Fiáth Titanilla-interjú

(Forrás: http://konyves.blog.hu/2013/01/20/fiath_titanilla_a_donteseikben_tovabbra_is_szabad_emberek#comments)

Egy interjú Fiáth Titanillával, a Börtönkönyv szerzőjével..

A bátaszéki születésű Fiáth Titanilla, az egykori Luddita, (rap)szövegíró és emszílány, aki magyar–pszichológia–kulturális antropológia szakon diplomázott, vezetett rádióműsort a Tiloson, írt a magyar arisztokráciáról, valamint rapnovellákat a Szomjas oázis című antológiasorozatba, klinikai és addiktológiai szakpszichológus, évek óta urbán-pszicho, valamint börtöntémában publikál cikkeket, interdiszciplináris társadalmi kutatásokból írja majd a doktoriját, ja, és 2004 óta börtönpszichológus. Novemberben jelent meg Börtönkönyv című tanulmánykötete. Bemutatjuk.

Legkorábban talán a dalszövegírás kezdődött, állítása szerint az ihletet néhány, Bátaszéken töltött dögunalmas nyár adta, „nagyjából a dadaizmus melegágya". A bajai gimnáziumi évek biztos pontja volt a havi egyszeri budapesti bulizás, így hamar világossá vált: mivel kábé minden Pesten történik, adta magát az ELTE BTK. A három szak mellett, a kezdeti emlékezetes tabános antré után (amikor is a közönség üvegekkel dobálta a Fiáth lányokat, és többször kihúzták az erősítőt is) beindult a Ludditák karrierje. Három CD-jük jelent meg (2003 – Ludditák, 2005 – Porcogó, 2007 – tizenegyes), minden fesztiválszezont végignyomtak, el lehetett csípni őket a Gödörben, a Kultiplexben, futárbálokon, beöltözős koncertjeik visszatérő vendégfellépői voltak Buppa és Sinya, 2007-től pedig már saját nagyzenekarukkal játszottak. A Ludditák a magyar underground megkerülhetetlen része volt, ironikus, végtelenül szellemes, ugyanakkor pofátlan dalszövegeik a kritikusoktól kezdve Esterházyn át sok mindenkit megfogtak, ki ne emlékezne például az olyan sorokra, mint például „A cédékészletem a gangon pang: / Punk-DJ-chi: az jin vagy jang? / A hibalehetőség ott lappang: / mondd, a pingpongasztal az jin vagy jang?" (No feng shui). A felfelé ívelő karrier aztán a nagyszabású, 2010-es októberi búcsúkoncerttel ért véget, tegyük hozzá: talán nem örökre.

Tita 2004-ben végzett az ELTE-n, antropológiai diplomamunkájában a saját gyökereit kutatta: arisztokrata leszármazottakkal interjúzott, főnemesi bálon, családi találkozókon vett részt, majd kutatásaiból A magyarországi arisztokrácia identitásának alakulása a második világháború után címmel jelent meg tanulmánya, amelynek egyik sajátosságát az adja, hogy az antropológus-szemszög a saját származását tudatosan vállaló megfigyelő nézőpontjával is kiegészült. 2004-ben a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézetben kezdett el dolgozni, 2007 óta a Budapesti Fegyház és Börtön főállású pszichológusa, 2011 óta pedig kéthetente a Kalocsai Fegyház és Börtönben női fogvatartottaknak is tart egyéni konzultációt és csoportfoglalkozásokat.

Börtönpszichológusként ha nem is feltétlenül az igazságos világ helyreállításának illúzióján dolgozik, egy igazságosabbá tehető világban feltétlenül hisz. De vajon honnan meríti az erejét és a hitét mindehhez egy fiatal nő, aki lassan nyolc éve tölti majdnem minden napját különböző büntetés-végrehajtási intézményekben, és számtalan, tragikusan félresiklott élettörténet szem- vagy fültanúja? Azt mondja, mi, kívülállók, akik leginkább a tévén és az interneten keresztül értesülünk ezekről a történetekről, sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mert a hírekben egy-egy bűnelkövetés sosincs kontextusba helyezve. Csak záporoznak ránk ezek a rettenetes, érthetetlen, felemás tolmácsolásban hallott történetek. Amikor ő találkozik az elkövetőkkel, értelmes, vagyis értelmezhető keretbe helyezheti az eseményeket, és racionális narratívát gyárthat hozzá. Ami persze sokszor lehet szubjektív vagy nem helytálló, mégis egy a lehetséges értelmezések közül, és ez nagyon megnyugtatóan hat, hiszen azt láthatja az ember, hogy ezek a szörnyű történetek nem teljesen irracionálisak, és nem az elemi gonoszság megtestesülései. Ő vajon fél-e, kell-e félnie? Azt mondja, amíg bízik a racionalitás erejében, semmiképpen sem. Onnantól kezdve, amikor hirtelen megérzi, hogy meginog ennek az „álbiztonságnak" a talaja, amelyet kiépít egy-egy fogvatartottal, természetes, hogy félni kezd, ez azonban leginkább a pszichotikus páciensekkel fordul elő, akiknél a racionalitás csődöt mond. Nagyon ritkán. Az pedig, hogy nő, nem feltétlenül hátrány. „Azt gondolom, hogy az egész pszichológusi szakma klasszikusan, tradicionálisan női szerep – persze nem történetileg értve, hanem a szerep felől közelítve, amelyet egy pszichológus képvisel egy pácienssel szemben, lásd megértő attitűd, vagy ahogyan a másik önfeltárását és érzelmi megnyilvánulásait fogadja. Úgy tűnik, hogy az érzelmi ellágyulás vagy elérzékenyülés, amelyen a fogvatartottak esetenként keresztülmennek, sokkal könnyebb számukra, ha egy nő jelenlétében zajlik, mert nagyobb megértést várnak."

A Börtönkönyv a 2008 óta megjelenő tanulmányait gyűjti össze, és olyan témakörökkel foglalkozik, mint a térhasználat, az időélmény, a testkép(zavar), a formaruhák egyedivé alakítása által közvetített jelentések, a nemi identitás, az etnicitás stb., a kötet végén pedig szószedetet is találunk, amely a tanulmányokban vastagon szedett börtönszleng-kifejezéseket „oldja fel". „A kedvenc börtönszlengem? A smekker. Ha dühös, ideges vagy gyanakvó az ember. Az előbb is kurvára smekker voltam, mert nem jött időben a villamos." A könyv egyik érdekességét itt is egy nézőpont-keveredés adja, amely az explicit módon megfogalmazott „pszichológusbőrbe bújt antropológus" szerepéből adódik: a szövegek tudományossága a folyamatos szakirodalmi kontextualizálás miatt megkérdőjelezhetetlen, az antropológiai „terep" és az esetismertetések bemutatása azonban olyan lendületes és közérthető nyelven történik, hogy az a laikus olvasó számára is mindvégig élvezetes és követhető marad.

De támadható-e a „pszichológusbőrbe bújt antropológus" szerepe? Tita szerint etikai szempontból mindenképpen. Ugyanakkor egyrészt intuitív módon is érezte, mi az, ami valakinek nagyon személyes élménye, illetve mi az, ami antropológusszemmel kevésbé lényeges, hiszen ezekben a történetekben az egyéni sokkal kevésbé számít, mert éppen a börtön egészének működése, hálózata az érdekes. Másrészt a fogvatartottak mindig tudták, hogy ha valamilyen szokásról (például a ruhák átalakításokról) kérdezte őket, akkor az egy kutatás része, és kimondottan együttműködők voltak. Természetesen arra is figyelt, hogy senki ne legyen felismerhető, illetve olyat soha nem írt, ami miatt valaki bajba kerülhetett volna.

És hogy hol a határ a börtön és a civil élet között? Szerinte korántsem egy merev fallal elkerített területről van szó, ez a határ sokkal képlékenyebb, sokkal erőteljesebben hat a kinti világ a benti életre, mint gondolnánk. Paradox módon a Börtönkönyv egyik kulcsfogalma a szabadság: „Nem lehet eléggé hangsúlyozni – mondja –, hogy attól, hogy bizonyos jogaikban korlátozottak, a fogvatartottak a döntéseikben továbbra is szabad emberek. Nagy hátránya a magyar büntetés-végrehajtási rendszernek, hogy nincs egy megfelelő rehabilitációs rendszer, ahol egy félig nyitott rendszerbe kerülhetnének át, és megtapasztalhatnák, hogy minden döntésüknek következménye van." Nagyon nehéz ugyanis eleget tenni annak, hogy legyen egy kellően elrettentő terep, amely párhuzamosan a civil életbe való reszocializácót is lehetővé teszi. És vajon mi maradt ki a könyvből? „Egy csomó minden: például a vallásosság, a betegséghez való viszony, a játszmák. De a legfontosabb, hogy nemrég hallgattam a nyolcvanas évek egyik legjobb szerzőjének, Röhrig Gézának egy nagyon jó rapszámát, abban elhangzik egy olyan sor, ami miatt legszívesebb kivettem volna a nyomdából a könyvet, hogy írják oda mottónak: »Rácsot eszünk, rácseszünk.« Sajnos már nem lehetett, úgyhogy kell írnom még egy könyvet." Úgy legyen. Mert mindegy, hogy hogy, csak nehogy sehogy!

A cikk a Könyves Magazin 5. számában jelent meg.

Egy elítélt bemutatkozása...

Ma egy olyan fogvatartott mutatkozik be, aki első bűntényesként, egy nagyobb médianyilvánosságot kapott bűncselekmény egyik résztvevőjeként kapott ítélet miatt kiszabott szabadságvesztés büntetését tölti intézetünkben. A konkrét esetről egyelőre nem beszél, arra azonban már elég erősnek érezte magát, hogy vállalkozzon érzései megfogalmazására, kimondására. Íme az eredmény, fogvatartotti gondolatok szabadon:       

"Üdvözlök minden kedves olvasót a balassagyarmati büntetés-végrehajtási intézetből. Andrásnak hívnak, és lehetőséget kaptam az intézet vezetőségétől, hogy gondolataimat és tapasztalataimat megoszthassam másokkal. Ez által a külvilág betekintést nyerhet a benti élet rejtett és nem éppen vidám életébe. 

Gondolom, most megkérdeznék tőlem, hogy miért írom mindezt le? Meg persze, hogy ki kíváncsi egy elítélt történetére és gondolataira. És kíváncsi lehet -e bárki arra, hogy mi történik egy börtön falai között? Hasonló állásponton voltam, mielőtt én is ide jutottam volna.. Ezért passzivitásukat megértem a börtönvilág felé. De higgyék el, vannak helyzetek, amikor az embernek egyik pillanatról a másikra megváltozik az élete, és egy olyan világba csöppen, amiről addig semmi fogalma nem volt, és amit nem tudatosan épített fel. Ezt a világot mi idebent egyszerűen csak börtönvilágnak hívjuk. 

Életem, pár évvel ezelőtt gyökeresen megváltozott. Egy szokványos hétvégi napon kezdődött az egész, persze, ha tudtam volna, hogy mi fog rám várni az elkövetkező években, akkor inkább otthon maradok a kedvesemmel és kettesben töltöm vele az egész délutánt. De persze ambícióim mindig meghaladták a képességeimet, és én ezt a hétvégi napot is munkával töltöttem, ami azt eredményezte, hogy rossz helyen voltam rossz időpontban. Bűncselekményemet egyelőre nem szeretném felfedni, de annyit elárulok, hogy ez a szerencsétlen tragédia később országos felháborodást keltett. 

Letartóztatásom a szokványos módon történt, és pillanatok alatt bekerültem egy olyan rendszer hálójába, amit ezelőtt csak filmekben láttam. Viszont ez nem film volt, ez a való világ volt, aminek én voltam az egyik főszereplője. A megkülönböztetést az első pillanatban éreztem, hiszen éreztetni is akarták, mind a közvélemény, mind az emberek, akik kapcsolatot teremtettek velem. 

Megtapasztalhattam viszont azt, hogy a Média, ha akar, közellenséget, vagy akár hőst is csinálhat az emberből. Én a közellenség szerepét kaptam, így a börtönben töltött napjaim még az átlagosnál is nehezebben teltek. Azonban ezen érzéseimen felülkerekedtem, megtaláltam önmagam, és felvéve a börtön ritmusát, minden érzékszervemmel arra hangolódtam rá, hogy a lehető legjobb állapotban szabaduljak majd mind mentálisan, mind fizikálisan, amikor kinyílnak előttem a börtön kapui. 

Ha megkérdeznék tőlem, hogy milyenek a magyarországi börtönviszonyok, erre egyszerű választ tudnék adni. Az attól függ, hogy melyik börtönben, és hol, milyen körülmények között kell letöltenie az embernek a rá kiszabott büntetését. 

A börtönnek mik a céljai? A javító nevelés, az emberek teljes megváltoztatása? Talán a megtorlás, amit akár teljes megsemmisítésnek is nevezhetünk, A válasz számomra szinte lehetetlennek tűnik, de meglátásom szerint a börtön szokásai függnek attól, hogy az intézet az ország melyik részén található, ez által a helyi szokások érvényesülnek a börtön falakon belül. A vezetőség nagyban hozzájárul, hogy az előbb felsorolt lehetőségek közül melyiket gyakorolja. 

A börtönünk nagy hangsúlyt fektet a szabad vallásgyakorlásra, valamint a fogvatartottak és családjuk közötti kapcsolattartásra. Ezen kívül számos programlehetőség közül választhatnak az elítéltek, amikkel fejleszthetik önmagukat, hogy minél könnyebben vissza tudjanak majd szabadulásuk után illeszkedni a társadalomba, és megtalálják a számításaikat az életben. Ezért ezek a programok nagyon fontosak a börtönben lakók számára. Ilyen programok például az önismereti tréning, a mese szakkör, a fórum színház, az angol szakkör, illetve a különböző szakmák elsajátítása. 

Az önismereti tréning által megismerést nyerhetünk önmagunkról, feltárhatjuk szakemberek segítségével a hiányosságainkat, rávilágítást kapunk emberi értékeinkre, amiket továbbfejlesztve igazi értékes emberek lehetünk, magunk és a környezetünk számára is. 

A szakmák tanulásával szakirányú képzést kaphatunk, ami által munkahelyet tudunk majd magunknak keresni, ezzel is csökkentve az esélyt arra, hogy visszaessünk a bűn bugyrába. 

Az angol nyelv tanulása ebben a mai világban szinte mindennél fontosabb, mert bármerre járunk, angolul mindenhol beszélnek, és az Internet világában is fontos a nyelvtudás. Ezen kívül, ha valaki külföldi munkát szeretne a jobb kereset reményében, ott is elengedhetetlen az angol nyelv ismerete. Szerencsére intézetünkben erre is van lehetőség, amivel sokan élnek, és tanulják a nyelvet. 

Mindennél fontosabb egy elítélt életében a börtönön belül, hogy teljes mértékben lekösse magát, és hasznosan töltse el a bent töltött időt, és magához mérten értékesebb emberként szabaduljon, mint ahogy bekerült. És akár ne is úgy fogja fel az ember a végén, hogy időt vesztett, hanem tanultan, és letudva régi életét, megváltozva, új életet kezdjen odakint, igazi szerves részét képezve a társadalmunknak. Én is ezen az úton haladok, és tisztában vagyok vele, hogy meg tudom csinálni, mert erős és elszánt vagyok egy új élet reményében, mikor hátrahagyom a börtön falait."

Hm.. elgondolkodtató szavak, gondolatok. A kezdeti bizonytalanság ellenére véleményem szerint igenis sok olyan ember van, aki kíváncsi lehet egy fogvatartott érzéseire, történeteire. És nem csak azért a sokat emlegetett mondatért, hogy "a börtönben mindenkinek meg van a saját téglája". Nem, a dolog ennél sokkal összetettebb. Az egyre nagyobb nyitottság ellenére úgy gondolom, hogy a börtön világa sokak számára még mindig egy ismeretlen dolog. Márpedig az ember hajlamos arra, hogy az ismeretlentől tartson, féljen tőle. Nem kell, nem jó, nem szükséges félni. Ehhez azonban fontos, hogy a lehetőségekhez mérten minden érdeklődő betekintést nyerjen a rácsok mögötti életbe. Akár csak a kíváncsisága kielégítése végett, akár olyan szakemberként, akit érdekel a téma, de eddig nem volt arra lehetősége, hogy bejusson valamely büntetés-végrehajtási intézetbe. De ne feledkezzünk meg az elítéltek hozzátartozóiról sem, hiszen sok esetben ők sem rendelkeznek kellő információval. És még sorolhatnám. A lényeg, hogy megítélésem szerint az embereket érdekli a börtön, a börtönélet. Ezért is érzem egyfajta küldetésemnek, hogy a lehetőségekhez mérten minél nagyobb bepillantást adjak abba a munkába, amit a büntetés-végrehajtási intézetekben dolgozók végeznek, karöltve más szervezetek munkatársaival. Továbbá azt is fontosnak tartom, hogy bemutassam a fogvatartottak életét, érzéseit és gondolatait..

Mindig mondom, hogy a börtönbe bekerülni könnyebb, mint azt az ember gondolná. Egy rossz döntés, egy rossz választás, vagy ahogy az elítélt is fogalmaz: a rossz időben rossz  helyen történő megjelenés egyaránt ahhoz vezethet, hogy valaki bűncselekmény elkövetőjévé váljon. És ettől a pillanattól kezdve részese lesz annak a rendszernek, a börtönvilág rendszerének, ami előbb-utóbb mindenkit (engem, munkatársaimat, a fogvatartottakat egyaránt) "bedarál". A túlélésért, a mentális és fizikai egészség megőrzéséért ki-ki lehetőségei szerint megteheti azt, amit jónak tart, ami számára elérhető. Jelen esetben koncentráljunk a fogvatartottakra, hiszen ők azok, akik tetszik, nem teszik, de a mi munkánk alanyai. A velük való foglalkozás, a szabadulás utáni életükre való felkészítés egy igen fontos alapfeladata valamennyi bv. alkalmazottnak. A fogvatartott levelét csak ma reggel kaptam meg, eddig nem is tudtam, hogy miről szeretne írni, mégis örömmel olvastam, hogy a másik oldalról, az elítéltek szemszögéből nézve a dolgokat, sok olyan gondolatot fogalmaz meg, amivel magam is egyetértek. Mik is ezek? A keretjogszabályok büntetés-végrehajtási intézettől függetlenül azonosak, mégis elmondhatjuk, hogy valahol ahány ház, annyi szokás alapon működünk. Mert egyebek mellett mások az adott intézet infrastrukturális adottságai, lehetőségei, más a személyi állomány összetétele, az egyének motivációi, gondolkodásmódja, mely tényezők egyértelműen hatással vannak az intézet nevelési, kezelési stratégiáit illetően. És én is rendkívül fontosnak tartom a vezető, a parancsnok személyét, gondolkodásmódját, amely egyértelműen hatással van arra az irányvonalra, amelynek mentén az előbb említett stratégia kialakul és működik. 

Jelen időszakban kimunkálás alatt áll egy olyan anyag, amely "Nevelési, kezelési elvek módszertani gyűjteménye" névre hallgat, és ez a kezelés-technikai, módszertani jellegű segédanyag lenne hivatott arra, hogy segítsen a fogvatartottakkal való foglalkozás, bánásmód szakmai részleteinek egymáshoz való közelítésében, függetlenül attól, hogy egy fogvatartott melyik intézetben tölti a büntetését. A jó gyakorlatok, az újszerű, ezzel együtt a gyakorlatban hatékony módszerek általános alkalmazásával a tevékenységünk hatékonyabbá válhat, ez által a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának a céljai is talán könnyebben megvalósíthatóvá válnak. Ehhez persze több más tényező szükséges lehet, de az egységes szemléletmód és gyakorlat talán előrelépést hozhat. És ha a jövőben arra is lehetőség nyílna, hogy a fogvatartottakkal foglalkozó nevelők, pszichológusok, esetenként felügyelők száma is emelkedne, akkor még ideálisabb feltételek mellett folytathatnánk tevékenységünket..

Visszatérve a fogvatartott írására, kiemelném, hogy az elítélt maga is mennyire fontosnak tartja azt, hogy a büntetése alatt minél jobban, minél hasznosabban leköthesse magát, és olyan programokon vehessen részt, amelyek segíthetik gondolkodásmódjának formálását, önértékelésének javulását, és a szabadulás utáni visszailleszkedését. És azt is meglátta az elítélt, hogy ebből a szempontból milyen fontos lehet a családdal való kapcsolatok fenntartása, alakítása. Ezzel együtt egyértelmű, hogy minden egyes bűnelkövetőt megváltoztatni nem lehet, és a bűnismétlést sem lehet teljes mértékben megszüntetni,  ettől függetlenül minimális célként azt feltétlenül érdemes kitűzni, hogy egy adott személy a szabadulása pillanatában ne legyen rosszabb mentális, fizikális állapotban ahhoz képest, mint amilyen a befogadásakor volt.. 

                 

Nézőpont kérdése

Az eset, amit most röviden megosztok az érdeklődőkkel, még a múlt héten történt. 

Meghallgatást tartottam, melyre várakozott egy olyan elítélt is, aki jelenleg fegyház fokozatú ítéletét tölti, de egy folyamatban lévő ügy kapcsán első fokon életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést kapott. Fektetett nyolcast, ahogy a börtönszlengben mondani szokás.. A fogvatartott nemrég került az intézetünkbe vissza, ezzel együtt elmondható, hogy régi ismerősünk, ugyanis korábban, más büntetés kapcsán már nyert elhelyezést a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. Emlékezetünkben nem úgy él, mint a legjobb magaviseletű, normakövető elítéltek egyike, sokkal inkább a csibészséggel, tiltott tárgyak birtoklásával, gyógyszerezéssel, fegyelmi cselekményekkel hívta fel magára a figyelmet. Ezzel szemben jelenleg különösebb probléma nélkül tölti büntetését, várja a másodfokú tárgyalást, és abban bízik, hogy ott enyhítik a kiszabott ítéletet, és legalább számosítják azt. Ha nem így lesz, akkor az várhatóan nehezen lesz feldolgozható számára, de jelenlegi állapota tényleg kielégítő. A személyi állomány tagjainak megadja a tiszteletet, társaival nem keresi a kapcsolatot, így konfliktushelyzetbe nem kerül velük, fegyelmi cselekményektől távol tartja magát. Mindezt természetesen elhelyezése is elősegíti, mivel az előéletét és jelenlegi helyzetét egyaránt mérlegelve egy kétszemélyes zárka van a számára kijelölve, nagyobb létszámú fogvatartotti közösségtől viszonylag elkülönített körletrészen. Ezt a helyzetet elfogadja, sőt maga is kérte, ezzel együtt volt olyan időszak, amikor az aktuális zárkájában szükségessé váló karbantartási munkák miatt ideiglenesen egy nagyobb létszámú, nyolcszemélyes zárkában volt elhelyezve.

A meghallgatásra várakozva nevezett tanúja volt annak, amikor egy elítélt társa biztonsági elkülönítés végrehajtása céljából került az erre kijelölt körletrészre kísérésre. Az érintett fogvatartott megtagadta az elhelyezésére vonatkozó utasítás végrehajtását, azaz a számára kijelölt zárkában való tartózkodást. A döntése háttere konkrétan nem ismert, nevezett konfliktusokra hivatkozik, de felmerült az is, hogy tiltott üzletelést folytatott más fogvatartottakkal, és az adósságai törlesztését kívánja megúszni..

A várakozó hosszú ítéletes elítélt ezen teljesen felháborodott, és kihasználva a röpke lehetőséget, pár szót intézett az elkülönítésbe kerülő társa felé. Utólag, a meghallgatása során ezt nekem is elmondta. Ahogy arról beszámolt, azt mondta a társának, hogy szerinte nagy hülyeséget csinál azzal, hogy az elhelyezését megtagadja. Nagy valószínűséggel a végén magánelzárás fenyítést fog kapni, majd előbb vagy utóbb, de úgyis felkerül valamelyik körletszintre. Ráadásul ő maga sokszor örülne annak, ha emberek között lehetne, nem pedig egy kétszemélyes zárkában, ahol csak egy zárkatársa van. Ami valahol jó dolog, illetve tisztában van azzal, hogy esetében ez mindent figyelembe véve célszerű is, de ettől függetlenül, ha választhatna és nem idegeskedne a rá váró tárgyalás miatt, akkor szívesebben lenne nagy zárkában. Elmondta továbbá a társának, hogy személyes tapasztalatai alapján ez nem egy rossz ház, a személyzet tagjai humánusak, rengeteg lehetőség van a szabadidő eltöltésére, ezért szerinte jobban tenné, ha átgondolná a dolgait, és örülne, hogy itt lehet..

Jó zárka, rossz zárka? Kis zárka, nagy zárka? Együttműködés, beletörődés, elfogadás, megtagadás? Mindez valóban nézőpont kérdése lehet a börtönben.. De vajon mi kell ahhoz, hogy ezt a nézőpontot oly módon tudjuk irányítani, hogy az összhangban legyen a büntetés céljával, az intézet biztonságával és a fogvatartott, mint egyén érdekeivel és igényeivel? A megfejetéseket "Nézőpont" jeligére várom..  

        

   

               

Fantasztikumból valóság?

 (Forrás: http://www.sg.hu/cikkek/94645/szoftver_josolja_meg_ki_kovet_el_gyilkossagot)

A tengerentúlon fokozatosan megelevenednek a Különvélemény című filmben bemutatott rendszerek és elképzelések. Ami egykor tudományos fantasztikumnak tűnt, az napjainkra valóság lett.

 

Maryland és Pennsylvania szövetségi államokban egy szoftverrel akarják jelentős mértékben lecsökkenteni a gyilkosságok számát. Az Amerikai Egyesült Államok fővárosában is ugyanezt a megoldást alkalmaznák, igaz, más célból: így akarják előrejelezni, hogy melyik rab követhet el a jövőben gyilkosságot. A programot jelenleg két városban (Baltimore és Philadelphia) tesztelik és a kriminológusok azt várják, hogy a segítségével jobban kiszámítható lesz a fogvatartottak jövőbeli viselkedése. A rendszerbe betáplálnák az adott személy adatait, majd a kapott elemzéssel kiegészítenék a nevelőtisztek jelentéseit. Az információkat figyelembe vennék a feltételes szabadlábra helyezésről szóló döntések meghozatalakor is.

A szoftver kifejlesztésekor több mint 60 000 bűncselekmény adatait vették figyelembe a lehetséges bűnelkövetés valószínűségének kiszámításához. A jelenlegi hatékonyságával 100 gyilkosból nyolc ismerhető fel még a tette elkövetése előtt. A szoftver két tucat változóval dolgozik, köztük a bűnügyi előélettel és a földrajzi helyzettel, de a legfontosabbaknak az elkövetett bűncselekmény típusa és az akkori életkor bizonyult. "Az emberek szerint, ha valaki gyilkolt, akkor a jövőben is gyilkolni fog, azonban ami igazán számít, hogy mit tett fiatal egyéniségként." - nyilatkozta Richard Berk, a Pennsylvania Egyetem kriminológusa, aki szerint lényeges a különbség aközött, hogy már 14 évesen fegyveres rablást követ el valaki, vagy 30 évesen teszi ugyanezt.

Shawn Bushway kriminológus professzor szerint olyan ritka események, mint egy gyilkosság még magas kockázatú csoportokban is nehezen jelezhető előre, de szerinte Berk jobb munkát végzett, mint bárki eddig a területen. Azonban megjelölni emberek egy csoportját, majd agresszívan figyelni őket ugyan kevesebb gyilkosságot hozhat, aminek a leendő áldozatok nyilván örülhetnek, de ez egyben azt is jelenti, hogy olyan embereket is megbélyegzünk, akiknek eszük ágában sincs embert ölni.

2011 októberében kiderült, hogy az amerikai belbiztonsági minisztérium a Future Attribute Screening Technology (FAST) projekten dolgozik, amely az etnikai hovatartozás, nem, kor és egyéb jellemzők alapján próbálja kiszűrni a lehetséges bűnelkövetőket. Tavaly pedig elkészült a PredPol cég által kifejlesztett szoftver, amely képes kiszűrni a lehetséges tetthelyeket. 

Kíváncsi vagyok...

 

Drogról egy fogvatartott szemével...

Ma egy első bűntényes fogvatartott gondolatait közlöm, aki kábítószerrel összefüggő bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt került előzetes letartóztatásba. Amint elmondta, A pontból B pontba kellett volna szállítania egy kis csomagot, amit aztán megtaláltak a birtokában. Amikor ezt a feladatot elfogadta, egy rossz döntést hozott, amivel ma már teljes mértékben tisztában van. De ezt akkor nem ismerte fel, a döntése következményeit nem látta előre. Mostanra azonban realizálta, hogy mekkora terhet rótt szeretteire, milyen nehézségeket okozott a családjának, illetve saját magának is. Ahogy megfogalmazta, környezetében rengeteg olyan embert ismert, akik rendszeresen fogyasztottak valamilyen kábítószer-féleséget. A jövőben elmondása szerint mindenképpen szermentes életet kíván élni, és saját példájából okulva ezt a hozzá közel álló barátainak, ismerőseinek is ajánlani fogja.. De nézzük a sztoriját:      

A drogról

Első „találkozásom” a kábítószerrel egy baráti összejövetelen történt, különösebb jelentőséget nem is tulajdonítottam neki. Iszogattunk, kipróbáltam, nem lett jobb kedvem, sem rosszabb tőle, ezért értelmetlennek láttam.

Második alkalommal szintén társaságban és kíváncsiságból ismét kipróbáltam, de ekkor nem volt italozás. Így egészen más volt a hatása, amit máshoz nem tudok hasonlítani. A hétköznapi gondok eltörpültek, nem tartottam fontosnak semmit, csak azt, hogy jól érezzem magam. Másnap keveredtem haza a családomhoz, az akkor négy hónapos kislányomhoz és a páromhoz. Ekkor úgy éreztem, már elmúlt a szer hatása, mert nyoma sem volt a jókedvnek és a gondtalanság érzetének. Amit éreztem az a teljes közömbösség minden iránt, nem érdekelt semmi és senki, nem akartam beszélni senkivel, és azt sem akartam, hogy hozzám szóljanak, nem voltam éhes, még felkelni sem esett jól.

Azt már utólag tudtam meg, hogy ez a depresszív hangulat is a drog hatása, mely szintén eltartott egy napig. Ezt is a kábítószer káros hatásai közé sorolom, csak ez túlmegy azon, hogy magamnak és a szervezetemnek ártok vele, mert ott vannak a szeretteim, akiket ez idő alatt magukra hagytam. A párom egész éjjel ébren volt, aggódott értem, miközben ott van a négy hónapos kislányunk, aki mint minden kisgyermek egész napos odafigyelést, törődést, nyugalmat igényel, ugyanúgy tőlem is, mint az édesanyjától, aki már ekkor holt fáradtan és egyedül kellett hozzáfogjon a napi teendőkhöz.

Már tiszta fejjel gondolkozva döntöttem el, hogy többé nem akarom ilyen helyzetbe hozni a családomat, és nem használok ezután semmiféle drogot. Ezt be is tartottam, viszont amiért jelenleg is bv. intézetben vagyok, szorosan összefügg a kábítószerrel. A részletekbe nem mennék bele, de kb. fél éve 130 g fehér port talált nálam a rendőrség, amiért azonnal őrizetbe vettek. Az otthoniak nem is sejtették mibe keveredtem, vártak haza, és én nem mentem. Hajnalban értesítette a páromat a rendőrség a történtekről, majd nemsokára megjelentek nálunk házkutatásra. A párom és édesanyám is teljesen összetört, nem hitték el, hogy ez igaz és megtörténhet. Hatalmasat csalódtak bennem. Beszélni, levelezni 3 hét után tudtunk először, ami egy örökkévalóságnak tűnt. Az első beszélőre egy hónap után került sor, ami szintén nagyon szomorú hangulatban telt, de erőt is adott, mert minden nehézség és csalódottság ellenére kitartanak mellettem. Itt bent rengeteg időm volt gondolkozni, hogy mi lesz ezek után és mi történt a fél év alatt, amíg itt voltam. Nem láttam a kislányomat, mikor az első lépéseket tette, nem hallottam mikor először kimondta, hogy "apa" és rengeteg más dologról maradtam le, ami fontos a kis életében. Nem lehettem a párom és édesanyám mellett, mikor szükségük volt, vagy lenne rám.

Ez a helyzet hatalmas lelki és anyagi teher nekik, amit szinte lehetetlen jóvátenni.

Sajnos elég későn és a saját bőrömön kellett tapasztalnom, hogy ezek is a kábítószer káros hatásai közé tartoznak...

TTT - avagy Tiltott Tárgyak Tárlata

A mostani bejegyzés akár lehetne a blog Gasztronómiai rovatának része is: "zsebes kenyér zsivány módra". Félretéve a tréfálkozást, az új esztendő első bemutatásra kerülő tiltott tárgya egy Samsung típusú mobiltelefon-készülék, melyet a személyi állomány egyik éber biztonsági felügyelője talált, a munkahelyről felvonuló fogvatartottak motozása és felszerelésük ellenőrzése során. Ki hitte volna, mi mindenre alkalmas egy fél kilós kenyér..    

Az ózdi gyilkosság margójára

(Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20130110-vascsovel-vertek-az-ozdi-testverpart.html, http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/ketezer-forintert-gyilkoltak-ozdon-1130241)

Amint azt a híradásokból megtudhattuk, a bíróság a mai napon előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint január 7-én egy ózdi férfit megöltek, a testvérét pedig súlyosan megsebesítették - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Mint ismeretes, az ózdi testvérpár egy brutális támadás áldozata lett. A hetven év körüli testvérekre kapucnit viselő, maszkos férfiak törték rá a családi házuk ajtaját, és mindkettőjüket bántalmazták. Esélyük sem volt menekülni, amikor a két elkövető rájuk törte házuk ajtaját - írta a Blikk. Az egyik s áldozatot az információk szerint addig ütötték, amíg csak mozgott. A férfinak több csontja eltört, koponyája szétnyílt, szörnyethalt még a brutális támadás alatt. Öccsét szintén összeverték, koponyája betört. Ő túlélte a támadást, ám tegnap még mindig életveszélyes állapotban kezelték a kórházban.

A nyugdíjas testvérpár Ózd Tábla nevű kertvárosi részében, a Szőlőkalja út végében, a hegyoldalban lakott egy kis házban, így csak kedden bukkant rájuk egy ismerősük.

Ózd Tábla területének bűnügyi térképe

 

Miskolcról egy óra alatt Ózdra értek a megyei gyilkossági nyomozók, akik 20 óra alatt azonosították az idős testvérek támadóit. A bizonyítékok alapján egy 19 éves és egy 23 éves helybeli férfit kezdtek keresni, őket végül Budapesten, egy hajléktalanszálló a BRFK nyomozói vették őrizetbe. Rendőrségi forrásból megerősítették, hogy a két gyanúsított néhány kérdés után részletes beismerő vallomást tett. Egyikük az áldozataikkal egy utcában lakott, vélhetően ő adta a tippet, hogy a védtelen öregeket támadják meg, ám mivel látásból ismerték őt, el kellett hallgattatni az idős férfiakat. Az elkövetőkkel szemben emberölés, valamint életveszélyt okozó testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.

A vérfürdővel kapcsolatban a Magyar Nemzet tudósítója megkereste Lakatos Attilát, Borsod megye közismert cigány vajdáját, aki brutális gyilkosságnak nevezte a történteket. 

"Nagyon felháborított, amit a két idős emberrel tettek. A két cigány férfi előtte együtt iszogatott, majd agyba-főbe verte a kisöregeket. Az egyiket brutálisan meggyilkolták, a másik pedig most is élet-halál között van. Szavam nincs hozzá, fogalmam sincs, hogyan lehet ilyet elkövetni. Ez megbocsáthatatlan, ezekre kell mondani, hogy igen, ez a fajta cigány valóban állat. Nem tudok rájuk mást mondani." – fakadt ki a lapnak Lakatos Attila.

 

A vajda hangsúlyozta, öt éve mondja a többi roma vezetőnek, hogy üljenek le az emberekkel, és magyarázzák el a cigányoknak, hogy mit lehet tenni és mit nem. 

"Akár házról házra kellene járnunk, ha szükséges. A gond azonban az, hogy nem követnek, pedig az egyszerű, normális cigányok velem értenek egyet. Ők is azt mondják, hogy ezekkel tényleg nem lehet együtt élni. Az egyik cigány mondja a másik cigányról" – fogalmazott. Szerinte a romáknak le kell szokniuk arról, hogy polgármestert, jegyzőt és mindenki mást szidnak, de ők maguk nem tesznek semmit. – "Semmi nem jár alanyi jogon, mindenért mindenkinek meg kell dolgozni." – szögezte le.

Érdekes ilyesmit hallani egy nem kizárólag a cigányság körében köztiszteletben álló személyiség, egy cigány vajda szájából. És azt hiszem, hogy szavaiban van némi igazság. Az efféle súlyos, brutális bűncselekmények miatt a közhangulat nemcsak az elkövetők, hanem szinte minden roma ember ellen negatív irányba fordul, ami egyrészt indokolatlan, másrészt megnehezíti azoknak a beilleszkedését, akik a békés együttélésért, az elfogadtatásukért megteszik a tőlük telhető dolgokat. Annak ellenére, hogy hivatásomból adódóan én többnyire és jobbára bűnelkövetőkkel találkozom, tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenki rossz, nem mindenkiben van ott a bűnözői hajlam (mint ahogy az X-faktor sincs benne mindenkiben...), ezért az általánosítás, az előítéletesség helytelen. A szemléletváltás, a gondolkodás formálása és alakítása viszont fontos lenne, és ennek érdekében valóban pozitív hatást fejthet ki, ha akár vajda, akár más, a romák közül való ember is bekapcsolódna abba a tevékenységbe, ami előbbieket szolgálja. Mert ők feltétlenül autentikusabbak, hitelesebbek tudnak lenni, az általuk elmondottak talán nyitottabb fülekre találnak. Lakatos Attila nyilatkozatait olvasva elgondolkodom azon, hogy talán a büntetés-végrehajtási intézetekben sem lenne célszerűtlen egy olyan road-show megszervezése (remélem, nem hangzik bután ez a fajta elnevezés..), melynek keretében a vajda egy kötetlen beszélgetést folytatna a fogvatartottakkal, akik között sok magát romának valló személy van, De véleményem szerint szavainak nem csak az ő számukra lenne súlya és tanulsága..