„A harmadlagos
megelőzés szempontjából hasznos programok és törekvések a magyar
büntetés-végrehajtási gyakorlatban” című előadásának bevezető részében dr.
Barabás A. Tünde, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője bemutatta a
bűnmegelőzés háromszintű modelljét, a témához igazodva kiemelve a harmadlagos
megelőzést, melynek célja a már bűnelkövetővé vált személyek visszatartása az
újabb bűncselekmény elkövetésétől, a bűnismétléstől. Ebben lehet egyebek közt nagy
szerepe a büntetés-végrehajtási intézetek által folytatott reintegrációs tevékenységnek,
valamint a pártfogó felügyelőkkel való együttműködésnek. A Büntető
Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény vonatkozó részeit idézve (79. §: „A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy
akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.” ;106. § (1): „A fiatalkorúval szemben kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés
célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjön, és a társadalom
hasznos tagjává váljon, erre tekintettel az intézkedés vagy büntetés
megválasztásakor a fiatalkorú nevelését és védelmét kell szem előtt tartani.”)
az előadó ismertette a büntetés célját, illetve a speciális és generális
prevenció eszközeit, úgymint az elrettentést, az elszigetelést, a reszocializáció/nevelés/átnevelés
hármas egységét, a reintegrációt, valamint a helyreállítást és megbékélést.
Ezt
követően az előadó, Prof. Dr. Ruzsonyi Pétert idézve beszélt a szabadságvesztés
büntetés célrendszeréről, majd rátért előadása központi témájára, a bv.
intézetekben folytatott programokra, melyek felosztását az alábbiak szerint
mutatta be:
- egyedi programok – országos/regionális szintű programok
- helyi kezdeményezésű programok – központi kezdeményezésű programok
- hosszú távú célú programok – rövid távú célú programok
- kizárólag bv. intézeten belül folyó programok – szabadulás után is folytatódó programok
- csak elítéltek bevonásával működő programok – más személyeket is érintő programok
Dr.
Barabás A. Tünde kiemelte, mennyire fontos, hogy a fogvatartott személyisége
változzon, de minden hiába, ha a szabadulás utáni időszakban az egyén semmiféle
külső segítséget nem fog kapni, majd az előadás következő részében három
gyakorlati példán keresztül kerültek bemutatásra. Olyan pályázati projekteket
említett az előadó, melyekben a Balassagyarmati Fegyház és Börtön is érintett,
vagy érintett volt.
A
TÁMOP-5.6.2 kiemelt projektet úgy értékelte, hogy az sok pénzbe került, sok
embert mozgatott meg, ezzel együtt nem zajlott teljesen zökkenőmentesen. Ez utóbbi
megállapítás természetesen nem feltétlenül a program hibája volt, hanem abból
adódott, hogy a végrehajtók menet közben is tanultak, ugyanis ehhez hasonlóan
nagy volumenű projekt megvalósítására korábban nem került sor. Az előadó
kiemelte a program logikus felépítését: a fogvatartottak bevonását egy
széleskörű, alapos tájékoztatás, majd felmérés előzte meg. Ezt követően került
sor a bevont fogvatartottak esetében a különféle készségfejlesztő tréningek,
képzések megtartására, amit szakmaképzés követett, majd a program a
szabadulásra történő felkészítéssel fejeződött be az érintettek számára. Ugyan
menet közben fluktuáció is adódott (szabadulás, fegyelmi okból való kizárás,
projektben nem érintett bv. intézetbe történő átszállítás, kilépés miatt), a
pályázat mégis egy jó kezdeményezés volt, melynek a hibáiból tanulni lehet, és
folytatni kell a megkezdett munkát.
A
következő példa a TÁMOP-5.6.1 projekt keretében megvalósulás alatt álló ún.
Börtön Café-program volt, ami egy kiváló gondolaton alapszik, hiszen a bv.
intézeten belül lezajló szakmaképzés és egyéb komplex foglalkozás után az
magában hordozza a szabadulást követő munkába állás lehetőségét is. Mindez egy
kiváló alapkoncepció, hiszen tudvalévő, hogy a szabadságvesztésből szabaduló
személyek számára a munkahely találása különösen nehéz feladat. Jellemző
ugyanis, hogy a potenciális munkáltatók nem feltétlenül kapkodnak a volt
fogvatartottak után. A pályázat ugyan részben érdekeltté tette őket, másrészt
azonban a munkáltatók a hatályos jogszabályi lehetőségekkel élve támogatott
feltételekkel tudnak olyan személyeket is alkalmazni, akik nem börtönviseltek,
ezért a volt fogvatartottak helyzete nem könnyű. További problémát jelenthet,
hogy a szabaduló személy nem kellően mobilis, azaz nem minden munkahelyre tudja
megoldani az oda-visszautazást.
Végül
a korábban már a blogomban is több alkalommal említett MEREPS-projekt került
bemutatásra, amelynek lényege a helyreállító igazságszolgáltatás
eszközrendszerébe tartozó ún. resztoratív módszerek büntetés-végrehajtási keretek
közötti alkalmazási lehetőségeinek megismertetése, illetve az ezzel kapcsolatos
érzékenyítés volt. A pilot jellegű program végén az eredmények értékelésére
került sor, illetve született egy alkalmazási kézikönyv is, mindent összevetve
egy sikeres történetről lehet beszámolni, hiszen a fogvatartottak körében
kialakuló konfliktushelyzetek megoldására a korábbinál jobb gyakorlat került
beépítésre a büntetés-végrehajtási szakemberek repertoárjába. A program nehézségeit
tekintve mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy az áldozatokkal való
kapcsolatfelvétel az adatvédelmi okok miatt nem valósulhatott meg, ami azt
eredményezte, hogy konkrét jóvátételre nem kerülhetett sor. Az elítéltek
közötti konfliktusok mediációval történő kezelése viszont tesztelve lett, az
eredmények és a tapasztalatok egyértelműen pozitívnak értékelhetők.
A
büntetés-végrehajtási keretek közötti programok gyakorlati nehézségeit az
előadó az alábbiak szerint mutatta be:
- a „sok eszkimó, kevés fóka”-probléma megjelenése, azaz sok a fogvatartott, azonban a programokba bevonható személyek száma mégis korlátozott,
- nehéz a leginkább alkalmas, a kritériumoknak megfelelő személyek kiválasztása,
- a motiváció fenntartása nehézségekbe ütközhet,
- a túlzott programkínálat növekvő munkaterheket jelent a személyi állomány tagjai számára,
- a túlzott munkaterhek feszültséget generálnak a személyi állomány tagjai körében,
- a „program program hátán”-jelenség negatív hatással lehet a hatékonyságra,
- az utánkövetés, a visszacsatolás hiánya miatt nem derül ki, hogy mely programok hatékonysága a jobb, mely programok létjogosultsága erősebb.
„De végső
soron…
- fejezte be a gondolatokat az előadó. - …
minden program hasznos!”
Az
előadás utolsó részében a programok előnyei kerültek ismertetésre, a következő
lebontásban:
- belső eredmények
- motiváció kialakítása, magatartásbeli problémák csökkenése,
- külső szakemberek, civil szervezetek és civil szemlélet bekerülése,
- speciális programok megvalósulása (önismereti tréning, CsDCs),
- feszültségcsökkenés a fogvatartottak körében,
- innováció, nemzetközi eredmények és jó gyakorlatok helyi adaptálása,
- külső, szabadulás utáni eredmények
- reintegráció esélyének javulása,
- visszaesési kockázat csökkentése,
- szocializációs minta (a bent tanultak átadása a család, a környezet felé).
Folytatás
következik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése