Fogvatartotti beszámoló egy családi döntéshozó csoportkonferencia kapcsán...

Az "INNO-Váltó Innovatív, kísérleti foglakoztatási program fogvatartottaknak / szabadultaknak" című TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0155 számú pályázati projekt megvalósítása során egy lényeges projektelemnek számít a büntetés-végrehajtási intézetekben még mindig kevéssé ismert és alkalmazott módszer, a családi döntéshozó csoportkonferencia kísérleti jellegű alkalmazása. A blog olvasói korábban már több írásban megismerhették ezt a resztoratív jellegű módszert, ezért jelen esetben bővebben nem is írok róla, viszont megosztom egy olyan fogvatartott gondolatait, aki bevonásra került a programba, és tapasztalatait, érzéseit megosztotta velem. A VSA logója után olvasható az írás...

"Felajánlottak számomra egy lehetőséget, az volt a neve, hogy CSDCS, de akkor konkrétumot szinte nem is tudtam róla, hogy miről is szól ez majd, szinte ez nálam feledésbe is merült. Mikor egyszer csak a mentorom szólt, hogy le kell, hogy menjek a második emeleti blokkba, és várni fog odalent egy hölgy, aki a CSDCS-t szervezi. Hát.. az az igazság, hogy szinte semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez, mivel dolgoztam, és úgy fogtam fel, hogy még ezt a kis pihenőmet is, ami a munka után lenne, még az is elmegy erre a hülyeségre. De mégiscsak fogtam magam, és lementem, bekopogtam az ajtón, és egy 45 év körüli hölgy nyitott ajtót, átestünk a bemutatkozáson, utána elmagyarázta, hogy mit is takar ez a szó, hogy CSDCS. Nagyjából értelmezni tudtam, és furdalt a kíváncsiság. Erre a hölgy csinált egy karikát egy lapra és húzott rajta vonalakat és elkezdte kérdezgetni a családi állapotomat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem családom nem volt, mert kiskorom óta az intézetben nevelkedtem. De vannak civil szervezetek, akik szinte családtagjaimként viselkednek. Viszont sok mindent nem tudtam, hogy mi lesz a szabadulásom után, és utána értettem meg pontosan, hogy miről is szól ez a dolog (a CSDCS). Tehát pontosan a felmerülő aggodalmaimat át tudjuk beszélni, és a helyszínen felmerülő kérdéseimet fel tudom tenni személyesen, azoknak, akik fontosak a számomra, és egy kompromisszumot tudunk felállítani (pl.: munkalehetőség, lakhatás, és ha baj van, akkor kihez tudok fordulni, és ilyen kérdéseket beszélünk át CSDCS-n). A megbeszélés után kb egy hét után értesítettek arról, hogy három hét múlva lesz családi beszélőm. Akkor még istenigazából nem voltak bennem frusztráló érzések. De ahogy közeledett a nap, egyre jobban úgy éreztem magam, mint egy hülye, hogy minek fogtam bele ilyenbe. Ahogy eljött az utolsó két nap a CSDCS előtt, ezt úgy higgyétek el, hogy két napon keresztül este nem bírtam aludni, mivel foglalkoztatott ez a dolog, és attól féltem, hogy be fogok sülni a CSDCS-n, mivel annyira izgatott leszek, hogy nem tud kijönni a torkomon egy kósza hang sem.

Aztán eljött a nagy nap, tíz órára kellett lemennem oda, ahol a CSDCS megtörtént. Igaz, tíz óráig elszívtam vagy 2 doboz cigarettát a nagy izgalomban. A kezem-lábam is szinte remegett, de ezt szó szerint higgyétek el. Eljött a 10 óra, a mentorom lent várt, és az volt az első kérdése, hogy izgulok-e!? Én azt mondtam, hogy nem, de közben, ha lehetett volna, még a szívem is kiugrott volna a helyéről. Megérkeztünk a helyiséghez, és a mentorom kinyitotta az ajtót, és megláttam a bent lévő civil segítőimet, és a bv. intézet dolgozóit. Odamentem a segítőimhez, megpusziltam őket, a bv. intézet dolgozóinak is köszöntem, és elkezdtünk bemutatkozni, hogy a két civil szervezet képviselői is megismerjék egymást. Ez jól sikerült. A hangulat egyre jobban oldódott, és én is elfelejtettem azt a félelmet, amit már egyszer leírtam, és én is jól éreztem magam, és meg tudtuk beszélni a szabadulásom utáni dolgokkal kapcsolatban bennem felmerült kérdéseket. Akit említettem már korábban, annak a hölgynek a segítségével sikerült olyan kompromisszumra jutnunk, ami mindenkinek megfelel.

És a végére még azt is leírom, hogy olyan érzés lett bennem, hogy az adott személyek olyanok lettek számomra, mintha a családom lennének, és ezt az érzést sohasem feledem el."

Kapcsolattartás Skype-kapcsolat útján - egy kísérleti program tapasztalatai

Amint arról korábban már több alkalommal olvashattak a blog kitartó látogatói, az "INNO-Váltó Innovatív, kísérleti foglakoztatási program fogvatartottaknak / szabadultaknak" című TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0155 számú pályázati projekt megvalósítása során kísérleti jelleggel, ún. Skype-kapcsolat útján történő beszélők zajlanak a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. Az eddigi tapasztalatokról következzen egy összefoglaló, Gombkötő Tamás kollégám jóvoltából:

    

A TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0155 projekt keretében a Váltó-sáv Alapítvány és Balassagyarmati Fegyház és Börtön közreműködésében megvalósult Skype-os beszélő tapasztalatai a fogvatartottak véleményei alapján

A Váltó-sáv Alapítvány és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön közreműködésében tesztelt innovatív kapcsolattartási forma gyakorlati megvalósítására 2014.04.23. és 2014.08.06. közötti időpontban 24 fő fogvatartott bevonásával került sor, akik lehetőséget kaptak az intézetben igénybe vehető kapcsolattartási módokon túl az online kapcsolatfelvételre a Skype használatával. A célközönséget elsősorban olyan fogvatartottak alkották, akiknek kapcsolattartása valamilyen okból rendszertelen, illetve látogatásra ritkán kerül sor. Ennek hátterében legtöbbször a hozzátartozók anyagi keretei állnak. Bár a jogszabályok lehetőséget adnak rá, mégis – a teljes fogvatartotti állományt figyelembe véve – kevés elítélt kéri a lakhelyéhez közelebbi bv. intézetbe történő végleges vagy ideiglenes átszállítását a kapcsolataik fenntartása, javítása okán. Azon fogvatartottak, akiknek látogató fogadására ritkán kerül sor, rendszerint olyan anyagi háttérrel rendelkező családokból kerültek börtönbe, akik a legminimálisabb szinten sem tudják támogatni az elítéltet, gondolok itt például a pénzküldés vagy a csomagküldés lehetőségére. Emiatt az ilyen hátterű fogvatartott – amennyiben módjában áll – igyekszik aszerint megválasztani a végrehajtásra kijelölendő bv. intézetet, hogy előreláthatólag tud -e majd ott dolgozni vagy egyéb olyan oktatási tevékenységben részt venni, amelynek járandóságából egyrészt önmagát fenntartani, illetve a családjukat támogatni tudja. Jóllehet az önfenntartás kifejezés furcsának tűnhet egy olyan intézményben ahol jogszabály írja elő a normális élethez fűződő jogok biztosítását, azonban a fogvatartottak gyakran előtérbe helyezik az élvezeti cikkek (így különösen: kávé,dohány,cigaretta) beszerzését, mintsem hogy keresetüket más célok elérésére fordítsák.

Így gyakori a bv. intézetekben az olyan fogvatartott, akinek kapcsolattartása szinte kizárólag a levelezésre korlátozódik, ugyanis ennek a legminimálisabb az anyagi vonzata, szemben a telefonálás, illetve a látogató fogadás lehetőségével.

A Skype-os beszélő kapcsán a tapasztalatok, élmények megismerésére a fogvatartottakkal a beszélő után folytatott személyes beszélgetések során kapott válaszok, valamint a személyi állomány aktuálisan jelenlévő tagjai által tapasztaltak alapján került sor. 18 fogvatartott esetében került sor a beszélő megtartására, 6 fő – rendszerint a hozzátartozók problémái miatt –

nem tudták igénybe venni a lehetőséget.

A 18 megkérdezett 2 csoportra osztható a kérdőív kitöltése során tanúsított megnyilvánulásaikat figyelembe véve. Jellemzően megállapítható, hogy azok a fogvatartottak, akiknek valamilyen formában van rendszeres kapcsolattartásuk – akár más személlyel, mint akivel a Skype-on keresztül beszéltek – nem mutattak kitörő érzelmeket. Azon fogvatartottak közül, akiknek kapcsolattartása korlátozottabb, vagy olyan személlyel folytatták a beszélgetést, akit akár évek óta nem láttak, még a kérdőív kitöltése közben is többeknek könnybe lábadt a szeme a meghatódottságtól. Előbbi csoportot tekintve, csúnya szóval élve, szinte egyfajta közömbösség volt megfigyelhető. Köztudott, hogy a fogvatartotti társadalom jelentős hányadát tekintve kiemelt fontosságú a családi és rokoni kapcsolatok ápolása, fenntartása, így mindenki örül, ha valamilyen formában érintkezhet rokonaival. Az előbbi csoportba kategorizált fogvatartottak esetében szinte úgy tűnt, mintha az „ez is csak egy beszélő volt” hozzáállás tükröződne. A második csoport elítéltjei közül 5 fő még a kérdőív kitöltése során is könnyeivel küszködött, illetve folyamatosan mosolygott, ami egyértelmű jele annak, hogy mennyire nagy hatást gyakorolt rájuk a dolog. Mindez nem elhanyagolható a büntetés-végrehajtás szempontjából sem. Amint egyikük kifejti, „nagyobb teret kellene adni az effajta kapcsolattartásnak, mert a kedvezményből (feltételes szabadságra bocsátás) kizártaknak ez lehetne visszatartó erő”.

Megoszlik a fogvatartottak köre abból a szempontból, hogy mennyire tájékozottak az informatikát, illetve egyáltalán a Skype-ot illetően. Jellemzően a fiatalabbak ismerik a programot, a büntetés megkezdése előtt használták is, nekik semmilyen újdonságot nem jelentett. Az idősebb korosztály, illetve a számítástechnikában nem jártasak számára egy teljesen idegen dolgot sikerült megismertetni. Többen úgy nyilatkoztak, hogy az első tájékoztatót követően úgy gondolták, hogy még évekbe telik, mire ez a technológia annyira kifejlődik, hogy a börtönön belül lehetőség nyílik majd a használatára. Azon fogvatartottak, akik ismerték és próbálták fogvatartott társaiknak elmagyarázni, hogy hogyan is működik ez az egész, gyakran komoly hitetlenséggel találták szembe magukat, ugyanis volt olyan, aki egyenesen katonai, illetve NASA technológiához hasonlította a Skype-ot és természetesen a negatív hozzáállás is csatlakozott mindehhez, így aki nem ismerte, nem volt hajlandó elfogadni létezését a börtönön belül.

A nyilatkozatok alapján megállapítható, hogy a kezdeti tájékoztatás nagyon alapos volt, ennek köszönhetően az előkészületek és a kivitelezés zökkenőmentesen zajlott, a fogvatartottak semmilyen problémát nem jeleztek, ami az alapítványnak vagy az intézetnek felróhatóan meghiúsította vagy megnehezítette volna a kapcsolat felvételét, így összességében nagyon pozitívra értékelték a programot.

Úgy gondolom, azoknak a fogvatartottaknak a véleménye, akik rendszeresen fogadnak látogatót, nem ad teljesen hiteles képet a Skype-os beszélő valódi lényegéről és értékeiről, ezért jelen összefoglalóban azokra korlátozódom, akiknek rendszertelen kapcsolattartása okán került sor a kapcsolatfelvételre.

Tekintve hogy ez egy újdonság volt a fogvatartottaknak, mindenki a legközelebbi, számára legfontosabb személyeket kívánta látni-hallani. Az utolsó találkozással kapcsolatban feltett kérdésemre 1- 6,5 év közötti válaszok érkeztek, ami hatalmas idő a legközelebbi hozzátartozót tekintve. A börtönben úgy tartják, hogy 1-2 éven belül a baráti társaság jelentős része, 3-4 év után a távolabbi vagy kevésbé kedves rokonok, 5-6 év után egyes esetekben a házastárs, élettárs is elfordul az elítélttől, így akik most erre lehetőséget kaptak, a szerencsések közé tartoznak, hogy van kivel felvenni a kapcsolatot.

Az utolsó személyes találkozás óta eltelt hosszabb idő okaként elsősorban a hozzátartozók anyagi helyzetét, illetve az idős kor vagy betegség miatt az utazás vállalhatatlanságát jelölték meg.

Az élményekkel kapcsolatban nagyon nehezen tudták kifejezni magukat az elítéltek. Egyértelmű és azonnali válaszként a „Jó volt” és a „Nagyon jó volt” érkezett. Mikor azonban kértem, hogy kicsit bővebben fejtsék ki, problémákba ütköztek, azonban a tekintetükről leolvasható volt, hogy a hozzátartozók képe jelenik meg szemeik előtt. Majd hosszas gondolkodás után volt, aki könnyezni kezdett, majd legtöbben azt válaszolták, hogy furcsa érzés volt egyszerre átélni a közelséget és a távolságot, illetve hogy a családtagok is sírva fakadtak a meghatódottság miatt. Egy személy esetében szinte alig folyt beszélgetés a folytonos sírás miatt, persze mindez érthető, ha valakit 6 éve csak fényképről látott. Egyeseknek – akik még laptopot sem igazán láttak – szokatlan volt a monitoron keresztül látni szeretteiket, de mindez hamar elillant, amikor a megkezdődött a beszélgetés. Pozitívumként értékelték, hogy egyszerre ott lehetett az egész család (6 személy), ugyanis erre a bv intézetben egyébként nincs lehetőség a büntetés-végrehajtási okokból egyszerre hívható személyek maximális számának korlátozása miatt.

A fogvatartottak és kapcsolattartóik között azóta folytatott levelezés és telefonálás során kifejtett élmények alapján a hozzátartozók is kimondottan pozitívan értékelték annak a lehetőségét, hogy a bv. intézetben lehetőség nyílt erre. Legtöbbjükben még a régmúlt idők eszméje él a „kenyér és víz” nézetével, így álmukban sem gondolták volna, hogy ilyen lehetőség kínálkozik majd valaha. Volt, aki mindezt jutalomként fogta fel és még a beszélő végrehajtása alatt többször megköszönte az alapítvány és a börtön munkatársainak, hogy ilyen kivételes lehetőséget biztosítottak. Sajnos ez a hálálkodás nem volt általános. Nem mintha az intézet vagy az alapítvány munkatársai több oldalas köszönőleveleket vagy virágcsokrokat várnának – nem is tehetik – de ettől függetlenül érdekes, hogy ez egy nem mindennapi módszer, aminek köszönhetően egyeseknek kizárólagos lehetőségük nyílt a kapcsolatfelvételre rég nem látott rokonaikkal, szeretteikkel, ennek ellenére még egy „köszönöm a lehetőséget” sem hagyta el a szájukat. Ez alól 3 kivétel akadt, ők mindannyian közel 6 évvel ezelőtt találkoztak utoljára személyesen azzal, akivel a mostani lehetőség keretében sikerült beszélniük.

A megvalósult beszélőkön részt vettek közül több család is érdeklődött, hogy mikor lesz a következő ilyen lehetőség, mert számukra nincs más mód, hogy láthassák szeretteiket.

Pár esetben előfordult technikai probléma, azonban ez nem befolyásolta a beszélő lebonyolítását. Jellemzően néhány másodperces képkimerevedések voltak tapasztalhatóak egyik-másik félnél, mely vélhetően az adott E-pont internetelérése okán alakult ki.

Fogvatartottak körében – elsősorban zárkán belül – jellemző, hogy amennyiben egy nem szokványos eseményen vesz részt valaki, mihelyst visszaérkezik a zárkába, azonnal faggatni kezdik, hogy mi történt, hol volt, milyen volt, stb. Ez most sem történt másként, így volt szerencsém ezúton, közvetve az érintett fogvatartottak többszörösének véleményét megismerni. A Skype-os beszélőn részt vett válaszadók egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy minden olyan zárkatársuk, akinek bármilyen téren van kapcsolattartása – ugyanis előfordul olyan is, akinek egyetlen kapcsolattartója a kirendelt ügyvéd – érdeklődni kezdett, hogy mik a feltételei a beszélőnek, hogyan lehet jelentkezni, mennyien lehettek ott, és egyéb technikai kérdések. Az intézet nevelői is megerősítették, hogy hatalmas érdeklődés alakult ki a Skype-os beszélő iránt.

Egy fogvatartott kifejtette, hogy szerinte a rendszerbe bekerülve a jogszabályi korlátozások miatt hihetetlenül beszűkülnek a kapcsolatok. Egy olyan személy, aki a civil életben nagyobb rokonsággal vagy baráti körrel rendelkezik egyszerűen képtelen folyamatosan szinten tartani a társadalmi helyzetét, még a jelenleg rendelkezésre álló kapcsolattartási módok teljes kihasználása mellett sem, így ő is azok közé tartozik, aki sokat remél az új Bv. Kódextől és a Skype-os beszélő esetleges általánossá válásától.

A kérdőív kitöltése során összességében tekintve a fogvatartottak élményei nagyon pozitívak. Mindannyian kivétel nélkül hozzátartozóikkal együtt örültek a lehetőségnek. A számtalan pozitívum mellett alig van hátránya a Skype-os beszélőnek. Pozitívumként értékelik, hogy nincs vagy minimális az anyagi vonzata; egyeseknek ez kizárólagos lehetőség a kapcsolattartásra és igazán csak ők tudják értékelni ezt a lehetőséget; többen jelen lehetnek egyszerre, mint az intézeti beszélőn; nincs az a nagy zaj, amit az intézetben lebonyolított beszélőn jelenlévő 100-120 ember beszélgetése okoz. Negatívumként az idő rövidségét jelölték meg, illetve a távolságot. Bár egyikük kifejtette, hogy neki és még másoknak is ez a távolság is jóval közelebbi, mint amiről valaha is álmodtak. Egy másik fogvatartott – eddig nem ismerte a Skype programot – aki terveiben egyértelműen megnevezte, hogy szabadulása után fogja használni a Skype-ot, hogy külföldön élő rokonait felkeresse, kifejtette, hogy amennyiben lehetőség lenne gyakrabban igénybe venni, akkor számára felválthatná az intézeti beszélőt. Legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy rövid volt az idő, mert lett volna még miről beszélni. Majd kérdésemre válaszolva elmondták, hogy amennyiben állandósulna a Skype használatának lehetősége, ez az időtartam is éppen megfelelő. Bár volt, aki kicsit túlzásokba esve kifejtette, hogy akár minden nap el tudnának menni a hozzátartozók az E-pontra, mert helyben van, a legtöbben a 2 heti alkalmat és a 30 perces időtartamot jelölték meg – amennyiben lenne lehetőségük választani. Mindezt úgy, hogy többen jelezték, hogy ilyen esetben nem kérnék a személyes látogatás lehetőségét, mert nem rónának felesleges terhet a család nyakába, ami az utazással jár.

Mindezekre tekintettel a Váltó-sáv Alapítvány és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön közreműködésében megvalósult Skype-os beszélő tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a fogvatartottak többsége nyitott az új lehetőségek igénybevételére minden olyan téren, ami segítheti a családi kapcsolataik erősödését és ezáltal a szabadulás utáni normális életre való felkészülést. A nagyobb hangsúlyt a megfelelő tájékoztatásra és a téves információk eloszlatására kell fektetni, mint ahogyan jelen program keretében is történt, így fenntartható a fogvatartottak érdeklődése az újdonságok iránt, ezáltal a börtönbeli magatartásuk is jelentős mértékben befolyásolható a célkitűzéseik elérése érdekében.

Fogvatartotti gondolat a skype-os beszélő kapcsán...

Amint arról már több alkalommal beszámoltam, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint a Váltó-sáv Alapítvány együttműködésében egy ideje már folyamatban van az „INNO-Váltó Innovatív, kísérleti foglalkoztatási program fogvatartottaknak/szabadultaknak” című TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0155  számú pályázati projekt megvalósítása, melynek keretén belül kísérleti jelleggel már több alkalommal került sor ún. skype-kapcsolat útján történő beszélő megvalósítására. Az egyik, július végén lehetőséget kapó elítélt az alábbiakban fogalmazta meg ezzel kapcsolatos gondolatait, érzéseit: 

"A mai napon a csillagok kedvező együttállása – vagy inkább a humánusabb büntetőpolitika – lehetővé tette, hogy a már 6 éve – egészen pontosan 2008. március óta – nem látott édesanyámmal skype-on keresztül beszélgethettem. Már az ebbe az intézetbe történő befogadáskor, a nevelőmmel történt beszélgetéskor egy számomra eddig ismeretlen fogalommal szembesültem: súlyos beteg hozzátartozó meglátogatása, akár kísérettel is. Az eddigi börtönéveim alatt ilyesmivel nemigen találkoztam…

Legutóbb, még egy másik bv. intézetben, az egyik barátom az őt nevelő nagypapája temetésére nem mehetett el, nem közvetlen hozzátartozója jeligével.

A börtönben a fogvatartottak jelentős többsége fegyház fokozatú, az új BTK-nak köszönhetően a többszörös visszaesők közül sokan kedvezményből kizártak, azaz „csontosak”. Így az évek során a magatartásukban gyakorlatilag semmi visszatartó erő nincs, nem fenyegeti őket a kedvezmény meg nem adásának a veszélye! Tudom, hogy ehhez jelentős szemléletváltásra és még több pénzre lenne szükség, de azt hiszem, hogy a javuló büntetőpolitika /az új Bv. Kódex megjelenése/, a hathatós nevelői munka, és nem utolsó sorban egy korlátlan lehetőségekkel bíró támogató program /jelen esetben a ,,TÁMOP”/ összefogásával, nagy mértékben javulhatna a morál, a fegyelem. Az ilyen intézkedéseknek köszönhetően javulna az elítéltek önkéntes szabálykövető magatartása, együttműködőbbek lennének a felügyelettel, személyzettel.

Megjelenne a visszatartó erő!

Maga a beszélő számomra komoly élmény volt, nagy öröm volt a 6,5 éve nem látott édesanyámmal találkozni. Felkészültem rá, hogy őt esetleg egy komolyabb trauma éri a beszélgetés során, mert már napok óta nem aludt, körbehívta az összes létező rokonokat, hogy találkozni fog a „kicsi fiával”. A beszélő mindkettőnk számára egy utánozhatatlan élmény volt. Édesanyám közben felhívta a figyelmemet, hogy köszönjem meg azoknak, akik ezt lehetővé tették. Ő figyelmeztetett rá engem, 91 évesen! Azt hiszem, hogy engem talán még jobban megrázott ez a találkozó, mint őt, de nem bánnám, ha a jövő hónapban már meg lehetne ismételni."