Helyzetjelentés, mögöttes tartalommal...

A következő levél lehet akár a képzelet műve, vagy adott esetben egy hús-vér fogvatartott gondolatainak a papírra vetése is. A választ ki-ki eldöntheti, de a sorok között olvasva számomra érdekes a dolog. Az író egy olyan személy, aki először van börtönben, és mivel nem sok börtöntapasztalattal bír, illetve nem az átlag populációhoz tartozó személyről lehet szó, a kezdeti nehézségeket és megpróbáltatásokat elég nehezen érti meg, éli meg... 

A sorok között olvasva kitűnik, amit már többször megfogalmaztam, nevezetesen, hogy a börtönben nem a bezártság okozza a legnagyobb problémát, hanem az, hogy mindezt kikkel kell közösen elviselni. A kényszerközösség összetétele nagy mértékben megnehezítheti egy-egy ember számára a börtönben töltött időt, annak átvészelését. A jellemző túlzsúfoltság pedig mindenképpen megnehezíti a személyi állomány lehetőségeit, mozgásterét. És a nagy létszámú nevelési csoportokból adódó leterheltség miatt nem feltétlenül jut annyi idő egy-egy emberre, amennyire szükség lenne. A jeleket, jelzéseket azonban észre kellene venni, adott esetben a kimenő levelek ellenőrzése során, de például egy zárkaellenőrzés kapcsán is lehetnek olyan árulkodó jelek, amik azt jelzik, valami nincs rendben, valamit tenni kellene. A levél jól ábrázolja a zárkákon belüli viszonyokat, kívülről, a másik oldalról nehéz átérezni, elképzelni, hogy milyen is a zárkalét. Sok olyan történés, rezzenés, párbeszéd történik a zárkaajtók mögött, amiről a személyzetnek nincs tudomása. Fontos azonban, hogy minél több információt igyekezzünk szerezni a fogvatartottak között zajló történésekről, minél több dologról tudjunk, mert ezzel akár rendkívüli eseményeket is megelőzhetünk...     

A fogvatartotti hierarchiában elfoglalt helyre, ahogy az író utal is arra, hatással lehet a kapcsolattartás, a hozzátartozók által küldött csomag tartalma, összetétele. Mindez persze lehet csak időleges státuszjavulás, illetve sajnálatos módon az is előfordulhat, hogy a csomagban beküldött dolgokat nem is kizárólag a címzett élvezheti, mert meg kell osztani azokat a zárkatársakkal. Ezzel együtt jó tanács lehet egyfajta arany középút megtalálása, azaz célszerű, ha nem a legminőségibb tartalommal töltik meg a hozzátartozók a dobozt, de azt azért a lehetőségekhez mérten szem előtt tartják, hogy ne is legyen túlságosan "csóró" a töltelék...

Az, hogy a fogvatartott gondol a hozzátartozóira, látszólag őszintén bántja őt, hogy milyen helyzetbe hozta őket, a jövőt illetően pozitív hatást fejthet ki, mint ahogyan a bűnmegelőzési tevékenységben közreműködés szándéka is méltányolandó lehet. Ezt az elkötelezettséget azonban ki kell használni, addig, amíg a szándék élő. Ebben pedig nagy szerepe lehet a személyi állománynak, főleg, ha észreveszi ezt, és tenni is kész ezért...

De legyen elég belőlem, jöjjön a hivatkozott levél:

… ide jutottam. Nagyon sajnálom, hogy nem hallgattam rád, na meg, hogy nem kapcsoltam időben. Soha többé nem követem el ezt a hibát újra. Vannak azért itt néha vidámabb pillanatok, páran, akik olyan típusúak, azok még élvezni is tudják ezt a helyet. Én nem ilyen vagyok. Engem inkább a keserűség hat itt át keményen. Nem az fáj leginkább, hogy büntetve vagyok, meg börtönben ülök, hanem az, hogy ez a hely tele van romboló emberekkel…

… valamennyire próbálják szelektálni a rabokat zárkák szerint (erőszakos, nyugis), de ez nem mindig sikerül nekik. A nevelőnő rendes, de attól félek, nincs ideje mindenkire. Tegnap fontos lett volna beszélnem vele, de nem tudott fogadni, sajnos. Pedig ő itt az egyetlen reményem. Annyi rosszat hallok itt, hogy az elképesztő. Mennek szépen a burkolt és nem egészen burkolt fenyegetések, meg az elnyomás. Más zárkákban meg még sokkal rosszabb dolgok is mehetnek, és minden bizonnyal mennek is. Most is öt ember cigizik ebben a kis zárkában. Oda nem mennének az ablakhoz… Ha nem éreznek veszélyt, akkor nem vesznek figyelembe, emberszámba. Tudom, nem a hittanban vagyok, de szomorú, hogy olyan sokan nem látják át, pont az ilyen viselkedésük miatt gátlódnak abban, hogy előrébb jussanak az életük útján. Saját magukat hátráltatják.

Most válthattam végre tollat, mert megjött a csomagom, aminek nagyon örülök, és egyben köszönök is. Jó dolgokat pakoltál bele, szupi. Látnád a reakciókat, az arcokat. Pillanatok alatt ugrott egy nagyot a népszerűségi indexem. Nem könnyű megtalálni az arany középutat a saját viselkedésemben sem, de e témát illetően különösen… Persze igyekszem azért rajta lenni ezen, hisz ez itt kulcsfontosságú.

Azért majd írd fel, légy szíves az összes, az ügyre és rám fordított kiadásodat. Remélem, marad annyi tartalékom a végére, hogy rendezni tudjam nálad az anyagi részét. A lelki kárt meg majd igyekezni fogok lelkiekben csillapítani feléd, felétek. Most nagyon elkezdtem aggódni az idő miatt, hogy így már tényleg félő, és igazad lesz, és tényleg nem foglak tudni kivinni Amerikába. Remélem azért, hamar kijövök valahogy, és ha Amerikába nem is megyünk ki, de több időnk lesz egymásra. Kérlek, nagyon figyelj oda magadra, az egészségedre. Kerüld a stresszt, amennyire ebben a helyzetben csak lehetséges. Amúgy csak halkan jegyzem meg, hogy ha most nem „fognak meg”, akkor már végül is sínen is lettem volna. Anyu miatt nagyon aggódom. Remélem, nincs komoly lelki sokkja már miattam. Sajnálom nagyon, hogy szégyenbe hoztam a család előtt…

Egyébként akármennyire is csalfán hangzik, többször is volt már olyan gondolatom, hogy ha abbahagyom egyszer, amit bűnözök, akkor majd pont az ellentétet fogom csinálni, vagy valami jót tenni a megmenthető lelkű emberekért. Pont azért lehetnék kivételesen sikeres ebben, mert belelátok a bűnös oldal működésébe, okaiba, okozataiba. Egy ilyen munkára joggal lehet büszke az ember. na meg az ember szülei. Például úgy beszélni a fiatalokhoz, olyan szemszögből rávilágítva a drogok negatívumaira, ahogy és ahonnan csak az tud, aki állt a rossz oldalon.

… az jutott az eszembe, hogy beszélhetnél esetleg azzal a ... barátoddal az ügyemben. természetesen nem törvénytelen dolgokra gondolok, tényleg nem, csak például arra, hogy oké, hogy hibáztam, meg ülnöm kell érte, de mondjuk, ha átkerülnék egy olyan sittre, ahol kisebb az esélye, hogy megszurkálnak, kinyírnak, vagy megerőszakolnak. Már csak egy efféle biztonságérzetnek is tudnék erőteljesen örülni, de tényleg. Mondjuk, ez a mai csomag tényleg jelentősen oszlatta az erőszakosság ülepedő fátylát, de ez nem fog sokáig tartani. Automatikusan vissza fog igazodni a rossz és erőszakos útra.

Sajnos az őrök picit felülnek az ügyesen manipuláló elítélteknek. … elterelődik a figyelem arról, hogy jó pár gyengébb, félénkebb ember el van nyomva, ki van használva, meg terrorban van tartva. Holott ez egy nagyon komoly dolog. … szinte az összes őrben látom a jóindulatot, de emellett mégis jelen van a szóban forgó jelenség, probléma. Tudom, súlyos szavak ezek, de nem rossz szándékkal írom, ráadásul én örülnék a legjobban, ha nem így érezném. Elnézést, nevelőnő, tényleg nem rosszból írom, de kérem, próbáljon meg megérteni, gondoljon bele, mit tenne, ha az én helyzetemben lenne? Vajon leírná a sérelmeit, félelmeit? Megpróbálná felhívni az illetékes vezető figyelmét a fentiekre, vagy tűrne hónapokig, évekig? Vehetjük költői kérdésnek is, ahogy tetszik. Bár bevallom, érdekelne egy nyugodt, türelmes válasz.

… lehet, hogy túl messzire mentem. Ha igen, akkor elnézést kérek. Nehéz így érezni a határokat, mikor komoly témában írok este, és üvöltetik az „Éjjel-nappal Budapestet” a fülembe, közben teljesen kiszámíthatatlanul és értelmetlenül kapcsolgatnak a csatornák között. A hangszint a tévén vagy nagyon hangos – ez az alapeset – vagy üvölt. Jó mi? Csak hogy teljes legyen a rombolás. Természetesen mindig egy ember kezében van a távirányító. Így kellene visszatalálnom a helyes mezsgyére? Ez lenne a társadalomba való visszailleszkedésem helyes útja? Kétlem… Jó lenne ezt orvosolni valahogy. Mondjuk átkerülni egy tényleg fejlődő, fejlesztő zárkába. Nem akarom elhinni, hogy nincs, vagy itt a kulcs: ne lehetne létrehozni egy ilyet. Elvileg a nevelőnő talán tudna segíteni ebben. Érintőlegesen beszéltem már vele az áthelyezésemről, de attól félek, hogy túl van terhelve. Azért remélem, megoldja valahogy…