2014. december 22., hétfő

Bűnmegelőzési program a Fészek Lakóotthonban



A múlt héten a Tévelygőkért Alapítvány és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön munkatársai az Ipolyparti Fészek Lakásotthon vendégei voltak, ahol a „hol volt, hol nem volt” mesekörös tagok beszélgettek az otthonban élő fiatalokkal. Akik közül néhányan a múlt hónapban már jártak a büntetés-végrehajtási intézetben, ahol a Mesekör tagja, Kocka találkozott velük, és saját életeseményein keresztül, őszintén mesélt nekik arról, amit megélt, átélt. Hitelesen mutatta be azokat a hibás döntéseket, amik következtében végigjárta azt az utat, ami a javítóintézettől kezdve a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetén keresztül ahhoz vezetett, hogy több éven keresztül valamelyik letöltő házban töltötte büntetését. Mert annak idején ő rosszul döntött. Igaz, hogy a lehetőségei szűkösek voltak, de ez önmagában nem feltétlenül kell, hogy bűncselekmény elkövetéséhez vezessen. A kezdetekben ráadásul a börtön rendjét sem volt képes megtartani, ott is inkább a negatív dolgokkal hívta fel magára a figyelmet, későn kezdett el felelősségteljesen gondolkodni. Mára azonban egy igazi mintarabbá nőtte ki magát, több szakmát szerzett, bekapcsolódott a mesekörbe, szabadidejében egyebek mellett még pszichológiai könyveket is olvas. A személyes élményekkel azt is közvetíteni szeretné, hogy a fiatalok előtt még ott a lehetőség, ők még dönthetnek úgy, hogy elkerüljék a börtönt. Kocka és Attila, a Mesekör másik tagja – szabadulása után a B-Terv első résztvevője, jelenleg a Feldmár Intézet tapasztalati munkatársa – ebben szeretnének segíteni nekik. Mert a Fészek Lakóotthon fiatal lakói nem könnyű helyzetből startolnak: van, akinek fogvatartottak, van, akinek hajléktalanok a szülei. Ők viszont még gyerekek, akik előtt ott az élet, akik még elkerülhetik a börtönt. A közelgő karácsonyra is készülve az otthon lakói mézeskaláccsal várták a vendégeket, azzal kívánva boldog ünnepet, majd a beszélgetés végén megmutatták a szobáikat is. Én boldog életet szeretnék nekik kívánni, bűntől-börtöntől menteset. A hamarosan szabaduló Kockának és a B-Terv programban őt váró Attilának szintén.  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése