"Rendszerint másoktól idézek, de neked most eredeti John Smith sorokat küldök. Nem valami költőiek, de igazak. Igen, a börtön érzéketlenné tesz, de rákényszerít, hogy észrevegyük, mi a legfontosabb. A család és a hűség. Mi elítéltek, tudjuk, hogy a börtönben egyik sem létezik. Tehát ne menekülj az elől, akivé váltál – elítélt. Fogadd el, fejlődj tőle és többé nem veszted szem elől az igazi értékeket."
Részlet "Az elítélt" c. filmből...
Mint ahogy egy korábbi bejegyzésemben már kitértem rá, a családi döntéshozó konferencia a fogvatartottak társadalmi re-integrációját segítő program, melynek gyakorlati megvalósítása során az elkövető által meghívott és a büntetés-végrehajtási intézet vezetése által jóváhagyott családtagok, barátok, közösen fogalmazzák meg a szabadulás utáni sikeres re-integráció szempontjából legfontosabb kérdéseket.
A büntetés-végrehajtási intézetek napi működésének, a fogvatartottak szabadulásra történő felkészítésének gyakorlatában jelenleg hazánkban mindez nem egy általánosan elterjedt eszköz, ennek ellenére a magam részéről - figyelembe véve a témában elvégzett eddigi gyakorlatainkat - feltétlenül hasznosnak és eredményesnek gondolom a modell alkalmazását.
A témával foglalkozó szakemberek szerint a helyreállító szemléletre épülő különféle konferenciamodellek gyökereit az új-zélandi maori kultúrában fellelhető tradicionális döntéshozatali módszer, a családi csoportkonferencia-modell adja. Ennek lényege, hogy a szűkebb és tágabb értelemben vett család tagjai közösen, egymással együttműködve tervezik meg, hogy milyen módon kívánják megoldani a családban felmerülő problémákat. Ezek a problémák egyebek mellett lehetnek például gyermekvédelmi, oktatási, egészségügyi, igazságügyi jellegűek, lényeg hogy hatással vannak a család működésére, és annak helyreállításához, normalizálásához szükséges a megoldás megkeresése.
A büntetés-végrehajtási szempontokat áttekintve a családi döntéshozó konferencia alkalmazási lehetőségeit a magam részéről elsősorban két esetben látom hasznosnak és megvalósíthatónak, melyek közül az egyik a büntetés-végrehajtási intézet elhagyásával együtt járó ideiglenes eltávozás előkészítése, míg a másik egy adott fogvatartott szabadulásának előkészítése.
Mint ismeretes, a fogvatartottak a szabadságvesztés büntetésük töltése alatt meghatározott feltételek mellett, ideiglenes jelleggel, különböző jogcímeken lehetőséget kaphatnak arra, hogy elhagyják a büntetés-végrehajtási intézetet. Ezeket a lehetőségeket két részre oszthatjuk: a kérelem alapján történő távozásra (mint például büntetés-félbeszakítás, súlyos beteg hozzátartozó meglátogatása, hozzátartozó temetésén való részvétel), illetve a jutalom jellegű eltávozásra (mint például rövidtartamú eltávozás, kimaradás), melyek feltételeiről jogszabályi rendelkezések (6/1996. IM rendelet, 1979. évi 11. törvényerejű rendelet) határoznak, egy dolog azonban mindenképpen közös, nevezetesen az, hogy a döntés-előkészítés folyamatában a büntetés-végrehajtási intézetek információkat szereznek az együttműködő szervektől. Ide sorolhatjuk az érintett fogvatartott állandó lakhelye szerint illetékes rendőrkapitányságtól megkért állásfoglalást, amely egyebek mellett azt hivatott közölni, hogy az elítélt lakókörnyezetében való megjelenése a közrend és a közbiztonság szempontjából akadályba ütközik –e vagy sem, szervezett bűnözői körbe tartozó személlyel volt –e ismert kapcsolata a fogvatartottnak, illetve bűnismétléstől kell –e tartani esetében. Szintén ide tartoznak a megyei Kormányhivatalok Igazságügyi Szolgálatától beszerzésre kerülő pártfogó felügyelői környezettanulmányok, melyek egy büntetés-félbeszakítási kérelem esetében azt hivatottak közölni, hogy a kérelem indokai megfelelnek –e a valóságnak, a teljesítés anyagi/tárgyi feltételei rendelkezésre állnak –e, a fogvatartott személyes jelenléte szükséges –e, illetve tartása biztosított vagy sem.
Amennyiben a büntetés-végrehajtási intézet részéről megkért információk, környezettanulmányok, esetleg egyéb igazolások megérkeznek, akkor azok tartalmát az illetékesek természetesen figyelembe veszik, mérlegelik a beszerzett információkat, ezzel együtt korántsem biztos, hogy egy fogvatartott adott esetben támogató vélemények mellett is elhagyhatja az intézetet. Mert a személyi állomány tagjai nem feltétlenül látnak bele a fogvatartott fejébe, nem tudhatják biztosan, hogy az esetlegesen engedélyezésre kerülő ideiglenes eltávozásról az érintett valóban vissza fog térni az intézetbe, vagy sem. Amennyiben a visszatéréssel nincs probléma, akkor minden rendben. De mi van abban az esetben, ha ez nem így történik? És most kivételesen ne a legrosszabbra gondoljunk, azaz fel se merüljön bennünk az, hogy a fogvatartott egy újabb bűncselekményt követett el, vagy a távollét során olyan szituációba került, melynek során maga vált bűncselekmény áldozatává. Valljuk meg őszintén, büntetés-végrehajtási pályafutásunk során mindkét esettel többen találkozhattunk… És ez természetesen nem feltétlenül erősíti azt, hogy a fogvatartott a közreműködő szervek, hatóságok támogató véleménye mellett is kapjon egy lehetőséget. Ha csak személyes példát szeretnék említeni, akkor annak idején, szépreményű pályakezdő nevelőként magam is kerültem olyan helyzetbe, hogy pozitív és egyértelműen normakövetőnek értékelhető zárt intézeti magatartás, kifejezetten támogató rendőrségi információ alapján akkori vezetőim felé egy olyan véleményt alkottam az érintettről, ami alapján engedélyezésre került részére egy ideiglenes eltávozási lehetőség. Amely alatt aztán az - azóta életének egy büntetés-végrehajtási intézetben önkezével véget vető - elítélt egy újabb, súlyos, életellenes bűncselekményt követett el. Akkori parancsnokom magához rendelt, és azt mondta: „a véleménye ugyan jogszerű volt, de a körülmények ismeretében az nem tekinthető szakszerűnek”. Értettem… Ezzel együtt tényleg úgy gondolom, hogy a legnagyobb körültekintés, alaposan végrehajtott kockázatelemzés és óvatosság mellett sem lehetünk biztosak abban, hogy a fogvatartott az ideiglenes távollét során valóban problémamentesen fog viselkedni. Azért azt ne feledjük, hogy egy elítéltet az ideiglenes eltávozás alatt olyan ingerek, hatások érhetik, melyeket nem tud megfelelő módon feldolgozni, és egy rossz döntést hoz: elmulasztja a visszatérést, új bűncselekményt követ el, satöbbi. Mert a börtön falain kívül eltöltött idő alatt megszűnik az a rendkívül erős kontroll, amelyet a büntetés-végrehajtási intézet közege, személyzete gyakorol a fogvatartottak felett.
Az egyértelmű állásfoglalást és döntést nehezíti továbbá, hogy a fogvatartottak családi kapcsolatait a személyi állomány tagjai csak felszínesen, felületesen ismerik. A legnagyobb rálátással erre talán az illetékes nevelők rendelkeznek, akik a kérelmek vagy jutalmak kapcsán elkészített értékelő véleményükben foglaltakkal a lehetőségekhez mérten legjobban próbálják segíteni, előkészíteni a vezetői állásfoglalásokat, illetve a döntést. A nevelők azok, akik ellenőrzik a kimenő és bejövő leveleket, a hozzátartozókkal folytatott telefonbeszélgetéseket, illetve látogató fogadás végrehajtása során testközelből figyelhetik meg az elítéltek és családtagjaik, hozzátartozóik egymás felé tanúsított magatartását, de mindez meg sem közelíti azt az információhalmazt, amit egy családi döntéshozó konferencia során szerezhetünk. Mert ott a resztoratív technikák gyakorlati alkalmazásában jártas szakemberek irányítása, közreműködése mellett a személyi állomány jelenlévő tagjai a fogvatartott és hozzátartozói egymáshoz való viszonyulását, kommunikációját, érzelmeik kimutatását, gondolataik megosztását testközelből figyelhetik meg. És ez jóval több, mint amit levelezésből, telefonbeszélgetés belehallgatásából, környezettanulmányokból és egyéb információkból megtudhatunk.
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön néhány évvel ezelőtt, a Magyar Bűnmegelőzési Börtönmissziós Alapítvány által a fogvatartottak részére megtartott Zakeus-program megvalósítása során került kapcsolatba Negrea Vídiával, a Közösségi Szolgáltatások Alapítványa Magyarország vezetőjével. Az általa irányított alapítvány a Resztoratív Gyakorlatok Nemzetközi Intézete (International Institute for Restorative Practices) által kidolgozott resztoratív gyakorlatok hazai képviselőjeként korábban több alkalommal közreműködött egyebek mellett büntetés-végrehajtási intézetek reintegrációs munkájában, pártfogók képzésében, vagy konkrét esetek támogatásában. A személyes ismeretségünk megalapozta az együttgondolkodást, majd a közös munkát a resztoratív gyakorlatok, módszerek bv. intézeten belüli alkalmazásának lehetőségei tárgyában, egy speciális fogvatartotti kategória, a hosszú tartamú szabadságvesztés letöltése után szabaduló elítéltek vonatkozásában.
A következőkben két konkrét esetet fogok bemutatni, melynek szereplői mindkét esetben olyan fogvatartottak, akik életellenes bűncselekmény elkövetése miatt töltötték, illetve egyikük jelenleg is tölti jogerős szabadságvesztés büntetését. A példákon keresztül reményeim szerint egyértelművé válik, hogy miért is tartom pozitívnak ezt a módszert. A történet tehát hamarosan folytatódik…
Az irataimat rendezgetve a minap rábukkantam egy két-három évvel ezelőtt, a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak által összeállított anyagra, melynek akkoriban a Fogvatartottak Etikai Kódexe címet adtuk. A következő részben ezt adom közre, úgy gondolom, hogy érdemes átolvasni, illetve az a véleményem, hogy amennyiben ezt a valóban hús-vér elítéltek által szerkesztett anyagot, magatartási szabály-gyűjteményt valamennyi fogvatartott megismerné és betartaná, akkor a személyi állomány tagjainak jóval kevesebb problémája lenne a napi munkavégzése során, de ezzel együtt a fogvatartottak körében kialakuló konfliktushelyzetek száma is csökkenne…
Etikai kódex:
A jó modor, a szándék, vagyis a választott viselkedési forma belső indíttatásából ered. Ne azért legyünk illemtudóak, mert tartunk valakitől, attól, hogy esetleg megszólnak bennünket, vagy tetszeni akarunk valakinek, hanem önként, mások és magunk iránti megbecsülésből! Az illedelmes viselkedésnek kétségtelenül az alapvető szabályai közé tartozik, hogy ne sértsük meg környezetünk erkölcsi és esztétikai jóérzését, és megtartsuk a higiénia elemi követelményeit.
A köszönés:
Társunkat, a felügyeletet és a vezetőség tagjait… stb., akkor is üdvözöljük, ha nem vagyunk biztosak afelől, vajon észrevett-e bennünket.
A felügyeletet, elöljárókat rendfokozatuk, vagy beosztásuk megnevezésével köszöntsük. Például, ha nincs egyenruhában az intézet parancsnoka, vagy a nevelőnk; „Jó napot, parancsnok Úr!” vagy „Jó napot, nevelő Úr!” Ha és amennyiben nem ismerjük a rendfokozatokat, vagy úgy szólunk valakihez, hogy nem látjuk a rendfokozatát, - például zárkából kiszólva szólítjuk meg a felügyelő Urat, - ne mondjunk rendfokozatot, csak annyit; „Felügyelő Úr, legyen szíves…!”
Illetlenség és szabálytalan egy főtörzsőrmestert például őrmester Úrnak szólítani!
Rendkívül fontos a megszólítás hangsúlya, és szövege. Amennyiben szeretnénk kérni valamit a felügyelettől, szóljunk hozzájuk emberi hangnemben, stílusban! Sokkal célravezetőbb, mint indulatosan, hangoskodva. Ez egy úgynevezett, „adjonisten- fogadjisten” viszony. Nem várhatjuk el a felügyelettől, hogy tolerálja a modortalan megszólítást, sőt a tiszteletlen magatartás fegyelmi vétség.
Ha valaki gondolataiba mélyed, vagy alkalmi társalgó partnerével beszélgetésbe merül, és köszöntésünket nem viszonozza, figyelmetlenségét nem vehetjük szándékosnak. Ámde ha észrevesszük, hogy ismerősünk szándékosan kerüli tekintetünket, ez nyilván azt jelenti: nem tart igényt köszönésünkre. Ebben az esetben ne erőltessük az üdvözlést.
Elsőként általában a fiatalabb köszön az idősebbnek, az alárendelt a főnökének, a szolgálatot teljesítő hivatásos alkalmazottaknál az alacsonyabb rendfokozatú a magasabb rangúnak.
Ha a lépcsőházban, folyosón összetalálkozó ismerősök közül az egyik a másik elébe vág, mindig az köszön előre, aki előz. Az üdvözlést a köszönő felé fordulva viszonozzuk.
Előfordulhat az is, hogy valaki következetesen nem üdvözöl minket, vagy nem köszön vissza, holott ismerősünk. Ilyenkor nem marad más hátra, mint felhagyni az üdvözléssel. Megtehetjük még azt, hogy alkalomadtán megtudakoljuk viselkedésének okát.
Aki társaságba érkezik, általában minden jelenlevőt üdvözöl. Nem illik csak a társaság néhány tagjának köszönni és kezet nyújtani.
Hivatalos érintkezés esetén nő és férfi egyazon üdvözlési formát használ.
A hivatásos állomány hölgy tagjainak megszólítása: Úrnő vagy Úrhölgy!
Jóllehet a köszönés nem igényel különösebb összpontosítást, mégis ügyeljünk arra, hogy mindig a megfelelő üdvözlést válasszuk.
Ha az udvaron sapka viselése közben, a hivatásos állomány egy tagja, elhalad mellettünk, őt a sapkánk jobb kézzel történő, enyhe megemelésével, jó napot köszöntéssel, köszöntjük! Magasra nem illik emelni a sapkánkat, de ne is csak jelképesen érintsük a sapkánkat, a sapkaszegély megpöccintése pedig durva udvariatlanság.
Kézfogásnál, mindig jobb kezünket nyújtjuk; csak kivételes esetekben, ha jobbunk nem szabad, nyújthatjuk bal kezünket, megfelelő bocsánatkérés kíséretében. Csak tiszta kezet nyújtsunk. Ha valakivel kezet akarunk fogni, legyen mozdulatunk határozott, ne tétovázzunk, mert ezzel rossz benyomást keltünk partnerünkben.
A megszólítás:
Az intézet alkalmazottait rendfokozatuk, vagy beosztásuk szerint szólíthatjuk meg.
Amennyiben a megszólítással nem vagyunk tisztában, kötelesek vagyunk megkérdezni. A megszólítás minden esetben legyen illemtudó, ha a hivatásos állomány tagja, nem kíván ránk figyelni, ne erőszakoskodjunk vele.
Az egyéb részleteket a köszönés fejezetben tárgyaltuk.
Egymást, szintén kulturáltan, illemtudóan szólítsuk meg. A szép szó és jó modor, csodákra képes, a megszólítás kihat rá, meghatározza a társalgás hangulatát!
A társalgás:
Az illem és jó ízlés megköveteli, hogy ügyeljünk arra, miről és milyen formában beszélgetünk azokkal az emberekkel, akikkel kapcsolatba kerülünk, tehát hosszabb-rövidebb társalgást folytatunk.
Általában ne beszéljünk – ha különösebb okunk nincs rá – olyan dolgokról, amelyek kellemetlenül érinthetik partnerünket, ne faggassuk olyasmi felől, amiről szemmel láthatóan nem kíván szólni. Gondoljuk meg, hogy sokszor a hallgatás többet ér a legtapintatosabb társalgásnál. Semmi estre se beszéljünk olyan hangerővel, hogy mondókánk avatatlan fülekbe is eljusson, vagy hogy felhívjuk magunkra a kívülállók figyelmét. Ne beszéljünk túl gyorsan, se terjengősen, helytelen az affektált és leereszkedő magatartás.
Nem való sem dicsekednünk, sem másokat megszólnunk.
Soha nem árt megfontolni, mi az, amiről illik társaságban beszélni, s miről jobb hallgatni. Bizalmas családi ügyeinket ne teregessük ki mások előtt. Nem helyes olyan kényes témát fölvetni, amely szemben álló táborokra osztaná a beszélgetőket. Arra ne vetemedjünk, hogy a jelen levőket pletykákkal, mások rágalmazásával szórakoztatjuk.
Faragatlan viselkedésről tanúskodik az, ha nem értve a mondatokat „mi?” kérdőszót használunk, „tessék” vagy pedig „bocsánat, nem értettem” szavakkal kérdezünk, s ez annyira természetes legyen, mint ha a „mi?” ilyen értelemben nem is létezne a szótárunkban.
Előfordul, hogy a közös társalgás folyamán némely kérdésben, különböző vélemények, álláspontok alakulnak ki. Ilyen esetben a jó modor szolgáljon a helyzet kezelésére. Mindig tartsuk szem előtt, hogy másoknak is igazuk lehet, és ajánlatos mások érveit is meghallgatni. Az a mód, ahogyan az ellenérvekre válaszolunk, nem csak az illem vagy tapintat kérdése. Nem árt kifejlesztenünk magunkban azt a képességet, hogy tudjunk mérlegelni, és adott esetben tudjuk elfogadni mások érveit és nézeteit. Egyesek úgy vélik, hogy az állásponthoz való ragaszkodás, a jellemesség és elvhűség annyi, mint görcsösen, mereven ragaszkodni ahhoz, amit egyszer helyesnek vélt az ember, és a vélemény megváltoztatása következetlenség. Nem kell feltétlenül egyetértenünk azzal, amit mások kijelentenek. Ellenvetésünknek azonban ne így adjunk kifejezést: „Ez nem igaz, ez ostobaság”. Vagy ne adj’ Isten: „Ez hazugság”. Semmi esetre se szerezzünk érvényt véleményünknek erőszakkal, tettlegességgel, trágár indulatos hangoskodással! Jól nevelt emberek egészen más módon fejezik ki ellenvéleményüket. Általában tökéletesen elég, ha megjegyezzük, hogy talán tévedésről, félreértésről, pontatlan vagy téves információról van szó.
A jó társalgó a társait is be tudja vonni a társalgásba. Így alakul csak ki az a kellemes társalgási légkör, amelyben mindenki jól érzi magát.
Illetlenség mások szavába vágni. Társaságban gyakran előfordul, hogy ketten beszélgetnek, és véletlenül csatlakozik hozzájuk valaki. Ha a beszéd tárgya olyasvalami, ami a harmadikat is érdekli, illik röviden tájékoztatni őt, miről szól a társalgás. Azonban a harmadik félnek nem illik kérdezősködnie a beszélgetés témájáról, különösképpen, ha társalgás lehalkul. Talpraesett társalgók ilyenkor persze nem halkítják le a hangjukat, hanem észrevétlenül témát váltanak. Ha a harmadik fél mégis kérdezősködik a téma felől, udvariatlanság őt elutasítani ilyen szavakkal: „Semmi közöd hozzá”, vagy hasonlóképpen. Elég, ha azt mondjuk, hogy családi ügyről vagy személyes problémáról van szó. A társalgásba való bekapcsolódás során, nem árt egy bizonyos fokú szerénység.
A társalgás egyik alapvető követelménye, hogy tartózkodjunk mások ízlésének és érzéseinek megsértésétől. Túlzottan erős, „zaftos” kifejezéseket ne használjunk, ne ilyen primitív módon akarjunk kitűnni a többiek közül, ne így hívjuk fel magunkra a figyelmet, inkább kulturált viselkedésünkkel.
A telefonálás:
A telefon használatára is vonatkoznak bizonyos illemszabályok; a jó modor tulajdonképpen már a telefonbeszélgetés előtt szerepet kap. Meg kell ugyanis gondolnunk, vajon nem háborgatjuk-e ismerősünket a telefonálásunkkal, nem zavarjuk-e munkájában, elfoglaltságában. Ezért célravezető rendszeres telefonos kapcsolattartásnál, előre egyeztetni a hívásunk idejét. Jól meg kell gondolnunk, melyik időpont a legmegfelelőbb a telefonbeszélgetésre.
Sokan elfelejtik, nem illik mindent telefonon elmondani. Senkiről és senkivel ne beszéljünk a telefonon illetlenül.
Gondoljunk arra, hogy véletlenül avatatlan fülek is hallhatják beszélgetésünket. A telefonba nem ordítunk izgatottan, de nem is suttogunk. Olyan hangerőt válasszunk, hogy beszélgető partnerünk jól halljon minket. Általában beszéljünk röviden; a hosszú lére eresztett telefonálásunkkal, lefoglaljuk a vonalat. Tapintatlanság elhúzni a beszélgetést, ha mások is várnak a készülékre. Várakozók viszont ne zavarják türelmetlenül a beszélőt. Ha a telefon összeköttetés késik, kerüljük a szitkozódást. Fontos az is, hogyan beszélünk a kagylóba. Mindig világosan és érthetően beszéljünk. Ha a beszélőt nem halljuk elég jól, tapintatosan figyelmeztessük rá.
A levelezés:
Az emberek között kialakult kapcsolatok fenntartásának igen régi formája a levelezés. Görögország vagy a klasszikus Róma nagy bölcsei levelezésének; egy-egy darabja az emberi szellem csodálatára késztet, gondolati gazdagságuk, szellemességük és formai tökélyük káprázatos.
Mindenekelőtt, amikor levélírásba kezdünk, gondoljuk át, miről akarunk írni. A címzett a levél tartalmából és külalakjából, alkot véleményt a feladóról.
Semmiképpen se kezdjünk levélírásba, ha fel vagyunk zaklatva, nyomott a hangulatunk, vagy kedvetlenek vagyunk. Ilyenkor gyakran becsúszik a levélbe az is, amit később talán megbánnánk. Persze az is előfordul, hogy éppen ilyen felajzott állapotban érezzük szükségét az írásnak: belső inger hajt az átéltek azonnali közlésére. Írjuk meg a levelet, de tegyük félre, egy-két nap múlva olvassuk újra, így eldönthetjük: szemétkosárba kerül-e, vagy a postára. A szerelmes levél, messzemenően bizalmas, tartalma harmadik személyre nem tartozik. Ezért ne adjuk oda senkinek elolvasni, és mi se olvassuk el mások ilyen jellegű levelét.
Rossz modorra vall, megválaszolatlanul hagyni levelet. Ne várakoztassuk levelező partnerünket túl sok ideig, illő dolog a levélre mielőbb válaszolni. A levél legyen áttekinthető, könnyen olvasható. Ha nem tudunk szép egyenes sorokat róni, inkább használjunk sorvezetőt. Ceruzával csak szélsőséges esetben írunk, persze elnézést kérve a címzettől. A levélbe dátum is való, a címzettnek esetleg fontos lehet a keltezés ideje. Egy dologra azonban mindenképpen ügyeljünk: a levelet ne felejtsük el aláírni. Ellenkezője nagy figyelmetlenségről árulkodna.
Idegen levelet soha se olvassunk el, még ha véletlenül kerül is kezünkbe. Ez esetben már nem is az illemről, hanem a büntetőjogilag védett levéltitokról van szó.
A hivatalos levelekre külön szabályok vonatkoznak. Fehér a/4.-es ívpapírt használjunk, felül jobbra kerül a keltezés, balra a feladó címe. Bal oldalt nagyobb szegélyt hagyunk üresen, mint jobb oldalt. A hivatalos levél stílusa legyen rövid, szabatos és tárgyilagos. Ügyeljünk a pontos címzésre. Ne feledkezzünk meg az irányító számról.
Soha ne kíséreljünk meg, levélben tiltott kapcsolatot létesíteni. Csak engedélyezett kapcsolattartóinkkal levelezzünk. Nem szabad apró cetliken, más intézetekben lévő ismerőseinknek üzenetet küldeni, ez fegyelmi vétség.
Az iskola:
A diák köteles tisztelettudóan viselkedni a tanárral szemben. Köszöntsük őt, megbecsüléssel beszéljünk róla. Egész életünk, munkánk, a családban és a társadalomban betöltött szerepünk függ attól, hogy a tanulmányok idején hogyan formálódunk, hogyan hat ránk a nevelés. Ha ezt megértjük, akkor a saját érdekünkben –nem pedig illemből- jelenünk meg pontosan az órán, előadáson, gyakorlaton. A késést, bármiféle zavarást, nem csak az oktatóval, hanem saját magával és minden olyan társával szemben is udvariatlanságnak fogja tartani, aki törekszik a tananyag elsajátítására. Minden osztály, szakkör, sajátos mikroklímát alakít ki, amelyben a diákok közti kapcsolatok megkövetelik az illemtudó viselkedés különféle formáit. Legyen természetes, hogy udvariasan szólunk társainkhoz, kérünk és megköszönünk minden segítséget, ápolt külsővel járunk az iskolába, és rendben tartjuk környezetünket, segítünk gyengébb társainknak a nehezebb tananyag elsajátításában.
A sport:
A sportfoglalkozásokon ügyeljünk saját magunk és társaink testi épségére. A sport ne legyen a felgyülemlett indulatok levezetésének helye, ne a sport leple alatt, kíséreljük meg társainkkal szembeni nézeteltéréseinket rendezni. A sportfoglalkozásokon az előírt ruházatban jelenjünk meg. Ha a nem megfelelő öltözékünk miatt, fennforgást keltünk, az tiszteletlenség és figyelmetlenség társainkkal szemben is, mivel az ő sportolásra jutó idejüket is megrövidíthetjük.
Soha ne dohányozzunk a sportfoglalkozáson, annak nem ez a helye és ideje!
A foglalkozáson figyeljünk oda a felügyelő nevelő utasításaira, hiszen gyakran a mi érdekünkben hívja fel a figyelmünket valamire, amire mi esetleg a sport hevében nem figyelünk fel.
A kondicionáló eszközök használata, ne legyen az egymás közötti rivalizáció színtere. Segítsünk egymásnak, a kezdő, gyengébb, társainkkal osszuk meg tapasztalatainkat, semmiképpen ne nevessük – gúnyoljuk ki őket, ez idegen a sport eszmeiségétől!
A munkahely:
A munkatársak, kollégák, akiket a közös érdekek, a kollektíva hatáskörébe tartozó feladatok fűznek össze, akkor alakítanak ki egymással jó viszonyt, akkor teremtenek kedvező munkahelyi légkört, ha tisztelik egy másban az embert.
A munkahelyünkön törekedjünk arra, hogy a ránk bízott munkát a legjobb tudásunk szerint elvégezzük. Munkáltatóinkkal legyünk tisztelettudóak. Tartsuk be az előző fejezetekben tárgyalt viselkedési és illemszabályokat.
A munkahely illeme elítéli a rágalmazást – ez többek között büntetőjogi kategóriába is tartozik, - alakoskodást és az intrikát.
A dohányzás:
A dohányosoknak illik tisztában lenniük a dohányzás illemszabályaival. Minthogy a cigarettafüst nem csak a dohányosoknak árt, hanem annak is, aki közvetve szívja be, így passzív dohányzóvá válik. Munkahelyen, közösségi helyiségekben, vagy bármely zárt helyiségekben csak akkor dohányozzunk, ha azt külön utasítás nem tiltja. Ezt is csak akkor tegyük, ha azzal nem dohányzó társainkat nem zavarjuk. Amint rajtunk kívül mások is tartózkodnak a helyiségben, legyünk rájuk tekintettel és ne gyújtsunk rá!
Soha ne dohányozzunk a folyosón, a fürdőkben, a könyvtárban, ezek közterületnek számítanak, és ezeken a helyeken tilos a dohányzás.
A folyosók, a fürdők, a lépcsőház, az iskolakörlet közterületnek minősül és ott a kijelölt helyek kivételével, tilos a dohányzás! Amennyiben a fenti helyeken valaki, megszegi a dohányzás tilalmára vonatkozó szabályt és dohányzik, ott eldobja a cigarettacsikket, nem csak az alapvető etikai szabályok ellen vét, de nem tiszteli a körletrészek tisztántartásával dolgozó társai munkáját és rendkívül nagy modortalanság!
Az udvaron nem illendő eldobálni a cigarettacsikkeket, ugyanis rendkívül modortalan megnyilvánulás, ne felejtsük el, az udvart is fogva tartott társaink tartják rendben.
Az épületben vannak kiemelten tűzveszélyes területek, helyiségek, ezeken a helyeken történő dohányzás, nem jópofa dolog, inkább felelőtlen cselekedet. Nem szabad elfelejteni, ha valaki ilyen helyen rágyújt, az egész közösség egészségét, testi épségét veszélyezteti.
Nagyon fontos odafigyelni a dohányzó embereknek, hogy a dohányzásukkal ne zavarják nem dohányzó társaikat. A dohányzó ember egy több ezer éves szenvedélynek áldoz, ennek a szenvedélynek vannak íratlan szabályai és kultúrája, aki nem tiszteli a szenvedélyétől mentes embereket, környezetét, az tanulmányozza a kulturált dohányzás szabályait. Az angol és francia etikett, tartalmaz ide vágó szabályokat…
Az étkezdében:
A közös étkező helyiségben ne társalogjunk túl hangosan, ne zavarjunk másokat hangoskodással, ne hívjuk fel magunkra a figyelmet, hiszen mások is nyugodtan szeretnék elfogyasztani az ételüket.
Az étkezdében az illendőség azt kívánja, hogy ne akadályozzuk az ételfelvétel folytonosságát. Fegyelmezetten várjuk ki, amíg sorra kerülünk. Az étkezdében használt edényeket – csajkákat – a kijelölt ablaknál adjuk le, soha ne hagyjuk az asztalon. Ilyen helyen ne bocsátkozzunk hosszas társalgásba, és az étkezésből ne csináljunk, baráti összejövetelt.
Étkezés után, ne hagyjunk magunk után az asztalon ételmaradékokat, ezzel önmagunkat minősítjük!
Együnk csukott szájjal és tele szájjal soha ne beszéljünk, ez módfelett visszataszító és modortalan.
A közösségi rendezvények:
A közösségi rendezvényeken, az előírt formaruhában jelenjünk meg. Külsőnk legyen ápolt és rendezett. Viselkedjünk úgy, hogy viselkedésünkkel ne zavarjuk a rendezvényt.
Módfelett tiszteletlen viselkedésünkkel megzavarni az előadást, minden ilyen eseményen fogadjuk nagy tisztelettel az előadókat, ugyanis ha civil előadó látogat el hozzánk, azt az esetek nagy többségében a szabadidejében teszi és ez tiszteletre méltó.
Az udvaron (séta):
Az udvaron tartózkodás időtartamára is vonatkoznak az alapvető viselkedési és etikai szabályok.
Az udvar nem az árukereskedelem fóruma, oda ne azért járjunk, mert üzleti érdekeink úgy kívánják!
Az udvar ne legyen a nézeteltérések ütköztetésének helye. Tartsuk tiszteleten a sportoló – futó – fogva tartott társainkat, akik a salakos területen kocognak, ne zavarjuk őket, ne a salakon sétáljunk, hogy a kocogókat kerülgetésre kényszerítsük. Az udvaron, a téli formaruha viselésének időszakában, viseljünk sapkát és a téli kabátot csak a sportolás idejére vegyük le.
Az udvaron felállított telefonfülkére is ugyan azok a viselkedési szabályok vonatkoznak, mint a körleteken elhelyezett készülékekre. Soha ne kíséreljünk meg, más vonalkódos kártyájával telefonálni, még akkor sem, ha közös kapcsolattartónk van, ez fegyelmi vétség és úgyis kiderül! Az udvari telefonkészülékre fokozottan érvényes az a viselkedési szabály, hogy fogjuk rövidre a beszélgetést, hiszen sokan szeretnének onnan telefonálni.
Az öltözködés:
Életünk mindennapjaihoz tartozik, hogy megtartsuk a higiénia általános követelményeit, gondot fordítsunk külsőnkre és arra a környezetre, amelyben élünk, dolgozunk, mozgunk. A higiénia tehát hozzá tartozik a kulturált ember életéhez, nélküle nem is beszélhetünk kulturáltságról. Ide tartozik az öltözködés és az öltözetünk higiénikus állapota. Kötelesek vagyunk az öltözékünket rendben tartani, hetente legalább egyszer mossuk ki az ingünket és kéthetente a nadrágunkat. A leszakadt gombokat varrjuk fel. Az elszakadt ruhánkat varrjuk meg, ez a civil életben is így működik!
A tisztálkodás. higiénia:
A higiénia elveit már gyermekkorunktól próbálják belénk oltani. Semmilyen divatos öltözék, parfüm vagy kozmetika nem tünteti el a piszkot a nyakról vagy a köröm alól; nem szünteti meg az izzadságszagot, a dohánybűzt vagy a romlott fogak szagát. A víz a szappan, fogpaszta és –kefe mindenki számára hozzáférhető.
A test tisztán tartása és ápolása alapvető követelmény, csak azután jöhetnek a különböző krémek, parfümök, szépítőszerek, persze mérsékelt mennyiségben.
Megróható az elhanyagolt külső, az ápolatlan emberről az a véleményünk alakul ki, hogy nem tiszteli sem a környezetét, sem saját magát. A piszkos kéz, borostás arc, fekete körmök, a nyakba lógó zsíros haj, gyűrött ruha vagy piszkos öltöny közönyről, gondatlanságról és más, bizony nem éppen kedvező tulajdonságokról árulkodik.
Naponta illik borotválkozni, rendszeresen mossunk hajat. Ápoljuk körmünket. Nem járhatunk piszkosan akkor sem, ha olyan munkát végzünk, amelytől beszennyeződik a ruhánk, kezünk. A kezünket, ha olyan munkát végzünk, speciális mosószerrel hozzuk rendbe.
A dohányosok külön figyelmet fordítsanak a testápolásra. Ők általában nem érzik magukon a dohányszagot, más orra azonban érzékenyebb erre. Némelyik dohányos nem is gondol rá, hogy a dohányzástól nem csak a helyiség lesz tele dohányszaggal, hanem a hajunk, ruházatunk is magába szívja a füstöt.
A kulturált ember nem mások kedvéért ápolja a testét és gondozza külsejét, hanem elsősorban belső szükségletből.
Egyéb etikai és illemtani szabályok:
Fontos szem előtt tartanunk, hogy a viselkedési és etikai szabályok betartása közös érdekünk. Próbáljuk meg a környezetünket is illem és szabálykövető magatartásra ösztönözni. Nem várható el az intézet vezetésétől a humánum, ha mi sem tartjuk be az alapvető szabályokat, ugyanis az elszaporodó fegyelmi vétségek, szabálytalanságok következményei mindnyájunkra kihatnak. Erre élő példa az élelmiszer csomagok fokozott ellenőrzése, tartalmi korlátozása, ami azért következett be, mert sok tiltott tárgyat találtak a csomagokban. Aki ilyen módon kísérli meg kijátszani a szabályokat, az nem tiszteli saját társait sem, hiszen cselekedetének a következményei minden fogva tartott társát kellemetlenül érinti. Igaz a régi börtönös szlogen; „ A jó dolgokat a sittesek rontják el!”
Utószó:
Életünkben, nyilvános helyen, társaságban, munkahelyükön vagy az iskolában mindig úgy viselkedjünk, hogy tegyünk különbséget a lelketlen, elavult külsőségek, valamint a jó társasági, családi kapcsolatokban nélkülözhetetlen helyes viselkedésmód között.
A helyreállító vagy resztoratív igazságszolgáltatás (angolul „restorative justice”) egy olyan, hazánkban sajnálatos módon még mindig kevéssé ismert alternatív igazságszolgáltatási módszer, amely elsősorban a bűncselekmény következtében az egyén, a kapcsolatok és a közösség által elszenvedett károk helyreállítását célozza. Amennyiben a fogalmat az előbbieknél konkrétabban szeretnénk körülírni, akkor többféle definícióra bukkanhatunk a szakirodalomban, következzék ezek közül néhány:
„A helyreállító igazságszolgáltatás azon folyamat, amely során egy konkrét bűncselekmény érintettjei együtt állapodnak meg arról, hogyan kezeljék a bűncselekmény következményeit és annak jövőre vonatkozó hatásait.” (Marshall, T. 1996.)
„A helyreállító szemléletű beavatkozás az érintett közösségre nézve konstruktív módon kíván választ adni a szabályszegésre, és a szükséges minimumra kívánja csökkenteni a kényszerítő eljárásokat. E megközelítés alapjában kérdőjelezi meg a formális büntetőrendszerek, így a büntetés létjogosultságát az igazságtétel tekintetében.” (McCold, P. 2000.)
„… a helyreállító igazságszolgáltatás a bűncselekmény által okozott sérelemre összpontosít, célja a sérelmet elszenvedő felé történő jóvátétel és a sérelemokozás esélyének csökkentése a jövőben. Feltétele, hogy az elkövető felelősséget vállaljon cselekedeteiért, és az okozott kárért. Az eljárás célja, hogy az elkövető jóvátételt nyújtson az áldozat számára, valamint elősegítse mind a sértett, mind a sérelmet okozó személy közösségeikbe történő re-integrációját. Mindez az érintett közösségek és az állami intézmények együttműködésével valósul meg” (Van Ness, D. - Strang, H. 2002.)
A helyreállító igazságszolgáltatás tehát egy folyamat, melynek elsődleges célja a szabályszegés vagy bűncselekmény elkövetése következtében kialakult kár helyreállítása. A folyamat során kiemelt hangsúly van azon, hogy a bűncselekmény által érintett személyek és közösségek tagjai közvetlenül is részt vegyenek a káreseményre adott válaszok, szankciók kidolgozásában. A konfliktusmegoldás során az érintettek (áldozatok, elkövetők, közösségek) anyagi és érzelmi szükségletei egyaránt tükröződhetnek.
A büntető és helyreállító megközelítés közötti különbségek
(ráklikkelve megnagyobbítható)
A resztoratív szemléletű eljárások jellemző alkotóelemei
A résztvevők önként vállalják a részvételt,
—A döntésüket átfogó tájékoztatás előzi meg a kimeneteli lehetőségekről,
—Elsődleges szempont, hogy az áldozat ne váljon ismételten áldozattá,
—Az elkövető képes valamilyen szintű felelősséget vállalni a tettéért,
—Azonos hangsúly kerül az áldozatok, az elkövetők és az érintett közösség(ek) szükségleteire,
—Az érintett személyek közvetlenül vesznek részt a folyamatban,
—Feltárásra kerülnek az eset körülményei, az elkövetéshez vezető okok, a cselekmény másokra gyakorolt hatása, a felmerülő szükségletek, a helyreállítás lehetőségei, és a jövőbeni konfliktus/elkövetés megelőzésének módjai,
—Lehetőség van az elkövető önkéntes felajánlására az okozott kár jóvátétele érdekében,
—A hangsúly az elkövető aktív felelősségvállalására épül.
—Lehetőség nyílik az érintetteket támogató személyek bevonására.
A resztoratív eljárás előnyei az áldozatok és az elkövetők számára
(ráklikkelve megnagyobbítható)
A büntetés-végrehajtásban alkalmazott helyreállító gyakorlatok
A büntetés mellett vagy büntetésként alkalmazott helyreállító gyakorlatoknál nem minden esetben jelentkeznek a helyreállító megközelítés egyes jellemzői (mint például az elkövető és az áldozat önkéntes részvétele), illetve egyes gyakorlatok az eredményük (mint például a közösségnek nyújtott jóvátétel, a közösségi kapcsolatok helyreállítása, a re-integráció stb.) miatt vonhatóak a helyreállító igazságszolgáltatás körébe.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottság R (2000) 22 sz. Ajánlása a közösségi büntetések és intézkedések európai szabályainak fejlesztéséről felsorolja a közösségi szankciók típusait és alkalmazási lehetőségeit a büntetőeljárásban, ide sorolva például az áldozat-elkövető mediációt is.
Az elkövetkező részben a büntetés-végrehajtással összefüggő resztoratív gyakorlatokat vázolom fel, a későbbiekben, új bejegyzések kapcsán némelyikről bővebben fogok értekezni…
Áldozat-elkövető közötti mediáció
A folyamat során egy pártatlan, harmadik fél közvetlenül vagy közvetve segíti az áldozat(ok) és az elkövető(k) közötti kommunikációt. A mediáció segít, hogy a felek jobban megértsék egymás helyzetét és szempontjait, és lehetőség szerint megállapodjanak a jóvátétel módjairól.
Mindez nem befolyásolja a kiszabott büntetést, és többnyire a károk sem tehetők jóvá. De: a folyamat elemei (megértés, megismerés, megbánás, megbocsátás stb.) pozitív hatással lehetnek mind az áldozatra, mind az elkövetőre
A MEREPS-projekt
A „Mediation and Restorative Justice in Prison Settings” – azaz ”Mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás büntetés-végrehajtásban” az Európai Bizottság Criminal Justice programja által támogatott pályázati projekt, amely az Országos Kriminológiai Intézet és a Foresee Kutatócsoport együttműködésében valósul meg.
A projekt a mediáció és más resztoratív megoldások szerepét és lehetőségét vizsgálja börtönkörnyezetben, súlyos bűncselekmények elkövetőit és áldozatait fókuszba állítva. A megvalósítás során folytatott kutatás vizsgálja továbbá, hogy az eljárások hozzájárulnak-e az áldozatok segítéséhez, az elkövetők felelősségvállalásához, a bv. személyzet és az elítéltek konfliktusainak hatékonyabb feloldásához, és az elítéltek társadalmi re-integrációjához.
A Projekt
A magyar vezetés (Foresee Kutatócsoport) alatt álló nemzetközi konzorcium által végrehajtott európai projekt a mediáció és a többi resztoratív eljárás szerepét és lehetőségét vizsgálja, azonban nem a büntetés kiszabása előtt, hanem börtönkörnyezetben, a súlyos bűncselekmények elkövetőit és áldozatait fókuszba állítva.
A legutóbbi két évtizedben a resztoratív igazságszolgáltatás és intézményei széles körben kerültek befogadásra az európai jogrendszerekben, és számos projekt vizsgálta hatásukat az áldozatokra, elkövetőkre, és közösségekre. Azonban ezen projektek többsége a resztoratív igazságszolgáltatás ítélethozatal előtti szerepére koncentrált, mint lehetséges elterelő módszerre a kevésbé súlyos bűncselekmények esetében, annak ellenére, hogy kutatások bizonyították, hogy a resztoratív intézmények a súlyos bűncselekmények esetében képesek leginkább pozitív hatásukat kifejteni és látványos eredményt elérni.
A projekt az érintett országok kutatói, szakemberei, jogalkotói, bűnügyi jogászai bevonásával interszektorális, interkulturális, interdiszciplináris párbeszédet és közös munkát igyekszik létrehozni. A projekt egyaránt magában foglal elméleti és gyakorlati kutatást, valamint helyszíni vizsgálatokat.
Mint az a fentiekben is kifejtésre került, a projekt fő célja feltérképezni a mediáció és a resztoratív gyakorlatok börtönökön belüli alkalmazásának lehetőségét.
A további célok között szerepel annak vizsgálata, hogy ezek az eljárások hozzájárulnak-e az áldozatok segítéséhez, az elkövetők felelősségvállalásához, a bv. személyzet és az elítéltek konfliktusainak hatékonyabb feloldásához, és az elítéltek társadalmi re-integrációjához szabadulásuk után.
A helyreállító igazságszolgáltatás eszközeinek börtönkörnyezetben történő tesztelése lehetőséget nyújt hatékonyságuk vizsgálatára a legsúlyosabb bűncselekmények esetében is.
A Projekt célja:
Empirikus kutatással és kísérleti programmal hazai és nemzetközi szinten:
megvizsgálni a helyreállító igazságszolgáltatási eszközök alkalmazhatóságát a büntetés-végrehajtási rendszerben;
feltérképezni a bv. személyzet, az elítéltek és a lakosság ezzel kapcsolatos attitűdjeit;
képzést nyújtani az igazságügyi és bv. személyzet számára az alkalmazható börtön-mediációs szolgáltatásokról
kidolgozni a működő technikákat (mediáció, facilitáció, körök, egyéb resztoratív technikák stb.), a jó gyakorlatokat és a sztenderdizálható eljárásokat, valamint
elősegíteni az érintett szakemberek közötti tapasztalat- és információcserét, valamint a jövőbeni együttműködéseket.
Megközelítés és metodológia
A projekt keretén belül folytatott kutatás három alapon nyugszik, az interjú alapú felmérésen, csoporttalálkozókon és helyszíni vizsgálatokon. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a szakemberek egyaránt információt szerezzenek a projekt elméleti és gyakorlati jellemzőiről, és kialakításra kerüljön egy megfelelő gyakorlat. A három módszer egyensúlyban tartásával mindegyik módszer a maga erősségével segíti a börtönbeli resztoratív folyamatok lehetőségeinek felmérését, és a háttérfolyamatokat.
A nemzetközi konzorcium tagjai:
A MEREPS Konzorciumban négy európai ország hat kutatószervezete működik együtt:
A tervezett magyarországi kutatás és kísérleti program céljai:
empirikus kutatással és kísérleti programmal hazai és nemzetközi szinten megvizsgálni a helyreállító igazságszolgáltatási eszközök alkalmazhatóságát a büntetés-végrehajtási rendszerben;
feltérképezni a bv. állomány, valamint az elítéltek ezzel kapcsolatos attitűdjeit;
képzést nyújtani az igazságügyi és bv. állomány számára az alkalmazható börtön-mediációs szolgáltatásokról;
kidolgozni a működő technikákat (mediáció, facilitáció, és egyéb resztoratív technikák), a jó gyakorlatokat, és a sztenderdizálható eljárásokat;
elősegíteni az érintett szakemberek közötti tapasztalat- és információ-cserét, valamint a jövőbeni együttműködéseket.
A magyarországi empirikus kutatás helyszínei:
a Balassagyarmati Fegyház és Börtön
a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete (Tököl)
Módszerek:
kérdőíves vizsgálat és mélyinterjúk a fiatal- és felnőtt korú elkövetőkkel, valamint a büntetés-végrehajtási intézetek dolgozóival,
az intézeti dolgozók megismertetése a resztoratív lehetőségekkel emelt szintű képzés keretében (a resztoratív technikák börtönbeli használata)
pilot projekt keretében a resztoratív eljárások felkínálása a bv. intézményeken belüli különféle viták, konfliktusok feloldására, valamint a sértettek és fogvatartottak közötti kommunikáció/jóvátétel elősegítésére.
Előnyök:
A projekt kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a témában nagyobb tapasztalattal rendelkező országok kiértékeljék gyakorlatukat, és meghatározzák a jövőbeli fejlődés irányát, ugyanakkor segíthet Magyarországnak egy minőségi pilot projekt kivitelezésében, és bizonyítékokkal alátámasztott ajánlások útján hozzájárulhat a resztoratív igazságszolgáltatás börtönkörnyezetben történő alkalmazásának bevezetéséhez (jogi és intézményi szempontból egyaránt.
Ezen felül a különböző országokból származó adatok együttes feldolgozása komoly előnyökkel járhat. Többek között ilyen előny annak bebizonyítása, hogy nem csak a „keleti” országok tanulhatnak a „nyugatiaktól”, hanem a kölcsönös tanulási folyamatok, és a legjobb gyakorlatok megosztása egymással mindkét régiónak segítségére lehet resztoratív eljárásokat illető politikáik fejlesztésében.
A mediáció több, börtönviszonyok között kialakuló fogvatartotti konfliktus esetében jól használható, mivel a mediáció egyenrangú felek konfliktusának a rendezése, így az alá-fölérendeltségi viszonyban egymással nem álló fogvatartottak között kialakuló vita, konfliktus rendezésére mindenképpen jól alkalmazható. Ezzel szemben - habár a MEREPS-kutatás eredményei még okozhatnak meglepetést - a fogvatartottak és a személyzet tagjai közötti mediációra jelenleg nem sok esélyt látok. Ennek oka részben az érintettek között meglévő alá-fölérendeltségi viszony, részben a személyzet ellenállása. Igaz ugyan, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet személyi állományának tagjaira egyébként is jellemző egyfajta minden újtól való óvakodás, de ne rugaszkodjunk el annyira a tárgytól. Annyit azért megemlítenék, hogy február 09-én, a TÁMOP 5.6.2-10/1-2010-0001 kiemelt projekt kapcsán Debrecenben megtartásra került egy ún. workshop. A rendezvényen a bv. intézeteken belüli resztoratív, mediációs technikák alkalmazásáról volt szerencsém beszélni, és az előadás végén a hallgatóság soraiból egyebek mellett egy olyan kérdés is elhangzott, aminek az volt a lényege, hogy milyen alapon csinálunk mi ilyesmit a gyakorlatban, hiszen nincs meg a jogszabályi háttere. Valóban, ezzel együtt úgy gondolom, hogy az sem tilos, hogy kísérleti jelleggel kipróbáljuk a gyakorlatban való alkalmazásban rejlő lehetőségeket, azok hatásait a fogvatartottakra, majd ezt követően, már amennyiben pozitív tapasztalatokról számolhatunk be - határozottan úgy vélem, hogy igen -, akkor jöhet a jogalkotói tevékenységre való ráhatás.
Visszakanyarodva a kiindulóponthoz, a fogvatartottak közötti mediáció esetében egy pártatlan, harmadik fél közreműködik a konfliktus rendezésében és egy megállapodás kidolgozásában. A megállapodás feltételeit nem a mediátor, hanem a felek határozzák meg – a speciális helyzetre tekintettel a bv. Intézet rendjét nem sértő módon. Az eddigi gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a folyamatra pozitívan hat, amennyiben a mediátor nem feltétlenül a személyi állomány tagja, de semmiképpen sem az érintett fogvatartottak illetékes nevelője, mert az olyan szerepkonfliktust eredményez a nevelő esetében, amely megnehezíti a mediációt.
Büntetés-végrehajtási keretek közötti konkrét mediációs esetek, egyelőre mindösszesen a példa kedvéért, de később bővebben ismertetésre kerülnek az esetek:
2010. november 12. - zárkán belüli konfliktus
Egy hatszemélyes zárkából az egyik fogvatartott jelentette a nevelőnek, hogy az egyik zárkatársa feléje irányuló magatartása kifejezetten zavarja őt, mivel az érintett a saját neméhez vonzódik, és közeledése mögött ezzel összefüggő szándékot lehet vélelmezni…
Megállapodás: további magatartás, testi érintés kerülése, zárkamegbízott jelzéseinek elfogadása, újabb probléma esetén a nevelő ismételt megkeresése.
2011. január 17. – zárkán belüli verekedés
Megegyező zárkában elhelyezett két fogvatartott között kialakuló konfliktushelyzet során tettlegességre került sor (valljuk meg őszintén, a fogvatartottak között kialakuló konfliktusok kezelésének általában alkalmazott eszközeit ismerők számára ez azért annyira nem ismeretlen szituáció…)
Megállapodás: tanácsok megfogadása, istentiszteleten való részvétel, játékos ütögetés-viccelődés kerülése, egymás meghallgatása
A közérdekű munka, mint a közösségnek nyújtott jóvátétel
A közérdekű munka-büntetés a közösségnek nyújtott szimbolikus jóvátételi jellegű szankciónak tekinthető, melynek lényege olyan közérdeket szolgáló tevékenység elvégzése, amire az adott állami, önkormányzati intézménynek nem lenne fedezete. Mindez természetesen speciális re-integrációs lehetőséget is jelent, hiszen alacsony munkakultúrájú, munkavégzéshez nem szokott emberek juthatnak vissza valamilyen szinten a munkaerő-piacra, amiben a későbbi továbbfoglalkoztatás esélye is benne van. Járulékos pozitívuma a tevékenységnek, hogy a lakosság tagjaiban csökkenhet az általános félelemérzet, erősödhet a bizalom.
A közösségnek nyújtott jóvátétel
Leszögezhetjük, hogy egy büntetés-végrehajtási intézet esetében fontos a jó kapcsolat a helyi közösséggel, amiben benne rejlik a börtön és a közösség egyfajta integrációja is.
Fontos tényezők lehetnek:
Megfelelő kommunikáció, motiváció,
A börtönszemélyzet és a közösség aktív részvétele,
Valódi lehetőség a fogvatartottak részére a jóvátételre,
A jóvátétellel a fogvatartottak javíthatják a közösség életminőségét, egyúttal fejlesztik saját önbecsülésüket, önbizalmukat,
A jóvátétel a helyi közösség egészének hasznos.
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön közösségnek nyújtott jóvátételi esetei:
Az intézet által megvalósított bűnmegelőzési pályázatok:
2007. „Adj esélyt, hogy jóvátegyem!”
2008. „Együtt, közösen a Palóc liget természeti környezetének megóvásáért”
Más büntetés-végrehajtási intézetek által a közösségnek nyújtott jóvátétel esetei:
„Börtönlakók a városlakókért” - a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet elítéltjei illegális hulladék-lerakóhely felszámolásában, valamint út menti területek megtisztításában vettek részt.
„Börtön a városért” –a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai a város több pontját tisztították meg, tették rendbe.
„Megbántuk, jóvátennénk!”- A győri Xantus János Állatkertben hat fogvatartott a társadalmi jóvátételi program keretében önkéntes, ingyenes munkát végzett.
A Közép-Dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektumának 15 fős fogvatartotti csoportja a börtönlelkész vezetésével helyreállította a kápolnásnyéki zsidótemetőt.
A re-integrációt segítő programok
AVP-módszer (Alternatives to Violence Project, azaz Alternatívák az Erőszakkal Szemben): a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet a helyreállító szemléletet az AVP-módszer önismereti és konfliktuskezelő tréningjeivel vezette be a fogvatartottak, javítóintézeti fiatalok és a velük foglalkozó szakemberek körében.
A Zákeus-program
A Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Magyar Bűnmegelőzési Börtönmissziós Alapítvány programja.
A Zákeus-program, célja az elkövető és áldozat közötti kapcsolat rendezése. Ennek keretében hat héten keresztül 12 elkövető és 12 áldozat (önkéntes alapon) börtönben tartandó közös foglalkozáson vesz részt heti egyszer két órában, ahol nagy hangsúlyt helyezünk a jóvátétel kérdésére és a lelki egyensúly, békesség helyreállítására. Ez a program a világon számos országban jó eredménnyel működik.
Alapvető célok:
Áldozatok iránti együttérzés,
Felelősségvállalás,
Következményekkel való szembesülés,
Szükségletek felismerése,
Az elkövetés közösségre gyakorolt hatása,
Megbánás és jóvátétel,
Megbékélés és megbocsátás.
A családi döntéshozó konferencia
A családi döntéshozó konferencia új-zélandi gyökerei
A családi csoport-konferencia az 1989. évi gyermek-, ifjúság- és családvédelmi törvény részeként látott napvilágot Új-Zélandon. A törvény a maori őslakosok koncepcióját vette kölcsön, melynek lényege a fiatal elkövetők tágabb családi körének bevonása a normakövető magatartás szankcióinak megállapítását célzó döntési folyamatba. A maori hagyomány szerint az egyén családja és a közösség is részt vesz a normaszegés elbírálásában.
A családi döntéshozó konferencia ausztrál gyökerei
Terry O’ Connell ausztrál rendőrtiszt ösztöndíjat kapott az ún. „családi csoport-konferencia” módszerének kifejlesztéséért, ami a fiatalkori bűnözés és az iskolai viselkedészavarok egy újfajta megközelítése volt.
O’ Connell átvette a maorik szemléletét, megtartotta a családi csoportkonferencia elnevezést, de átformálta a koncepciót: szociális munkás helyett rendőrtiszt vezeti le a konferenciát.
A családi döntéshozó konferencia fogalma:
A fogvatartottak társadalmi re-integrációját segítő program, melynek során az elkövető által meghívott és a büntetés-végrehajtási intézet vezetése által jóváhagyott családtagok, barátok, közösen fogalmazzák meg a szabadulás utáni sikeres re-integráció szempontjából legfontosabb kérdéseket.
Alkalmazási lehetőségek:
A büntetés-végrehajtási intézet elhagyásával együtt járó ideiglenes eltávozás előkészítése
Adott fogvatartott szabadulásának előkészítése.
A konferencia kezdeményezése:
Személyi állomány tagja részéről (nevelő, pszichológus, lelkész)
Egyéb személy részéről (jogi képviselő, pártfogó felügyelő, civil szakember)
A családtagok, rokonok és barátok mellett a résztvevők körébe tartozhatnak önkormányzatok, segítő szervezetek képviselői, pártfogó felügyelők, akik tájékoztatást adhatnak az általuk nyújtott szolgáltatásokról.
A tájékoztatás után a család részletes tervet állít össze, miként kívánja megoldani a szabadulás pillanatában felmerülő legfontosabb kérdéseket, és ebben a családtagok, rokonok, barátok milyen szerepet tudnak vállalni, illetve a család milyen segítséget igényel a segítő szervezetektől.
A családi döntéshozó konferencia menete:
Az előkészítés során feltárt problémák megvitatása, a facilitátor vezetésével, aki semleges, pártatlan szereplő.
Az információ megosztása - tudatni kell a csoporttal, hogy milyen okból vált szükségessé a konferencia összehívása.
A jelenlévők reagálhatnak, és újabb problémákat fogalmazhatnak meg.
Az információcserét követően összeáll a megoldandó problémák listája.
Az információcsere során a családnak azzal is tisztában kell lennie, hogy milyen erőforrásokra támaszkodhatnak, milyen külső segítséget kaphatnak.
A szakemberek ismertetik a fennálló problémák következményeit és tájékoztatják a családot az elérhető megoldási lehetőségekről.
Ha a problémákat illetően egyetértés alakult ki, következik a családi tervkidolgozás, melynek szakasza a saját vagy privát idő, ami alatt a családnak egyedül kell kidolgoznia a megoldásra vonatkozó konkrét tervet, aminek pontos határidőket, vállalásokat, felelősségi köröket kell tartalmaznia.
Ezután a család ismerteti a tervét, amelyet a résztvevők mindegyikének el kell fogadnia.
A tervet írásba foglalják, és azt minden résztvevő aláírja. A terv megvalósítását megbeszélés szerinti személy ellenőrzi.
A család és a szakemberek megegyezhetnek arról is, hogy az eredmények megvitatása céljából legközelebb mikor jönnek össze.
Ha a terv végrehajtása akadályokba ütközik, vagy megvalósítása veszélybe kerül, újabb konferencia hívható össze, amelyen lehetséges a terv módosítása.
A családi terv végrehajtását követően, fél-egy év elteltével érdemes az eset után követését elvégezni, megvizsgálni, mi történt a családdal a konferencia, illetve a családi terv végrehajtása óta, sikerült-e fenntartani az eredményeket.
Pozitívumok:
A családtagokkal való személyes kontaktus egy átláthatóbb, tisztább képet nyújthat a személyközi kapcsolataikról,
A család életkörülményeinek megismerése a pártfogó felügyelői környezettanulmánynál több információt szolgáltat,
A fogvatartottat befogadó család és annak működésének a megismerése segít a döntés előkészítésében, megmutatja a család meglévő erősségeit,
Feltételes szabadságra bocsátás, intézet elhagyásával együtt járó ideiglenes távollét elbírálása során a CsDCs megkönnyíti a döntéshozatalt,
A CsDCs csökkentheti a befogadó közösség félelemérzetét és előítéleteit,
A CsDCs fokozza a társadalmi érzékenységet, formálhatja az érintett szakemberek attitűdjeit,
A CsDCs jól szolgálhatja a társadalmi visszailleszkedést, illetve a biztosítható forrásokhoz való hozzájutást.
A szakmaközi együttműködések erősítése is említésre méltó.
Ajánlott irodalom:
Barabás A. T. (2004): Börtön helyett egyezség? - Mediáció és más alternatív szankciók Európában. KJK Kerszöv, Budapest
Fellegi B. (2009): Út a megbékéléshez. A helyreállító igazságszolgáltatás intézményesülése Magyarországon. Napvilág Kiadó, Budapest
Konferenciakötet (2010): A helyreállító igazságszolgáltatás európai jó gyakorlatai a büntetőeljárásban. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Budapest
Konfliktuskezelés elítéltekkel (2010): Kézikönyv a mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás alkalmazhatóságáról a büntetés-végrehajtásban. P-T Műhely az OKRI megbízásából, Budapest
Wachtel, T. (1997): Real Justice – Hogyan forradalmasíthatjuk a normasértéshez való viszonyulásunkat? The Piper’s Kiadó, Pipersville, Pennsylvania
