rendszerességgel látogatják a fiatalok. Ezek használatának megvonása a büntetés ideje alatt, is az eltiltás része lenne. A megvalósítása egyszerűbb, mint a GPS alapú nyomon követés, hiszen az „eltiltott” számítógépére, okos telefonjára kell csupán egy jelszóval védett „blokk”-ot rakni, amely korlátozza, hogy mely oldalakat lehet böngészni. Azért, hogy más gépéről se tehesse meg ezt, a személyes account is szünetelne az eltiltás tartama alatt. Ezen feladatok megoldása rendszergazdai hozzáértésnél többet nem igényel, és úgy gondolom, hogy a koordinálás a pártfogói szolgálat feladatkörébe beleférne. Lehet, hogy visszásnak és utópisztikusnak tűnik mindez egy jogerősen elítélt fogvatartott tollából leírva, de fontosnak tartom, hogy azok az emberek, akik nem börtönbe valók, semmilyen szinten, soha nem kerülhessenek oda. Ha ezzel a módszerrel – vagy persze bármi mással – megmenthető akár csak pár fiatal is a börtöntől, akkor sem fejlesztésre, sem a törvénykezés újragondolására nem szabad pénzt, időt sajnálni."

A fenti gondolatok egy fogvatartott elméjéből pattantak ki, ő vetette azokat papírra. Elgondolkodtató dolgok vannak benne, amennyiben valakiben megmozdulna valami, akkor várom a visszajelzéseket...

Heti szólás 3.

Párbeszéd a sport- és sétaudvaron, szabad levegőn tartózkodás során:

-          Mi volt másodfokon?

-          Helybenhagytak.

(No comment...)

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön a Hír TV "Riasztás" című műsorában. Ha valaki még nem látta volna...

A Radio Q 99,5 műsorából...

„… mind az összes zsiványok, betyárok, erős, okos, furfangos legények, a helyén van az eszük is csak a szívük eltévedt valahova. Ha visszatalálna a szívük a helyére, boldogan élhetnének ők is, amíg meg nem halnak…” Idézet ez egy mesejátékból, amelyet a balassagyarmati fegyház és börtön fogvatartottjai írtak, próbáltak hónapokon át, hogy aztán előadják családtagjaiknak.

Király vagy halál? – volt a mese címe és ez nem is olyan könnyű kérdés egy börtönben. Hétfő esti vendégeim, Büky Dorottya és Kóródi Mária, a Feldmár Intézet munkatársai, a balassagyarmati fegyház mesekörének vezetői. A módszerekről, élményeikről, sikereikről, kudarcaikról és az új bemutatóról, a Hófehérke és a hét törpéről mesélnek. 

http://radioq.hu/download/MAG0618X.mp3

Vallásgyakorlás

Ahogy arról a BVOP honlapja is beszámolt ( http://www.bvop.hu/?mid=2&cikkid=1772), 2012. június 13-án a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. objektumának szálló épületében 28 fő börtönlelkész részvételével került megtartásra a Börtönlelkészi Szolgálatban foglalkoztatott lelkészek 2012. évi továbbképzése. A rendezvény elöljárója Csóti András bv. vezérőrnagy, mb. országos parancsnok volt.

(Forrás: BVOP honlapja)

A büntetés-végrehajtási intézetekben elhelyezett fogvatartottak részére a jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével biztosított a vallásgyakorlás. A fogvatartottak ezt természetesen igénylik is, a Házirendben és a napirendben rögzített lehetőségek szerint. A témához kapcsolódóan most következzen egy fogvatartotti gondolatáramlat: 

Hívők, álhívők és önjelölt Krisztusok

- avagy vallás a börtönben -

"Mielőtt a címben szereplő témára térnék, fontosnak tartom elmondani, hogy jómagam nem vagyok egyik felekezet tagja sem, sosem voltam és nem is szándékozom az lenni. Mondhatni, ateista lennék. Azonban mindig is érdekeltek a világ vallásai, de pusztán tudományos alapon. Ezért ifjabb koromban és tanulmányaim során megismerkedtem a történelmi egyházakkal, azok tanaival, alapműivel. Mindig is érdekelt az emberi elmének azon része, amely létrehozta, létrehozza az isteneket és a misztikumokat köréjük. Sokan úgy tartják, hogy kezdetben az ember az ismeretlent próbálta ekképp racionalizálni. Majd az egyik generáció oltotta be a másikat azzal a gondolatmaggal, amely az idők és generációk során hatalmas és kusza őserdővé nőtte ki magát. Megjelentek erős, vaskos ágak, azonban rengeteg rövidebb, hosszabb lélegzetű vadhajtás is feltűnt, és fel is tűnik napjainkig. A modern, rohanó világban azonban a hit és vallás kérdése jelentős transzformáción esett keresztül, és a jelentősége jelentősen megkopott a mindennapokban. Főleg, ha a középkor Európáját vesszük alapul. Rengeteg új vallás, szekta jelent meg és a médiumokat önjelölt próféták vették uralmuk alá. Legtöbbjük célpontja a kétségbeesett és reményvesztett emberek csoportja, akiknek instant válaszokat szolgáltatnak. Természetesen tisztelet a kivételeknek. A gazdasági válság elhúzódása mind inkább hizlalja a fent említett csoportot. Azonban hol lehet egy kupacban a legtöbb reményvesztett és választ kereső embert találni, ha nem a börtönökben. Azt kell, hogy mondjam, rendkívül széles a paletta, amiből választani lehet. Hiszen a történelmi egyházak mellett az új hullám képviselői is toborozzák híveiket az elítéltek körében. Az én olvasatomban először kicsit multi-level marketingesnek tűnt a felhívás, miszerint „Gyere a gyülibe tesó. Ha jársz, kapsz dicséretet meg minden!” Így fordulhatott az is elő, hogy mikor a résztvevők összeírásával foglalkozó ember megkérdezte az éppen bekerült elítéltet, hogy melyik felekezetbe kíván menni, a válasz a következő volt: „Kint is jártam én.” „Igen, de melyikre?”, „Mondom kint is jártam!”; „De melyikre írjalak fel?” „Hát valamelyikre, no!” Vagy valaki a bent léte második napján tér meg és változik feddhetetlen „szentté” a korábbi drogfüggő, szerencsejátékos tolvajból. Nos, ilyenkor felvetődik a kérdés vajon tényleg az általa választott felsőbb hatalom szolgálatába helyezte lelkét vagy csupán a kedvezményekre és a csoport által biztosított pozíciókra áhítozik. Beszélgetve az emberek többségével azt kell mondanom, az utóbbi felvetés gyanúja igen erős. Talán úgy lehetne főszabályt alkotni, hogy aki kint is gyakorolta vallását, az hitelesnek tekinthető, azonban a bent megtértek jó részét megilleti az álhívőség bélyege. Van, aki azonban oly sokáig igyekszik fenntartani a látszatot, hogy rabjává válik ennek a gondolatvilágnak, amelyet teremtett magának és valóságként kezdi azt érzékelni. Egyszerűbben fogalmazva elkezdi túljátszani a szerepét. Elkezdi magát a körülötte lévők lelki és szellemi üdvéért felelős személyként érzékelni. Ahogyan kint is, ezek az emberek hamar megtalálják azokat, akikre befolyással tudnak lenni, akik nyitottak a szavaikra, iránymutatásaikra. Minél nagyobb ez a csoport, annál nagyobb az egójuk növekedésének mértéke. Ez természetesen exponenciális változás. Legtöbbször segít racionalizálni a múltban elkövetett cselekményeket és magát az éppen aktuális hívő érdekeinek képviselőjeként feltüntetni. Ergo, ha valami jó történik, akkor az ő imájának hatására történt, míg ha valami rossz, akkor letért az útról. Hajlamosak elfeledkezni továbbá arról a kontrasztról is, ami múltjuk és jelenük között húzódik. Talán a végső stádiuma az egójuk transzformációjának, mikor egyenesen Krisztushoz hasonlítják magukat. Ezzel is racionalizálva azon igényüket, hogy nekik több jár mindenből és bármit, amit tesznek Istentől való. Egyenesen Isten szól hozzánk az ő szavain keresztül, hiszen ő csupán az „írást”, a Szent Bibliát szólja. Ezzel természetesen nehéz vitatkozni. A legtöbben nem is jutnak ezen túl. Aki azonban kicsit jobb memóriával van megáldva és többször hallja a magyarázatokat, észreveheti a szabályok és prédikációk öncélúságát. Egy ennyire zárt környezetben a legtöbb intrika és „oldalazás” napvilágra kerül és az érdekek hálója kibogozható. Így változik egy másra örökérvényű tiltott dolog üdvözítővé a megfelelő embernél. Továbbá a bűn erénnyé. Akadnak olyanok is, akik az elkövetett bűn súlya alatt válnak hívővé. De a legtöbben inkább felismerik, hogy kihasználhatják a csoportosulás és az indivídum ereje közti különbséget és ebből akár a szabadulás után is profitálhatnak. Kvázi exportálva nyájukat a kinti világba és ezzel megteremtve azt a lehetőségüket, hogy bent megszerzett privilégiumaikat tovább gyakorolják, fejlesszék, immár a rácsok teremtette korlátok nélkül. Így míg sokan el kívánják választani a benti és a kinti létüket, ők tovább kívánják azt élni. Természetesen akadnak kivételek is, akik valóban segíteni kívánnak, de lévén bűnözőkről van szó, inkább feltételezhető a hátsó szándék megjelenése. Ily módon, míg egyesek csak beszélgetni és dicséretekért járnak a vallásos csoportok találkozóira, mások már jövőbeni nyájuk és fejősteheneik tagjait keresik. Ezzel persze még nem ártanak senkinek. Bennem azonban mindig felmerül az a kérdés, vajon mit szól az általuk megszólaló Isten a tevékenységükhöz. A helyében nem minősíteném túl pozitívnak, egy-két jó példától eltekintve, ami a nagy számok törvénye alapján adódik. Amikor azonban egy hirtelen jött eső elmossa a „buzgó” hívők hadát egy, a tiszteletére adott koncerten, akkor az ateistában is felmerül a gondolat, valóban létezik-e felsőbb hatalom, ami nem nézhette tétlenül ezt az arcpirító szemtelenséget, amit a nevében kívántak elkövetni. Persze erre is megvan a magyarázat, és a hirtelen jött jeges eső nem csapás, sőt inkább áldás. No meg nem kell többet belelátni, ez csupán eső. Ilyenkor tehát fennáll a szerepcsere esete, hiszen a felek ellentétes térfélre kerülnek. Talán ezért is marad meg az örök kérdések sorában, hiszen egyik fél sem tudja maradéktalanul bizonyítani a saját igazát objektívan. Egy dolog azonban biztos: barátokat, hittársakat nem a börtönben kell szerezni. Mert itt sem minden arany, ami fénylik. Ha pedig úgy döntünk, hogy a hit útjára lépünk, inkább járjuk ki a magunk útját, és ne vegyük igénybe az önjelölt krisztusok segítségét. Hiszen a bűnbocsánat keresése nem feltétlenül egyirányú út és rossz kezekben ismét visszavezet a kiindulási ponthoz..."

Azt hiszem, hogy az előbbiekhez különösebb kiegészítést nem kell tennem, mert igen jól összefoglalta azokat a kétségeket, előfeltételezéseket, előítéleteket, gondolatokat, melyek az elítéltek vallásgyakorlási, lelki gondozást célzó foglalkozásokat látogatási szokásaival kapcsolatban nemcsak az érintetteket, de a személyi állomány tagjait is áthatják. A gyakorlatban egyébként valóban megfigyelhető, hogy egyes fogvatartottak elsősorban nem feltétlenül az óriási lelki elkötelezettség és hit miatt látogatják a különböző vallási tárgyú foglalkozásokat, hanem azért, mert az együttlétek idején módjukban áll a zárkán kívül töltött idő mértékét növelni, ráadásul annak során más körletszinten, más nevelési csoportban elhelyezett társaikkal is találkozhatnak, kapcsolatba kerülhetnek, adott esetben nemcsak információkat cserélve velük.

De ne feltételezzük a rosszat, a fogvatartottak többsége minden bizonnyal magáért a programért, a lelki üdvükért vesz részt a hasonló jellegű eseményeken. És az álhívőkre ők maguk is rossz szemmel néznek...