Az irataimat rendezgetve a minap rábukkantam egy két-három évvel ezelőtt, a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak által összeállított anyagra, melynek akkoriban a Fogvatartottak Etikai Kódexe címet adtuk. A következő részben ezt adom közre, úgy gondolom, hogy érdemes átolvasni, illetve az a véleményem, hogy amennyiben ezt a valóban hús-vér elítéltek által szerkesztett anyagot, magatartási szabály-gyűjteményt valamennyi fogvatartott megismerné és betartaná, akkor a személyi állomány tagjainak jóval kevesebb problémája lenne a napi munkavégzése során, de ezzel együtt a fogvatartottak körében kialakuló konfliktushelyzetek száma is csökkenne…
Etikai kódex:
A jó modor, a szándék, vagyis a választott viselkedési forma belső indíttatásából ered. Ne azért legyünk illemtudóak, mert tartunk valakitől, attól, hogy esetleg megszólnak bennünket, vagy tetszeni akarunk valakinek, hanem önként, mások és magunk iránti megbecsülésből! Az illedelmes viselkedésnek kétségtelenül az alapvető szabályai közé tartozik, hogy ne sértsük meg környezetünk erkölcsi és esztétikai jóérzését, és megtartsuk a higiénia elemi követelményeit.
A köszönés:
Társunkat, a felügyeletet és a vezetőség tagjait… stb., akkor is üdvözöljük, ha nem vagyunk biztosak afelől, vajon észrevett-e bennünket.
A felügyeletet, elöljárókat rendfokozatuk, vagy beosztásuk megnevezésével köszöntsük. Például, ha nincs egyenruhában az intézet parancsnoka, vagy a nevelőnk; „Jó napot, parancsnok Úr!” vagy „Jó napot, nevelő Úr!” Ha és amennyiben nem ismerjük a rendfokozatokat, vagy úgy szólunk valakihez, hogy nem látjuk a rendfokozatát, - például zárkából kiszólva szólítjuk meg a felügyelő Urat, - ne mondjunk rendfokozatot, csak annyit; „Felügyelő Úr, legyen szíves…!”
Illetlenség és szabálytalan egy főtörzsőrmestert például őrmester Úrnak szólítani!
Rendkívül fontos a megszólítás hangsúlya, és szövege. Amennyiben szeretnénk kérni valamit a felügyelettől, szóljunk hozzájuk emberi hangnemben, stílusban! Sokkal célravezetőbb, mint indulatosan, hangoskodva. Ez egy úgynevezett, „adjonisten- fogadjisten” viszony. Nem várhatjuk el a felügyelettől, hogy tolerálja a modortalan megszólítást, sőt a tiszteletlen magatartás fegyelmi vétség.
Ha valaki gondolataiba mélyed, vagy alkalmi társalgó partnerével beszélgetésbe merül, és köszöntésünket nem viszonozza, figyelmetlenségét nem vehetjük szándékosnak. Ámde ha észrevesszük, hogy ismerősünk szándékosan kerüli tekintetünket, ez nyilván azt jelenti: nem tart igényt köszönésünkre. Ebben az esetben ne erőltessük az üdvözlést.
Elsőként általában a fiatalabb köszön az idősebbnek, az alárendelt a főnökének, a szolgálatot teljesítő hivatásos alkalmazottaknál az alacsonyabb rendfokozatú a magasabb rangúnak.
Ha a lépcsőházban, folyosón összetalálkozó ismerősök közül az egyik a másik elébe vág, mindig az köszön előre, aki előz. Az üdvözlést a köszönő felé fordulva viszonozzuk.
Előfordulhat az is, hogy valaki következetesen nem üdvözöl minket, vagy nem köszön vissza, holott ismerősünk. Ilyenkor nem marad más hátra, mint felhagyni az üdvözléssel. Megtehetjük még azt, hogy alkalomadtán megtudakoljuk viselkedésének okát.
Aki társaságba érkezik, általában minden jelenlevőt üdvözöl. Nem illik csak a társaság néhány tagjának köszönni és kezet nyújtani.
Hivatalos érintkezés esetén nő és férfi egyazon üdvözlési formát használ.
A hivatásos állomány hölgy tagjainak megszólítása: Úrnő vagy Úrhölgy!
Jóllehet a köszönés nem igényel különösebb összpontosítást, mégis ügyeljünk arra, hogy mindig a megfelelő üdvözlést válasszuk.
Ha az udvaron sapka viselése közben, a hivatásos állomány egy tagja, elhalad mellettünk, őt a sapkánk jobb kézzel történő, enyhe megemelésével, jó napot köszöntéssel, köszöntjük! Magasra nem illik emelni a sapkánkat, de ne is csak jelképesen érintsük a sapkánkat, a sapkaszegély megpöccintése pedig durva udvariatlanság.
Kézfogásnál, mindig jobb kezünket nyújtjuk; csak kivételes esetekben, ha jobbunk nem szabad, nyújthatjuk bal kezünket, megfelelő bocsánatkérés kíséretében. Csak tiszta kezet nyújtsunk. Ha valakivel kezet akarunk fogni, legyen mozdulatunk határozott, ne tétovázzunk, mert ezzel rossz benyomást keltünk partnerünkben.
A megszólítás:
Az intézet alkalmazottait rendfokozatuk, vagy beosztásuk szerint szólíthatjuk meg.
Amennyiben a megszólítással nem vagyunk tisztában, kötelesek vagyunk megkérdezni. A megszólítás minden esetben legyen illemtudó, ha a hivatásos állomány tagja, nem kíván ránk figyelni, ne erőszakoskodjunk vele.
Az egyéb részleteket a köszönés fejezetben tárgyaltuk.
Egymást, szintén kulturáltan, illemtudóan szólítsuk meg. A szép szó és jó modor, csodákra képes, a megszólítás kihat rá, meghatározza a társalgás hangulatát!
A társalgás:
Az illem és jó ízlés megköveteli, hogy ügyeljünk arra, miről és milyen formában beszélgetünk azokkal az emberekkel, akikkel kapcsolatba kerülünk, tehát hosszabb-rövidebb társalgást folytatunk.
Általában ne beszéljünk – ha különösebb okunk nincs rá – olyan dolgokról, amelyek kellemetlenül érinthetik partnerünket, ne faggassuk olyasmi felől, amiről szemmel láthatóan nem kíván szólni. Gondoljuk meg, hogy sokszor a hallgatás többet ér a legtapintatosabb társalgásnál. Semmi estre se beszéljünk olyan hangerővel, hogy mondókánk avatatlan fülekbe is eljusson, vagy hogy felhívjuk magunkra a kívülállók figyelmét. Ne beszéljünk túl gyorsan, se terjengősen, helytelen az affektált és leereszkedő magatartás.
Nem való sem dicsekednünk, sem másokat megszólnunk.
Soha nem árt megfontolni, mi az, amiről illik társaságban beszélni, s miről jobb hallgatni. Bizalmas családi ügyeinket ne teregessük ki mások előtt. Nem helyes olyan kényes témát fölvetni, amely szemben álló táborokra osztaná a beszélgetőket. Arra ne vetemedjünk, hogy a jelen levőket pletykákkal, mások rágalmazásával szórakoztatjuk.
Faragatlan viselkedésről tanúskodik az, ha nem értve a mondatokat „mi?” kérdőszót használunk, „tessék” vagy pedig „bocsánat, nem értettem” szavakkal kérdezünk, s ez annyira természetes legyen, mint ha a „mi?” ilyen értelemben nem is létezne a szótárunkban.
Előfordul, hogy a közös társalgás folyamán némely kérdésben, különböző vélemények, álláspontok alakulnak ki. Ilyen esetben a jó modor szolgáljon a helyzet kezelésére. Mindig tartsuk szem előtt, hogy másoknak is igazuk lehet, és ajánlatos mások érveit is meghallgatni. Az a mód, ahogyan az ellenérvekre válaszolunk, nem csak az illem vagy tapintat kérdése. Nem árt kifejlesztenünk magunkban azt a képességet, hogy tudjunk mérlegelni, és adott esetben tudjuk elfogadni mások érveit és nézeteit. Egyesek úgy vélik, hogy az állásponthoz való ragaszkodás, a jellemesség és elvhűség annyi, mint görcsösen, mereven ragaszkodni ahhoz, amit egyszer helyesnek vélt az ember, és a vélemény megváltoztatása következetlenség. Nem kell feltétlenül egyetértenünk azzal, amit mások kijelentenek. Ellenvetésünknek azonban ne így adjunk kifejezést: „Ez nem igaz, ez ostobaság”. Vagy ne adj’ Isten: „Ez hazugság”. Semmi esetre se szerezzünk érvényt véleményünknek erőszakkal, tettlegességgel, trágár indulatos hangoskodással! Jól nevelt emberek egészen más módon fejezik ki ellenvéleményüket. Általában tökéletesen elég, ha megjegyezzük, hogy talán tévedésről, félreértésről, pontatlan vagy téves információról van szó.
A jó társalgó a társait is be tudja vonni a társalgásba. Így alakul csak ki az a kellemes társalgási légkör, amelyben mindenki jól érzi magát.
Illetlenség mások szavába vágni. Társaságban gyakran előfordul, hogy ketten beszélgetnek, és véletlenül csatlakozik hozzájuk valaki. Ha a beszéd tárgya olyasvalami, ami a harmadikat is érdekli, illik röviden tájékoztatni őt, miről szól a társalgás. Azonban a harmadik félnek nem illik kérdezősködnie a beszélgetés témájáról, különösképpen, ha társalgás lehalkul. Talpraesett társalgók ilyenkor persze nem halkítják le a hangjukat, hanem észrevétlenül témát váltanak. Ha a harmadik fél mégis kérdezősködik a téma felől, udvariatlanság őt elutasítani ilyen szavakkal: „Semmi közöd hozzá”, vagy hasonlóképpen. Elég, ha azt mondjuk, hogy családi ügyről vagy személyes problémáról van szó. A társalgásba való bekapcsolódás során, nem árt egy bizonyos fokú szerénység.
A társalgás egyik alapvető követelménye, hogy tartózkodjunk mások ízlésének és érzéseinek megsértésétől. Túlzottan erős, „zaftos” kifejezéseket ne használjunk, ne ilyen primitív módon akarjunk kitűnni a többiek közül, ne így hívjuk fel magunkra a figyelmet, inkább kulturált viselkedésünkkel.
A telefonálás:
A telefon használatára is vonatkoznak bizonyos illemszabályok; a jó modor tulajdonképpen már a telefonbeszélgetés előtt szerepet kap. Meg kell ugyanis gondolnunk, vajon nem háborgatjuk-e ismerősünket a telefonálásunkkal, nem zavarjuk-e munkájában, elfoglaltságában. Ezért célravezető rendszeres telefonos kapcsolattartásnál, előre egyeztetni a hívásunk idejét. Jól meg kell gondolnunk, melyik időpont a legmegfelelőbb a telefonbeszélgetésre.
Sokan elfelejtik, nem illik mindent telefonon elmondani. Senkiről és senkivel ne beszéljünk a telefonon illetlenül.
Gondoljunk arra, hogy véletlenül avatatlan fülek is hallhatják beszélgetésünket. A telefonba nem ordítunk izgatottan, de nem is suttogunk. Olyan hangerőt válasszunk, hogy beszélgető partnerünk jól halljon minket. Általában beszéljünk röviden; a hosszú lére eresztett telefonálásunkkal, lefoglaljuk a vonalat. Tapintatlanság elhúzni a beszélgetést, ha mások is várnak a készülékre. Várakozók viszont ne zavarják türelmetlenül a beszélőt. Ha a telefon összeköttetés késik, kerüljük a szitkozódást. Fontos az is, hogyan beszélünk a kagylóba. Mindig világosan és érthetően beszéljünk. Ha a beszélőt nem halljuk elég jól, tapintatosan figyelmeztessük rá.
A levelezés:
Az emberek között kialakult kapcsolatok fenntartásának igen régi formája a levelezés. Görögország vagy a klasszikus Róma nagy bölcsei levelezésének; egy-egy darabja az emberi szellem csodálatára késztet, gondolati gazdagságuk, szellemességük és formai tökélyük káprázatos.
Mindenekelőtt, amikor levélírásba kezdünk, gondoljuk át, miről akarunk írni. A címzett a levél tartalmából és külalakjából, alkot véleményt a feladóról.
Semmiképpen se kezdjünk levélírásba, ha fel vagyunk zaklatva, nyomott a hangulatunk, vagy kedvetlenek vagyunk. Ilyenkor gyakran becsúszik a levélbe az is, amit később talán megbánnánk. Persze az is előfordul, hogy éppen ilyen felajzott állapotban érezzük szükségét az írásnak: belső inger hajt az átéltek azonnali közlésére. Írjuk meg a levelet, de tegyük félre, egy-két nap múlva olvassuk újra, így eldönthetjük: szemétkosárba kerül-e, vagy a postára. A szerelmes levél, messzemenően bizalmas, tartalma harmadik személyre nem tartozik. Ezért ne adjuk oda senkinek elolvasni, és mi se olvassuk el mások ilyen jellegű levelét.
Rossz modorra vall, megválaszolatlanul hagyni levelet. Ne várakoztassuk levelező partnerünket túl sok ideig, illő dolog a levélre mielőbb válaszolni. A levél legyen áttekinthető, könnyen olvasható. Ha nem tudunk szép egyenes sorokat róni, inkább használjunk sorvezetőt. Ceruzával csak szélsőséges esetben írunk, persze elnézést kérve a címzettől. A levélbe dátum is való, a címzettnek esetleg fontos lehet a keltezés ideje. Egy dologra azonban mindenképpen ügyeljünk: a levelet ne felejtsük el aláírni. Ellenkezője nagy figyelmetlenségről árulkodna.
Idegen levelet soha se olvassunk el, még ha véletlenül kerül is kezünkbe. Ez esetben már nem is az illemről, hanem a büntetőjogilag védett levéltitokról van szó.
A hivatalos levelekre külön szabályok vonatkoznak. Fehér a/4.-es ívpapírt használjunk, felül jobbra kerül a keltezés, balra a feladó címe. Bal oldalt nagyobb szegélyt hagyunk üresen, mint jobb oldalt. A hivatalos levél stílusa legyen rövid, szabatos és tárgyilagos. Ügyeljünk a pontos címzésre. Ne feledkezzünk meg az irányító számról.
Soha ne kíséreljünk meg, levélben tiltott kapcsolatot létesíteni. Csak engedélyezett kapcsolattartóinkkal levelezzünk. Nem szabad apró cetliken, más intézetekben lévő ismerőseinknek üzenetet küldeni, ez fegyelmi vétség.
Az iskola:
A diák köteles tisztelettudóan viselkedni a tanárral szemben. Köszöntsük őt, megbecsüléssel beszéljünk róla. Egész életünk, munkánk, a családban és a társadalomban betöltött szerepünk függ attól, hogy a tanulmányok idején hogyan formálódunk, hogyan hat ránk a nevelés. Ha ezt megértjük, akkor a saját érdekünkben –nem pedig illemből- jelenünk meg pontosan az órán, előadáson, gyakorlaton. A késést, bármiféle zavarást, nem csak az oktatóval, hanem saját magával és minden olyan társával szemben is udvariatlanságnak fogja tartani, aki törekszik a tananyag elsajátítására. Minden osztály, szakkör, sajátos mikroklímát alakít ki, amelyben a diákok közti kapcsolatok megkövetelik az illemtudó viselkedés különféle formáit. Legyen természetes, hogy udvariasan szólunk társainkhoz, kérünk és megköszönünk minden segítséget, ápolt külsővel járunk az iskolába, és rendben tartjuk környezetünket, segítünk gyengébb társainknak a nehezebb tananyag elsajátításában.
A sport:
A sportfoglalkozásokon ügyeljünk saját magunk és társaink testi épségére. A sport ne legyen a felgyülemlett indulatok levezetésének helye, ne a sport leple alatt, kíséreljük meg társainkkal szembeni nézeteltéréseinket rendezni. A sportfoglalkozásokon az előírt ruházatban jelenjünk meg. Ha a nem megfelelő öltözékünk miatt, fennforgást keltünk, az tiszteletlenség és figyelmetlenség társainkkal szemben is, mivel az ő sportolásra jutó idejüket is megrövidíthetjük.
Soha ne dohányozzunk a sportfoglalkozáson, annak nem ez a helye és ideje!
A foglalkozáson figyeljünk oda a felügyelő nevelő utasításaira, hiszen gyakran a mi érdekünkben hívja fel a figyelmünket valamire, amire mi esetleg a sport hevében nem figyelünk fel.
A kondicionáló eszközök használata, ne legyen az egymás közötti rivalizáció színtere. Segítsünk egymásnak, a kezdő, gyengébb, társainkkal osszuk meg tapasztalatainkat, semmiképpen ne nevessük – gúnyoljuk ki őket, ez idegen a sport eszmeiségétől!
A munkahely:
A munkatársak, kollégák, akiket a közös érdekek, a kollektíva hatáskörébe tartozó feladatok fűznek össze, akkor alakítanak ki egymással jó viszonyt, akkor teremtenek kedvező munkahelyi légkört, ha tisztelik egy másban az embert.
A munkahelyünkön törekedjünk arra, hogy a ránk bízott munkát a legjobb tudásunk szerint elvégezzük. Munkáltatóinkkal legyünk tisztelettudóak. Tartsuk be az előző fejezetekben tárgyalt viselkedési és illemszabályokat.
A munkahely illeme elítéli a rágalmazást – ez többek között büntetőjogi kategóriába is tartozik, - alakoskodást és az intrikát.
A dohányzás:
A dohányosoknak illik tisztában lenniük a dohányzás illemszabályaival. Minthogy a cigarettafüst nem csak a dohányosoknak árt, hanem annak is, aki közvetve szívja be, így passzív dohányzóvá válik. Munkahelyen, közösségi helyiségekben, vagy bármely zárt helyiségekben csak akkor dohányozzunk, ha azt külön utasítás nem tiltja. Ezt is csak akkor tegyük, ha azzal nem dohányzó társainkat nem zavarjuk. Amint rajtunk kívül mások is tartózkodnak a helyiségben, legyünk rájuk tekintettel és ne gyújtsunk rá!
Soha ne dohányozzunk a folyosón, a fürdőkben, a könyvtárban, ezek közterületnek számítanak, és ezeken a helyeken tilos a dohányzás.
A folyosók, a fürdők, a lépcsőház, az iskolakörlet közterületnek minősül és ott a kijelölt helyek kivételével, tilos a dohányzás! Amennyiben a fenti helyeken valaki, megszegi a dohányzás tilalmára vonatkozó szabályt és dohányzik, ott eldobja a cigarettacsikket, nem csak az alapvető etikai szabályok ellen vét, de nem tiszteli a körletrészek tisztántartásával dolgozó társai munkáját és rendkívül nagy modortalanság!
Az udvaron nem illendő eldobálni a cigarettacsikkeket, ugyanis rendkívül modortalan megnyilvánulás, ne felejtsük el, az udvart is fogva tartott társaink tartják rendben.
Az épületben vannak kiemelten tűzveszélyes területek, helyiségek, ezeken a helyeken történő dohányzás, nem jópofa dolog, inkább felelőtlen cselekedet. Nem szabad elfelejteni, ha valaki ilyen helyen rágyújt, az egész közösség egészségét, testi épségét veszélyezteti.
Nagyon fontos odafigyelni a dohányzó embereknek, hogy a dohányzásukkal ne zavarják nem dohányzó társaikat. A dohányzó ember egy több ezer éves szenvedélynek áldoz, ennek a szenvedélynek vannak íratlan szabályai és kultúrája, aki nem tiszteli a szenvedélyétől mentes embereket, környezetét, az tanulmányozza a kulturált dohányzás szabályait. Az angol és francia etikett, tartalmaz ide vágó szabályokat…
Az étkezdében:
A közös étkező helyiségben ne társalogjunk túl hangosan, ne zavarjunk másokat hangoskodással, ne hívjuk fel magunkra a figyelmet, hiszen mások is nyugodtan szeretnék elfogyasztani az ételüket.
Az étkezdében az illendőség azt kívánja, hogy ne akadályozzuk az ételfelvétel folytonosságát. Fegyelmezetten várjuk ki, amíg sorra kerülünk. Az étkezdében használt edényeket – csajkákat – a kijelölt ablaknál adjuk le, soha ne hagyjuk az asztalon. Ilyen helyen ne bocsátkozzunk hosszas társalgásba, és az étkezésből ne csináljunk, baráti összejövetelt.
Étkezés után, ne hagyjunk magunk után az asztalon ételmaradékokat, ezzel önmagunkat minősítjük!
Együnk csukott szájjal és tele szájjal soha ne beszéljünk, ez módfelett visszataszító és modortalan.
A közösségi rendezvények:
A közösségi rendezvényeken, az előírt formaruhában jelenjünk meg. Külsőnk legyen ápolt és rendezett. Viselkedjünk úgy, hogy viselkedésünkkel ne zavarjuk a rendezvényt.
Az udvaron (séta):
Az udvaron tartózkodás időtartamára is vonatkoznak az alapvető viselkedési és etikai szabályok.
Az udvar nem az árukereskedelem fóruma, oda ne azért járjunk, mert üzleti érdekeink úgy kívánják!
Az udvar ne legyen a nézeteltérések ütköztetésének helye. Tartsuk tiszteleten a sportoló – futó – fogva tartott társainkat, akik a salakos területen kocognak, ne zavarjuk őket, ne a salakon sétáljunk, hogy a kocogókat kerülgetésre kényszerítsük. Az udvaron, a téli formaruha viselésének időszakában, viseljünk sapkát és a téli kabátot csak a sportolás idejére vegyük le.
Az udvaron felállított telefonfülkére is ugyan azok a viselkedési szabályok vonatkoznak, mint a körleteken elhelyezett készülékekre. Soha ne kíséreljünk meg, más vonalkódos kártyájával telefonálni, még akkor sem, ha közös kapcsolattartónk van, ez fegyelmi vétség és úgyis kiderül! Az udvari telefonkészülékre fokozottan érvényes az a viselkedési szabály, hogy fogjuk rövidre a beszélgetést, hiszen sokan szeretnének onnan telefonálni.
Az öltözködés:
Életünk mindennapjaihoz tartozik, hogy megtartsuk a higiénia általános követelményeit, gondot fordítsunk külsőnkre és arra a környezetre, amelyben élünk, dolgozunk, mozgunk. A higiénia tehát hozzá tartozik a kulturált ember életéhez, nélküle nem is beszélhetünk kulturáltságról. Ide tartozik az öltözködés és az öltözetünk higiénikus állapota. Kötelesek vagyunk az öltözékünket rendben tartani, hetente legalább egyszer mossuk ki az ingünket és kéthetente a nadrágunkat. A leszakadt gombokat varrjuk fel. Az elszakadt ruhánkat varrjuk meg, ez a civil életben is így működik!
A tisztálkodás. higiénia:
A higiénia elveit már gyermekkorunktól próbálják belénk oltani. Semmilyen divatos öltözék, parfüm vagy kozmetika nem tünteti el a piszkot a nyakról vagy a köröm alól; nem szünteti meg az izzadságszagot, a dohánybűzt vagy a romlott fogak szagát. A víz a szappan, fogpaszta és –kefe mindenki számára hozzáférhető.
A test tisztán tartása és ápolása alapvető követelmény, csak azután jöhetnek a különböző krémek, parfümök, szépítőszerek, persze mérsékelt mennyiségben.
Megróható az elhanyagolt külső, az ápolatlan emberről az a véleményünk alakul ki, hogy nem tiszteli sem a környezetét, sem saját magát. A piszkos kéz, borostás arc, fekete körmök, a nyakba lógó zsíros haj, gyűrött ruha vagy piszkos öltöny közönyről, gondatlanságról és más, bizony nem éppen kedvező tulajdonságokról árulkodik.
Naponta illik borotválkozni, rendszeresen mossunk hajat. Ápoljuk körmünket. Nem járhatunk piszkosan akkor sem, ha olyan munkát végzünk, amelytől beszennyeződik a ruhánk, kezünk. A kezünket, ha olyan munkát végzünk, speciális mosószerrel hozzuk rendbe.
A dohányosok külön figyelmet fordítsanak a testápolásra. Ők általában nem érzik magukon a dohányszagot, más orra azonban érzékenyebb erre. Némelyik dohányos nem is gondol rá, hogy a dohányzástól nem csak a helyiség lesz tele dohányszaggal, hanem a hajunk, ruházatunk is magába szívja a füstöt.
A kulturált ember nem mások kedvéért ápolja a testét és gondozza külsejét, hanem elsősorban belső szükségletből.
Egyéb etikai és illemtani szabályok:
Fontos szem előtt tartanunk, hogy a viselkedési és etikai szabályok betartása közös érdekünk. Próbáljuk meg a környezetünket is illem és szabálykövető magatartásra ösztönözni. Nem várható el az intézet vezetésétől a humánum, ha mi sem tartjuk be az alapvető szabályokat, ugyanis az elszaporodó fegyelmi vétségek, szabálytalanságok következményei mindnyájunkra kihatnak. Erre élő példa az élelmiszer csomagok fokozott ellenőrzése, tartalmi korlátozása, ami azért következett be, mert sok tiltott tárgyat találtak a csomagokban. Aki ilyen módon kísérli meg kijátszani a szabályokat, az nem tiszteli saját társait sem, hiszen cselekedetének a következményei minden fogva tartott társát kellemetlenül érinti. Igaz a régi börtönös szlogen; „ A jó dolgokat a sittesek rontják el!”
Utószó:
Életünkben, nyilvános helyen, társaságban, munkahelyükön vagy az iskolában mindig úgy viselkedjünk, hogy tegyünk különbséget a lelketlen, elavult külsőségek, valamint a jó társasági, családi kapcsolatokban nélkülözhetetlen helyes viselkedésmód között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése