Hogyan éljük túl a börtönt?

Útikalauz első bűntényeseknek…

A legutóbbi témám a felkészítő részlegek működésével volt kapcsolatos, ma egy kicsit visszakanyarodok, a börtönbe kerülés pillanatához. Abban a pillanatban, amikor valaki befogadásra kerül egy büntetés-végrehajtási intézetbe, akkor sok minden megváltozik az életben. Egy szigorúan szabályozott, megjelenésében is rideg, zárt, különös világba csöppen, ami az egyének személyiségétől, hátterétől függően mindenkire más és más hatással lehet. Van, akinek a szerettei közelsége, a családja hiányzik. Van, akinek a korábbi munkája, amit annyira szeretett végezni, ami kitöltötte az életét. Vannak természetesen olyanok is, akiknek a bűnöző barátok társasága, a bűnelkövetés izgalma, a megemelkedett adrenalin-szint hiányzik. Mert minden fogvatartott más és más. Egy dolog azonban mindenkire nézve közös: a szabadság elvesztése. E tekintetben tehát nem számít, hogy valaki első alkalommal kerül börtönbe, vagy adott esetben már többszörös visszaesőként, rutinosan megy keresztül a befogadási eljáráson.

Több alkalommal volt szerencsém bűnmegelőzési célú osztályfőnöki órát tartani középiskolás tanulóknak, és főiskolás, egyetemista hallgatóknak egyaránt. Annak érdekében, hogy minél hitelesebb legyen az előadásom, és ne csak a hivatalos, jogszabályi rendelkezésekre és saját tapasztalataimra, gondolataimra alapozzam a mondanivalómat, néhány évvel ezelőtt megkértem három fogvatartottat, vállalják el azt, hogy közreműködjenek egy ilyen foglalkozáson. Vállalták. Így történhetett meg az, hogy három első bűntényes elítélt beült a gyerekek elé, és elmesélte nekik, hogy miért kerültek börtönbe, hogyan élték/élik meg a börtönben uralkodó körülményeket, és mit jelent számukra az, hogy fogvatartottak lettek. A végén egy mondatban megfogalmazhatták, hogy mi számukra a legrosszabb, legnehezebb a börtönben, mire egyikük azt mondta, hogy az „emberek… mert itt ülünk mi hárman, de higgyétek el, hogy vannak olyan emberek, akikre rá se mernétek nézni…”. A következő fogvatartott azt válaszolta, hogy „számomra a legrosszabb a szeretteim hiánya…”. Míg a harmadik azt felelte, hogy „a szabadság… a szabadság az megfizethetetlen, mert itt el vagy zárva, meg vagy fosztva mindentől…”.

A szabadság elvesztése tehát mindenkire nézve egyaránt rossz, egyaránt nehezen feldolgozható élmény. Én mégis inkább az első bűntényesekre koncentrálnék, mert számukra különösen nehéz lehet megbirkózni azokkal a hatásokkal, ingerekkel, ami a börtönbe kerülésük után éri őket. Az egyik első reakciójuk vélhetően a kétségbeeséssel vegyes bizonytalanság lehet. Miért kellett bűncselekményt elkövetnem, ami miatt ide kerültem? Ki fogom ezt egyáltalán bírni? Milyen jogaim vannak? Hova, kihez fordulhatok, ha valamilyen problémám, kérdésem, panaszom van? A kérdések száma szinte végtelen, viszont a válaszokra mindenki szomjazik. És nemcsak a fogvatartottak, hanem a hozzátartozók is, akiket az ítélet szintén megterhel. Mentálisan, fizikailag, és anyagilag egyaránt…

Elképzelhetőnek tartom, hogy amikor valaki első bűntényesként, első alkalommal szembesül azzal, hogy az esetében eljáró bíróság letöltendő szabadságvesztés büntetést szabott ki, akkor nemcsak az érintett fogvatartott, de a hozzátartozói is átélik azt a fajta tanácstalan, talán kiszolgáltatott helyzetet, amikor számos kérdésük van ugyan, de nem tudják, hogy kihez fordulhatnak, kitől kaphatnak felvilágosítást azzal kapcsolatban, hogy a börtönben milyen lehetőségek vannak. Mindez gondot okozhat nemcsak a bevonulás előtt, hanem azt követően is, hiszen a büntetés-végrehajtási intézetek mindennapjaiban, az ott kialakított kényszerközösségeken belül szinte minden pillanatban adódhatnak problémák. A kényszerű összezártság, a fogvatartottak különböző életkora, gondolkodásmódja, iskolai végzettsége, szocializáltsága, és számos egyéb ok miatt kialakuló konfliktushelyzetek pedig újabb kérdéseket vetnek fel. De egy szinte biztos: a börtönből mindenki szabadulni akar, túl akarja élni a rá szabott időt, és vissza akarja nyerni a szabadságát. A büntetése alatt felmerülő újabb és újabb kérdésekre pedig válaszokat szeretne kapni. Magyarországon nem bővelkedünk az interneten keresztül elérhető segítségekkel, de amennyiben a Google-keresőbe beírjuk a „How To Survive In Jail?”, azaz „Hogyan éljük túl a börtönt?”, akkor több találatot is kapunk. A következőkben (dőlt betűvel szedve) ezeket szeretném megosztani az olvasókkal, kiegészítve a hazai körülményekkel kapcsolatos véleményemmel:

Ne bízzon senkiben! Az amerikai példa szerint ez egyaránt igaz az őrökre és a személyzet egyéb tagjaira, de a szomszédos zárkákban elhelyezett fogvatartottakra nézve. Amennyiben valaki kedvesnek, jó szándékúnak mutatkozik Önnel szemben, akkor kérdezze meg magától: „Miért jó ez neki?” A fogvatartottaknak szinte mindig van valamilyen hátsó szándéka, rejtett indítéka, csak Ön nem tudja, hogy mi az. De a börtönben, semmi sem ingyenes. Például, ha valaki ad vagy kölcsön ad valamit, akkor később azt valószínűleg egy izmos kamatlábbal kell visszaadni. Ha nem tud fizetni, akkor esetleg kérhetnek egy szívességet, ami nagy bajba sodorhatja…

Hm… sok igazság lehet az előbbiekben, de a büntetés-végrehajtási szervezet tagjaként én egyértelműen azt tanácsolom a fogvatartottaknak, hogy amennyiben bármilyen problémájuk van, akkor azzal forduljanak a személyzethez. Jelzéssel élhetnek a felügyelet felé, kérhetnek nevelői meghallgatást, vagy amennyiben ezt nem tartják elegendőnek, akkor osztályvezetői vagy intézetparancsnoki meghallgatásra is lehetőség van. És ne feledkezzünk meg arról, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben lelkész és pszichológus is dolgozik, akiktől szintén lehet és érdemes segítséget kérni. A nem ingyenes dolgok valóban igazak, a fogvatartottak között ugyanis a legritkábban működik a felebaráti szeretet, az önzetlen segítség. Igaz ugyan, hogy az általános rendelkezések szerint a fogvatartott a saját tulajdonát képező felszerelési tárgyait, élvezeti cikkeit hivatalosan, és a bizonyos esetekben a személyzettől kérelmezhető előzetes engedélyt leszámítva sem kölcsön, sem ajándékba nem adhatja át más elítéltnek, a börtönökben mégis működik a cserekereskedelem, a tiltott és nyerészkedést szolgáló üzletelés. Ha például valaki kölcsönad egy újonnan érkező fogvatartottnak, vagy bárki másnak egy doboz cigarettát, akkor nem feltétlenül fog megelégedni azzal, hogy később majd annyit is kap vissza. A legjellemzőbb, hogy a dupláját vagy tripláját kéri, de ennél durvább esetek is előfordultak már. Ezt hívják a börtön szleng szerint „egy a kettőzésnek”…

Ne mutassa ki az érzelmeit! Az amerikai segédlet szerint ne mutasson ki félelmet, dühöt, boldogságot vagy fájdalmat. Az érzelmek a legnagyobb ellenségei lehetnek. Az érzelmek feltárják a gyengeségeit. Mind a fogvatartottak, mind az őrök ráharapnak a gyengeségre. Ne adjon nekik lehetőséget erre. Ha valaki rájön, hogy mi dühíti fel, akkor ezt fel tudják használni Ön ellen, ezzel képesek manipulálni. Hasonló módon, ha valaki megtudja, hogy mi teszi boldoggá, akkor megpróbálhatják tönkretenni, hogy ezzel fájdalmat okozzanak. És mivel a fogvatartottak a nap túlnyomó részében körülveszik Önt, szinte korlátlan lehetőséggel rendelkeznek arra, hogy teszteljék a manipulatív képességeiket.

Ahogy Popper Péter megfogalmazta: „Elborzasztó látvány egy állandóan higgadt, szenvtelen ember, aki soha nem adja jelét örömének, bánatának, szeretetének, féltésének, haragjának, megelégedettségének.” És magam is úgy gondolom, hogy az embereknek esetenként ki kell mutatni az érzelmeiket. Egy börtönben viszont, fogvatartottként valóban különösen oda kell figyelni arra, hogy kivel szemben, hogyan nyilvánul meg valaki. E tekintetben kiemelten fontos lehet egyebek mellett az önkontroll szerepe. Mindentől függetlenül viszont nem gondolom azt, hogy kiváltképpen a személyzet tagjai, de a fogvatartottak többsége arra utazna, hogy kihasználja az egyén meglévő gyengeségeit. Egy első alkalommal börtönben lévő személynek viszont jó tanács lehet, hogy ha megérkezik a börtönbe, akkor próbáljon meg figyelni, illetve arra koncentrálni, hogy mi folyik körülötte, mert így egyrészt tanulhat, tapasztalhat, másrészt úgy érezheti, hogy az idő gyorsabban telik. Nehéz nem gondolni azokra a dolgokra, amiket kinn hagyott a külvilágban, de ezzel kínozni önmagát csak még inkább megnehezíti a bent létet. Mindez persze senkit sem juttat ki hamarabb a börtönből, mégis fontos, hogy azokra a dolgokra gondoljon, amelyeket ellenőrizni tud a börtönben, ne pedig olyan dolgokra, amelyek a börtön kerítésén kívül esnek, így elérhetetlennek bizonyulnak. Azt pedig senki ne feledje, hogy a fogvatartottak általában kiváló emberismerők, azt könnyen felismerik, ha valaki megjátssza magát, illetve félelmet érez velük szemben. Mindezt a személyi állomány tagjainak, illetve a fogvatartottakkal kapcsolatba kerülő civil szakembereknek, segítőknek sem árt elfeledni…

Ne legyen túlzottan jóban a zárkatársakkal, de tegyen fel nekik néhány kérdést! A külföldi tanácsadás szerint többen már nem első alkalommal vannak börtönben, és képesek lehetnek arra, hogy információt adjanak a börtönről, valamint a rendszerről. Önnek kell megítélni, hogy higgyen –e az információknak vagy sem, de a legjobb, ha a saját szemével próbál meggyőződni azok valóságtartalmáról. Használja a józan eszét, a megérző képességét, és próbálja meg kitalálni, hogy annak a személynek, akivel beszélget, van –e oka hazudni, vagy félrevezetni Önt. Egyes elítéltek számára jó móka, egyfajta szórakozás, hogy megpróbálják megfélemlíteni, vagy szórakozásból félrevezetni az új fogvatartottakat. Legyen óvatos.

 

Nagyjából így gondolom, kiegészítve azzal, hogy a normális, lehetőleg konfliktusmentes együttélésen túl tényleg nem a zárkatársak között kell keresni a majdani szabadulás utáni életre a barátokat. Az viszont egy első bűntényes elítélt számára valóban segítséget nyújthat a beilleszkedésben, a normakövető magatartás kialakulásában, ha megfigyeli a környezetében lévő többi fogvatartott viselkedését, és átveszi azokat a számára is pozitív mintákat, melyek valóban megkönnyítik számára a benti életet.

Ne mondjon az embereknek semmi olyat, amit nem kell tudniuk. Ahogy a külföldi segédlet leírja: óvatosan válassza meg a szavait, fogalmazzon körültekintően. Bármilyen ártalmatlannak tűnő dolgot is mond az őröknek vagy a raboknak, a mondandóját vagy annak egy kiragadott részét arra lehet használni, hogy bántsák, manipulálják Önt. Kerülje veszélyesnek tűnő beszédtéma megvitatását, mert ellenkező esetben könnyen bajba kerülhet. A vallási, politikai, faji kérdéseket, vagy a saját személyes érzéseinek és a családtagjaival, barátaival kapcsolatos információk megosztását nyilvánvalóan kerülni kell. Adott esetben találkozhat és kapcsolatba kerülhet olyan fogvatartottal is, aki könnyen elveszíti az önuralmát, vagy mentális problémákkal küzd, alacsony az intellektusa, vagy egyszerűen csak gonosz. Az ilyen személyek elrettentésképpen nem viselnek írásos figyelmeztetést a homlokukon - úgy néznek ki, mint a többi fogvatartott. Egy átgondolatlan kijelentéssel, véleménynyilvánítással könnyedén félreérthetővé válhat, vagy valaki, aki meg próbálja bajba keverni, szándékosan árthat Önnek. Bármi, ami kezdetben csak egy aprócska érvelésnek vagy egy triviálisnak tűnő problémának látszik, valakinek az erős, személyes haragját fordíthatja Ön ellen. Előbbiek ellenére ne legyen paranoiás, csak legyen tudatában annak, hogy a dolgok nem azok, amiknek látszanak. Például ha egy fogvatartott társa azt mondja, hogy a melegek vagy a romák (az eredeti szöveg itt a feketéket tartalmazta, de a romák a hazai viszonyokhoz jobban illenek) ugyanolyan emberek, mint bárki más, majd ezt követően megkérdezi, hogy mi a véleménye a homoszexuálisokkal és a cigányokkal kapcsolatos előítéletekről, akkor ez a személy talán csak a hozzáállását akarja tesztelni.

Az előbbiek talán elfogadhatóak a hazai körülmények között is, illetve abban az esetben, ha röviden összegezni szeretném a fogvatartottak jellemző tulajdonságait, akkor a következő felsorolást tehetem:

 Alacsony iskolai végzettség (jellemzően magas a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezők aránya),

 Mentális problémák,

 Szakképzettség hiánya,

 Szociális problémák,

 Tartós munkanélküliség, vagy kevés munkaerő-piaci tapasztalat,

 Életvezetési problémák (alkohol-, drog-, szerencsejáték-függőség),

 Magatartási, konfliktuskezelési problémák,

 Antiszociális személyiség… 

Előbbiek figyelembe vételével el lehet képzelni, hogy a már sokszor hivatkozott kényszerközösségekben, egy olyan közegben, ahol senki sem jószántából tartózkodik, milyen könnyen alakulhatnak ki konfliktusok, mekkora jelentősége lehet egy-egy kijelentésnek. Ezzel együtt jó tanácsként csak annyit lehet elmondani az első bűntényeseknek, hogy önmagukról, családtagjaikról minél kevesebb információt adjanak meg társaiknak, mert ezzel egyesek valóban visszaélhetnek. Vannak továbbá olyan bűncselekmények is, melyek elkövetői megkülönböztetett figyelmet élveznek a fogvatartott társak részéről, és amennyiben kiderül, hogy valaki gyermek sérelmére követett el szexuális jellegű és/vagy erőszakos bűncselekményt, akkor az a személy nem sok jóra számíthat. Márpedig az intézetek telítettségét és a személyzet erős leterheltségét figyelembe véve azt nem lehet garantálni, hogy minden egyes veszélyeztetett fogvatartott mellett ott álljon egy felügyelő, aki bármikor megvédheti az esetleges atrocitásoktól. Ennek ellenére a büntetés-végrehajtási intézetek személyi állományának tagjai a tőlük telhető módon mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kiszolgáltatott, veszélyeztetett fogvatartottak a körülményekhez és a lehetőségekhez képest a számukra legmegfelelőbb elhelyezési körülmények között töltsék a büntetésüket.

Mindig legyen udvarias és tisztelettudó az őrökkel és más büntetés-végrehajtási dolgozókkal szemben. Az amerikai példa szerint azért, mert ha nem tiszteli őket, nem tartja be az utasításokat, akkor még inkább megnehezíthetik az életét, mint amilyen nehézzé az egyébként is vált azzal, hogy börtönbe került. Márpedig a börtönben a kártyalapokat az őrök osztják le, azaz az irányítás az ő kezükben van. A személyi állomány tagjai is különbözőek, egyesek talán humánusabban bánnak a fogvatartottakkal, mások kevésbé toleránsak velük szemben. Ezzel együtt soha nem felejtik el, hogy kinek az oldalán állnak - minden bizonnyal nem a fogvatartottakén. Vésse jól az eszébe, hogy a személyzet tagjának mindig igaza van, és Ön köteles végrehajtani az utasításokat. Abban az esetben is, ha nem ért egyet vele, a legjobb, ha követi az utasítást, és ha mégis problémája van vele, akkor egy későbbi időpontban azt előadhatja. Példa: a munkába állítását követően a munkahelyen egy olyan feladat elvégzésére kap utasítást, ami az Ön megítélése szerint nem képezi a részét a konkrét munkakörével összefüggő feladatköröknek. Ebben a helyzetben mégis az a legjobb, amit tehet, ha elvégzi a feladatot, mert Ön mégiscsak egy fogvatartott, aki nem nyerhet meg egy vitát a személyzet tagjával szemben. Ne tegyen semmi olyat, amitől a személyi állomány tagjai azt érzi, hogy Ön kihívás elé állította, megtámadta, illetve megfélemlítette, mert egy efféle tévedés után számos különböző módon meg kell fizetnie.

Magam is csak azt tudom tanácsolni minden fogvatartottnak, hogy a személyzet tagjaival szemben mindenkor tanúsítson az elvárásoknak megfelelő, tisztelettudó magatartást, illetve a kapott utasítást hajtsa végre, megjegyzés, kommentálás, vonakodás nélkül. Az, hogy egy fogvatartottról milyen kép alakul ki a személyzet tagjaiban, sok mindent befolyásolhat, de tudni kell, hogy számos olyan eset van, amikor egy fogvatartottról az illetékes nevelőnek értékelő véleményt kell készítenie, és abban minden esetben rögzítésre kerül az érintett magatartása, személyzet felé tanúsított hozzáállása. És amennyiben ez nem megfelelő, akkor ezen akár a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége is múlhat.

Ne bámulja a többi fogvatartottat. Bár Ön egyszerűen csak kíváncsi rájuk, a többiek teljesen félreértelmezhetik, mi történik. A börtönben, ha valaki nézi Önt, akkor általában azt jelentheti, hogy ellenségességet, rosszallást fejez ki Ön iránt, de alternatív megoldásként ez a szexuális érdeklődés jele is lehet. Nem baj, ha megnézi az embereket, de ne meredjen rájuk, ne bámuljon rájuk feltűnően, mert a kettő között van némi különbség...

Megfontolandó…

Ne váljon vamzerré. Az interneten olvasható amerikai példa szerint ne tegyen szert olyan hírnévre, aminek köszönhetően a többi fogvatartott Önt vamzernek tartja. Azokat a fogvatartottakat, akik információkat adnak az őröknek vagy más fogvatartottaknak, a többiek megvetik, és sor kerülhet olyan esetre is, amikor fizikailag is megtámadják őket. A legjobb dolog, amit tehet a börtönben, hogy mindent lát, mindent hall, és nem mond semmit. Ha az őrök más fogvatartottakat érintő eseményekről kérdezik, akkor mondja azt, hogy a másik irányba nézett, és nem vette észre, hogy mi történt, illetve nem hallott semmit. Bár ez bizonyos mértékben irritálhatja a személyzetet, valószínűleg mégis megértik, hogy nem szeretne vamzerré válni. Kerülje, hogy az őrökkel szemben láthatóan barátságos módon beszéljen, mert más fogvatartottak ebből tévesen arra következtethetnek, hogy éppen információkat ad nekik. Ne beszéljen a személyzet tagjaival többet, mint ami feltétlenül szükséges, mert bár lehet, hogy ártatlan a beszélgetés (például az időjárással kapcsolatos), a többi fogvatartott ezt nem így fogja fel.

A magyar börtön szlengben a „vamzer” kifejezés jelentése: besúgó, áruló, illetve informátor. Azok a fogvatartottak, akikre társaik ezt a bélyeget sütik, a fogvatartotti hierarchia alsó részén helyezkednek el. Különbséget lehet tenni persze azok között az elítéltek között, akik esetleges előnyök elérése érdekében sok esetben valótlan állításokkal „segítik” a személyzet munkáját, illetve azok között, akik adott esetben az egész elítélt közösséget érintő ügy kapcsán adnak tájékoztatást, jelentést a személyzetnek. Az előbbiek esetében valóban igaz, hogy azokat a fogvatartottakat, akik ún. fals információkkal megvezetik, megtévesztik a személyzet tagjait, a személyzet sem fogja kedvelni. A fogvatartottak sok esetben azt is vamzerkodásnak veszik, ha például valaki jelenti a felügyeletnek, hogy egy zárkán belüli konfliktus során elcsattant egy pofon. Ilyen esetben általában nehéz tanúkat találni, mert a zárkatársak napszaktól függetlenül többnyire éppen alszanak, vagy éppen wc-n ülnek, esetleg elmélyülten levelet írtak – a lényeg, hogy senki nem látott/hallott semmit…

Kérje a személyi állomány segítségét. Az igazság az, hogy nem minden esetben célszerű a személyi állomány tagjaihoz segítségért fordulni, mert amennyiben ezt megteszi, akkor a többi fogvatartott ezt nem feltétlenül fogja jó szemmel nézni. Ha a problémájával a személyzethez fordul, akkor bizonyos esetben az egyetlen dolog, amit tehetnek az Ön számára, hogy elkülönítik a többiektől. Panaszkodjon, és hamarosan a senki földjén találhatja magát, a személyzet és a fogvatartottak között, és ebben az esetben igazából egyik csoport sem segít Önnek. Próbálja megszokni azt a tényt, hogy a börtönben az emberi jogok bizonyos értelemben korlátozottak, és a körülményeket nem fogja tudni megváltoztatni. Egyes amerikai börtönökben létezik ún. biztonságos lakóegységek (SHU – Secure Housing Unit) más néven "A Lyuk" (Hole). Amikor harcok fordulnak elő a börtönben, a résztvevők számára mindez olyan büntetést vonhat maga után, hogy egy elkülönítő egységbe kerülnek, vagy áthelyezhetők egy magasabb biztonsági szintű magánzárkába, de mégis rendkívül szokatlan számukra, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják meg őket, egészen addig, amíg a résztvevők valamennyien fogvatartottak. A fogvatartottak jogainak védelmét súlyosan korlátozza a rendszer. Az őrök és a személyzet más tagjai nem szeretik, ha valaki túl nagy hullámokat kavar maga körül, és elképzelhető, hogy a hullámok sokkal gyorsabban elnyelnek valakit, mint amilyen gyorsan a segítség érkezik. Arra azonban mindig van lehetőség, hogy valaki a saját biztonsága érdekében azt kérje, hogy helyezzék a Lyukba, ami rendkívül kellemetlen, de viszonylag mégis biztonságosnak tekinthető. Mégse kérje ezt a fajta védelmet, csak akkor, ha félti az életét, mert ha a Lyukba kerül, akkor ideje 99,9%-át egy cellába zárva fogja tölteni.

Minden fogvatartottnak azt tudom tanácsolni, hogy amennyiben problémája van, akkor azzal forduljon a személyi állomány tagjához, és előbb-utóbb az megoldást fog nyerni. Amennyiben valakinek a sérelmére az elítélt társai valami akarata ellenére való cselekményt követtek al, akkor azt haladéktalanul jelentse, mert ilyenkor a személyzet tagjainak intézkedési kötelezettsége van. Az elkövetőkkel szemben minden esetben fegyelmi eljárás kerül kezdeményezésre, és elkülönítik őket a sértettől, illetve minden olyan esetben, amikor bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja merül fel, a büntetés-végrehajtási intézet hivatalból büntető feljelentést tesz az érintettekkel szemben.

Ne csatlakozzon egy börtönbeli bandához sem. Csakúgy, mint a valós világban, a börtönben is vannak bandák, melyek sokkal inkább elterjedtek. A börtönbeli bandák működése eltérő a kinti bandák működésétől. Legyen tudatában annak, hogy kik számítanak a bandák tagjainak, de ne csatlakozzon hozzájuk, a bandatagok katonák, és a bandavezérek feltétlen hűséget várnak el tőlük. Ha csatlakozik egy bandához, akkor elrendelhetik, hogy tegyen meg valamit, ami miatt aztán még tovább marad a börtönben. A bandatagoknak nem igazán van választásuk, mert a szabadulást leszámítva csak egy módja van annak, hogy valaki kilépjen a börtönbeli bandából: a halál… A börtönökben a bandák elsősorban és leginkább aszerint különülnek el egymástól, hogy a tagjai jellemzően milyen származásúak (Bloods / Crips / Black Guerilla Family (afro-amerikai), a mexikói maffia (mexikóiak), MS-13 (salvadori / hondurasi / guatemalai / nicaraguai); Fehér Supremist náci (kaukázusi), stb).

A börtönbeli túlélési verseny fontos része, hogy kimutassa a hűségét a saját fajtájához, de mindez nem jelenti azt, hogy csatlakoznia is kellene egy bandához. Sokak számára talán nehéz megérteni az angol mondást: „When in Rome, do as the Romans do”, azaz „Amikor Rómában vagy, viselkedj úgy, mint a rómaiak”. Ha Ön fehér, és úgy járkál, hogy eközben összepacsizik a feketékkel, mielőtt kezet rázna a fehér cimboráival, ez egy szakadékot fog képezni Önök között. Mindez nem jelenti azt, hogy horogkeresztet kell tetováltatnia a homlokára vagy fel kellene varratnia a mellkasára a „Blood for Life" tetoválást, hanem egyszerűen csak arról van szó, hogy először azt a csoportot keresse meg, amelyhez tartozik, és mutatkozzon be nekik, különösen a legfontosabb személyeknek. Ezt követően persze lehet barátságos a többi emberrel szemben is, de a börtönben a feketék, a mexikóiak, az ázsiaiak és a fehérek mindannyian minden vigyáznak a saját fajtájukra, mert ez nem az a hely és idő, hogy az ember színvak legyen. 

Hazánkban azért ennél jóval egyszerűbb a helyzet, hiszen az amerikai példában bemutatott számos banda a magyar börtönök viszonylatában nem létezik, így talán még korai lehet gangekről beszélni. Az viszont igaz, hogy a fogvatartotti hierarchiában vannak olyan személyek, akik menőnek számítanak, és a verőembereiket, katonáikat maguk köré gyűjtve tevékenyen részt vállalnak a börtönön belül megtalálható és elérhető tiltott tárgyak, anyagok (jellemzően mobiltelefon, gyógyszer) cserekereskedelmében, a tiltott üzletelésben, adott esetben börtönön kívülre nyúló tevékenységek szervezésében (mint például a fogvatartott társ hozzátartozójának lehúzása), és ez valahol már a banda-tevékenység kategóriájába sorolható. A magyar viszonylatban én az ún. gengesedésnek azt formáját érzem inkább jelenlévőnek, amikor a kinti, szűkebb vagy tágabb értelemben vett haverok, illetve az azonos földrajzi helyről érkező személyek, az ún. földik lépnek egymással szorosabb kapcsolatba, ami valahol tényleg a bandázás kategóriájába esik, még ha nem is annyira durva módon, mint az USA büntetés-végrehajtási intézeteiben az megfigyelhető. Előbbiek értemében a napi gyakorlatban jellemzően beszélhetünk a borsodiakról, hevesiekről, gyöngyösiekről, palócokról, függően attól, hogy az adott fogvatartotti csoport tagjai eredetileg honnan származnak. És mindenki biztos lehet abban, hogy lesznek olyan fogvatartottak, akiknek a személyiségébe olyannyira beleívódik ez a benti kapcsolatépítés, olyannyira fontosnak tartják a társaikkal, a spanokkal való bandázást, hogy ez lesz a legfőbb mozgatórugójuk. De miért is? Az ilyen típusú fogvatartottakra jellemző, hogy a börtönben érzik magukat valakinek, mert adott esetben fizikai állapotuk, agresszivitásuk, személyiségük alkalmassá teszi őket arra, hogy a társaik többsége félelmet érezzen irántuk, tartson tőlük, ezáltal tekintélyre tesznek szert. Holott a kinti életben ez általában nem így van, mert az ilyen fogvatartottak ott általában a szegényebb kategóriába tartoznak, és az emberek többsége elkerüli őket.

Találjon olyan embereket, akik ugyanonnan származnak, mint Ön. A hivatkozott írás szerint a legtöbb szövetségi börtönben az ország minden részéről származó fogvatartottak vannak elhelyezve. A megérkezés után csinálhat egy fogvatartott keresést, átnézheti a fogvatartottak névsorát, hogy megtudja, ismer –e valakit, illetve megtudhatja, hogy melyik államból származnak a többiek. Amikor elfoglalja a számára kijelölt elhelyezési körletet, akkor találja meg azokat az elítélteket, akik Önnel megegyező városból vagy államból származnak, ők lesznek a földijei, akik általában segítenek beszerezni azokat a dolgokat, melyekre azonnal szüksége van (alapvető higiéniai cikkek, cipő stb.) De vigyázni kell ezekkel az emberekkel abban az esetben, ha valaki informátor, szexuális bűnelkövető, vagy bármi olyan probléma van vele, ami miatt a földijei összeráncolhatják a homlokukat, mert ebben az esetben valószínűleg ők lesznek az elsők, akik emiatt összeütközésbe kerülnek Önnel. És ez magában foglalhatja a testi sértést, a késelést vagy bármi mást, amiről azt hiszik, hogy megérdemli.

A magyar gyakorlatban a fogvatartottak a végrehajtási fokozatuknak mindenkor megfelelő, és általában a lakóhelyükhöz legközelebb eső büntetés-végrehajtási intézetben nyernek elhelyezést, aminek az egyik fontos célja a kapcsolattartás erősítése. Mert abban az esetben, ha egy fogvatartott az állandó lakhelyéhez vagy kinti tartózkodási helyéhez közel elhelyezkedő intézetbe kerül, akkor az engedélyezett kapcsolattartók, a hozzátartozók, rokonok és barátok vélhetően nagyobb valószínűséggel tudják őt meglátogatni, márpedig a fogvatartottak számára a havonta általában egy alkalommal megvalósuló látogató fogadások során a szeretteikkel való személyes kontaktus nagyon fontos dolog. Az előbbiek értelmében tehát megvan a valószínűsége annak, hogy egy fogvatartott fog ismerősökkel találkozni a börtönben, de igaz az is, hogy azt, hogy ezek közül a bent tartózkodása alatt kivel létesít majd közvetlenebb kapcsolatot, mindenkinek alaposan meg kell fontolnia.

Tartsa tiszteletben mások személyes terét, és soha ne hagyja, hogy mások behatoljanak az Ön személyes terébe. Tesztelni fogják, és amennyiben megengedi másoknak, hogy túl közel kerüljenek az Ön magánszférájához, akkor egyre közelebb és közelebb fognak menni, egészen addig, míg végül be nem hódol nekik. Tanúsítson tiszteletet mások iránt, és az étkezdében például soha ne nyúljon át más tányérja felett a sóért, de senkinek ne engedje meg azt, hogy a maga tányérja fölött átnyúljon. A személyes tárgyai, mint a fényképek, levelek és egyéb dolgok nagyon fontosak, ha valaki a börtönben van. Tehát soha ne vegyen kölcsön, vagy használjon valamit, ami egy másik fogvatartott tulajdona, kivéve, ha ő ezt megengedte. Az érintett személy engedélye nélkül megérinteni annak a személyes tárgyait nem elfogadott dolog.

A zsúfolt büntetés-végrehajtási intézetekben minden fogvatartottnak megvan az igénye arra, hogy néha egyedül legyen, félrevonulhasson például levelet írni, elmélkedni, vagy bármi más okból, de élvezhesse a kevés magánszféra által biztosított lehetőségeket, védettséget. A zárkatársakkal és a többi elítélttel való együttélés nem könnyű, de erre fentebb már utaltam. Az viszont tény, hogy a személyes tárgyaira, a levelekre, a fényképekre mindenki fordítson nagy figyelmet. Senki se hagyja, hogy a családja lakcímét, telefonos elérhetőségét más fogvatartott megismerje, mert az különféle visszaélésre adhat lehetőséget. Akadt olyan eset, amikor egy fogvatartott hozzátartozóját más elítéltek az illegálisan a birtokukban tartott mobiltelefonról felhívták, és pénzt kértek tőle annak érdekében, hogy az érintettet megvédjék a börtönben. Vagy az is több esetben megtörtént, hogy egy fogvatartott részére a hozzátartozói nevében mások olyan csomagot adnak fel, amiben tiltott dolgok vannak elrejtve, majd amikor az beérkezik az intézetbe, és keresztüljut az ellenőrzésen, akkor elveszik azt tőle. Ha pedig egy ilyen preparált csomag fennakad az ellenőrzés során, akkor az fogja viselni a következményeket, akinek a nevére azt feladták... Előbbiek megelőzése érdekében a személyi állomány azzal tud élni, hogy a beérkező csomagok csomagolásának azt a részét, amin a feladó adatai vannak, felbontás előtt átadja a fogvatartottaknak, hogy más ehhez még véletlenül se férjen hozzá. Ettől kezdve viszont a fogvatartottak felelőssége, hogy mennyire vigyáznak a személyes dolgaikra, és lehetőségükkel élve lezárják –e a számukra biztosított zárkaszekrényt vagy sem…

Hát.. ha nem is túl röviden, de ennyit erről.. Talán sokan mást gondolnak a fentiekről, eltér a véleményünk, egy dolgot azonban tényleg fontosnak tartok leszögezni. A börtönben teljesen más körülmények uralkodnak, mint a civil életben, mások a játékszabályok, és a fogvatartottak többségében már nincs meg az a fajta zsiványbecsület, ami a régi elítélteket jellemezte. Abban az esetben, ha valaki először van börtönben, és valóban nem szeretne többé visszakerülni, akkor tegyen meg mindent annak érdekében, hogy minél kevesebb veszteséggel ússza meg a rácsok mögötti kirándulást... És a magam részéről bízom benne, hogy a személyi állomány tagjai ebben minden együttműködő és normakövető fogvatartottnak kellő segítséget tudnak adni...