Mint ahogy egy korábbi bejegyzésemben már kitértem rá, a családi döntéshozó konferencia a fogvatartottak társadalmi re-integrációját segítő program, melynek gyakorlati megvalósítása során az elkövető által meghívott és a büntetés-végrehajtási intézet vezetése által jóváhagyott családtagok, barátok, közösen fogalmazzák meg a szabadulás utáni sikeres re-integráció szempontjából legfontosabb kérdéseket.
A büntetés-végrehajtási intézetek napi működésének, a fogvatartottak szabadulásra történő felkészítésének gyakorlatában jelenleg hazánkban mindez nem egy általánosan elterjedt eszköz, ennek ellenére a magam részéről - figyelembe véve a témában elvégzett eddigi gyakorlatainkat - feltétlenül hasznosnak és eredményesnek gondolom a modell alkalmazását.
A témával foglalkozó szakemberek szerint a helyreállító szemléletre épülő különféle konferenciamodellek gyökereit az új-zélandi maori kultúrában fellelhető tradicionális döntéshozatali módszer, a családi csoportkonferencia-modell adja. Ennek lényege, hogy a szűkebb és tágabb értelemben vett család tagjai közösen, egymással együttműködve tervezik meg, hogy milyen módon kívánják megoldani a családban felmerülő problémákat. Ezek a problémák egyebek mellett lehetnek például gyermekvédelmi, oktatási, egészségügyi, igazságügyi jellegűek, lényeg hogy hatással vannak a család működésére, és annak helyreállításához, normalizálásához szükséges a megoldás megkeresése.
A büntetés-végrehajtási szempontokat áttekintve a családi döntéshozó konferencia alkalmazási lehetőségeit a magam részéről elsősorban két esetben látom hasznosnak és megvalósíthatónak, melyek közül az egyik a büntetés-végrehajtási intézet elhagyásával együtt járó ideiglenes eltávozás előkészítése, míg a másik egy adott fogvatartott szabadulásának előkészítése.
Mint ismeretes, a fogvatartottak a szabadságvesztés büntetésük töltése alatt meghatározott feltételek mellett, ideiglenes jelleggel, különböző jogcímeken lehetőséget kaphatnak arra, hogy elhagyják a büntetés-végrehajtási intézetet. Ezeket a lehetőségeket két részre oszthatjuk: a kérelem alapján történő távozásra (mint például büntetés-félbeszakítás, súlyos beteg hozzátartozó meglátogatása, hozzátartozó temetésén való részvétel), illetve a jutalom jellegű eltávozásra (mint például rövidtartamú eltávozás, kimaradás), melyek feltételeiről jogszabályi rendelkezések (6/1996. IM rendelet, 1979. évi 11. törvényerejű rendelet) határoznak, egy dolog azonban mindenképpen közös, nevezetesen az, hogy a döntés-előkészítés folyamatában a büntetés-végrehajtási intézetek információkat szereznek az együttműködő szervektől. Ide sorolhatjuk az érintett fogvatartott állandó lakhelye szerint illetékes rendőrkapitányságtól megkért állásfoglalást, amely egyebek mellett azt hivatott közölni, hogy az elítélt lakókörnyezetében való megjelenése a közrend és a közbiztonság szempontjából akadályba ütközik –e vagy sem, szervezett bűnözői körbe tartozó személlyel volt –e ismert kapcsolata a fogvatartottnak, illetve bűnismétléstől kell –e tartani esetében. Szintén ide tartoznak a megyei Kormányhivatalok Igazságügyi Szolgálatától beszerzésre kerülő pártfogó felügyelői környezettanulmányok, melyek egy büntetés-félbeszakítási kérelem esetében azt hivatottak közölni, hogy a kérelem indokai megfelelnek –e a valóságnak, a teljesítés anyagi/tárgyi feltételei rendelkezésre állnak –e, a fogvatartott személyes jelenléte szükséges –e, illetve tartása biztosított vagy sem.
Amennyiben a büntetés-végrehajtási intézet részéről megkért információk, környezettanulmányok, esetleg egyéb igazolások megérkeznek, akkor azok tartalmát az illetékesek természetesen figyelembe veszik, mérlegelik a beszerzett információkat, ezzel együtt korántsem biztos, hogy egy fogvatartott adott esetben támogató vélemények mellett is elhagyhatja az intézetet. Mert a személyi állomány tagjai nem feltétlenül látnak bele a fogvatartott fejébe, nem tudhatják biztosan, hogy az esetlegesen engedélyezésre kerülő ideiglenes eltávozásról az érintett valóban vissza fog térni az intézetbe, vagy sem. Amennyiben a visszatéréssel nincs probléma, akkor minden rendben. De mi van abban az esetben, ha ez nem így történik? És most kivételesen ne a legrosszabbra gondoljunk, azaz fel se merüljön bennünk az, hogy a fogvatartott egy újabb bűncselekményt követett el, vagy a távollét során olyan szituációba került, melynek során maga vált bűncselekmény áldozatává. Valljuk meg őszintén, büntetés-végrehajtási pályafutásunk során mindkét esettel többen találkozhattunk… És ez természetesen nem feltétlenül erősíti azt, hogy a fogvatartott a közreműködő szervek, hatóságok támogató véleménye mellett is kapjon egy lehetőséget. Ha csak személyes példát szeretnék említeni, akkor annak idején, szépreményű pályakezdő nevelőként magam is kerültem olyan helyzetbe, hogy pozitív és egyértelműen normakövetőnek értékelhető zárt intézeti magatartás, kifejezetten támogató rendőrségi információ alapján akkori vezetőim felé egy olyan véleményt alkottam az érintettről, ami alapján engedélyezésre került részére egy ideiglenes eltávozási lehetőség. Amely alatt aztán az - azóta életének egy büntetés-végrehajtási intézetben önkezével véget vető - elítélt egy újabb, súlyos, életellenes bűncselekményt követett el. Akkori parancsnokom magához rendelt, és azt mondta: „a véleménye ugyan jogszerű volt, de a körülmények ismeretében az nem tekinthető szakszerűnek”. Értettem… Ezzel együtt tényleg úgy gondolom, hogy a legnagyobb körültekintés, alaposan végrehajtott kockázatelemzés és óvatosság mellett sem lehetünk biztosak abban, hogy a fogvatartott az ideiglenes távollét során valóban problémamentesen fog viselkedni. Azért azt ne feledjük, hogy egy elítéltet az ideiglenes eltávozás alatt olyan ingerek, hatások érhetik, melyeket nem tud megfelelő módon feldolgozni, és egy rossz döntést hoz: elmulasztja a visszatérést, új bűncselekményt követ el, satöbbi. Mert a börtön falain kívül eltöltött idő alatt megszűnik az a rendkívül erős kontroll, amelyet a büntetés-végrehajtási intézet közege, személyzete gyakorol a fogvatartottak felett.
Az egyértelmű állásfoglalást és döntést nehezíti továbbá, hogy a fogvatartottak családi kapcsolatait a személyi állomány tagjai csak felszínesen, felületesen ismerik. A legnagyobb rálátással erre talán az illetékes nevelők rendelkeznek, akik a kérelmek vagy jutalmak kapcsán elkészített értékelő véleményükben foglaltakkal a lehetőségekhez mérten legjobban próbálják segíteni, előkészíteni a vezetői állásfoglalásokat, illetve a döntést. A nevelők azok, akik ellenőrzik a kimenő és bejövő leveleket, a hozzátartozókkal folytatott telefonbeszélgetéseket, illetve látogató fogadás végrehajtása során testközelből figyelhetik meg az elítéltek és családtagjaik, hozzátartozóik egymás felé tanúsított magatartását, de mindez meg sem közelíti azt az információhalmazt, amit egy családi döntéshozó konferencia során szerezhetünk. Mert ott a resztoratív technikák gyakorlati alkalmazásában jártas szakemberek irányítása, közreműködése mellett a személyi állomány jelenlévő tagjai a fogvatartott és hozzátartozói egymáshoz való viszonyulását, kommunikációját, érzelmeik kimutatását, gondolataik megosztását testközelből figyelhetik meg. És ez jóval több, mint amit levelezésből, telefonbeszélgetés belehallgatásából, környezettanulmányokból és egyéb információkból megtudhatunk.
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön néhány évvel ezelőtt, a Magyar Bűnmegelőzési Börtönmissziós Alapítvány által a fogvatartottak részére megtartott Zakeus-program megvalósítása során került kapcsolatba Negrea Vídiával, a Közösségi Szolgáltatások Alapítványa Magyarország vezetőjével. Az általa irányított alapítvány a Resztoratív Gyakorlatok Nemzetközi Intézete (International Institute for Restorative Practices) által kidolgozott resztoratív gyakorlatok hazai képviselőjeként korábban több alkalommal közreműködött egyebek mellett büntetés-végrehajtási intézetek reintegrációs munkájában, pártfogók képzésében, vagy konkrét esetek támogatásában. A személyes ismeretségünk megalapozta az együttgondolkodást, majd a közös munkát a resztoratív gyakorlatok, módszerek bv. intézeten belüli alkalmazásának lehetőségei tárgyában, egy speciális fogvatartotti kategória, a hosszú tartamú szabadságvesztés letöltése után szabaduló elítéltek vonatkozásában.
A következőkben két konkrét esetet fogok bemutatni, melynek szereplői mindkét esetben olyan fogvatartottak, akik életellenes bűncselekmény elkövetése miatt töltötték, illetve egyikük jelenleg is tölti jogerős szabadságvesztés büntetését. A példákon keresztül reményeim szerint egyértelművé válik, hogy miért is tartom pozitívnak ezt a módszert. A történet tehát hamarosan folytatódik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése