Még valaki, akinek sikerült...

A tegnapi napon megosztottam egy volt elítélt levelét. Egy olyan emberét, akinek sikerült az újrakezdés. És annak illusztrálására, hogy ez mennyire nem kivételes eset, jöjjön egy újabb történet...

A múlt héten, egészen pontosan egy héttel ezelőtt, valahol a Király utcában sétáltam. Az eső szakadt, erősen kellemetlen érzéseket keltett bennem az, hogy alig látok valamit a szürkületben, szemembe folyik az esővíz, ráadásul kerülgetni kell a felém hömpölygő emberek tömegét. Az egyik sarkon kis híján összeütköztem egy magas, piros színű munkaruházatot viselő férfival, aki hozzám hasonlóan úszott az árral. Enyhén zaklatottan ballagtam tovább, amikor a hátam mögött egy hangot hallottam: "Jó estét, Kovács Úr!" Hátrafordultam, és az iménti férfival találtam szembe magam. Az arcából alig láttam valamit, mivel kapucnija nagyrészt eltakarta azt. Nagy valószínűséggel elég értetlenül állhattam ott, őszintén megvallva hirtelen lövésem sem volt arról, hogy ki is áll velem szemben... A fiatalember ekkor bemutatkozott, és ebben a pillanatban már tudtam is, hogy valóban ismerem. És azt is tudtam, hogy honnan ismerem. Rendben... mivel szinte a fél életemet a börtönben töltöttem, talán nem nagy kaland kitalálni, hogy hivatásommal összefüggésben találkoztam vele, de nem is ez a lényeg... Szóval, a férfi, akit először nem ismertem meg, egykor nem piros overallt viselt, hanem a fogvatartottak tyúklábmintás ingét, a hozzá tartozó szürke nadrággal. Egykor, amikor először találkoztam vele, nem egy látszólag teljesen normális átlagember volt, hanem egy elítélt. Néhány percig beszélgettünk, és eközben már nem igazán zavart, hogy ömlik az eső. Mert megtudtam, hogy szabadulása után sikerült munkát találnia, most is a munkahelyéről tart hazafelé. Rendesen dolgozik, a törvénnyel nem került összeütközésbe, sőt barátai között rendőrök is vannak. Van egy barátnője, akivel közösen nevelik annak gyermekét, és ő is el szokott járni szülői értekezletre. Közös programokat szerveznek, közösen döntenek, úgy működnek, mint egy igazi, normális család. Jó volt hallani mindezt, jó volt egy újabb pozitív visszajelzést kapni arról, hogy a munkánknak igenis van értelme, és a börtön után is van élet. És ha valaki meg akarja mutatni, hogy vissza tud illeszkedni a társadalomba, akkor az sikerülhet. Ha kap egy esélyt, amivel élni tud. És van egy olyan biztos háttér, ami segíti őt abban, hogy terveit megvalósítsa, és bizonyítani tudjon. Nevet, meg olyasvalamit, ami alapján be lehetne azonosítani, hogy kivel találkoztam, szándékosan nem írok. És azt sem tudom, hogy az illető esetleg elolvassa -e a soraimat. Mindenesetre boldog Karácsonyt kívánok neki és családjának. És azt kívánom, hogy akárhányszor összefutunk valahol a városban, csupa ilyen pozitív dologról tudjon beszámolni, és hivatalból ne találkozzunk többet...        

Egy sikeres újrakezdés rövid története...

A napokban egy volt fogvatartottól kaptunk egy levelet, melyet teljességében nem közlök, azonban fontosnak tartom, hogy néhány gondolatot megosszak belőle a blog olvasóival, mintegy annak bemutatására, hogy van remény az újrakezdésre...

A fiatalember első alkalommal volt büntetve, így számára már csak emiatt sem volt könnyű a börtön világának megélése. Mindenesetre, visszaemlékezve a börtönfalak között töltött idejére, elmondható, hogy a kezdeti nehézségek után alapvetően sikerült megfelelően beilleszkednie a fogvatartottak közé, egy norma- és szabálykövető, együttműködő emberként töltötte ítéletét. 

A visszajelzést olvasva megtudtam, hogy szabadulása után az első időszakban közmunkásként dolgozott, azonban ekkor is fontosnak és szükségesnek érezte, hogy az édesanyját támogassa a keresetéből, viszonozva valahol ezzel azt a törődést és támogatást, amit a családjától ő kapott a büntetése töltése alatti időszakban.

A szabadulás után az élet számára, számukra sem volt egyszerű és könnyű, ezért különösebb családi nyaralásra nem is tellett, ezzel együtt beszámolt arról, hogy mégis kerestek néhány közös, családi programot. Az viszont megdöbbentette, hogy a kinti élet mennyire nehéz, mennyire drága, például az egyik kirándulásuk során kifejezetten sokallotta a családi belépő árát az egyik nemzeti parkunkba...

A levél alapján azt érzem, hogy a volt fogvatartott úgy gondolja, hogy a szerény, becsületes élet, a reális igények eredményeképpen igenis van remény az újrakezdésre, a sikeres visszailleszkedésre. És az már csak hab a tortán, hogy a levele végén örömmel számol be arról, hogy most már egy országos hírű társaság alkalmazásában dolgozik, ráadásul munkahelyén találkozott a sértettje testvérével is, aki nem éreztetett vele semmit sem. Sőt előfordult olyan eset is, amikor a munka befejezését követően ő vitte haza a sértett bátyját, mindeközben normális emberekként tudtak beszélgetni egymással.

***

Nem tudom, ki hogy van vele, de kifejezetten fontosnak értékelem az ilyen visszajelzéseket. Főleg azért, mert a büntetés-végrehajtásban dolgozóknak nem sok információjuk van arról, hogy szabadulás után mi történt egy-egy volt elítélttel, illetve munkatársaimmal sikerült -e tennünk valamit annak érdekében, hogy a társadalmi visszailleszkedés sikeres legyen. A fenti történet talán sokak számára nem tartalmaz nagy dolgokat, kiemelkedő eredményeket. Én mégis úgy gondolom, hogy önmagában már az egy hatalmas siker, ha egy frissen szabaduló személy értékelni tudja a helyzetét, és megragad minden lehetőséget annak érdekében, hogy tényleg beilleszkedjen a társadalomba. Sokaktól hallottam már, hogy "én aztán többé nem jövök vissza a börtönbe!", de aztán az élet nem igazolta ezt. Mert az érintettek képtelenek voltak elfogadni a realitást, azt, hogy a civil élet nagyon nehéz, sok esetben nélkülözésekkel, lemondásokkal teli. Ha ezt valaki nem tudja elfogadni, akkor sajnos gyakran vezet egyenes út egy újabb bűncselekményhez. Abban az esetben azonban, ha a szabaduló képes felmérni a helyzetét, és meg tud maradni a realitások talaján, ráadásul élvezi a családja támogatását, segítségét, akkor sikeres visszailleszkedésről beszélhetünk, mint ahogy jelen esetben is megtehetjük. 

Köszönöm a visszajelzést, és amennyiben a jövőben bármi olyan történik az életében, amit szívesen megosztana velünk, akkor várjuk az újabb levelet!