A tegnapi napon megosztottam egy volt elítélt levelét. Egy olyan emberét, akinek sikerült az újrakezdés. És annak illusztrálására, hogy ez mennyire nem kivételes eset, jöjjön egy újabb történet...
A múlt héten, egészen pontosan egy héttel ezelőtt, valahol a Király utcában sétáltam. Az eső szakadt, erősen kellemetlen érzéseket keltett bennem az, hogy alig látok valamit a szürkületben, szemembe folyik az esővíz, ráadásul kerülgetni kell a felém hömpölygő emberek tömegét. Az egyik sarkon kis híján összeütköztem egy magas, piros színű munkaruházatot viselő férfival, aki hozzám hasonlóan úszott az árral. Enyhén zaklatottan ballagtam tovább, amikor a hátam mögött egy hangot hallottam: "Jó estét, Kovács Úr!" Hátrafordultam, és az iménti férfival találtam szembe magam. Az arcából alig láttam valamit, mivel kapucnija nagyrészt eltakarta azt. Nagy valószínűséggel elég értetlenül állhattam ott, őszintén megvallva hirtelen lövésem sem volt arról, hogy ki is áll velem szemben... A fiatalember ekkor bemutatkozott, és ebben a pillanatban már tudtam is, hogy valóban ismerem. És azt is tudtam, hogy honnan ismerem. Rendben... mivel szinte a fél életemet a börtönben töltöttem, talán nem nagy kaland kitalálni, hogy hivatásommal összefüggésben találkoztam vele, de nem is ez a lényeg... Szóval, a férfi, akit először nem ismertem meg, egykor nem piros overallt viselt, hanem a fogvatartottak tyúklábmintás ingét, a hozzá tartozó szürke nadrággal. Egykor, amikor először találkoztam vele, nem egy látszólag teljesen normális átlagember volt, hanem egy elítélt. Néhány percig beszélgettünk, és eközben már nem igazán zavart, hogy ömlik az eső. Mert megtudtam, hogy szabadulása után sikerült munkát találnia, most is a munkahelyéről tart hazafelé. Rendesen dolgozik, a törvénnyel nem került összeütközésbe, sőt barátai között rendőrök is vannak. Van egy barátnője, akivel közösen nevelik annak gyermekét, és ő is el szokott járni szülői értekezletre. Közös programokat szerveznek, közösen döntenek, úgy működnek, mint egy igazi, normális család. Jó volt hallani mindezt, jó volt egy újabb pozitív visszajelzést kapni arról, hogy a munkánknak igenis van értelme, és a börtön után is van élet. És ha valaki meg akarja mutatni, hogy vissza tud illeszkedni a társadalomba, akkor az sikerülhet. Ha kap egy esélyt, amivel élni tud. És van egy olyan biztos háttér, ami segíti őt abban, hogy terveit megvalósítsa, és bizonyítani tudjon. Nevet, meg olyasvalamit, ami alapján be lehetne azonosítani, hogy kivel találkoztam, szándékosan nem írok. És azt sem tudom, hogy az illető esetleg elolvassa -e a soraimat. Mindenesetre boldog Karácsonyt kívánok neki és családjának. És azt kívánom, hogy akárhányszor összefutunk valahol a városban, csupa ilyen pozitív dologról tudjon beszámolni, és hivatalból ne találkozzunk többet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése