2013. június 12., szerda

Múzeumok Éjszakája 2013

2013. június 22.

Múzeumok Éjszakája 2013.


A Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint a Nógrád Megyei Levéltár bemutatja kétévente megrendezésre kerülő interaktív kiállítását, melynek keretében az érdeklődők a Vármegyeháza nagytermében megtekinthetik a büntetés-végrehajtási intézet elítéltjeiből alakult társulat, a Feldmár Intézet munkatársainak közreműködésével működő Mesekör "Igazmondó Laci" című előadását. Az elszántabb, illetve az Intézet tevékenységét jól ismerő érdeklődők már láthatták az előadást, de mások számára egy nemcsak hazai, de nemzetközi szinten is egyedülálló projekt lesz látható, amely ebben az évben civil környezetben már bemutatásra került. Igaz, akkor nem "hazai pályán", hanem az Akvárium Klubban, Budapesten. Ezzel együtt tény, hogy a fogvatartottak részéről valóban bátorság kell ahhoz, hogy megmutassák magukat a közönség előtt. Kérem az érdeklődőket, hogy előítélettől és félelemtől mentesen, tiszta szívvel és lélekkel tiszteljék meg az előadás szereplőit és felkészítőiket.        



Az előadás megtekintése díjtalan, azonban a nézők részéről adomány jellegű felajánlást elfogadunk, és az így befolyt összeggel a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége által működtetett Tanoda támogatása valósul meg. A Tanoda célja az oda járó gyermekek iskolai sikereinek erősítése, jobb tanulmányi eredményre való törekvés, pozitív minta mutatás, mivel a kollégiumban tanító pedagógusok között roma származásúak is vannak. Távolabbi cél, hogy az oda járó gyermekek között egyre többen fejezzék be sikeresen az általános iskolát, váljanak jogosulttá ösztöndíj támogatásokra, és érettségit adó középiskolában tanuljanak tovább. Pedagógiai cél továbbá, hogy kiscsoportokban, a gyermekre minél több időt szánva, egyéni fejlesztéssel segítse pótolni a lemaradásokat, illetve a tanulók tantárgy-specifikusan készüljenek fel a következő héten várható tananyag elsajátítására a fiatalok. Azt gondolom, hogy a cél pozitív, mert hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatásához, támogatásához járul hozzá, ez által bűnmegelőzési célokat is szolgálva.

A nap további programjai a későbbiek során bővebben ismertetésre kerülnek, de annyit elárulhatok, hogy több kiállítási helyszín lesz az Intézet falai között, ahová az érdeklődők nem meseautó, hanem ún. rabomobil fedélzetén juthatnak be. A visszaszámlálás lassan kezdődhet, a program résztvevőinek a magam részéről jó szórakozást, és a rendhagyó börtönlátogatást követően természetesen sikeres szabadulást kívánok!

   







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése