A következő címkéjű bejegyzések mutatása: restorative justice. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: restorative justice. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 14., vasárnap

The Woolf Within --- egy film a resztoratív igazságszolgáltatás gyakorlatából...



Peter Woolf egy rendkívül termékeny bűnöző volt, az erőszak és romlottság világában élt, saját bevallása szerint is mintegy 20,000 bűncselekményt követett el. Egy napon mintegy jó szokásához hűen betört egy házba, ahol dulakodni kezdett az ott tartózkodó áldozatával, minek következtében ismét a börtönben kötött ki. Ezúttal azonban történt valami, amire korában nem volt példa: Peter egy helyreállító igazságszolgáltatással összefüggő programnak köszönhetően a börtönben találkozott az áldozatával. A találkozó gyökeresen megváltoztatta mindkettőjük életét.

A most következő filmben Peter és Will, az egykori áldozata elmesélik a történetüket, amit Peter bemutat a Bantum Press kiadó által gondozott, „The Damage Done”, azaz „Az okozott kár” című könyvében. Előbbiek mellett Peter létrehozta a „Why me?”, azaz „Miért pont én?” című szervezetet, bűncselekmények olyan áldozatai részére, akik bekapcsolódtak valamilyen helyreállítási igazságszolgáltatással kapcsolatos programba, profitáltak is belőle, és emiatt szeretnék, ha más áldozatok is élnének ilyen lehetőséggel.
          





2015. június 11., csütörtök

Az álomtól a megvalósulásig --- az IIRP nemzetközi konferenciája



 
Az álomtól a megvalósulásig

egy új társadalomtudomány születése
 

 

Budapest, 2015. Június 10 -12.
A konferencia helyszíne: Danubius Hotel Flamenco, 1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7.

 

Az IIRP (International Institute for Restorative Practices) nemzetközi konferenciát szervezett Budapesten, ahová a világ minden tájáról meghívta a resztoratív módszereket kifejlesztő és alkalmazó szakembereket. A konferencián résztvevő neves előadók a háromnapos rendezvényen megosztják tapasztalataikat a resztoratív gyakorlatok alakulásáról az igazságügyben, iskolákban, munkahelyeken és közösségekben, és arról is, hogy mindezen területek ereményei hogyan alapozzák meg az újonnan kibontakozó multidiszciplináris társadalomtudományt.


Ahogy a szervezet honlapján korábban közzétett beharangozóban is olvasható, az aktív részvételre ösztönző konferencia során a résztvevőknek naponta több alkalommal is lehetőségük nyílik arra, hogy maguk is bekapcsolódjanak, bevonódjanak az előadások menetébe, hiszen a gyakorlati vagy elméleti tudással rendelkező előadók szorgalmazni fogják a vélemények megosztását és a párbeszédet.


A konferencia ma kezdődött, a délelőtti előadások az igazságszolgáltatás területét vették gorcső alá, különösen a bíróságokon, a fiatalkorúakkal és a büntetés-végrehajtásban létrejött innovatív programok ismertetésével. A plenáris ülés első részében Ted Wachtel, az IIRP alapítója köszöntötte a résztvevőket, illetve megosztota egy resztoratív gyakorlatokra alapozott új multidiszciplináris tudománnyal kapcsolatos álmait. Ezt követően levetítésre került egy film (The Woolf Within), melyben egy bűncselekmény elkövetője és áldozata közötti börtönön belüli találkozás és az annakmindkettejük életére gyakorolt további hatásai kerültek bemutatásra. A délelőtti program következő előadójaként jómagam léptem a mikrofonállvány mögé, rendkívól izgatottan. Annak idején, jó pár évvel ezelőtt ugyanitt kerültem kapcsolatba a helyreállító igazságszolgáltatással, a resztoratív módszerekkel, az IIRP akkori konferenciáján. Az előadásomra készülve feltörtek az akkori emlékek, eszembe jutott, mekkora hatással voltak rám Ted Wachtel, Negrea Vídia és a többi akkori előadó gondolatai. És most, 2015-ben, ezekkel a nagyszerű szakemberekkel együtt adhatok elő, ugyanazon a helyen, ahol a resztoratív módszerek börtönön belüli alkalmazása felötlött bennem… És a hallgatóság soraiban is számos elismert szakember foglalt helyet, ami nem könnyítette meg a helyzetemet, „konyha angolom” legjavát kellett elővarázsolnom, hogy a jelenlévők megértésék, amint bemutatom a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben alkalmazott resztoratív technikákkal (mediáció, családi konferencia, közösség felé irányuló jóvátétel) kapcsolatos gyakorlati tapasztalataimat. Megtisztelő volt itt lenni!


A kávészünetet követően maga Negrea Vídia mutatta be a magyarországi helyzetet, a balassagyarmati példák mellett előadásában kitérve például a Baranya Megyei Bv. Intézetben megvalósított programokra vagy a Börtön Rádióra. Ezt követően a One in Four nevű írországi szervezet igazgatója, Maeve Lewis mutatta be azt, ahogy a szexuális abúzust elszenvedőkkel foglalkoznak, majd Mary Henihan ismertette a La Cheile Restorative Justice Project tevékenységeit. A Limerickben működő szervezet fiatalokkal foglalkozik, resztoratív módszerek alkalmazásával.



Az ebédszünet után a világ számos részéről érkező meghívott előadók szekcióiból válogathattak kedvükre a jelenlévők, melyeken számos jó gyakorlat került bemutatásra, érzékeltetve azt is, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás milyen széles körben alaklmazható.


A második nap délelőtti programja két fontos elemet tartalmaz. Előszőr a fókusz a resztoratív gyakorlatok iskolai alkamazására kerül: az alsó és felső tagozatokban, a speciális iskolákban, a megelőzésben és a felsőfokú oktatásban szerzett tapasztalatokkal, valamint egy angol filmmel, mely a walesi tapasztalatokat mutatja be Swansea-ben, mely a “resztoratív város” címre pályáz. A második részben egy különleges előadás következik a Kolozsváron megvalósuló és rendkívül összetett, példaértékű roma integrációs projektről.

A záró nap délelőtti programjának fő témája a Berlini fal leomlása után bekövetkezett resztoratív szempontú társadalmi és intézményi rendszerek változásai az európai közép- és keleti országokban. Aznap délután egy holland település szomszédsági problémáinak resztoratív megközelítését láthatják a résztvevők, a “Polgármester levele” című filmben.

A konferencia nyelve angol, azonban a magyar résztvevők számára a szervezők a rendezvény egész időtartama alatt a konferenciaterem plenáris- és szekcióprogramjaihoz szinkrontolmácsolást biztosítanak.





2014. november 16., vasárnap

A Foresee Kutatócsoport filmje a helyreállító igazságszolgáltatás jövőjéről




A Foresee Kutatócsoport csapata a leuveni „Európai Forum a Helyreállító Igazságszolgáltatásért” szervezet felkérésére elkészített egy kisfilmet a helyreállító igazságszolgáltatás jövőjéről. 



A Foresee Kutatócsoport - Salamon Kitti, Galyas Gyula, dr. Fellegi Borbála és Grosser Beatrix - 16 perces filmjében neves kriminológusok, mediátorok, szakpolitikusok szólalnak meg. A szakma nemzetközi képviselőivel az interjúkat dr. Fellegi Borbála a Fórum 2014-es belfasti konferenciáján készítette. A film - melynek elkészülését az Európai Unió Criminal Justice Programme-ja támogatta - a következő linken érhető el: 





2014. október 15., szerda

Fogvatartotti beszámoló egy családi döntéshozó csoportkonferencia kapcsán...



Az "INNO-Váltó Innovatív, kísérleti foglakoztatási program fogvatartottaknak / szabadultaknak" című TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0155 számú pályázati projekt megvalósítása során egy lényeges projektelemnek számít a büntetés-végrehajtási intézetekben még mindig kevéssé ismert és alkalmazott módszer, a családi döntéshozó csoportkonferencia kísérleti jellegű alkalmazása. A blog olvasói korábban már több írásban megismerhették ezt a resztoratív jellegű módszert, ezért jelen esetben bővebben nem is írok róla, viszont megosztom egy olyan fogvatartott gondolatait, aki bevonásra került a programba, és tapasztalatait, érzéseit megosztotta velem. A VSA logója után olvasható az írás...






"Felajánlottak számomra egy lehetőséget, az volt a neve, hogy CSDCS, de akkor konkrétumot szinte nem is tudtam róla, hogy miről is szól ez majd, szinte ez nálam feledésbe is merült. Mikor egyszer csak a mentorom szólt, hogy le kell, hogy menjek a második emeleti blokkba, és várni fog odalent egy hölgy, aki a CSDCS-t szervezi. Hát.. az az igazság, hogy szinte semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez, mivel dolgoztam, és úgy fogtam fel, hogy még ezt a kis pihenőmet is, ami a munka után lenne, még az is elmegy erre a hülyeségre. De mégiscsak fogtam magam, és lementem, bekopogtam az ajtón, és egy 45 év körüli hölgy nyitott ajtót, átestünk a bemutatkozáson, utána elmagyarázta, hogy mit is takar ez a szó, hogy CSDCS. Nagyjából értelmezni tudtam, és furdalt a kíváncsiság. Erre a hölgy csinált egy karikát egy lapra és húzott rajta vonalakat és elkezdte kérdezgetni a családi állapotomat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem családom nem volt, mert kiskorom óta az intézetben nevelkedtem. De vannak civil szervezetek, akik szinte családtagjaimként viselkednek. Viszont sok mindent nem tudtam, hogy mi lesz a szabadulásom után, és utána értettem meg pontosan, hogy miről is szól ez a dolog (a CSDCS). Tehát pontosan a felmerülő aggodalmaimat át tudjuk beszélni, és a helyszínen felmerülő kérdéseimet fel tudom tenni személyesen, azoknak, akik fontosak a számomra, és egy kompromisszumot tudunk felállítani (pl.: munkalehetőség, lakhatás, és ha baj van, akkor kihez tudok fordulni, és ilyen kérdéseket beszélünk át CSDCS-n). A megbeszélés után kb egy hét után értesítettek arról, hogy három hét múlva lesz családi beszélőm. Akkor még istenigazából nem voltak bennem frusztráló érzések. De ahogy közeledett a nap, egyre jobban úgy éreztem magam, mint egy hülye, hogy minek fogtam bele ilyenbe. Ahogy eljött az utolsó két nap a CSDCS előtt, ezt úgy higgyétek el, hogy két napon keresztül este nem bírtam aludni, mivel foglalkoztatott ez a dolog, és attól féltem, hogy be fogok sülni a CSDCS-n, mivel annyira izgatott leszek, hogy nem tud kijönni a torkomon egy kósza hang sem.

Aztán eljött a nagy nap, tíz órára kellett lemennem oda, ahol a CSDCS megtörtént. Igaz, tíz óráig elszívtam vagy 2 doboz cigarettát a nagy izgalomban. A kezem-lábam is szinte remegett, de ezt szó szerint higgyétek el. Eljött a 10 óra, a mentorom lent várt, és az volt az első kérdése, hogy izgulok-e!? Én azt mondtam, hogy nem, de közben, ha lehetett volna, még a szívem is kiugrott volna a helyéről. Megérkeztünk a helyiséghez, és a mentorom kinyitotta az ajtót, és megláttam a bent lévő civil segítőimet, és a bv. intézet dolgozóit. Odamentem a segítőimhez, megpusziltam őket, a bv. intézet dolgozóinak is köszöntem, és elkezdtünk bemutatkozni, hogy a két civil szervezet képviselői is megismerjék egymást. Ez jól sikerült. A hangulat egyre jobban oldódott, és én is elfelejtettem azt a félelmet, amit már egyszer leírtam, és én is jól éreztem magam, és meg tudtuk beszélni a szabadulásom utáni dolgokkal kapcsolatban bennem felmerült kérdéseket. Akit említettem már korábban, annak a hölgynek a segítségével sikerült olyan kompromisszumra jutnunk, ami mindenkinek megfelel.

És a végére még azt is leírom, hogy olyan érzés lett bennem, hogy az adott személyek olyanok lettek számomra, mintha a családom lennének, és ezt az érzést sohasem feledem el."



2014. október 9., csütörtök

Helyzetjelentés, mögöttes tartalommal...



A következő levél lehet akár a képzelet műve, vagy adott esetben egy hús-vér fogvatartott gondolatainak a papírra vetése is. A választ ki-ki eldöntheti, de a sorok között olvasva számomra érdekes a dolog. Az író egy olyan személy, aki először van börtönben, és mivel nem sok börtöntapasztalattal bír, illetve nem az átlag populációhoz tartozó személyről lehet szó, a kezdeti nehézségeket és megpróbáltatásokat elég nehezen érti meg, éli meg... 

A sorok között olvasva kitűnik, amit már többször megfogalmaztam, nevezetesen, hogy a börtönben nem a bezártság okozza a legnagyobb problémát, hanem az, hogy mindezt kikkel kell közösen elviselni. A kényszerközösség összetétele nagy mértékben megnehezítheti egy-egy ember számára a börtönben töltött időt, annak átvészelését. A jellemző túlzsúfoltság pedig mindenképpen megnehezíti a személyi állomány lehetőségeit, mozgásterét. És a nagy létszámú nevelési csoportokból adódó leterheltség miatt nem feltétlenül jut annyi idő egy-egy emberre, amennyire szükség lenne. A jeleket, jelzéseket azonban észre kellene venni, adott esetben a kimenő levelek ellenőrzése során, de például egy zárkaellenőrzés kapcsán is lehetnek olyan árulkodó jelek, amik azt jelzik, valami nincs rendben, valamit tenni kellene. A levél jól ábrázolja a zárkákon belüli viszonyokat, kívülről, a másik oldalról nehéz átérezni, elképzelni, hogy milyen is a zárkalét. Sok olyan történés, rezzenés, párbeszéd történik a zárkaajtók mögött, amiről a személyzetnek nincs tudomása. Fontos azonban, hogy minél több információt igyekezzünk szerezni a fogvatartottak között zajló történésekről, minél több dologról tudjunk, mert ezzel akár rendkívüli eseményeket is megelőzhetünk...     

A fogvatartotti hierarchiában elfoglalt helyre, ahogy az író utal is arra, hatással lehet a kapcsolattartás, a hozzátartozók által küldött csomag tartalma, összetétele. Mindez persze lehet csak időleges státuszjavulás, illetve sajnálatos módon az is előfordulhat, hogy a csomagban beküldött dolgokat nem is kizárólag a címzett élvezheti, mert meg kell osztani azokat a zárkatársakkal. Ezzel együtt jó tanács lehet egyfajta arany középút megtalálása, azaz célszerű, ha nem a legminőségibb tartalommal töltik meg a hozzátartozók a dobozt, de azt azért a lehetőségekhez mérten szem előtt tartják, hogy ne is legyen túlságosan "csóró" a töltelék...

Az, hogy a fogvatartott gondol a hozzátartozóira, látszólag őszintén bántja őt, hogy milyen helyzetbe hozta őket, a jövőt illetően pozitív hatást fejthet ki, mint ahogyan a bűnmegelőzési tevékenységben közreműködés szándéka is méltányolandó lehet. Ezt az elkötelezettséget azonban ki kell használni, addig, amíg a szándék élő. Ebben pedig nagy szerepe lehet a személyi állománynak, főleg, ha észreveszi ezt, és tenni is kész ezért...

De legyen elég belőlem, jöjjön a hivatkozott levél:


… ide jutottam. Nagyon sajnálom, hogy nem hallgattam rád, na meg, hogy nem kapcsoltam időben. Soha többé nem követem el ezt a hibát újra. Vannak azért itt néha vidámabb pillanatok, páran, akik olyan típusúak, azok még élvezni is tudják ezt a helyet. Én nem ilyen vagyok. Engem inkább a keserűség hat itt át keményen. Nem az fáj leginkább, hogy büntetve vagyok, meg börtönben ülök, hanem az, hogy ez a hely tele van romboló emberekkel…
… valamennyire próbálják szelektálni a rabokat zárkák szerint (erőszakos, nyugis), de ez nem mindig sikerül nekik. A nevelőnő rendes, de attól félek, nincs ideje mindenkire. Tegnap fontos lett volna beszélnem vele, de nem tudott fogadni, sajnos. Pedig ő itt az egyetlen reményem. Annyi rosszat hallok itt, hogy az elképesztő. Mennek szépen a burkolt és nem egészen burkolt fenyegetések, meg az elnyomás. Más zárkákban meg még sokkal rosszabb dolgok is mehetnek, és minden bizonnyal mennek is. Most is öt ember cigizik ebben a kis zárkában. Oda nem mennének az ablakhoz… Ha nem éreznek veszélyt, akkor nem vesznek figyelembe, emberszámba. Tudom, nem a hittanban vagyok, de szomorú, hogy olyan sokan nem látják át, pont az ilyen viselkedésük miatt gátlódnak abban, hogy előrébb jussanak az életük útján. Saját magukat hátráltatják.
Most válthattam végre tollat, mert megjött a csomagom, aminek nagyon örülök, és egyben köszönök is. Jó dolgokat pakoltál bele, szupi. Látnád a reakciókat, az arcokat. Pillanatok alatt ugrott egy nagyot a népszerűségi indexem. Nem könnyű megtalálni az arany középutat a saját viselkedésemben sem, de e témát illetően különösen… Persze igyekszem azért rajta lenni ezen, hisz ez itt kulcsfontosságú.
Azért majd írd fel, légy szíves az összes, az ügyre és rám fordított kiadásodat. Remélem, marad annyi tartalékom a végére, hogy rendezni tudjam nálad az anyagi részét. A lelki kárt meg majd igyekezni fogok lelkiekben csillapítani feléd, felétek. Most nagyon elkezdtem aggódni az idő miatt, hogy így már tényleg félő, és igazad lesz, és tényleg nem foglak tudni kivinni Amerikába. Remélem azért, hamar kijövök valahogy, és ha Amerikába nem is megyünk ki, de több időnk lesz egymásra. Kérlek, nagyon figyelj oda magadra, az egészségedre. Kerüld a stresszt, amennyire ebben a helyzetben csak lehetséges. Amúgy csak halkan jegyzem meg, hogy ha most nem „fognak meg”, akkor már végül is sínen is lettem volna. Anyu miatt nagyon aggódom. Remélem, nincs komoly lelki sokkja már miattam. Sajnálom nagyon, hogy szégyenbe hoztam a család előtt…
Egyébként akármennyire is csalfán hangzik, többször is volt már olyan gondolatom, hogy ha abbahagyom egyszer, amit bűnözök, akkor majd pont az ellentétet fogom csinálni, vagy valami jót tenni a megmenthető lelkű emberekért. Pont azért lehetnék kivételesen sikeres ebben, mert belelátok a bűnös oldal működésébe, okaiba, okozataiba. Egy ilyen munkára joggal lehet büszke az ember. na meg az ember szülei. Például úgy beszélni a fiatalokhoz, olyan szemszögből rávilágítva a drogok negatívumaira, ahogy és ahonnan csak az tud, aki állt a rossz oldalon.
… az jutott az eszembe, hogy beszélhetnél esetleg azzal a ... barátoddal az ügyemben. természetesen nem törvénytelen dolgokra gondolok, tényleg nem, csak például arra, hogy oké, hogy hibáztam, meg ülnöm kell érte, de mondjuk, ha átkerülnék egy olyan sittre, ahol kisebb az esélye, hogy megszurkálnak, kinyírnak, vagy megerőszakolnak. Már csak egy efféle biztonságérzetnek is tudnék erőteljesen örülni, de tényleg. Mondjuk, ez a mai csomag tényleg jelentősen oszlatta az erőszakosság ülepedő fátylát, de ez nem fog sokáig tartani. Automatikusan vissza fog igazodni a rossz és erőszakos útra.
Sajnos az őrök picit felülnek az ügyesen manipuláló elítélteknek. … elterelődik a figyelem arról, hogy jó pár gyengébb, félénkebb ember el van nyomva, ki van használva, meg terrorban van tartva. Holott ez egy nagyon komoly dolog. … szinte az összes őrben látom a jóindulatot, de emellett mégis jelen van a szóban forgó jelenség, probléma. Tudom, súlyos szavak ezek, de nem rossz szándékkal írom, ráadásul én örülnék a legjobban, ha nem így érezném. Elnézést, nevelőnő, tényleg nem rosszból írom, de kérem, próbáljon meg megérteni, gondoljon bele, mit tenne, ha az én helyzetemben lenne? Vajon leírná a sérelmeit, félelmeit? Megpróbálná felhívni az illetékes vezető figyelmét a fentiekre, vagy tűrne hónapokig, évekig? Vehetjük költői kérdésnek is, ahogy tetszik. Bár bevallom, érdekelne egy nyugodt, türelmes válasz.
… lehet, hogy túl messzire mentem. Ha igen, akkor elnézést kérek. Nehéz így érezni a határokat, mikor komoly témában írok este, és üvöltetik az „Éjjel-nappal Budapestet” a fülembe, közben teljesen kiszámíthatatlanul és értelmetlenül kapcsolgatnak a csatornák között. A hangszint a tévén vagy nagyon hangos – ez az alapeset – vagy üvölt. Jó mi? Csak hogy teljes legyen a rombolás. Természetesen mindig egy ember kezében van a távirányító. Így kellene visszatalálnom a helyes mezsgyére? Ez lenne a társadalomba való visszailleszkedésem helyes útja? Kétlem… Jó lenne ezt orvosolni valahogy. Mondjuk átkerülni egy tényleg fejlődő, fejlesztő zárkába. Nem akarom elhinni, hogy nincs, vagy itt a kulcs: ne lehetne létrehozni egy ilyet. Elvileg a nevelőnő talán tudna segíteni ebben. Érintőlegesen beszéltem már vele az áthelyezésemről, de attól félek, hogy túl van terhelve. Azért remélem, megoldja valahogy…