A napokban egy volt fogvatartottól kaptunk egy levelet, melyet teljességében nem közlök, azonban fontosnak tartom, hogy néhány gondolatot megosszak belőle a blog olvasóival, mintegy annak bemutatására, hogy van remény az újrakezdésre...
A fiatalember első alkalommal volt büntetve, így számára már csak emiatt sem volt könnyű a börtön világának megélése. Mindenesetre, visszaemlékezve a börtönfalak között töltött idejére, elmondható, hogy a kezdeti nehézségek után alapvetően sikerült megfelelően beilleszkednie a fogvatartottak közé, egy norma- és szabálykövető, együttműködő emberként töltötte ítéletét.
A visszajelzést olvasva megtudtam, hogy szabadulása után az első időszakban közmunkásként dolgozott, azonban ekkor is fontosnak és szükségesnek érezte, hogy az édesanyját támogassa a keresetéből, viszonozva valahol ezzel azt a törődést és támogatást, amit a családjától ő kapott a büntetése töltése alatti időszakban.
A szabadulás után az élet számára, számukra sem volt egyszerű és könnyű, ezért különösebb családi nyaralásra nem is tellett, ezzel együtt beszámolt arról, hogy mégis kerestek néhány közös, családi programot. Az viszont megdöbbentette, hogy a kinti élet mennyire nehéz, mennyire drága, például az egyik kirándulásuk során kifejezetten sokallotta a családi belépő árát az egyik nemzeti parkunkba...
A levél alapján azt érzem, hogy a volt fogvatartott úgy gondolja, hogy a szerény, becsületes élet, a reális igények eredményeképpen igenis van remény az újrakezdésre, a sikeres visszailleszkedésre. És az már csak hab a tortán, hogy a levele végén örömmel számol be arról, hogy most már egy országos hírű társaság alkalmazásában dolgozik, ráadásul munkahelyén találkozott a sértettje testvérével is, aki nem éreztetett vele semmit sem. Sőt előfordult olyan eset is, amikor a munka befejezését követően ő vitte haza a sértett bátyját, mindeközben normális emberekként tudtak beszélgetni egymással.
***
Nem tudom, ki hogy van vele, de kifejezetten fontosnak értékelem az ilyen visszajelzéseket. Főleg azért, mert a büntetés-végrehajtásban dolgozóknak nem sok információjuk van arról, hogy szabadulás után mi történt egy-egy volt elítélttel, illetve munkatársaimmal sikerült -e tennünk valamit annak érdekében, hogy a társadalmi visszailleszkedés sikeres legyen. A fenti történet talán sokak számára nem tartalmaz nagy dolgokat, kiemelkedő eredményeket. Én mégis úgy gondolom, hogy önmagában már az egy hatalmas siker, ha egy frissen szabaduló személy értékelni tudja a helyzetét, és megragad minden lehetőséget annak érdekében, hogy tényleg beilleszkedjen a társadalomba. Sokaktól hallottam már, hogy "én aztán többé nem jövök vissza a börtönbe!", de aztán az élet nem igazolta ezt. Mert az érintettek képtelenek voltak elfogadni a realitást, azt, hogy a civil élet nagyon nehéz, sok esetben nélkülözésekkel, lemondásokkal teli. Ha ezt valaki nem tudja elfogadni, akkor sajnos gyakran vezet egyenes út egy újabb bűncselekményhez. Abban az esetben azonban, ha a szabaduló képes felmérni a helyzetét, és meg tud maradni a realitások talaján, ráadásul élvezi a családja támogatását, segítségét, akkor sikeres visszailleszkedésről beszélhetünk, mint ahogy jelen esetben is megtehetjük.
Köszönöm a visszajelzést, és amennyiben a jövőben bármi olyan történik az életében, amit szívesen megosztana velünk, akkor várjuk az újabb levelet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése