A most következő dolgozat a szegregált roma telepek kérdésével foglalkozik, az elkészítője az egyik kedves munkatársam, Molitórisz Roland bv. törzszászlós úr, nem mellékesen 2. évfolyamos büntetés-végrehajtási szakos hallgató.
„Szerintem
van miért robotolni, igenis van miért élni és reménykedni. Tudom, hogy ez a
mocskos élet egyszer jobb lesz. Kitörni ebből a nagy semmiből, megtalálni azt,
akivel le tudod élni az életed. Családot alapítani. A társak segítenek, hogy
kiformáld magad. Vannak kis porszemek, amikből az ő segítségükkel homokkupac
alakul lassan. Én most ilyen kis porszemnek érzem magam, de érzem, hogy
alakulok.”
(Miku,
huszonnyolc éves, élettársi kapcsolatban élő férfi Pálos Dóra: „Cseperedünk”:
Egy beás közösség önsztereotipizálási folyamatairól 2007. című könyvéből)
1. Bevezetés
Ma
Magyarországon megközelítőleg 600.000 ember él 500-550 telepen, telepszerű
lakókörnyezetben, amelyek jelentős számban kistelepülésen vagy azok
közigazgatási határain kívül találhatóak. Az itt élőknek szembe kell nézniük az
alapvető infrastruktúra hiányával, az alacsony iskolai végzettségből, a tartós
munkanélküliségből, és az élet több területén megjelenő diszkriminációból
fakadó kirekesztettséggel. Magyarországon az egyik legnagyobb létszámú hátrányos
helyzetű csoport a cigányság, illetve annak jelentős része képezi, amelynek
társadalmi integrációja komplex történelmi és társadalmi oknál fogva máig nem
érte el a kívánatos mértéket. Ennek egyik manapság is számos helyen észlelhető
jele a cigányság lakóhely szerinti szegregációja, amely abban nyilvánul meg,
hogy a cigány családok egy része egymás szomszédságában, csoportosan, a nem
cigány lakosságtól elkülönülve él, gyakran a nem cigány lakosság
életkörülményeihez lényegesen kedvezőtlenebb körülmények között. Ezeket a
döntően cigányok által lakott lakóközösségeket szokták Magyarországon
telepeknek nevezni, annak megfelelően, hogy a „telep” alatt a köznyelv olyan
lakóhelyet vagy összefüggő kisebb települést ért, amelyen emberek összetartozó
csoportja él – bár megjegyzendő, hogy a telepen lakás és a cigánysághoz való
tartozás nem szükségszerűen egymást lefedő kategóriák. A kutatások szerint az
ezeken a területeken jelen lévő szegregációs és szelekciós mechanizmusok
korlátozzák az egyenlő hozzáférést a szolgáltatásokhoz, és tovább mélyítik a
társadalmi különbségeket. A jelenség jelentősen gyengíti a társadalmi kohéziót
és rontja Magyarország versenyképességét.
1.1 A szegregáció fogalma
Szegregációnak
nevezzük azt a jelenséget, amikor a különböző csoportok közötti társadalmi
távolság egyúttal térbeli távolsággá válik, pl. egy-egy településen a különböző
társadalmi rétegek, etnikai csoportok stb. lakóhelye erősen elkülönül
egymástól. A szegregáció állandósítja a jövedelmi viszonyok, a települési
infrastruktúra, és a különböző szolgáltatásokhoz való hozzáférés
egyenlőtlenségeit. Magyarországon a lakóhelyi szegregáció térségek, települések
között és településeken belül is megjelenik. A szegregáció gyakori előfordulási
formája a társadalmi csoportok elszigetelése intézményi szinten (pl. az
iskolában a különböző társadalmi státuszú, képességű, származású stb. tanulók
elkülönített oktatása). A szegregáció Magyarországon jellemzően a faji alapú
társadalmi kirekesztéssel is összekapcsolódik, és a cigányokat sújtja.
1.1.2 Településen kívüli szegregáció (Cs- és Szocpolos telep)
Szűk
telkeken, típustervek alapján eleve rossz minőségben megépült, csökkentett
komfortfokozatú, sokszor befejezetlen, a kortársi normáktól, ízléstől és
törekvéstől jócskán elmaradt épületek együttese. E telepek még, ha tervezőik
szándéka szerint rendezettek is, de a település szélén, szegregáltan, rossz
minőségű földön találhatóak, a település egészénél rosszabb infrastruktúrával
rendelkezve (szilárd burkolatú út, csatorna, víz-és gázvezeték gyakorta
hiányzik).
1.1.3 Településen belüli szegregáció
A gettósodás jelenségére az 1980-as években figyeltek fel a szociológusok, és az 1990-es években arra is felhívták a figyelmet, hogy egyes országrészekben összefüggő válságzónák alakulnak ki, mindenekelőtt északkeleten és a Dunántúl déli részén (például a Cserhát, a pesti Dzsumbuj vagy Ózd munkáskolóniái). A gettók a városokon belül alakultak ki, az egykori bérlakások magasabb státuszú népessége
modernebb lakásokba, illetve zöldövezetbe költözve elhagyja korábbi bérlakását,
melybe alacsonyabb és egyre alacsonyabb státuszú családok költöznek.
2.1 A
hátrányos helyzet
A hátrányos
helyzetet a kedvezőtlen gazdasági tényezők külön-külön vagy együttes
fennállásával jellemezhetjük. A hátrányos helyzetű személy, család vagy csoport
általában alacsony jövedelemmel rendelkezik, amelynek nagy része vagy akár
teljes egésze segély, nyugdíj, vagy alkalmi munka után járó juttatás. A
szociálisan hátrányos helyzetűek lakáskörülményei szűkösek, általában kis
lakásban többen élnek együtt, az egy személyre jutó alapterület csekély. A
lakhatási feltételek egészségtelenek (vizes, salétromos falak, alagsori lakás,
szükséglakás, szuterén, putri), rossz a felszereltség (konyha, fürdőszoba,
beltéri WC, alapvetőnek tartott háztartási készülékek hiánya). A hátrányos
helyzet kialakulásához hozzájárul, sőt okozhatja azt az alacsony iskolai
végzettség, a szakképzettség hiánya vagy olyan szakképzettség, amelynek
aktuálisan nincs munkaerő-piaci értéke. Kialakulásában fontos szerepet
játszanak a deviáns környezet szocializációs ártalmai, például alkoholista vagy
drogfüggő hozzátartozók és/vagy barátok, játékszenvedély és következményei, az
„uzsorásoktól” felvett pénz, a boltosoktól vagy vendéglátóegységektől felvett
kölcsönök, az ép család hiánya (például csonka család, beteg, korlátozott
képességű szülők, a belterjesedésből született beteg gyerekek), Hátrányos
helyzetűek az állami gondozásba vett illetve onnan kikerült fiatalok. A
hátrányos helyzet ezen definíciója az életkörülményekre és az életminőségre
összpontosít.
2.1.1 A hátrányos helyzet kialakulásának legfőbb okai:
2.1.1.1 Az
iskolázatlanság:
A fenti ábra
alapján jól látható a roma népességen belüli iskolázatlanság. A 8 osztállyal
vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezők aránya a roma népességen belül
84,5%, a szakmunkás végzettségű 12,4 % és mindösszesen 3,1 % az, aki legalább
középfokú végzettséggel rendelkezik. A mai világban szinte lehetetlen
elhelyezkedni a megfelelő végzettség nélkül, minél alacsonyabb iskolai
végzettséggel rendelkezik az ember annál nehezebben talál munkát.
2.1.1.2 A
munkanélküliség:
A
munkaerőpiac teljesen átalakult már nem azok a tendenciák jellemzik, mint az 1990-es
évek előtti időszakban. Az építőiparban nincs szükség olyan nagy létszámú
segédmunkásra, mint a szocializmus időszakában, mert ezeket a munkafolyamatokat
szinte kizárólag munkagépekkel végzik. Mára a segédmunkással szembeni elvárás
sem az, hogy egész nap ásson vagy betont keverjen, hanem az, hogy a különböző
munkafolyamatok fázisait ismerje és segítse az abban dolgozó szakmunkást. A
szocializmusban a nagy létszámú képzetlen munkaerőt foglalkoztató gyárak,
bányák szinte mindegyike vagy megszűnt, vagy gépesítették, illetve mára a
gyárakban, bányákban dolgozó betanított munkásokkal támasztott alapkövetelmény
szinte mindenhol szakmunkás- vagy középfokú végzettség, így ezeknek az
embereknek esélyük sincs bekerülni ezekre a munkahelyekre. Marad számukra a mezőgazdaság,
amely viszont időszakhoz és földrajzi területhez kötött.
2.1.1.3 Az
alacsony jövedelem:
Jelenleg a
megélhetésük egyik forrása az elmúlt években beindított közmunka program, amely
csak töredéküknek biztosít munkát, mivel határozott időre szól, valamint a
programban le van maximalizálva a foglalkoztatható személyek létszáma. A másik
megélhetési forrás az állam által biztosított segélyezés illetve egyéb jogcímen
járó juttatások-például a családi pótlék, nyugdíj, valamint az alkalmi munka
után járó juttatás. A fent felsorolt forrásokból származó bevételekről
elmondhatjuk, hogy alacsony jövedelemnek számítanak.
2.1.1.4
„Carpe Diem!”:
A szegregált
telepeken élő cigányság életmódját, kultúráját vizsgálva szinte azonnal
kiderül, hogy nagy részük a Carpe Diem!- azaz az Élj a mának! – elv alapján élik
az életüket. Ezeknek az embereknek ünnep amikor pénzhez jutnak, ilyenkor rövid
ideig- napokig- jól élnek, majd a hónap hátralevő részében éheznek és
szűkölködnek. A „fizetésük” felvétele után törlesztik az uzsorásnak, a
boltosnak, a kocsmárosnak a tartozásaikat vagy azok egy részét, majd betérnek a
helyi boltokba, pecsenyesütőkbe, vendéglátó egységekbe és a maradék pénzből
esztelen költekezésbe kezdenek. A baj azzal van, hogy nem alapvető szükségleti
cikkekre, tartós élelmiszerekre illetve a rezsi számláikra költik az alacsony
jövedelmüket, bevételüket, hanem élvezeti cikkekre (dohány, kávé, a legolcsóbb,
legsilányabb minőségű alkohol), amelyekhez a hetekig tartó szűkölködés miatt
nem jutottak hozzá. Így anyagi forrás már egyáltalán nem jut a család
ruházkodására valamint az élet- és lakáskörülményeik javítására. Az „Élj a
mának!” életforma másik hátulütője a nem várt események bekövetkezése miatti
anyagi kiadások, gondolok itt közeli hozzátartozó halála miatt felmerülő
költségekre, a gyermekik megbetegedésekor létrejött kiadásokra vagy éppen a
téli tüzelő megteremtéséhez szükséges anyagi háttérre.
2.1.1.5.
Életkörülmények a telepeken:
A
magyarországi cigánytelepek jelentős része nem rendelkezik a megfelelő
infrastruktúrával. Egyáltalán nincsenek vagy nagyon rossz állapotban vannak az
aszfaltborítású utak, járdák, nem megfelelő a közvilágítás, a csatornahálózat
illetve a tömegközlekedés. A fent említett életmód és alacsony jövedelem
további hozadékai a szűkös és egészségtelen lakáskörülmények. A házak fából,
vályogból, jobb esetben téglából épültek a telepeken, a „gettókban” inkább a
panellakások és a téglaházak jellemzőek. Általában kis lakásban többen élnek
együtt, az egy személyre jutó alapterület csekély, a falak koszosak, vizesek,
salétromosak. A lakások nagy részében nincs fürdőszoba, beltéri WC, hiányoznak
az alapvető háztartási készülékek, valamint a megfelelő minőségű és számú
bútor. A rezsi számlák be nem fizetése miatt nagyon sok házban nincs vezetékes
ivóvíz vagy villamos áram.
3.1. Élet a
cigánytelepeken első kézből – avagy interjúk a Balassagyarmati Fegyház és
Börtön azon fogvatartotti populációjával, akik cigánytelepeken élnek, születtek
vagy ott nevelkedtek fel.
20
fogvatartottal készítettem interjút a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. A
fogvatartottak Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok,
Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyeiek voltak. Az interjúkat egy
általam összeállított kérdéssor alapján folytattam le, melyben a legfőbb
kérdéskörök- az élet- és lakáskörülmények, a családok létszáma, a megélhetési
források, a bűnözés, az iskolázottság, a „magyarokkal” való viszony, a telepen
élők cigányok viszonya egymással, hogyan zajlik le egy nap a telepen, és van-e
kitörési lehetőség a telepekről?
3.1.1.Életkörülmények
Elmondásaik
szerint nagyon nagy szegénység, nyomor és nincstelenség jellemzi a telepeket,
amely szinte mindenhol az alábbi tényezőnek tudható be: - a cigányság „Carpe
Diem!- azaz Élj a mának!” életmódjának, az „uzsorásoktól” felvett kölcsönök
véget nem érő törlesztésének, az iskolázatlanságnak és a munkanélküliségnek.
3.1.2. Lakáskörülmények, infrastruktúra
A
települések külterületén elhelyezkedő telepekre a kátyús földutak, a
közvilágítás hiánya, a „putri” jellegű vályogházak vagy fakunyhók, a
„szocpolos” téglaházak (cédulaházak) és az utcákat beborító szemétkupacok
jellemzőek. A házak alapterülete kicsi, egy vagy két szoba és egy konyha
található bennük. Fürdőszoba csak nagyon kevésben, WC szinte kizárólag az
udvaron, amely mindenhol a „pottyantós” jelleget foglalja magában. (Pl.: Pest
megye: Ráckeve „Pokolhegy”; Nógrád megye: Szirák „Cigánytelep”, Mátraverebély
„Cigánysor”, Drégelypalánk „Cigánytelep”; Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Miskolc
és környéke „Jukóbánya”, „Pereces”, „Gizella”, „Hidegsor”, „Ruzsinszőlő”,
„Vasgyár”, „Tetemvár”, Sajószentpéter „Tulipán telep”; Szabolcs-Szatmár-Bereg
megye: Kótaj „Cigánytelep”; Heves megye: Tarnabod „a sorház”; Jász-Nagykun-Szolnok
megye: Törökszentmiklós „Cigányváros”; Jász-Nagykun-Szolnok megye: Abádszalók
„Cigánytelep”, Jászladány: „Észak és Dél”; Komárom-Esztergom megye: Tatabánya
„Mésztelep”.
A
települések belterületein található szegregációt ők nem telepeknek, hanem „Gettóknak”
hívják. Itt annyival jobb a helyzet, hogy aszfaltozott utak, járdák találhatóak
van közvilágítás, tégla házakban vagy panellakásokban laknak az itt élők. A
házak, lakások 2-3 szobásak, konyha, fürdőszoba és angol WC is megtalálható
bennük. (Pl.: Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Miskolc „Avas lakótelep”,
„Békeszálló”; Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Ózd „Velence”, „Farkaslyuk”, Hétes”,
„Várkony”, „Arló”, „Nádasd”, „Bánszállás”, „Csermely”, „Tóláp”;
A telepekre
és a „gettókra” is egyaránt az a jellemző, hogy áram minden háztartásban van
(90%-ban lopják, 10%-ban fizetnek érte), vezetékes ivóvíz csak a háztartások
10%-ban van, közkutakról hordják a vizet. A lakások bútorzata elavult, teljesen
elhasználódott. Egy vagy két ágyban alszik az egész család (az egyikben a
szülők, a másikban a gyerekek), van ahol az ágyak még szalmával béleltek. A
háztartási eszközök, gépek egy tárcsás mosógépben és egy televízióban
kimerülnek. A fürdést a legtöbb helyen lavórban illetve alumínium kádban oldják
meg. A fűtés szinte kizárólag sparheltben történik, amellyel egyben a főzést is
megoldják. Arra a kérdésemre; ”Hogy mivel fűtenek?”- szinte egybehangzóan az
volt a válasz, hogy lopott fával, nagyon kevesen tudják legális úton beszerezni
a téli tüzelőt. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei: „Cigányvárosban” az egész telep
az ő általuk „cigánybrikett” elnevezésű tüzelővel hidalja át a fűtési szezont.
Az ott élők egész évben gyűjtik a már kidobott autógumikat, majd 20*20
centiméteres darabokra vágják fel és ezzel fűtenek. A telepek lakóinak kb.
20-30%-a tehetősebb, jobb módú, mint a nagy átlag. Náluk látható a romos
vályogház vagy a düledező fakunyhó előtt a Mercedes, az Audi vagy éppen a BMW,
illetve a házakban az elavult háztartási eszközök és bútorok között a nagyméretű
plazma vagy LCD televízió. A telepek nagy részén boltok sem találhatóak, ide
3-4 naponta jön élelmiszert áruló autó, ahol viszont van, ott rácson keresztül
adják ki a megvásárolt termékeket.
3.1.3.Családok,
iskolázottság
Családonként
nagy átlagban 5-8 gyermek a jellemző. A férfiak dolga a család megélhetésének a
biztosítása, az anyagiak megteremtése, a nő neveli a gyerekeket és gondoskodik
a háztartás vezetéséről. A telepeken élők 80-85% csak 8 osztállyal vagy annál
alacsonyabb végzettséggel rendelkezik, de elmondásuk szerint ez is csak azért
van, mert” a jogosítvány a nyolc osztályhoz van kötve”. Elmondásuk szerint az
iskolákban is jelen van a szegregáció, mivel teljesen el vannak különítve a
magyar gyerekektől. 12-13 évesen már szülnek a lányok. Több interjú alanyom is
elmondta, hogy „náluk a szexuális élet és a gyerekvállalás nem korhoz kötött,
ha egy lányon már látszanak a kamaszkor jelei, akkor attól a pillanattól kezdve
már szexuális életet él, amely során egyáltalán nem védekezik”. Szintén több
interjúalanyom is elmondta azt, hogy nagyon sok cselekményt, amelyet a
hatályos Btk. bűncselekményként ír le, azt ők nem tekintik
annak. Ilyen például az előbb említett korai szexuális élet, vagy a telepeken
élő családok közötti nap, mint nap kialakuló tömegverekedések. A
tömegverekedések 90%-ban a mértéktelen alkoholfogyasztás illetve drogozás
hozadékai. Ilyenkor régi sérelmek kerülnek napvilágra, amelyet a „farkas
törvények” szerint rendeznek le. „És ilyenkor hol van a rendőrség?”- kérdésemre
megint egybehangzó válaszként érkezett” csak jóval később érnek ki vagy ki sem
jönnek a verekedés helyszínére, mondván hadd üssék egymást a cigányok”.
Elmondásuk szerint mára már alig jellemző a „vajdáskodás” intézménye, a
telepeket, gettókat 4-5 jobb módú család vezeti, irányítja. Ők döntenek a
családok közötti vitás kérdésekben, ők tartják kezükben a drogterjesztést, a
lányok futtatását, az uzsorázást. A magyarokkal való viszonyuk változó, egyes
telepeken élők elmondása alapján nagyon jó, máshol nagyon rossz vagy, ahogy ők
fogalmaznak”viharos”. Ahol nagyon jó, ott ez annak tudható be, hogy a magyarok
segítik őket, munkát adnak nekik. Ahol nagyon rossz, ott a bűnözés váltotta ki
ezt a viszonyt, mert a magyarokkal szemben követik el a zsebelést, a lopásokat,
illetve a betöréseket.
3.1.4.
Megélhetési források
Elmondásuk
szerint a telepeken élők 5-10% dolgozik rendszeresen, a többiek alkalmi
munkavégzésből, idénymunkákból (csigaszedés, mezőgazdasági munkák),
gyűjtögetésből (fémhulladék), szeméttelepi guberálásból és bűnözésből tartják
fent magukat. A bevételi forrásuk legnagyobb részt az állam által folyósított
segélyek vagy egyéb más juttatások (családi pótlék, nyugdíj, rokkant nyugdíj)
jelentik. Nagyon sokan elmondták, hogy 20-30 évvel ezelőtt szinte minden
telepen „dögkutaztak”, az innen összeszedett húst vagy eladták, vagy megették.
A mai napig nagyon sok telepen fogyasztanak ürgét vagy sündisznót. Arra a
kérdésemre, hogy „Mikor volt jobb az élet, a szocializmusban vagy
napjainkban?”, egyöntetűen a szocializmus időszakát nevezték meg..
3.1.5.
Bűnözés
A telepek
legjellemzőbb bűncselekményei a megélhetési bűncselekmények:- a lopás
(tyúklopás, falopás, fémlopás), a „kocsizás”(zsebtolvajlás), a betörés, a
drogfogyasztás, drogkereskedelem és az uzsorázás. „Minden visznek, amiből pénzt
tudnak csinálni.” A telepeken és a gettókban élők által elkövetett
bűncselekmények teljesen egyformák, kivételt képez a nők futtatása, ami inkább
csak a gettókra jellemző. Jelentős különbséget a drogfogyasztásnál tapasztaltam,
a gettók fogyasztói körére a kokain, a heroin és a „speed” használata a
jellemző, még a telep lakóknál a legolcsóbb „dizájner” drogok, a „zene” és a
marihuána használata mondható el. A bűnözést már 14-15 évesen kezdik el a
fiúgyermekek, mire nagykorúvá válnak, addigra már visszaesőként kerülnek újra
börtönbe. A férfiak kb. 80-90%-a börtönviselt.
3.1.6. Van-e
kitörési lehetőség ebből az életből?
A kérdésemre
válaszolók mindegyike azt mondta, hogy "igen, van". Valaki szerint a bűnözés a
járható út, hiszen a telepeket vezető családok is ebből gazdagodtak meg. Egy
másik fogvatartott elmondta, hogy számára a börtön a kitörési lehetőség, mert
itt sokkal jobb körülmények vannak, mint otthon. A válaszadók jelentős
többsége viszont a tanulást, a munkát és a telepekről való elkötözést, az ebből
a közegből való minél előbbi kiszakadást nevezte meg az egyetlen járható útnak.
3.1.7.
Összefoglalás
„1964-ben a cigányok 70%-a élt ilyen telepeken.
Időközben megindult a telepfelszámolás, és Kemény István 1971-es országos
cigány-felmérésének adatai szerint akkoriban már csak 60 százalékuk élt
telepeken. A hetvenes években folytatott telep felszámolási, illetve
integrációs programok következtében csökkent a telepeken élők száma és
jelentősen javultak a lakhatási körülmények. A társadalmi munkamegosztásban
elfoglalt hely, a gazdaság munkahelykínálata megteremtette a kitörés
lehetőségét. Annak ellenére azonban, hogy a régi telepeket felszámolták, a
cigány közösségeket sújtó szegregációs minták újratermelődtek. 1990 után
tömegesen veszítették el munkahelyeiket a romák, s a mélyszegénységben élőket a
lakóhelyi szegregáció újabb formái sújtják. 2006–2010 között sor került ugyan
néhány telep felszámolási kísérlet megvalósítására, ugyanakkor a továbbra is a
telepeken maradók számára az állam nem biztosította a megfelelő iskoláztatási,
mobilitási lehetőségeket – a helyzet különösen a hátrányos helyzetű régiókban
romlott jelentősen. Ebben az időszakban már semmiféle szívóhatás nem
érvényesült, a telepről való kilépés állam által finanszírozott programjainak
tehát nem lehetett többé reális lehetősége. A jelenlegi pályázati kiírások
által megszervezhető programokkal – Ladányi János szóhasználatával élve –
legfeljebb a „gettó csinosítása” valósulhat meg.”
Felhasznált irodalom:
Setét Jenő:
Kézikönyv Telepeken, telepszerű lakókörnyezetben élők programja 2007
Kadét
Ernő-Varró Gabriella: A roma lakosság hozzáférése az Uniós fejlesztési
forrásokhoz Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2010
(http://valasz.hu/reflektor/magyarorszag-gettoterkepe-57744
Zsuppán András / 2012.11.28., szerda 16:27 /)
2013. évi
CCXL. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a
szabálysértési elzárás végrehajtásáról 83. § (1)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése