Egy volt kolléga verse...

A következő verset egy volt kolléga írta, aki annak idején, immár sok évvel ezelőtt,  körletfelügyelőként szolgált mellettem Balassagyarmaton, majd áthelyezését kérte az IMEI-be. A vers azután íródott, hogy Gyula arra a döntésre jutott, szerencsét próbál a civil világban. 

(Forrás: origo.hu)

Én, Karaffa Gyula...

Tizennégy évet éltem a bűzlő sötétben,

tolvajok gyilkosok szeme-tükrében,
és csak néztek,
és gyűlöltek engem,
mert engem könnyebb volt gyűlölniük,
mint önmagukat.
Engem könnyebb volt bunkónak tartani,
mint önmagukat,
engem könnyebb volt bűnösnek tartani,
mint önmagukat.
Amiért rájuk zártam az ajtót, 
amiért rájuk tettem a bilincset,
amiért végigmotoztam a testüket,
amiért elvettem a tiltott értékeiket,
amiért végigvizsgáltam az ágyukat,
amiért kidobattam a penészes tányérjukat,
amiért kitakaríttattam a szemetes zárkájukat,
amiért odakísértem őket az ügyvédhez,
amiért odaállíttattam őket az ágyuk végéhez.
Nem értették meg, hogy én voltam ott az isten,
aki vigyáz, 
hogy be ne gyulladjon a tetoválás,
hogy gyógyszert kapjon ha jön a hidegrázás,
hogy kórházba kerüljön ha felszaggatta a hasát,
hogy csikket szedhessen a kukából ha nincs más,
hogy egy helyre kerüljön a párjával,
hogy fidizhessen a szállításos zárkával,
hogy liftezhessen ha marta a nikotin hiánya,
s tartottam a fejét míg a mérget kihányta...

Találkoztam Istennel,
azt mondta, Gyula, elég.
Menj isten hírével, megtetted,
amit az ember megtehet...
A többi az én dolgom.