A Mesekör ismét színpadra lépett....

Ördög és Pokol

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön falai között működő fogvatartotti Mesekör a tegnapi napon ismét kilépett a Nógrád megyei bv. intézet rácsai mögül, hogy legújabb darabját egy nyilvános előadás keretén belül mutassa be. Habár a helyszín és a környezet új volt számukra, a fellépő elítéltek mégis otthonosan érezhették magukat, hiszen a Fővárosi Bv. Intézet adott otthont a mesejátéknak.    

Az ezúttal civilekkel kiegészült fogvatartottak saját életük élményeit, korábbi eseményeit, álmaikat, vágyaikat és félelmeiket dolgozták fel, gyúrták össze és alkottak belőle egy szórakoztató, tartalmas előadást. Az alkalom ritka és különleges volt, ezúttal ugyanis nem rendkívüli családi beszélő keretében adták elő a meséjüket, hanem civil közönség előtt.

A darab főhőse Laci volt, akit nevelőszülei a tizennyolcadik születésnapját követően elküldtek a háztól, mert családi pótlék már nem járt utána, így nem érezték, hogy bármi hasznát vennék neki a továbbiakban. A fiatalember egy szakadt ruhában, oldalán tarisznyával útra kelt hát, hogy megkeresse a boldogságot. Vándorútja során a népmesei hagyományoknak megfelelően egyszer csak elérkezett egy sűrű, sötét erdőbe, ahol leült egy fa tövébe, hogy megpihenjen. Alighogy elszenderedett, hirtelen két zsivány érkezett, akik egy furcsa küllemű öregasszonyt vonszoltak magukkal. Kikötözték egy fa törzséhez, majd odébbálltak. Laci a matróna segélykérő sikoltozására riadt fel álmából. Bár először nagyon megrettent a boszorkány külsejű vénségtől, végül mégis erősebb volt benne a segítő szándék, és megszabadította fogságából az öregasszonyt. Cserébe kapott egy kolbászt, egy kulcsot, meg egy ócska tükröt, ráadásul a jótett helyébe kapott egy jótanácsot: amikor a vénség megtudta, hogy hősünk a boldogságot keresi, akkor elárulta neki, hogy azt a Pokol legbelső bugyrában, egy lezárt ládában találja meg. Ennyi volt a bevezetés, innen kezdődött az igazi történet…

Volt itt minden, ami akár a klasszikus mesékben, akár a szereplők előző életében előfordulhatott. A Pokol kapuját egy háromfejű kutya őrizte, ami először szét akarta tépni Lacit, majd végül a kolbász hatására megenyhült a szíve, és bebocsátotta főhősünket az alvilágba. A feketébe öltözött ördögfiókák között maga Lucifer fogadta a fiatalembert, majd amikor az felfedte neki jövetele célját, akkor több csábító alternatívát is kínált számára annak érdekében, hogy Laci megtalálja a boldogságot: kábítószert, nőt, hatalmat és temérdek pénzt. Mindez azonban nem elégítette ki a fiatalembert, nem adták meg számára azt, ami keresett…

Mert hogy is szólt a nézők számára a székekre készített szórólapon olvasható beharangozó szöveg? „Laci keresi a boldogságot. Alvilág? Tudatalatti? Ördög és Pokol? Hová, meddig kell visszamennie egy embernek, hogy önmaga tiszta, érintetlen lényegét megtalálja? Van esély? Ki segít? Ki a jó? És ki a rossz? Én jó vagyok vagy rossz? És te?”

Komoly kérdések, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a színpadon elítéltek voltak. Ahogy egyikük fogalmazott, bűnelkövetők, olyan emberek, akik korábban bűnözői életmódot folytattak. De egyszer számukra is eljön a szabadulás pillanata. A nap, amikor szabad emberként lépik át a börtön kapuját. Hogy mindez ideiglenesen vagy végérvényesen történik meg, nem csak rajtuk múlik. Mert lehet, hogy a reintegrációs törekvések eredményeinek és a velük foglalkozó szakemberek törődésének köszönhetően jó, vagy épp csak jobb emberré váltak, de mindez lehet, hogy kevés. Kevés akkor, ha kint már nincs figyelem, nincs segítség, nincs törődés. Csak az előítéletek, a félelmek, a közöny, az elutasítás fogadja őket…

A mesejáték végkifejlete előtt a nézők segítettek a Lucifer által halálba taszított és fekete hullazsákkal letakart Lacinak, hogy életre keljen. Hogy talán meglelje az oly nagyon vágyott boldogságot. És a feltámasztott fiatalember az ördögfejedelemmel vívott utolsó csata után kinyitotta a ládát, amiben egy megfakult régi fényképet talált. Rajta az édesanyját, amint csecsemőként őt magát tartja a karjában. És ebben a pillanatban tudta, érezte, hogy megtalálta, amit keresett…

A visszaemlékezés egészen biztosan nem adja vissza az előadás hangulatát, de azt hiszem, hogy a jelenlévők jól érezték magukat, nem bánták meg, hogy az esős péntek délután során másfél órát arra szántak idejükből, hogy megtekintsenek egy elítéltek által színpadra vitt mesejátékot. Abban viszont teljes mértékben biztos vagyok, hogy a nézők közül sokan megfeledkeztek arról, hogy hol vannak, és a színészek honnan érkeztek. Mert az önfeledt játék, a szórakoztatás helyenként komoly témákat feszegetett, elgondolkodtatott mindenkit. És talán ismét sikerült néhány téglát lebontani az előítéletek falából…

Az előadás végén a fogvatartottak levetették jelmezeiket, visszavették formaruhájukat, és felszálltak a rabszállító járműre, amely visszavitte őket a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe. Attila, a Tévelygőkért Alapítvány tapasztalati munkatársa, a darab egyik főszereplője pedig interjúkat adott. Korábban volt olyan előadás, melynek végén ő is a zárkájába tért vissza, de szabadulása óta úgy tűnik, hogy számára a rácson túl is van élet. Bízom benne, hogy ez a tegnap színpadon lévő fogvatartottak közül többek számára is bebizonyosodik egyszer… És ki-ki megleli a maga boldogságát...                  

    

Az lett volna gyanús, ha megdicsérnek érte

(Forrás: http://abcug.hu/toth-laszlo/)

Három hónapra a családjába fogadott egy börtönből frissen szabadult elítéltet a kétgyerekes László és felesége. A férfit azért költöztették magukhoz, mert a büntetés-végrehajtásból nem volt hová mennie, és azt is meg szerették volna neki mutatni, hogy milyen egy támogató közegben élni. Lászlót hidegen hagyta, hogy miért ült az új családtag, szerinte a bizalom a fontos, nem az, hogy ki mit tett. Az együttéléstől pedig nem félt, az semmivel sem jár több veszéllyel, mint mikor egy kollégiumba költözik be az ember.

Tóth László lelkész, van egy felesége, egy nyolc és egy tízéves gyereke. Tavaly augusztusban befogadták a házukba a fiatal,  börtönből szabadult Attilát. Nem ismerték előtte egymást, a költözés előtt két héttel találkoztak először, illetve László többször látta szerepelni Attilát a Feldmár Intézet szellemi iránymutatásán alapuló Mesekörben.

“Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy odamentünk hajnali ötre a börtön elé, és lássuk: ki szabadul ma” – nevet Laci, “de mélyebb ismeretség valóban nem volt közöttünk”. Attila a szabadulása előtt jelezte az intézetnek, hogy nincs hova mennie. Halmozottan hátrányos helyzetből került a börtönbe, felesége elhagyta, így a gyerekeit sem láthatta. “Dorka – (Büky Dorottya, a Feldmár Intézet alapítója) ekkor azt mondta, hogy kéne Attilának egy hely ahová mehet”.

 

“Jött a telefon Dorkától, mi pedig megrágtuk a feleségemmel, hogy kipróbáljuk-e vagy sem. Aztán arra jutottunk, hogy vágjunk bele” – meséli Laci. Feleségét nem kellett nagyon győzködni, de “azért nem ugrott egyből a nyakamba az ötlettől”. Azt azért alaposan átbeszélték előtte, hogy miért is fogadják be Attilát. “Tisztáztuk, hogy nem azért költözünk össze vele, hogy biztosítsuk a lakhatását, mossunk rá és takarítsunk utána, hanem azért, hogy legyen egy támogató közeg mögötte”.

“Augusztus 27-én pakoltunk össze mindent Erdélyben, és pont Attila szabadulására értünk a börtön kapujához, így már együtt tudtunk beköltözni az új házba” – meséli Laci. Ez a helyzet nekik is teljesen új volt, “fura volt, de inkább úgy mondanám: nem szokványos. Nem egy kitaposott ösvény volt, amire ráléptünk, tudtuk, hogy most valami olyan dolog történik, amit soha nem csináltunk még, és ez érdekesnek találtuk”.

Az nem volt téma közöttük, hogy Attila miért ült börtönben, “betörésről tudtam, de ezt nem firtattam”. A gyerekek miatt szempont lett volna, ha például egy gyilkosság miatti volt elítéltnek kellett volna hely, de az sem mellékes László szerint, hogy kit ölt meg az illető és miért. “Lehet, hogy van olyan ember, akiről tudom, hogy megölt két embert, de bízom benne, és biztos van olyan is, aki lehet, hogy rabolt, vagy éppenséggel nem derült ki róla semmi, de nem tudnék megbízni benne. A lényeg a bizalmon van, nem azon, hogy mit tett vagy nem tett”. A gyerekeknek az elején csak annyit mondtak, hogy jön az Attila, akinek nincs hol laknia. “Mikor már együtt laktunk, és látták, hogy nem eszik embert, akkor elmondtuk nekik, hogy korábban börtönben volt”.

“Félelem nem volt bennünk az együttéléstől, én ezt nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani, mint, amikor kollégiumban élsz együtt több másik emberrel. Itt van valaki, akinek máshogy telik a napja, máshogy szedi össze a ruháit, és lehet kint hagyja a zokniját, de ez volt a legtöbb, amitől tartottam”. Ez az optimista hozzáállás az összeköltözés után sem változott, a mindennapok zökkenőmentesen teltek, Attila segített a háztartásban, de külön megállapodásuk nem volt, hogy a szállásért cserébe mit kéne tennie. Attila a szabadulása után nem kapott rögtön munkát. “Előre nem beszéltünk meg semmit, a háznak szabályai sem voltak. Úgy álltam hozzá, hogy amíg nem történik olyan dolog, ami zavarna bárkit is a családban, addig nincs értelme szabályokat sem lefektetni. Ezért azt sem határozták meg előre, hogy Attila meddig marad” – meséli.

Három hónappal az összeköltözés után, egyik kora reggel Attila szólt, hogy valamit meg akar Laciékkal beszélni. “Izgult, és mondta, hogy hazaköltözne a saját családjához, a gyerekeihez. Furcsa érzés volt, amit akkor éreztem. Ahhoz hasonlítanám, mint mikor felnő a gyereked, aztán kirepül a fészekből szerencsét próbálni. A szobáját még egy ideig úgy hagytuk és a kulcs is nála maradt” – mondja Laci. Attila összesen három hónapot volt a családnál. László megérti, hogy egy idő után frusztráló lehetett, hogy egy másik családban élt, miközben neki is voltak gyerekei, csak tőle távol.

“Senkinek sem ajánlom, hogy átgondolatlanul utánunk csinálja” – mondja nevetve Laci. A történetnek fontos része, hogy Attilának évek óta kapcsolata volt a Feldmár Intézet trénereivel, akik a szabadulás után is figyelemmel kísérték mindennapjaikat. Egy frissen szabadultat befogadni egy működő családba, közösségbe jó ötlet, de azt már utólag látja, hogy sok múlik a tágabb környezeten. “Mi egy kis faluban élünk, ahol az egyetlen szórakozási lehetőség a művelődési ház könyvtára. Nincs munkalehetőség sem helyben, ez a dolog szerintem csak egy városban működhet igazán jól”.

Laci jó érzéssel gondol vissza az együtt töltött időre. Azt mondja, szerinte mindannyian gazdagabbak lettek értékes tapasztalatokkal, a gyerekek pedig jó példát láttak. „Fontos, hogy kinyíljunk egymás felé, mert egymásra vagyunk utalva” – mondta. Szerinte ez így jó volt, ebből nem hiányzott semmi. “Lehet, ha valaki megdicsért volna ezért, az már gyanús lett volna”.

Attila jelenleg egy volt fogvatartottaknak nyílt félutas otthon lakója és tapasztalati munkatársa Budapesten. A lakásban hárman élnek, dolgoznak, és december közepén szabaduló társuk fogadására készülnek. Ha segítene a talpra állásban, a részleteket itt találja.

Egy működőképes B-Terv a börtönből szabadulóknak...

(Forrás: http://hvg.hu/plazs/20140926_Puhara_estek_feldmar_intezet_b_terv, Fotók: Stiller Ákos)

Aki börtönből szabadul, újjászületik – mondják. De egyáltalán nem könnyű ez az újjászületés. A benti szigorú rend után mindennap olyan döntéseket kell hozniuk a frissen szabadultaknak, amelyek nem térítik vissza őket a rossz útra. Két börtönviselt férfi, önkéntesek segítségével egy úgynevezett félutas házat hozott létre, amelyre támaszkodva talán sikerül visszailleszkedniük a társadalomba.

A parketta a sarokban halomban állt, a lécek tele szögekkel, nemrég még lakhatatlan volt ez a lakás. Festeni is kellett. Két hónap alatt hozták rendbe: Zoli, Sanyi, Attila és az ő barátnője, Réka, valamint még néhány önkéntes segítő. Attila közben éjjel dolgozott egy romkocsmában. Hajnali 5-kor ért haza, reggel 8-tól nekiállt a felújításnak. Még sosem raktak le parkettát, srégen helyezték el a léceket, majd felcsiszolták és natúr páccal lakkozták. A falak hófehérek lettek. A tágas, 70 négyzetméteres, zuglói lakásnak 3 szobája van. A középen fekvő nappaliban széles kanapé, körben fotelek. A tévében az Ízek, imák, szerelmek című film megy, amiben Julia Roberts játssza a gazdag New York-i újságírónőt, aki a világot bejárva keresi önmagát: Rómában eszik, Indiában jógázik, Balin írni kezd, és szenved a nyugati jólétben keletkezett űrtől.

Este 6-kor csöppenek be hármójuk otthonába (Sanyi közben kihullott – de erről később), már majdnem sötétedik, de a lakásban világos van, a bútorok is világos tónusúak, rend van. Egy hónapja hárman költöztek be, a két férfi, Attila és Zoli nemrég "született újjá". Réka pedig segít nekik, hogy az újjászületésük sikeres legyen.

Attila több mint egy éve jött ki a balassagyarmati börtönből, négy évet kellett letöltenie, kórlapján lopás, betörés és rablás szerepel. A börtönben is balhés volt. 2011-ben találkozott Dorkáékkal (Büky Dorottya a Feldmár Intézet alapítója), akik egy mesekörre invitálták a fegyenceket. A program lényege az volt, hogy mesés színdarabokon keresztül közelebb kerüljenek magukhoz és családjukhoz. A hozzátartozóknak be is mutathatták a darabokat, amelyeket együtt találtak ki az intézet dolgozóival. Attilának nem volt családja, ezért amikor arra kérték a rabokat, hogy tegyék fel a kezüket, ha nem érdekli őket, már emelte is a karját. Egy rabtársa állította meg: „neked jó lesz ez”. Hagyta magát rábeszélni.

Megint a sitten rohadnék

„Baj van, szabadulok” – Attila két évvel később, a hétéves fogságának vége felé fordult Dorkához segítségért. Szeretett játszani, még akkor is, ha nem is volt családja, akinek bemutathatta volna a darabokat. Az is örömet okozott neki, ha mások gyerekei és szülei tapsolnak. Érezte, ha kikerül ebből a körből, teljesen egyedül marad. A szabadság pedig ijesztő. A legnagyobb veszélye, hogy milyen könnyen elveszíthető. A frissen szabadultak 70 százaléka fél éven belül visszakerül a börtönbe.

Attila úgy döntött, nem akar. „De 30-40 ezer forinttal, amit kapsz a börtönből, ruha és telefon nélkül, nem jutsz messzire.” Munkát szinte képtelenség szerezni. A régi kapcsolatok káros hatással voltak rá, Attila megpróbálta velük, de már nem volt mondanivalójuk egymásnak.

Egy idő után meg tanult nemet mondani, el tudta utasítani a régi jó cimborákat. „Elég, ha rosszkor vagy rossz helyen. Hiába nem csinálsz semmit, ha a többiek elkezdenek balhézni és esetleg még egy kamera is vesz” – mondja tapasztalatait. Alig 29 éves, azt mondja, hogy a B-terv programja nélkül el lenne veszve, „megint a sitten rohadnék”.

Zoli visszahúzódó. Ódzkodva válaszol az első kérdésekre, zavarban van. Amikor Dorka hetente egyszer meglátogatja őket a lakásban, ő főz. Négy hónapja van kint, tart az emberektől, „sokan vannak”, ezért inkább gyalogol, hogy ne kelljen tömegközlekedést használni a városban. Munkába megy, aztán hazasiet. Nem keresi mások társaságát, nehéz a börtön szigorú szabályrendszere után visszahelyezkedni a szabad életbe. „Ott megmondják, mit csinálj, mikor és hogyan. Kint önálló döntéseket kell hozni. Ez nehéz.” Az álmairól kérdezem. Még inkább zavarba jön. „Szeretek vezetni” – jelentkezett a mentősökhöz, sofőrnek.

Dorka felvilágosít: nem tud álmodni, aki nem ismeri a valóságot. „Olyan a börtön, mint egy inkubátor.” Ha kiszabadulnak, hirtelen levágják őket a csövekről. „Aki nem érzi magát biztonságban, aki szorong, annak nem indul be a teremtő képzelete.”

Attila már előrébb van. Egy éve szabadult, Dorkáéknak hála, „puhára esett”. Zolival most egy tízemeletes ház hőszigetelésén dolgoznak, reggel 7-től délután 5-ig. A fiú legszívesebben ácsként helyezkedne el, szerezne saját lakást, elvenné Rékát, családot alapítana. Attila azért tudott megváltozni, mert Dorkáéktól szeretetet kapott, előtte ez gyakran hiányzott az életéből. Ő már visszajárhat a mesekörbe, sőt már mint tapasztalati munkatárs, ő segíti a rabokat. Zolinak csak hat hónappal a szabadulás után szabad újra részt vennie a balassagyarmati programban, hiányzik neki a társaság.

Ilyen a boksz

A lakást a felújításért cserébe kapták meg két évre. Csak a közös költséget és a rezsit kell fizetni. A számlák rendezése az ő dolguk. A lakóközösség belső szabályait egymás között kell lebokszolniuk. Más ez a küzdelem, mint a börtönben, ahol a szó szoros értelmében meg kellett verekedni az ételért, a ruháért, és azért, hogy ne ők legyenek a „csicskák”. Bent a zárkamenőkkel kellett megküzdeni, kint pedig a szabadság kínálta lehetőségekkel, és azzal is, ha nincs lehetőség.

Reggel és este – mint egy család – leülnek és megbeszélik, milyen lesz és milyen volt a nap. Bagatellnek tűnik, de nem az. „Nekik mindennap meg kell hozni azt a szuverén döntést, hogy ezen az úton maradnak.”

Nem mindenkinek sikerül. Sanyival együtt kezdték a programot, ő azonban nem tudott ellenállni a szabadság adta lehetőségeknek. Drogügyek miatt Dorkáék kizárták a programból. Csak akkor mehet vissza a lakásba és folytathatja a félutas házban a programot, ha Magyarózdon elvégezte az úgynevezett Bonus Pastor-programot. Rékáék csalódtak benne. „De az is már egy pozitív döntés, hogy terápiára jelentkezett” – menti ki Dorka, aki ettől még nem akarja tisztára mosni egyikőjüket sem. „Bűnt követtek el, elkapták őket, jogerős ítélet született. Letöltötték a büntetést.”

Ő az ellen küzd, hogy bűnözőként éljenek tovább. Mint mondja „a börtönből kilépve újjászületnek”. Hiába hangzik szentimentálisnak, létfontosságú ez a születés-metafora. Ha nem ezzel a tudattal élnek, akkor könnyen visszakerülnek. El kell hinniük magukról, hogy lehet másképp, hogy van B-terv.

A Tévelygőkért Alapítvány nonprofit, civil szervezet, folyamatos támogatásra szorul. Az önkéntes munkáról és az adományozásról szóló részleteket megtalálja a weboldalukon és a Facebookon.

***

Négyen rinyóban - Szabadult nehéz fiúk B-Tervvel

(Forrás: https://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/negyen_rinyoban)

 A Vasárnapi Hírek írása

Mit gondolnak, hová kerülnek a nehéz fiúk, ha börtönből szabadulnak? Aki azt hiszi, könnyű a beilleszkedés, téved. Pedig van megoldás, és mindig jó, ha van egy B-Terv.

– Nyugodtan írjál mindenről, csak azt ne, hol vagyunk – kéri Dorka, miközben kulcsot vesz elő. – A házban egyelőre nem tudják, kik vagyunk.

A rács dupla és fehérre mázolt. Nem nyílik. A többiek azt javasolják, próbálja meg Sanyi, ő szakember, pajszerral két perc alatt megoldja. Sanyi hálás a poénért, és valóban nyitja is a zárat – kulccsal, mint a jófiúk.

Odabent felszedett parketták állnak halomban. Az egyik szobában eligazító szövegek (2 kapcsoló, 3 liter festék, hiányzik a kilincs!) lógnak lekapart falakon, egy menő rapsláger szövege (Sanyi énekelte, a lányoknak megtetszett, és kérték, hogy írja le, illetve fel); a világítás pucér villanykörte. A másik szoba glettelésre vár, a falon hatalmas betűk: B-TERV. Sanyi nekivetkőzik, szakszerű mozdulatokkal kaparja a festéket. Nem magas fiú, inkább alacsonynak mondanám, ha nem tartanék a retorzióktól, látszik, sokat foglalkozott testével az utóbbi években. Minden izom a helyén, tetoválások tetőtől talpig.

– Te, Sanyi, ki az az ürge a jobb karodon?

– Melyik?

– A napszemüveges, kalapban.

– Az? Bódi Guszti.

– Nem mondod komolyan, hogy magadra varrattad Bódi Gusztit?!

– Mér ne? Jó csóka az.

– És ő tud róla?

– Majd megírom neki. Ha fenn van a fészen. Sanyi, alias Bari Sándor („Nyugodtan írd csak le a nevemet, hadd tudják meg, ki vagyok!”) két hónapja szabadult Balassagyarmatról. 31 éves. Azt mondja, már öreg. Utoljára 6 év 5 hónapot ült („Ne akard tudni, miért!”). Szerencsés volt; pontosan tudta, hogy mi lesz, ha kijön. Jön a B-Terv.

– Nagyon érzékeny dolog ám kijönni a börtönből – mutat az elmélyülten dolgozó Sanyira Dorka. – Ha valaki kijön nyolc év után, az hihetetlenül szorong. Hogy mi lesz, megvan-e még a csaja, lesz-e hol laknia, mik az új dolgok? Odabent senki nem készíti fel őket erre. Nem véletlen, hogy ötven százalék a visszaesők aránya. Minden második szabaduló fél éven belül megint bent van.

Büky Dorka, a budapesti Feldmár Intézet alapítója évek óta foglalkozik a börtönben élők problémáival. Az intézettel szervezett kommunikációs és agressziókezelő tréningeket, így találtak egymásra a Balassagyarmati Fegyházzal. Az itt működtetett Mesekörben az elítéltekkel együtt írnak és rendeznek színdarabokat, évente kétszer előadják a családtagoknak.

A mesekörösök jobban kommunikálnak, jobban kezelik a konfliktusaikat. Büky Dorka az ismert, Kanadában élő magyar pszichoterapeuta Feld- már Andrással együtt dolgozta ki a Mesekör koncepcióját.

A nehézfiúk körében eleinte nem volt túl népszerű mesében szerepelni. Ma már válogatnak.

– A B-Terv ötletét az élet írta. Tavaly odajött hozzám Attila, az egyik mesekörös fiú, hogy Dorka, nagy baj van, egy hónap múlva szabadulok, nincs hová mennem. Kérdeztem Andrást, mit lehetne tenni? Számos kezdeményezést ismert, így alakult ki az átmeneti lakóközösség koncepciója. Az egészet Attilára szabtuk. Az első lakóotthon Szirákon volt. Barátunk, Tóth László református lelkész költözött be feleségével és Attilával egy ottani házba. Egy idő után Attila felvette a kapcsolatot a családjával, és hazaköltözött, de kiderült, az mégsem működik, így munka reményében visszajött Budapestre. Így kezdtünk dolgozni a mostani lakás tervén. Nehezen találtunk megfelelő helyet, de aztán megismerkedtünk egy nyitott emberrel, aki kedvező feltételekkel adta bérbe a lakást. Ezt, itt. Teljesen fel kell újítani, mindent magunk csinálunk. Festünk, tapétázunk, parkettázunk.

Attilának azóta van munkája, a vendéglátózik, s közben tapasztalati munkatársként segíti a B-Tervet. Barátnőjével, Rékával költöznek ide.

– Mi már a sitten is rinyóban voltunk Zolival meg Sanyival. A rinyó annyit jelent, hogy mondjuk nyolcan vagyunk egy zárkában, és mindent megosztunk egymással. Rinyóban lenni nagy dolog. Ez a lakás sokban hasonlít ahhoz, ami odabent volt, s bár idekint minden más, a rinyó azért rinyó. Rékával az intézetben találkoztam. Összebarátkoztunk. Úgy szólítottuk egymást, hogy kis húgom meg bátyuskám. Aztán egymásba szerettünk. Most meg együtt vagyunk. Szeretnénk együtt maradni, saját lakásba költözni. Hosszú távra tervezünk, ez a mi A-tervünk. A B-Tervben pedig mindig szívesen segítek. Németh Bori, a Tévelygőkért Alapítvány képviselője és Garland Anikó, aki korábban a Feldmár Intézet önkéntese volt, most mentorként dolgozik. Csupa törékeny nő, meglepő elszántsággal és határozott fellépéssel. Másképpen nem megy.

– Sok önkéntes számára hamar kiderül, hogy ez máshogy izgalmas, mint ahogy képzelték – mondja Bori. – Sokan romantikusnak találják, hogy börtönből szabadult, izmos, jóképű srácokkal törődjenek. Aztán lemorzsolódnak. Merthogy ez csöppet sem romantikus munka. Itt hevesen vitázni, néha kiabálni kell. Képtelen helyzeteket kell megoldani.

– A legnagyobb közös problémánk az, hogy a börtönből kiszabadulva milyen szabályrendszert alakítsunk ki együtt. Ez érinti a pénzügyeket, de akár az étkezést is. – Anikó Sanyira néz, aki vidáman mutatja a múlt héten, az első fizetéséből vásárolt napszemüveget. – Van olyan, akiről tudjuk, hogy egyetlen perc alatt elkölt minden pénzt, és inkább hetekig éhezik, de „az a cucc” kell.

Sanyi befejezi a melót, Dorka mögé ül egy halom parkettára. Díjnyertes kép, nem vitás: a kemény exsittes és a szőke asszony. Láthatóan odavannak egymásért (Dorkának családja van, férje és gyerekei, úgyhogy kéretik ezt az egészet a helyén kezelni), talán másképp nem is menne

– El kell jutnunk odáig, hogy nincsenek ők és mi, hanem csak MI vagyunk. Egy hajóban evezünk. Ezek a fiúk nem bűnözők, hanem emberek, akik elkövettek valamit, amiért megbűnhődtek. És ha ők úgy döntenek, hogy többet nem követnek el ilyesmit, akkor azt a hatalmas erőt, energiát, kreativitást, ami bennük van, bűn nem kihasználni – jelenti ki Dorka.

Sanyi nem könnyű eset, minden szót harapófogóval kell kihúzni belőle. A lányok szerint rapben kellene beszélnie, az a vérében van.

– Megváltoztam, a jó út felé haladok. Szerintem. Eddig nem teljesen jó dolgokat tettem… Szeretném jóvá tenni az egészet. Na jó, amit lehet. Hogy meddig akarok itt maradni? Nem tervezek sose. Ilyen vagyok. Sok dolog van az életbe’, valami mindig közbejön, és akkor valami mást csinálsz. De nem feltétlenül. Most csak egy vágyam van: ezt a házat rendbe rakni, beköltözni és megnyugodni végre. Ha az megvan, akkor rendben van.

Sanyinak és Zolinak körülbelül egy éve van a B-Tervben.

Az utánpótlás is a Mesekörből érkezik – „őket ismerjük, tudjuk, nem lőhetünk nagyon mellé” –, fél év múlva szabadul a következő fiú, akinek nincs hova mennie. Egyelőre.

– Hogy mi volna a siker? Ha a fiúk nem kerülnének vissza. Aztán pedig az, hogy ésszerű időn belül legyen hova menniük innen. – Dorka optimista.

– Jó volna, ha senki nem töltene itt egy perccel se több időt, mint amennyit feltétlenül szükséges. Az élet mégis csak odakint van.

Idehaza kevés a B-Tervhez hasonló kezdeményezés. A Váltó-sáv Alapítvány munkatársai 1997 óta foglalkoznak börtönből szabaduló fiatalok beilleszkedésének segítésével. A tanácsadáson és a coaching programokon kívül ők is működtetnek úgynevezett „félutas házakat”, amelyekben – a B-Tervhez hasonlóan felkészítik az egykori elítélteket a visszailleszkedésre.

Európában 1993-ban a Bernard van Leer Alapítvány kezdeményezésére hozták létre az Eurochipset (European Committee for Children of Imprisoned Parents), amely a börtönökben fogva tartott elítéltek gyermekeinek életét próbálta könnyebbé tenni. Magyarországon a Tévelygőkért Alapítvány foglalkozik az elítéltek gyermekeinek problémáival. www.tevelygokertalapitvany.info