(Forrás:
https://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/negyen_rinyoban)
A Vasárnapi Hírek írása
Mit gondolnak, hová kerülnek a nehéz
fiúk, ha börtönből szabadulnak? Aki azt hiszi, könnyű a beilleszkedés, téved.
Pedig van megoldás, és mindig jó, ha van egy B-Terv.
– Nyugodtan
írjál mindenről, csak azt ne, hol vagyunk – kéri Dorka, miközben kulcsot
vesz elő. – A házban egyelőre nem tudják,
kik vagyunk.
A rács dupla és fehérre mázolt. Nem
nyílik. A többiek azt javasolják, próbálja meg Sanyi, ő szakember, pajszerral
két perc alatt megoldja. Sanyi hálás a poénért, és valóban nyitja is a zárat –
kulccsal, mint a jófiúk.
Odabent felszedett parketták állnak
halomban. Az egyik szobában eligazító szövegek (2 kapcsoló, 3 liter festék,
hiányzik a kilincs!) lógnak lekapart falakon, egy menő rapsláger szövege (Sanyi
énekelte, a lányoknak megtetszett, és kérték, hogy írja le, illetve fel); a
világítás pucér villanykörte. A másik szoba glettelésre vár, a falon hatalmas
betűk: B-TERV. Sanyi nekivetkőzik, szakszerű mozdulatokkal kaparja a festéket.
Nem magas fiú, inkább alacsonynak mondanám, ha nem tartanék a retorzióktól,
látszik, sokat foglalkozott testével az utóbbi években. Minden izom a helyén,
tetoválások tetőtől talpig.
– Te, Sanyi, ki az az ürge a jobb karodon?
– Melyik?
– A napszemüveges, kalapban.
– Az? Bódi Guszti.
– Nem mondod komolyan, hogy magadra varrattad Bódi Gusztit?!
– Mér ne? Jó csóka az.
– És ő tud róla?
– Majd megírom neki. Ha fenn van a fészen. Sanyi, alias Bari Sándor („Nyugodtan írd csak le a nevemet, hadd tudják meg, ki vagyok!”) két
hónapja szabadult Balassagyarmatról. 31 éves. Azt mondja, már öreg. Utoljára 6
év 5 hónapot ült („Ne akard tudni, miért!”).
Szerencsés volt; pontosan tudta, hogy mi lesz, ha kijön. Jön a B-Terv.
– Nagyon
érzékeny dolog ám kijönni a börtönből – mutat az elmélyülten dolgozó
Sanyira Dorka. – Ha valaki kijön nyolc év
után, az hihetetlenül szorong. Hogy mi lesz, megvan-e még a csaja, lesz-e hol
laknia, mik az új dolgok? Odabent senki nem készíti fel őket erre. Nem
véletlen, hogy ötven százalék a visszaesők aránya. Minden második szabaduló fél
éven belül megint bent van.
Büky Dorka, a budapesti Feldmár
Intézet alapítója évek óta foglalkozik a börtönben élők problémáival. Az
intézettel szervezett kommunikációs és agressziókezelő tréningeket, így
találtak egymásra a Balassagyarmati Fegyházzal. Az itt működtetett Mesekörben
az elítéltekkel együtt írnak és rendeznek színdarabokat, évente kétszer
előadják a családtagoknak.
A mesekörösök jobban kommunikálnak,
jobban kezelik a konfliktusaikat. Büky Dorka az ismert, Kanadában élő magyar
pszichoterapeuta Feld- már Andrással együtt dolgozta ki a Mesekör koncepcióját.
A nehézfiúk körében eleinte nem volt
túl népszerű mesében szerepelni. Ma már válogatnak.
– A
B-Terv ötletét az élet írta. Tavaly odajött hozzám Attila, az egyik mesekörös
fiú, hogy Dorka, nagy baj van, egy hónap múlva szabadulok, nincs hová mennem.
Kérdeztem Andrást, mit lehetne tenni? Számos kezdeményezést ismert, így alakult
ki az átmeneti lakóközösség koncepciója. Az egészet Attilára szabtuk. Az első
lakóotthon Szirákon volt. Barátunk, Tóth László református lelkész költözött be
feleségével és Attilával egy ottani házba. Egy idő után Attila felvette a
kapcsolatot a családjával, és hazaköltözött, de kiderült, az mégsem működik,
így munka reményében visszajött Budapestre. Így kezdtünk dolgozni a mostani
lakás tervén. Nehezen találtunk megfelelő helyet, de aztán megismerkedtünk egy
nyitott emberrel, aki kedvező feltételekkel adta bérbe a lakást. Ezt, itt.
Teljesen fel kell újítani, mindent magunk csinálunk. Festünk, tapétázunk,
parkettázunk.
Attilának azóta van munkája, a
vendéglátózik, s közben tapasztalati munkatársként segíti a B-Tervet.
Barátnőjével, Rékával költöznek ide.
– Mi már a sitten is rinyóban voltunk Zolival meg Sanyival. A rinyó
annyit jelent, hogy mondjuk nyolcan vagyunk egy zárkában, és mindent megosztunk
egymással. Rinyóban lenni nagy dolog. Ez a lakás sokban hasonlít ahhoz, ami
odabent volt, s bár idekint minden más, a rinyó azért rinyó. Rékával az
intézetben találkoztam. Összebarátkoztunk. Úgy szólítottuk egymást, hogy kis
húgom meg bátyuskám. Aztán egymásba szerettünk. Most meg együtt vagyunk.
Szeretnénk együtt maradni, saját lakásba költözni. Hosszú távra tervezünk, ez a
mi A-tervünk. A B-Tervben pedig mindig szívesen segítek. Németh Bori, a
Tévelygőkért Alapítvány képviselője és Garland Anikó, aki korábban a Feldmár
Intézet önkéntese volt, most mentorként dolgozik. Csupa törékeny nő, meglepő
elszántsággal és határozott fellépéssel. Másképpen nem megy.
– Sok önkéntes számára hamar kiderül, hogy ez máshogy izgalmas, mint
ahogy képzelték –
mondja Bori. – Sokan romantikusnak
találják, hogy börtönből szabadult, izmos, jóképű srácokkal törődjenek. Aztán
lemorzsolódnak. Merthogy ez csöppet sem romantikus munka. Itt hevesen vitázni,
néha kiabálni kell. Képtelen helyzeteket kell megoldani.
– A legnagyobb közös problémánk az, hogy a börtönből kiszabadulva milyen
szabályrendszert alakítsunk ki együtt. Ez érinti a pénzügyeket, de akár az
étkezést is. – Anikó
Sanyira néz, aki vidáman mutatja a múlt héten, az első fizetéséből vásárolt
napszemüveget. – Van olyan, akiről
tudjuk, hogy egyetlen perc alatt elkölt minden pénzt, és inkább hetekig éhezik,
de „az a cucc” kell.
Sanyi befejezi a melót, Dorka mögé ül
egy halom parkettára. Díjnyertes kép, nem vitás: a kemény exsittes és a szőke
asszony. Láthatóan odavannak egymásért (Dorkának családja van, férje és
gyerekei, úgyhogy kéretik ezt az egészet a helyén kezelni), talán másképp nem
is menne
– El
kell jutnunk odáig, hogy nincsenek ők és mi, hanem csak MI vagyunk. Egy hajóban
evezünk. Ezek a fiúk nem bűnözők, hanem emberek, akik elkövettek valamit,
amiért megbűnhődtek. És ha ők úgy döntenek, hogy többet nem követnek el
ilyesmit, akkor azt a hatalmas erőt, energiát, kreativitást, ami bennük van, bűn
nem kihasználni – jelenti ki Dorka.
Sanyi nem könnyű eset, minden szót
harapófogóval kell kihúzni belőle. A lányok szerint rapben kellene beszélnie,
az a vérében van.
– Megváltoztam, a jó út felé haladok. Szerintem. Eddig nem teljesen jó
dolgokat tettem… Szeretném jóvá tenni az egészet. Na jó, amit lehet. Hogy
meddig akarok itt maradni? Nem tervezek sose. Ilyen vagyok. Sok dolog van az
életbe’, valami mindig közbejön, és akkor valami mást csinálsz. De nem
feltétlenül. Most csak egy vágyam van: ezt a házat rendbe rakni, beköltözni és
megnyugodni végre. Ha az megvan, akkor rendben van.
Sanyinak és Zolinak körülbelül egy
éve van a B-Tervben.
Az utánpótlás is a Mesekörből érkezik
– „őket ismerjük, tudjuk, nem lőhetünk
nagyon mellé” –, fél év múlva szabadul a következő fiú, akinek nincs hova
mennie. Egyelőre.
– Hogy
mi volna a siker? Ha a fiúk nem kerülnének vissza. Aztán pedig az, hogy ésszerű
időn belül legyen hova menniük innen. – Dorka optimista.
– Jó
volna, ha senki nem töltene itt egy perccel se több időt, mint amennyit
feltétlenül szükséges. Az élet mégis csak odakint van.
Idehaza kevés a B-Tervhez hasonló
kezdeményezés. A Váltó-sáv Alapítvány munkatársai 1997 óta foglalkoznak
börtönből szabaduló fiatalok beilleszkedésének segítésével. A tanácsadáson és a
coaching programokon kívül ők is működtetnek úgynevezett „félutas házakat”,
amelyekben – a B-Tervhez hasonlóan felkészítik az egykori elítélteket a
visszailleszkedésre.
Európában 1993-ban a Bernard van Leer
Alapítvány kezdeményezésére hozták létre az Eurochipset (European Committee for
Children of Imprisoned Parents), amely a börtönökben fogva tartott elítéltek
gyermekeinek életét próbálta könnyebbé tenni. Magyarországon a Tévelygőkért
Alapítvány foglalkozik az elítéltek gyermekeinek problémáival.
www.tevelygokertalapitvany.info
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése