A Mesekör ismét színpadra lépett....

Ördög és Pokol

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön falai között működő fogvatartotti Mesekör a tegnapi napon ismét kilépett a Nógrád megyei bv. intézet rácsai mögül, hogy legújabb darabját egy nyilvános előadás keretén belül mutassa be. Habár a helyszín és a környezet új volt számukra, a fellépő elítéltek mégis otthonosan érezhették magukat, hiszen a Fővárosi Bv. Intézet adott otthont a mesejátéknak.    

Az ezúttal civilekkel kiegészült fogvatartottak saját életük élményeit, korábbi eseményeit, álmaikat, vágyaikat és félelmeiket dolgozták fel, gyúrták össze és alkottak belőle egy szórakoztató, tartalmas előadást. Az alkalom ritka és különleges volt, ezúttal ugyanis nem rendkívüli családi beszélő keretében adták elő a meséjüket, hanem civil közönség előtt.

A darab főhőse Laci volt, akit nevelőszülei a tizennyolcadik születésnapját követően elküldtek a háztól, mert családi pótlék már nem járt utána, így nem érezték, hogy bármi hasznát vennék neki a továbbiakban. A fiatalember egy szakadt ruhában, oldalán tarisznyával útra kelt hát, hogy megkeresse a boldogságot. Vándorútja során a népmesei hagyományoknak megfelelően egyszer csak elérkezett egy sűrű, sötét erdőbe, ahol leült egy fa tövébe, hogy megpihenjen. Alighogy elszenderedett, hirtelen két zsivány érkezett, akik egy furcsa küllemű öregasszonyt vonszoltak magukkal. Kikötözték egy fa törzséhez, majd odébbálltak. Laci a matróna segélykérő sikoltozására riadt fel álmából. Bár először nagyon megrettent a boszorkány külsejű vénségtől, végül mégis erősebb volt benne a segítő szándék, és megszabadította fogságából az öregasszonyt. Cserébe kapott egy kolbászt, egy kulcsot, meg egy ócska tükröt, ráadásul a jótett helyébe kapott egy jótanácsot: amikor a vénség megtudta, hogy hősünk a boldogságot keresi, akkor elárulta neki, hogy azt a Pokol legbelső bugyrában, egy lezárt ládában találja meg. Ennyi volt a bevezetés, innen kezdődött az igazi történet…

Volt itt minden, ami akár a klasszikus mesékben, akár a szereplők előző életében előfordulhatott. A Pokol kapuját egy háromfejű kutya őrizte, ami először szét akarta tépni Lacit, majd végül a kolbász hatására megenyhült a szíve, és bebocsátotta főhősünket az alvilágba. A feketébe öltözött ördögfiókák között maga Lucifer fogadta a fiatalembert, majd amikor az felfedte neki jövetele célját, akkor több csábító alternatívát is kínált számára annak érdekében, hogy Laci megtalálja a boldogságot: kábítószert, nőt, hatalmat és temérdek pénzt. Mindez azonban nem elégítette ki a fiatalembert, nem adták meg számára azt, ami keresett…

Mert hogy is szólt a nézők számára a székekre készített szórólapon olvasható beharangozó szöveg? „Laci keresi a boldogságot. Alvilág? Tudatalatti? Ördög és Pokol? Hová, meddig kell visszamennie egy embernek, hogy önmaga tiszta, érintetlen lényegét megtalálja? Van esély? Ki segít? Ki a jó? És ki a rossz? Én jó vagyok vagy rossz? És te?”

Komoly kérdések, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a színpadon elítéltek voltak. Ahogy egyikük fogalmazott, bűnelkövetők, olyan emberek, akik korábban bűnözői életmódot folytattak. De egyszer számukra is eljön a szabadulás pillanata. A nap, amikor szabad emberként lépik át a börtön kapuját. Hogy mindez ideiglenesen vagy végérvényesen történik meg, nem csak rajtuk múlik. Mert lehet, hogy a reintegrációs törekvések eredményeinek és a velük foglalkozó szakemberek törődésének köszönhetően jó, vagy épp csak jobb emberré váltak, de mindez lehet, hogy kevés. Kevés akkor, ha kint már nincs figyelem, nincs segítség, nincs törődés. Csak az előítéletek, a félelmek, a közöny, az elutasítás fogadja őket…

A mesejáték végkifejlete előtt a nézők segítettek a Lucifer által halálba taszított és fekete hullazsákkal letakart Lacinak, hogy életre keljen. Hogy talán meglelje az oly nagyon vágyott boldogságot. És a feltámasztott fiatalember az ördögfejedelemmel vívott utolsó csata után kinyitotta a ládát, amiben egy megfakult régi fényképet talált. Rajta az édesanyját, amint csecsemőként őt magát tartja a karjában. És ebben a pillanatban tudta, érezte, hogy megtalálta, amit keresett…

A visszaemlékezés egészen biztosan nem adja vissza az előadás hangulatát, de azt hiszem, hogy a jelenlévők jól érezték magukat, nem bánták meg, hogy az esős péntek délután során másfél órát arra szántak idejükből, hogy megtekintsenek egy elítéltek által színpadra vitt mesejátékot. Abban viszont teljes mértékben biztos vagyok, hogy a nézők közül sokan megfeledkeztek arról, hogy hol vannak, és a színészek honnan érkeztek. Mert az önfeledt játék, a szórakoztatás helyenként komoly témákat feszegetett, elgondolkodtatott mindenkit. És talán ismét sikerült néhány téglát lebontani az előítéletek falából…

Az előadás végén a fogvatartottak levetették jelmezeiket, visszavették formaruhájukat, és felszálltak a rabszállító járműre, amely visszavitte őket a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe. Attila, a Tévelygőkért Alapítvány tapasztalati munkatársa, a darab egyik főszereplője pedig interjúkat adott. Korábban volt olyan előadás, melynek végén ő is a zárkájába tért vissza, de szabadulása óta úgy tűnik, hogy számára a rácson túl is van élet. Bízom benne, hogy ez a tegnap színpadon lévő fogvatartottak közül többek számára is bebizonyosodik egyszer… És ki-ki megleli a maga boldogságát...